Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-09 / 33. szám
SZERDA, 2000. FEBR. 9. BELFÖLD 3 röviden Új pályáról a BM vezetői értekezletén Az út szilárd és nyílegyenes jegyzet Drograndevú r gnap délután' beszélgettem egy nagyon dühös anyukával Tíz perccel 4 óra után még mosolyogva lapozgatta az újságokat, de negyed 5-kor, amikor megosztottam vele legfrissebb információmat - miszerint Magyarországon már minden ezredik lakost nyilvántartásba vettek kábítószer-problémák miatt arcáról elszaladt a mosoly. Majd két-három mondatnyi dühösködés után így zárta a mondandóját: gyilkos, igenis minden olyan gazfickó, aki droghoz juttat más embert, közönséges gyilkos, és a törvény teljes szigorával kellene lecsapni rá. Kemény vélemény ez, kérem, ellentmondást még véletlenül sem tűrő. De azt hiszem, aligha mondhatjuk egyedi kinyilatkoztatásnak. Hiszen hazánkban egyre többen rettegnek attól, hogy gyerekük kapcsolatba kerülhet egy drogdtlerreL Ugyanis Magyarország - bármilyen nehezen is hihető - mára már kifejezetten kedvelt célországa lett a kábítószer-szállítóknak. Ez derül ki abból az országos kábszerhelyzetet összegző kiadványból is, amit tegnap mutatott be az Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára, Topolánszky ÁkosA most elkészült elemzésekből pedig nem csak az olvasható kl hogy immár minden ezredik polgártársunk randevúzott legalább egyszer-kétszer a droggaL Hanem az is: az utóbbi években nőtt a drogbeszerzési bűnözés, s az olyan vagyon elleni bűncselekmények is gyakrabban fordulnak elő, amelyeknek hasznát bódító szerekre fordítják a rablók és tolvajok. S hogy teljes legyen az elkeseredésünk: az ezredfordulóra Magyarországon kialakult az a réteg is, amelyik kifejezetten a kábítószer-kereskedelemből él A diagnózis tehát elkészült, s most újult erővel folytathatnánk a sikerrel kecsegtető küzdelmet a drogmaffiák ellen. De van-e elég eszközünk hozzá? KiépüU-e már-e kiválóan kiképzett, technikailag vüágszínvonalúan felszerelt drogvadász-hálózatunk? S működnek-e olyan intézeteink, ahol csak és kizárólag drogfertőzött betegek gyógyításával foglalkoznak? S ha mindezekkel nem rendelkezünk, jut-e pénz a drogellenes csaták harcosainak fölszerelésére? \jagy béküljünk ki a ténnyel: kábszer pedig fertőzi a mi V országunkat is. És üljünk a dühös anyuka mellé, együtt kiáltva vele - gyilkosok? Mert hát ez is egy megoldás lehet De az eredményességéről aligha kell sikerelemzést készíteni... f Koestler - mikrofilmen Az elótérben: Orbán Péter dandártábornok, országos rendőrfőkapitány és Pintér Sándor belügyminiszter a munkaértekezleten. (MTI Telefotó: T. Asztalos Zoltán) Kitüntetési törvény Budapest (MTI) Tegnap az Országgyűlés határozott: a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló törvény módosításával lehetővé válik a Magyar Corvin-lánc, Magyar Corvin-koszorú és Magyar Corvin-díszjelvény adományozása. A Kossuthdíjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi törvény módosításával a kitüntetettek a jövőben 89 mm magas, bronzból készült, Kossuth Lajost, illetve Széchenyi Istvánt ábrázoló emlékszobrot is kapnak, az okirat, a jutalom és a jelvény mellett. A kitüntetésekről szóló, 199l-es törvény módosítása lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök - magyar tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítése terén szerzett kimagasló