Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-08 / 32. szám
KEDD, 2000. FEBR. 8. SZEGED 5 Furcsaságok Szeged cukrászdája körül Visszavásárolta a Kis Virágot a város ^^ A Kis Vif S rág fagy•f' • laltoió ügyében a napokban dúlöre jutott a szegedi önkormányzat és a soltvadkerti vállalkozó, Szervánszky László. A közgyűlés ugyanis még december közepén - zárt ülésen megszavazta, négyzetméterenként százezer forintot különít el arra, hogy visszavásárolják a városnak a Kis Virágot. A megállapodást a napokban meg is kötötték a régi bérlővel, ám a Virág cukrászda ügyében továbbra is tart a patthelyzet. - Február elsejével a városé lett a hónapok óta üresen álló Kis Virág fagylaltozó bérleti joga, és az épületet már birtokba is vettük - mondta érdeklődésünkre Mezey Róbert jegyző, aki úgy látja, hamarosan a cukrászda ügyében is sikerül megállapodniuk a Szervánszky Kft.-vel. Az önkormányzat olyan döntést hozott, amelynek értelmében a cukrászda tulajdonjogát megtartják. A jövőben a két egységet együtt kívánják majd bérbe adni, profilkötöttséggel. - Kizárólag olyan bérlőt engedünk be a Virágba, aki nagy hagyományokkal blr ezen a téren és tőkeerős. Hírlik, érdeklődő bőven akad, még a határon túlról is jelentkeztek olyanok, akik bérbe kívánják venni Szeged legpatinásabb cukrászdáját. Mezey Róbert jegyző úgy látja, ha sikerül hamarosan megállapodni a régi bérlővel, akkor május végén a turistaszezon kezdetén ismét fogadhat majd vendégeket a Virág... Szervánszky László, aki október 4-én egyetlen éjszaka kipakolta a cukrászda teljes berendezését és visszavonult Soltvadkertre, kevésbé optimista a gyors megoldást illetően. Szerinte a Kis Virágot is áron alul adta át a városnak, tudomása szerint a környéken ötven százalékkal többért keltek el nemrégiben bérlemények. - Abszurdnak tartom, hogy néhány nap alatt sikerül megegyeznünk az önkormányzattal, mert a két álláspont továbbra is nagyon távol áll egymástól. Szervánszky úr változatlanul tartja magát ahhoz, hogy megegyezni csak üzleti alapon fog a várossal. Ők annak idején 22 és fél milliót fizettek a bérleti jogért, részben fel is újították az épületet, s a berendezésre is több tízmilliót költöttek. Ezért azután úgy vélik, az elszámolásban nekik tartozik a város. Az önkormányzat ezzel szemben Szervánszkyék tartozására hivatkozik. A cukrászda vételárát ugyanis negyvenmillió forintban állapították meg, amely azóta kamatokkal együtt több mint hetvenmillió forint. - A városnak eddig egy fillérjébe sem került még a Virág, mi viszont az évek alatt jócskán költöttünk rá - állítja Szervánszky László. - A tulajdonjogról lemondtunk azzal, hogy kiköltöztünk, annak árát tehát nem követelhetik rajtunk. Mi viszont mindenképpen szeretnénk kamatostul visszakapni azt a pénzt, amit a Virág felújítására fordítottunk nyolc évalatt. A város januárban már azt is kilátásba helyezte, hogy „bekeményít" és az ügyben a Fővárosi Bíróságon pihenő pert újraindítja, ha nem születik hamarosan egyezség. Szeged gazdasági alpolgármestere, dr. Tímár László nemrégiben még a végrehajtást is kilátásba helyezte, hogy működőképessé tegyék végre a Virágot. Most azonban úgy tűnik, erre mégsem lesz szükség, hiszen a tárgyalásokat a héten várhatóan folytatják az érdekeltek. Ha sikerül is gyorsan megegyezni, továbbra is kétséges, hogy az új bérlőnek lesz-e elég ideje és tőkéje arra, hogy a turistaszezon elejére kinyissa a cukrászdát és a teraszt. Hozzáértők szerint legalább háromnégyszáz millió forintra becsülhető ugyanis az a költség, amely a cukrászati gépekre, a berendezésre és az újraindításhoz szükséges. - Nem lesz könnyű dolga annak, aki üzemeltetni szeretné majd a Virágot - állítja Szervánszky László. - Az épületben ugyanis nincs megfelelő hely arra, hogy egy korszerű cukrászati üzemet rendezzen be. így erről egy másik helyen kell majd gondoskodnia, ami tovább növeli a költségeket. A soltvadkerti vállalkozó kétségesnek tartja azt