Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-07 / 31. szám

HÉTFŐ, 2000. FEBR. 7. SZEGED 5 Alibitörvény L ehet abban valami freudi tudatalatti, hogy a praxis­törvényt mindenáron átpréselni akaró kormány­párt képviselője, Kósa Lajos (Fidesz) véletlenül a „nem" gombot nyomta meg az önálló orvosi műkö­désről szóló törvény elmúlt pénteki parlamenti végsza­vazásakor. Mai ismereteink szerint az sem lehetett egy­szerű feledékenység, netán fegyelmezetlenség, hogy a kisgazdák egész frakciója nem ment be a parlamenti ülésterembe tavaly december 22-én szavazni a házior­voslást alapjaiban megrengető törvényről. Vélhető ez azért, mert mint a januári hetekben tett módosító javas­lataikból kiderült, az FKGP-nak lett volna még, volt még mondandója a hevenyészett törvénytervezethez. Ők csak a döntés előtti napon tették egyértelművé, hogy megszavazzák. Nyilván azért, mert az utolsó pillanat­ban az egészségügyi minisztertől ígéreteket, biztosítéko­kat kaptak arra, hogy az általuk javasoltak későbbi kormányrendeletekben, meg más törvényekben megje­lennek. A kisgazdák végül igent mondtak, de tették ezt rossz szájízzel, hiszen amint azt Turi-Kovács Béla frak­cióvezető- helyettes nyilatkozta: az FKGP nem tartja eléggé kiérleltnek a praxistörvényt. Az MDF szó és rossz szájíz nélkül hűségesen szolgálta a kormánykoalí­ciót és annak akaratát. A MIÉP legalább sem igent, sem nemet nem mondott, tartózkodóan távol tartotta magát a zavaros törvény megszavazásától Az ellenzék - az MSZP és az SZDSZ - viszont végig: tavaly decem­berben, aztán a januári ismételt bizottsági üléseken, majd a végszavazásnál nemmel voksolt. A szocik és a szadeszosok tették ezt azért is, mert a törvénnyel kap­csolatos egyetlen módosító indítványukat nem fogadták el nyilván azért sem, mert ők meg „betartottak" a pra­xistörvénynek, amikor nem járultak hozzá - a praxisp­rivatizáció szempontjából perdöntő - kétharmados többséget igénylő, önkormányzati törvény módosításá­hoz. A politikai játszma kellékévé lett, az ellenzék által alibi törvénynek, fércműnek csúfolt praxistörvény való­jában egy sor lényegi kérdést homályban hagy, számos tétel szabályozását kormány-, és miniszteri rendeletekre bízza, s megannyi aggályra nem ad választ. Jószerével annyi történt, hogy a háziorvosok - körülbelül két hé­ten belül - ingyen és bérmentve megkapják a ren­delőjük működtetéséhez szükséges személyhez kapcso­lódó jogot, ami azt jelenti, hogy tudásuk, eddig felhal­mozott tapasztaltuk, pacientúrájuk vagyoni értékké vál­tozott, amely később folytatható vagy elidegeníthető, rmnyi, s nem több, ami most történt az alapellátás­Élt ban. S, hogy mennyi zűrzavart hoz a megannyi tisztázatlanság, azt a közeli és távoli jövő mutatja meg, félő óriási zökkenőket okozva a háziorvoslásban, ami­nek - akármennyire hangoztatják az ellenkezőjét - a betegek is isszák majd a levét. Az erőltetett forgató­könyv szerint megszületett praxistörvény egyre azonban biztosan alkalmas: ismét elodázta a magyar egészség­ügy reformjának megkezdését. Kalocsai Katalin Kiskertek vagy lakóházak? Elárvult baktöiak Hallgatók a régióból Munkatársunktól Tisztújító közgyűlést tar­tott ezen a héten csütörtö­kön a Hallgatói Önkor­mányzatok Órszágos Kon­ferenciájának (HÖOK) sze­gedi régiója. A Bács-Kis­kun, Békés és Csongrád megyék hallgatói önkor­mányzatait tömörítő testü­let elfogadta a leköszönő elnökség beszámolóját, majd egyhangú szavazással elnökké választotta Jancsák Csabát, a Szegedi Tudomá­nyegyetem hallgatóját, il­letve alelnökké Papp Fe­rencet, a szarvasi Tessedik Főiskola