érdemek elismerésére - Magyar Corvin-lánc, Magyar Corvin-koszorú és Magyar Corvin-díszjelvény kitüntetést alapítson és adományozzon. Életfa Békéscsaba (MTI) A szellemi hagyományainkhoz kapcsolódó tárgyi műveltségünkkel foglalkozik az Aki nem hiszi, jáijon utána elmű országos népköltészeti rendezvénysorozat következő, február 25-27-én tartandó, békéscsabai tanácskozása. A rendező - békéscsabai székhelyű - Életfa Kulturális Közhasznú Alapítvány vezetője, Koszecz Sándor elmondta: a rendezvénysorozat célja a hagyományos magyar műveltséget népköltészetünk által teljességre törekedve bemutatni. Az államalapító magyarság szellemi és tárgyi hagyatéka című békéscsabai országos konferencia ezúttal a szellemi hagyományhoz kapcsolódó tárgyi műveltség vizsgálatára vállalkoznak a rendezvény előadói. Az érdeklődők február 18-áig jelentkezhetnek. Szennyező gázolaj Vámosgyörk (MTI) Mintegy 500 liter gázolaj ömlött a Heves megyei Vámosgyörk határában a Gyöngyös patakba egy olajtermékek tárolásával foglalkozó cég telepéről. A kárelhárítás megkezdődött. A szennyezés még januárban történt. A befagyott patak jégpáncélja azonban eltakarta az olajat, így a szénhidrogén-származék csak a jég feloldása után vált láthatóvá. A szennyezésről maga a vétkes cég, az IPRV Rt. tett bejelentést a vízügyi igazgatóságon. A vízügyi igazgatóság munkatársai most úgynevezett Tmerülőfalakat építettek a szennyeződés felfogására a patakmederbe, illetve az olajat semlegesítő perlitet szórtak a vízbe. Ünnepi szent liturgia Máriapócs (MTI) Ünnepi szent liturgiát tartottak kedden az Európa-hírű Máriapócson abból az alkalomból, hogy 25 éve szentelték a Hajdudorogi Görög Katolikus Egyházmegye püspökévé Keresztes Szilárdot. A szertartás előtt II. János Pál pápa levelét Karl-Josef Rauber, a szentszék címzetes érseke, apostoli nuncius, a Vatikán budapesti nagykövete olvasta fel. Budapest (MTI) Az a pálya, amelyet a magyar gazdaság számára kijelöltünk, létezik, szilárd burkolatú és nyílegyenesen visz előre - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Belügyminisztérium (BM) országos vezetői munkaértekezletén kedden, Budapesten. A miniszterelnök ezzel jelezte, hogy a Belügyminisztérium irányítása alatt dolgozóknak nem kell arra számítaniuk 2000-ben, hogy a gazdaság- és társadalompolitikai főirányokról vita alakulna ki az országban. - Az az irány határozza meg az ország fejlődését, amit Önök 1999-ben is látA Tiszában úszó ciánvegyület várhatóan a hét végén ér Szegedre. A város ivóvize nincs veszélyben, mert a folyóból nem veszünk vizet, s a méreg nem juthat el a 180-560 mélyre fúrt kutakba. A Szegedi Vízmű Kft. folyamatosan vizsgálja az ivóvíz fizikai, kémiai és bakteriológiai összetételét. Amint arról lapunkban már többször is hírt adtunk: a Tisza romániai vízgyűjtő területén mintegy 100 ezer köbméter, ciánnal szennyezett anyag került a Szamosba, majd onnan a Tiszába. A ciánszenynyeződés várhatóan holnap hajnalban éri el Csongrád megyét, a hét végén pedig Szeged alatt úszik el. Amint köztudott, vezetékeinkbe a Tiszából nem kerül vlz, mégis bizonyára sokakban fölmerült, megmérgezheti-e a cián Szeged - és a városi hálózatból ellátott Algyő ivóvizét. A Szegedi Vízmű Kft. szakemberei szerint nincs okunk az aggodalomra. Bodor Dezső műszaki igazgató elmondta, hogy a vízellátást 180-560 méter mélyre fúrt kutak