is, hogy lesz olyan személy, aki megelégszik a bérleti jog megszerzésével akkor, amikor több száz millió forintot kell majd invesztálnia egy olyan üzletbe, amely csak több évtized alatt térülhet meg. Rofai Gábor Tőzsdei jelentés A hétfői kereskedes során viszonylag kis forgalom mellett csökkentek a részvényárfolyamok. Az index 9561 ponton zárt. (-48 pont). A nap elején került nyilvánosságra a Borsodehem Rt. jelentése. A vállalat 8.2 milliárd forintos adózott eredményt ért el. ami megfelelt az elemzői várakozásoknak. A KSH előzetes adatai alapj;in az 1999-es GDP 4 százalék feletti növekedést mutat. A piac makroadatokra vár a tengerentúlról és Európából is. Csütörökön dönt az angol jegybank a kamatlábakról A várakozások szerint - a FED és az ECB megszorításai után - itt is emelésre lehet számítani. A befektetők remélik, hogy a pénteken publikált amerikai munkanélküliségi rata. és a szerdai kamatemelés ellenére, a Dow Jones index nem fog drasztikusan csökkenni. Illetve az euró valószínűleg újra erősödni tud majd a vezető valutákkal szemben. Részvény nvvv Nyitóár Zéréér változni változás ("'•) BORSODCHEM 10 695 10 610 -80 -0,75 ÉGIS 12 590 12 500 -95 +0,75 GRABOPLAST 2 800 2 790 -10 -0,36 MATÁV 2 035 2 010 -11 -0,54 MEZŐGÉP 2 010 2 000 -15 -0,74 MOL 5 190 5 190 0 0 OTP 16 000 15 800 -200 -US P1CK 11 400 11 155 -55 -0,49 RICHTER 18 575 18 505 -70 +0,38 TVK 5 000 5 000 -50 -0,99 BIZTONSÁG INVIST ÉRTÉKFArilKERISKSDELMI IT. 6721 Szeged Takarektar u. 1 Tel : (62) 450 000 E-mail tiszainvest@dettav.tiu wwwbiztonsag.hu A balkáni háború után Csökkenőben a bevándorlási kedv Fél évdpr^ vei ezelőtt elült a csatazaj déli szomszéHb dunknál, a | NATO-gépek vissza repültek bázisaikra, nincs tehát további közvetlen háborús veszély. Mennyire érződik ez a bevándorlási kérelmek számán, s a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal miként próbál eleget tenni a tavalyi háború idején megszaporodott ügyiratok időben történő elbírálásának? A többi között ezekkel a kérdésekkel kerestük fel dr. Kovács Zsoltot, a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal bevándorlási irodája ügyfélszolgálati csoportvezetőjét. A '99-es év megfeszített munkát követelt tőlük. A számadatok is bizonyítják, de különösen az ügyfélszolgálati munkánk alapján érzékeltük, hogy milyen nehéz terhet rótt ránk a délvidéki háborús helyzet - mondja dr. Kovács Zsolt. - A Jugoszláviából érkezett bevándorlók száma jelentősen megemelkedett. Érdekes módon Csongrád megyébe még mindig sokan érkeznek ilyen szándékkal Erdélyből, nagy részük természetesen magyar nemzetiségű román állampolgár. A magyar nemzetiségűek bizonyos könnyítéseket is kérhetnek, mégpedig nemzetiségükre való hivatkozással. Ez az úgynevezett mentesség, arra vonatkozik, hogy a bevándorlási kérelemhez nem kell csatolni a 3 éves állandó magyarországi tartózkodásról szóló bizonylatot. Most januárban egyébként csökkent az ügyfélforgalmuk, ami valamivel könnyebbé teszi az életüket. Ez így van akkor is, ha a most például a tavaly év elején átadott ügyiratokat dolgozzák fel. Dr. Kovács Zsolt szerint ez a lemaradás elsősorban a kiugró munkateher miatt van, annak ellenére, hogy a hivatal vezetése sok segítséget nyújtott a Dr. Kovács Zsolt: Rengeteg az ügyirat, mi pedig kevesen vagyunk. (Fotó: Gyenes Kálmán) Tudnivalók - áttelepülőknek A Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatalban (Szeged, Rákóczi tér 1., III. emelet) a bevándorlási kérelmeket ügyfélfogadási időben veszik át: hétfőn 12.30-tól 15.30-ig és szerdán 8-től 15.30-ig. Bővebb információkkal is ezen a helyen és időben szolgálnak. A bevándorlási kérelem illetéke ebben az évben is 10 ezer forint - személyenként. A 14 éven aluli gyermekek, akik a szülőkkel közösen adják be kérelmüket, nem fizetnek külön illetéket. helyzet rendezése érdekében. Nagyon sokszor egyébként keveredik a két fogalom: menekült és bevándorolt. A Közigazgatási Hivatal említett