diákját. A követ­kező egy évben a megvá­lasztott elnök és alelnök képviseli a HÖOK választ­mányában a régió tizenhét intézményének hallgatóit. Valentin-napi vacsoraest Sonia-bemutató szerelmeseknek Munkatársunktól Párizsban, a divat fővárosá­ban is bemutatta már kollekci­óját a fiatal kora ellenére is ne­ves divattervező, Frank Adél. Kreációit most a Sonia divat­szalon jóvoltából Szegeden is megismerhetik, méghozzá a Royal Szálló Valentin-napi vacsoraestjén, február 11-én. A rendkívül látványos ruha­költemények - koktélruhák, nagyestélyik - a Szabó Pálma koreografálta bemutatón vo­nulnak fel a közönség lőtt. így tehát a különleges menünek köszönhető kulináris élvezetek mellett szemet gyönyörködtető élmény részesei lehetnek a va­csoraest vendégei, akik amel­lett, hogy az Európa Express zenéjére táncolhatnak, egy pá­rizsi repülőjegyért is izgulhat­nak. A szerencsés nyertes ez utóbbinak köszönhetően meggyőződhet arról: Frank Adél Szegeden bemutatkozó kollekciója akár a Szajna part­ján, vagy az Eiffel-torony alatt is megállná a helyét. ^r^ttfliiiúkiw A kiskerttulajdonosok becsapottnak érzik magukat. (Fotó: Gyenes Kálmán) • • Az el­múlt esz­tendőben nagy re­mények­kel telve fogadta a baktói és a marostöi kiskerttulaj­donosok döntő többsé­ge, hogy Szeged köz­gyűlése elfogadta az e két területrész lakóterü­letté nyilvánítására vo­natkozó javaslatot. A közelmúltban azonban kiderült: bár letelt a tes­tület által megszabott 6 hónapos határidő, a baktái kiskert! övezetre mégsem készült részle­tes szabályozási terv. Az érintettek azt kérde­zik: ki bírálhatta felül, illet­ve hagyhatta figyelmen kí­vül a képviselő-testület dön­tését? Netán megengedett a „csemegézés" a közgyűlési döntések végrehajtása köz­ben, még ha az az önkor­mányzatiság elvének meg­sértését vonja is maga után? Kritikus megjegyzések sorával kezdték mondandó­jukat a baktói Felsőnyomás és a Hosszú, töltés utcák ke­reszteződésében összegyűlt emberek, amikor kérésükre kilátogattunk oda, hogy személyesen is láthassuk, hallhassuk milyen gondok­kal küszködnek. Többek kö­zött háborogva mutatták a szikrázó napsütésben csil­lámló, vizes sártengert, ame­lyen keresztül kell gázolniuk nap mint nap, munkába me­net, járművel, gyalog, vagy éppen gyermekkocsival. - Mindenki tudja, hogy sok család állandó, de nem hivatalos lakhelye a kiskerti háza - mondta Vadász Já­nos, az Ingatlantulajdonosok és Birtokosok Csongrád Me­gyei Egyesülete baktói cso­portjának ügyeivel foglalko­zó helybéli lakos. - E tartha­tatlan körülmények, vala­Mi történi 1998 éta? A közgyűlés Szeged településszerkezeti tervének készítésekor - még 1998. szeptemberében - a polgár­mesteren keresztül utasította a város főépítészét: az építési szabályzat hatályba lépését követő hat hónapon belül készítse el a baktói és a marostői kiskertes öve­zetek lakóterületté nyilvánításának jogi, műszaki, va­lamint a tulajdonosok és az önkormányzat közötti költségmegosztás feltételeit is tartalmazó rendeletter­vezetet. Az építési szabályzat elfogadására azonban az őszi választásokig mégsem került sor. A témát tavaly márciusban ismét napirendre tűzte a testület, így Sze­ged építési szabályzata (SZÉSZ) 1999. júliusban lé­pett hatályba. mint az útviszonyok, a csa­tornázottság hiányából adó­dó gondok felszámolására azonban mi egyedül képtele­nek vagyunk. Kicsit elár­vultnak érezzük magun­kat, hiszen úgy tűnik, a közgyűlés korábbi, szá­munkra reménykeltő dönté­sét is meg lehet „torpedóz­ni".