biztosítják, amelyekbe nem juthat el szennyeződés. A vízadó „bázisok" fölött többszörös védelmet nyújtó zárórétegek húzódnak. A legmerészebb becslés szerint is, hattak - mondta a kormányfő. Hozzátette, hogy a tárca irányítása alá tartozók munkáját semmiféle menet közbeni irányváltás, alkalmazkodási kényszer nem akadályozza ebben az évben. Felhívta a figyelmet: egy felmérés szerint jó esély van arra, hogy az idén 120 ezer munkahelyet teremtenek a nagyvállalatok. Mint emlékeztetett, az elmúlt évben százezer új munkahely létesült. A miniszterelnök szerint ez azért fontos, mert a munkanélküliség és a törvénytisztelet között szoros az összefüggés. Orbán Viktor ennek kapcsán megjegyezte, hogy 2010-ig - vagy még hamarabb - Magyarországon megvalósulhat a teljes foglegföljebb ezer év alatt szivároghatna a védőrétegeken át bármiféle szennyezőanyag. De még ettől sem kell tartanunk, mert a cián erősen oldott formában jön, s várhatóan úgy vonul le a Tiszán, hogy felhalmozódásával nem lalkoztatottság. Az uniós csatlakozást érintve a miniszterelnök elmondta, hogy a jövő év végére Magyarország befejezi a felkészülést, azt követően már csak a tagországokon múlik a felvétel időpontja. A kormányfő véleménye szerint a Belügyminisztérium felkészült a schengeni határrendszer átvételére, viszont bizonytalannak nevezte a vízumkényszert a környező országok vonatkozásában. Orbán Viktor közölte, hogy a rendőrségi túlórák kifizetésére a költségvetés „megfelelő helyeiről" pénzt csoportosítanak át. A bűnözési statisztikákról elmondta: ne szegjék a rendőrök kedvét a bűncselekmények emelkedő számáról „még kell számolnunk. A műszaki igazgató kiemelte, hogy a Szegedi Vízmű Kft. ISO 9002 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal rendelkező szolgáltató. Laboratóriumában rendszeresen mérik az ivóvíz fizikai, kémiai és bakteriolóoly magas helyekről is" megjelent, a miniszterelnök szavai szerint valótlan adatok. Hangsúlyozta, hogy épp a legérzékenyebb kategóriákban - mint például az emberölés, a vagyon elleni cselekmények - jelentősen csökkent a bűncselekmények száma. A rendőrség munkájának eredményeként a bűnözés szempontjából Magyarország ma nem tekinthető fertőzöttebbnek, mint a nyugateurópai államok átlaga - fogalmazott Orbán Viktor. A Belügyminisztérium összevont országos munkaértekezletén részt vett Györgyi Kálmán legfőbb ügyész és Mikes Éva, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. giai összetételét. A szennyeződéshullám levonulása idején a korábbinál is fokozottabban ellenőrzik a víz minőségét, külön figyelemmel a cián esetleges (bár csöppet sem valószínű) megjelenésére. Budapest (MTI) A XX. Század Intézet mikrofilmes másolatban hozza haza Arthur Koestler író, újságíró, esszéista teljes hagyatékát Edinburghból, amely várhatóan nyáron érkezik Budapestre. A mintmarad Kónya Károly, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség (Atiköfe) műszaki igazgatóhelyettese szerint Csongrád megyét már jelentősen hígított állapotban éri majd el a cián. A folyó felső szakaszáról érkező jelentésekben az áll, hogy a mérgező hullám 30—40 km hosszú szakaszon oszlik el. A legszennyezettebb szakaszon (Kiskörén) 3,8 mg/l cianidot mértek. A tiszta élővízben legföljebb 0,01 mg/l cián lehet, a 0,1 mg/l-es érték már erősen szennyezett vizet jelez. Azt még becsülni is nehéz, hogy Csongrád