osztályán az úgynevezett civiljogi szférával, vagyis a bevándorlással foglalkoznak. A magyar nemzetiségű kérelmezők különben sokszor a menekült vagy a befogadott státusz helyett választják a bevándorlást, nem akarnak befogadó táborba menni. Ez alaptalan félelem, mert aki saját magát el tudja látni, s a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi igazgatóságának ügyosztályán jelentkezik, nem kell okvetlenül táborba vonulnia, lakhat rokonoknál, barátoknál, albérletben. Az elmúlt évet illetően egyébként az alábbi alapszámokról tájékoztat bennünket dr. Kovács Zsolt: összesen 1941 bevándorlási kérelmet vettek át az ügyfélszolgálati irodában. Mindez a Közigazgatási Hivatal „hárommegyés" területére, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyére vonatkozik. A kérelmek mellett a teljes ügyiratforgalmuk 9019 eset volt. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert ebbe az ügyirat mozgásba bele tartozik az is, amikor valaki lakbizonylatot kérelmez (az állampolgársági kérelemhez kell csatolni a bizonylatot), vagy, ha útlevélcsere esetén az ügyfél bélyegzőt kér az új úti okmányába, amellyel igazolja, hogy állandó magyarországi tartózkodásra jogosult, illetve, ha a kérelmezőnek időközben Magyarországon született gyermeke és őt jegyezik be az útlevelébe. A tavalyi évben főleg jugoszláv állampolgárok jelentkeztek bevándorlási kérelemmel, zömmel magyar nemzetiségűek, többnyire délvidékiek, de voltak szerb nemzetiségű kérelmezők is. Csongrád megyéből egyébiránt összesen 1815 jugoszláv állampolgár kereste fel a hivatalt valamilyen ügyintézés okán, BácsKiskun megyéből 482, Békés megyéből pedig 89. Ezek az adatok is azt bizonyítják, hogy a jugoszláv határ közelsége miatt elsősorban Csongrád megyében igyekeznek szállást verni, majd új életet kezdeni a délvidéki magyarok. Egyébiránt dr. Kovács Zsolt úgy vélekedik, hogy amíg Magyarország az Európai Unió felé tart, addig a határainkon túl élő magyar nemzetiségű polgárok bevándorlási kérelmére mindenképpen számítani lehet, s ez a tendencia nem csökkenő, hanem emelkedő irányzatot mutat majd. Érdekességként említhető, hogy - a hiedelmekkel ellentétben - egészen alacsony a kínai bevándorlási kérelmek száma. Van viszont néhány egészen „egzotikus" vidékről érkezett kérelmező is. Őt idén iktatták: nepáli illetőségű... Kisimre Ferenc A vasutassztrájk második hetének első napján az eddigieknél jóval több vonat közlekedett a MÁV Rt. szegedi igazgatóságának területén. Információink szerint az elégséges szolgáltatás keretében elindított vonatok mellett - melyeket sztrájk idején is kőtelező közlekedtetni - 61 szerelvény indult az igazgatóság körzetében. A sztrájkoló vasutasok helyi szakszervezeti vezetői azonban úgy vélik, nem került veszélybe a munkabeszüntetés célja, és a sztrájk a megegyezésig folytatódik. Tegnap, a vasutas-munkabeszüntetés hetedik napján a szolgálatra jelentkező 25 ezer 271 vasutas közül 23 ezer 843-an úgy nyilatkoztak: sztrájk helyett a munkát választják. így a MÁV Rt. adatai szerint a dolgozók közel 95 százaléka nem vesz részt munkabeszüntetésben. A legfegyelmezettebben sztrájkoló mozdonyvezetők közül is hatvanan vették fel a munkát - közülük huszonkettő a szegedi igazgatóság dolgozója -, ám a MÁV „Nem lazult a sztrájkfegyelem" Kalózvonatok járnak? csak kétharmaduknak tudott feladatot biztosítani. Ők tehervonatokat továbbítanak, míg társaik elméleti oktatásban vesznek részt. A vasárnapi kiegészítő vonatokon túl hétfőn reggel 6.50-kor is indulhatott egy gyorsvonat Szegedről Budapestre, s a nem sztrájkoló vasutasok létszáma azt is lehetővé tette, hogy a fővárosból is elindítsanak egy szerelvényt, amely 12.25-kor gördült ki a Nyugati pályaudvarról Szeged felé. Az Újszeged-mezőhegyes vonalon szinte normalizálódott a forgalom, hiszen majd' az összes, menetrend szerint közlekedő vonat elindult. Mindemellett sem a szegedi igazgatóság területén, sem az ország többi