* " - Csalódottak vagyunk ­vette át a szót Biténé Molnár Mária. - Tudjuk, hogy a vá­ros költségvetése sem bír el végtelen terheket, de mi szí­vesen részt vállalnánk a fej­lesztések megvalósításából, csak kapjunk rá törvényes lehetőséget. - Sokan segítenénk akár árkot ásni, járólapokat lerak­ni, vagy más, speciális szak­ismeretet nem igénylő mun­ka elvégzésében is - tette hozzá a közelben álló Fehér István. A problémák sora pedig „ömlött" a jelen­lévőkből. Egymás szavába vágva érveltek, Pirkó Gá­bor, Eperjesi László és a kétgyermekes fiatal család­apa, Sass László pedig nem­csak igazságtalannak érzik, hogy az ott élőknek esetleg nem engedélyezik, hogy ­természetesen a tervezők el­képzelései szerint - kiala­kulhasson Baktóban egy kertvárosi övezet, hanem úgy gondolják Szegednek ez kevesebb anyagi terhet je­lentene, mint lakásokat épí­teni. Gila Ferenc, Baktó ön­kormányzati képviselője szerint a városfejlesztési és tulajdonosi bizottság a tájé­kozatlansága miatt döntött úgy, hogy először Marostőre készítetti el a részletes sza­bályozási tervet. Az ingat­lanszámra vetített költség ugyanis - az előzetes becs­lések alapján - Baktóban lenne a legalacsonyabb. Rá­adásul a közgyűlés nem mó­dosította korábbi határoza­tát, így azt végre kellett vol­na hajtani. Ezért remél­hetőleg a költségvetés tárgy­alása után a bizottság korri­gálja majd mulasztását, hi­szen többeknek, főként fia­tataloknak egyetlen lakhatá­si lehetősége lenne a kiskerti lakásépítés. Török Csaba, a városfej­lesztési és tulajdonosi bi­zottság elnöke cáfolta a kép­viselő állítását. Kiemelte: nem az ismeretek hiánya, hanem a a városrendezési tervekre jóváhagyott, szűkös pénzkeret miatt maradt el a baktói területrészre vonatko­zó terveztetés. Véleménye szerint Újszeged, illetve Marostő közművesítettsége kedvezőbb. Az önkormány­zat az ésszerű, de folyama­tos fejlesztésekre törekszik. Ebbe beletartozik a baktói rész is, de egyelőre a lakos­ság türelmére is szükség van, hiszen a hiányzó össze­get elő kell teremteni. Dr. Siket Judit aljegyző sem mulasztásként értékelte a tervkészítés elmaradását. Véleménye szerint a bizott­ság nem bírálta felül a közgyűlés által elfogadott határozatot, csupán fedezet­hiányra hivatkozott. Miután a közgyűlés várhatóan pén­teken dönt az idei költségve­tési javaslat elfogadásáról, ­amelyben e célra ismét ren­delkezésre áll majd bizo­nyos összeg - a bizottság visszatérhet az ügy tárgyalá­sára. Rákos Tibor, ország­gyűlési képviselő, az Ingat­lantulajdonosok és Birtoko­sok Csongrád Megyei Egyesületének elnöke, a ko­rábbi ciklusban szegedi képviselő, az üggyel kap­csolatban elmondta: - Az tagadhatatlan, hogy 1998­ban a város rendezési tervé­nek összeállításakor - a szakmai, gazdasági érvek mellett - szerepet játszottak bizonyos politikai elképze­lések is. Tény továbbá, hogy az érintett lakókat elsősorban a saját gondjuk megoldása foglalkoztatja és választópolgárként elvárá­sokat fogalmaznak meg a közgyűlés felé. Az igények jogosságának mérlegelése, illetve azok kielégítése pe­dig a közgyűlésre hárul. Mindezen szempontokat fi­gyelembe véve úgy gondo­lom: a jelenlegi elégedet­lenséget kiváltó körülmény részleteiről, a város és a la­kók érdekeinek egyeztetési lehetőségeiről tárgyalni kell. Ebben vállalhatja a híd szerepét a kiskerttulajdono­sokat is képviselő egyesü­let, hiszen az, hogy most nem volt pénz a terv elké­szíttetésére, még nem jelen­ti annak végleges elvetését. N. Rácz Judit Debreceniek vendégjátéka Csizmás kandúr a kamarában SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 8-TÓL ESTE 6-IG! Ciítc L' ,jr>? Délmaqyarorszáo kit. v ae?' tk Munkatársunktól Ma 10 és 14 órakor