megyébe milyen sűrűségű szennyeződés érkezik. A Tisza, a Körös és a Maros tovább hígíthatja a ciános vizet. A várakozások szerint megyénkbe 1 mg/l koncentrátumban úszik be a „mérgező szennyvízdugó". • A Tisza felső szakaszán már kevesebb a folyóban a cián, sőt, akad már teljesen tiszta szakasz is. Törköly Tamás, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség vízvédelmi osztályvezetője lapunk érdeklődésére elegy huszonötezer dokumentumot tartalmazó hagyatékot Arthur Koestler végrendeletében hagyományozta az Edinburghi Egyetemre, ahol egy egész tanszék szerveződött a rendkívül változatos állományra. mondta: a szabolcsi Tuzsér térségében tegnap délben már nem találtak ciánt a Tisza vizében. Egyelőre hamisnak bizonyult a hír, amely szerint újabb ciánszennyezés került volna a Szamosba: Csengernél tegnap mindössze 0,05 mg/l értéket mértek. A laborvizsgálatok szerint a folyóba lassan visszatér az élet. A Közép-Tiszán viszont mind súlyosabb a helyzet. Az illetékes környezetvédelmi felügyelőség esti ügyeletese szerint Tiszafüreden 4,9 mg/l cián úszott a folyóban. Szolnokra még csak az „előőrs" jutott el: tegnap délben 0,18 mg/l értéket jegyeztek föl - a ciánhullám tehát mára virradó éjjel érte el a várost. • Török Imre György, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese tegnap Csongrádig fölhajózott a Tiszán, s a helyszínen ellenőrizte a harmadfokú vízminőség-védelmi munkát. Értékelése szerint remélhető, hogy az alsótiszai hullámterekre nem, vagy csak alig csap ki a ciános szennyvízhullám. A vízügyes erőfeszítések eredményeként a mártélyi és körtvélyesi holtágak is minden valószínűség szerint megmenekülnek a mérgezéstől. Nyilas Pátar Közelít a ciánhullám Szeged ivóvize tiszta A tisztiorvosi szolgálat óvatosságra int Munkatársunktól Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a megyei földművelésügyi hivatal vadászati és halászati felügyelősége közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben a következőkre hívja fel a lakosság figyelmét: a Tiszából - bármilyen célra tilos vizet kivenni, mivel az sem emberi, sem állati fogyasztásra nem alkalmas! Az ismeretlen koncentrációban benne lévő nehézfémek miatt még növények öntözésére sem használható! Biztonsággal fogyasztható viszont a vezetékes ivóvíz, amelyet Csongrád megyében mélyfúrású kutakra telepített vízművek biztosítják. Tudni kell ugyanakkor, hogy akár halált is okozhat az ásott és kismélységű - az első vízadó rétegből táplált - fúrt kutak vize, a vegyi anyagok esetleges átszivárgása következtében. Halat és vadat ezentúl csak megbízható helyről szabad vásárolni. A szakhatóságok a Tisza teljes hosszában - határozatlan időre - halászati, az árvízvédelmi töltéstől számított egy kilométeres sávban pedig vadászati tilalmat rendeltek el. Az előbbi tilalom a rákra, csigára, kagylóra, békára, piócára is vonatkozik. Veszélyes a folyóban elpusztul halak kiemelése éppen úgy, mint az elhullott vadak érintése. Az ebből adódó fertőzések elkerülése érdekében a vadászatra jogosult személyek kötelesek értesíteni a Csongrád Megyei Vadászati Hatóságot, vagy a területileg illetékes állatorvost, gátőrt, illetve az önkormányzatot, ha elhullott állatokra bukkannak. A tetemek elszállíttatásáról - a Csongrád Megyei Állategészségügyi Állomástól kapott információ szerint - az állatorvosok gondoskodnak majd.