körzetében nem közlekednek az InterCity és a postavonatok sem. Szabó Gyula, a MÁV Rt. Szegedi Területi Igazgatóságának vezetője elmondta, az elégséges szolgáltatáson felül tegnap az országban 68 vonat közlekedett, ebből 61 a szegedi igazgatóság körzetében. Ennek magyarázata, hogy a Mezőhegyesi Regionális Vasút 280 dolgozója egy emberként vette fel a munkát. Szegeden a sztrájkhajlandóság egyébként nem sokban tér el az országos átlagtól, a vasutasok 92.9 százaléka dolgozik. A legforgalmasabb, Szeged, Kiskunfélegyháza, Cegléd, Budapest viszonylatban egyébként öt pár vonat közlekedik holnap. A Nagyállomásról 5'10-kor, 8'00-kor és 16'45kor indul vont Kiskunfélegyházára, míg 7'15-kor és 18'10-kor Ceglédre, ahol az utasok 9'32-kor és 20'30kor átszállhatnak a Budapest Nyugati pályaudvarra közlekedő szerelvényekre. Szegedről Békéscsabára négy vonat indul, s ennyi érkezik, míg Röszkére két vonat megy, s ugyanennyi hoz utasokat a Nagyállomásra. Hebők István, a VDSZSZ he(yi ügyvivője szerint a MÁV Rt. kalózvonatokat közlekedtet. „Bár a MÁV a munkára jelentkező mozdonyvezetők segítségével megteheti, hogy az elégséges szolgáltatáson felül kalózvonatokat közlekedtet, ám ez nem éppen ildomos. Ráadásul azok a mozdonyvezetők, akik most dolgoznak, elárulják kollégáikat" vélte a szakszervezeti vezető, aki szerint nem lesz könnyű a sztrájk után ezekkel az emberekkel együtt dolgoznia a végig kitartóan sztrájkoló vasutasoknak. Hebők István elmondta: nem látja értelmét annak a számháborúnak, amelyet a MÁV az 1999-es sztrájk óta vív. „Nem az a fontos, hogy hányan sztrájkolnak, hanem az, hogy azok ne dolgozzanak, akik meg tudják bénítani a forgalmat." így azok a vasutasok, akik felveszik a munkát, nem esnek el járandóságuktól, s így a MÁV a jelentős bevételkieséséhez mérten korántsem arányosan csökkennek költségei. Hebők István szerint nem lazult a sztrájkfegyelem a szegedi igazgatóság területén, ugyanakkor azt is hozzátette: a reprezentatív szakszervezetek hajlanak a megállapodásra, amely akár kedd délelőtt meg is születhet. Kéri Barnabás Professzorok emlékcsarnoka Munkatársunktól Az Évfordulós emlékcsarnok című kiállítás-sorozaton tegnap újabb, ma már nem élő, korábban a József Attila Tudományegyetemen oktató professzorok emléktárgyait helyezték el a Szegedi Tudományegyetem központi könyvtárának folyosóján. Az érdeklődők megtekinthetik a hetvenöt évvel ezelőtt elhunyt Márki Sándor történész, a hetvenöt esztendeje született Szántó Ferenc vegyész, valamint a huszonöt éve elhunyt Szauder József irodalomtörténész professzorokhoz fűződő tárgyi emlékeket. Deák-térlat - meghosszabbítva Munkatársunktól Deák Ferenc Szegeden alkotó erdélyi grafikusművész decemberben a Kass Galériában nyílt Betű és rajz című kiállításának nyitva tartását a nagy sikerre való tekintettel február 27-éig meghosszabbította a múzeum. Konferencia a népvándorlásról Munkatársunktól „Nomád népvándorlások - magyar honfoglalás (párhuzamok és különbségek)" címmel kétnapos tudományos konferencia kezdődik február 8-án, kedden délelőtt 10 órakor a Szegedi Akadémiai Bizottság székházban. A tanácskozást a SZAB őstörténeti munkabizottsága és a Szegedi Tudományegyetem szervezi. Arcok a rádióban: Papp István DM-információ A Rádió 88 Arcok című magazinműsora minden héten kedden este 8 órától jelentkezik a 95,4 MHz-en. A stúdió vendégei hétről hétre Szeged város társadalmának és gazdasági életének illusztris képviselői. Vass Imre mai vendége Papp István, az APEH Szegedi Igazgatóságának igazgatójaiUROIOUI EUROTOURS UTAZÁSI IRODA Szeged, Mikszáth K. u. 17. Tel : 62-426-644, 326-180 2000 nyár elöfoglalás 4-10% COSTA BRAVA (7 éj) 10 nap Szegedtől Szegedig busszal, svédasztalos, teljes panzióval 55 310 Ft/fötöl i Gyermekkedvezmény 50-100% KORFU (7 éj) 10 nap Szegedtől Szegedig busszal. apartmanban (EN) 25 800 Ft/fötöl Észak-Görögország (7 éj) 10 nap Szegedtől Szegedig busszal, apartmanban (EN) 19 900 Ft/fötöl.