a ka­maraszínházban indul a Debreceni Csokonai Színház társulatának Csizmás kandúr előadás-sorozata a Szegedi Bartus Eszter tervei alapján Nemzeti Színház gyermek- készültek. A címszerepet bérleti rendszerében. A két- Dóka Andrea játssza, a to­részes mesemusical/ Jámbor vábbi szerepekben Keresztes József rendezte, a jelmezek Tamást, Szinovál Gyulát, Hajdú Pétert, Maday Gá­bort, Erdei Pétert, Jámbor Józsefet, Krizsik Alfonzot, Páris Noémit és Dóka Tildát láthatják a gyerekek. CD-ROM Szegedről Nyelvészet ­multimédián Nyelvészet és társada­lom címmel, szegedi szerzők közreműködésé­vel általános és alkalma­zott nyelvészeti ismerete­ket összefoglaló multi­médiás CD jelent meg. A szerkesztő, dr. Tóth Szer­gej a CD-ROM-ot azok­nak ajánlja, akik a nyelv és a társadalom, illetve a politika összefüggései iránt érdeklődnek. Nyelvészet és társadalom címmel általános és alkalma­zott nyelvészeti multimédiás CD-t jelent meg dr. Tóth Szer­gej, a Szegedi Tudományegye­tem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének ve­zetője szerkesztésében. A nyelvtudomány területén Ma­gyarországon ez az első multi­médiás adathordozó, amely a széles közönség számára kiad­tak. A CD-ROM sok száz do­kumentum, több mint 800 nyelvészettel összefüggő felira­tozott illusztráció, valamint számos hangeffektus segítségé­vel meglehetősen kiterjedt te­matikával ismerteti meg az ol­vasót. A CD-ROM feldolgozza többek között a kommunikáció legfontosabb tényezőit, a tár­salgás szabályait, a nyelvkelet­kezési elméleteket, az összeha­sonlító és történeti nyelvészet alapkérdéseit, valamint a nyel­vi síkok és grammatikai kate­góriák jellegzetességeit. A szö­veges részeket interaktív fel­adatok és folyamatábrák egé­szítik ki. Különösen látványo­san illusztrált fejezet dolgozza fel az írás történetét. Dr. Tóth Szergej szerkesztő elsősorban azoknak a nyelvészeknek, tan­ároknak, történészeknek és más, az alkalmazott nyelvészet következtetéseit hasznosítani tudó szakembereknek ajánlja a multimédiás lemezt, akik a nyelvhasználat és a társadalom kölcsönhatásaiban szeretnének elmélyedni. A CD-ROM legfőbb tartalmi hangsúlyát is azok a fejezetek kapták, ame­lyek a nyelv és a politika, illet­ve a társadalmi folyamatok összefüggéseit tárgyalják. A nyelvvel mint oktatási és civili­zációs tényezővel kapcsolatban jelenleg is viták folynak a nyelvtudományban; a CD e te­kintetben mérsékelt, összegző állásponton van és igyekszik bemutatni a nyelv tagolódásai­tól a stílusrétegekig, a közve­títő nyelvektől a nyelvi emberi jogokig valamennyi felmerülő szempontot és nézetet. A CD használata ugyanakkor sok ponton túlmutat a lemezen lévő dokumentumokon, hiszen szá­mos csatlakozási helyről az In­terneten keresztül egyenes kap­csolódást nyit magyar és kül­földi nyelvészeti műhelyek honlapjához, nyelvészeti adat­bázisaihoz. A CD egyik külön­legessége, hogy a politika szol­gálatában álló nyelvhasználat illusztrálására dr. Tóth Szergej olyan érdekességeket is ele­mez, mint Lenin, Sztálin, Brezsnyev, Gorbacsov és Jel­cin szónoklatai. A CD-ROM­hoz egy körülbelül 600 nyelvi kifejezést bemutató terminoló­giai szótár tartozik. A multimédiás lemez szerzői: dr. Tóth Szergej (SZE­TE), dr. Földes Csaba (Veszp­rémi Egyetem), dr. Zánthó Ró­bert (SZETE). Programozója Csűri Péter, háttérzenéjét Pav­lovits Dávid gitárzenéje szol­gáltatja. A CD-t a szegedi IN­FOtec informatikai cég jelen­tette meg. A multimédiás le­mezt ma 16.45-kor mutatják be a Dugonics téri Egyetemi jegy­zetboltban. Panek Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents