Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-04 / 29. szám

8 SPORT PÉNTEK, 2000. FEBR. 4. Afo, 18 órakor: Elektromos-Pick Három sérüli a Szegedben már jegyben jár a Barcelonával Egy Nagy ember - civilben Nagy László jól érzi magát a lízingelt Fiat Bravában. (Fotó: Gyenes Kálmán) Mi a véleménye Nagy Lászlérél? Kővári Árpád klubelnök-vezetőedző: - Nagyon tehetséges fiatal, aki igényli a felnőttek irányítását. Számomra egyelőre kérdés: mennyire akatja az önállóságát ér­vényesíteni? De az is nagyon fontos, hogy össze tudta hangolni a magánéletét, a sportot és a tanulást. Buday Dániel, a csapattárs: - Lacit kitűnő játékosnak, s mellette, az emberi tulajdonságai miatt, barátomnak is tartom. Ha semmi nem jön közbe, akkor a világ legjobb játékosai közé is beverekedheti magát. Kívánom, hogy sikerüljön az a vá­gya, hogy egy sztárcsapatban folytassa a pályafutását. Dr. Szeri István, a Tisza Volán Rt. vezérigazgatója, a sportklub elnökhe­lyettese: - A nagyon jó szegedi utánpót­lás egyik legértékesebb gyémántja. Vi­gyázni kell arra, nehogy félre csiszoljuk. Nagyon bízom abban, hogy hasonló tehet­ségű fiatalokat sikerül még „kibányász­nunk"... Dr. Vámosi Lukács, a Pick Rt. gaz­dasági igazgatója, a klub elnökhelyette­se: - A legígéretesebb magyar kézilabdás, aki még nagyon sokra viheti, ha hasonló töretlenséggel fejlődik. Ehhez természete­sen az ó akarata is szükséges. Mi mindent megtettünk a zavartalan gyarapodásáért, ezért nagyon sajnálnám ha idő elótt eltá­vozna. Hollós Árpád elnökségi tag: - A ha­sonló korúak között a legügyesebb. Rö­vid időn belül, természetesen ha ó is úgy akarja, nem csupán a Pick Szeged, ha­nem a magyar válogatott meghatározó já­tékosa lehet. Tőle sok függ, hogy a csa­patunk milyen helyen végez a bajnokság­ban. ^jjj——| Nagy Í SV László, a Pick Sze­_J ged NB I­UL es férfi ké­zilabda­! csapat já­— ® télcosanak éveit tekintve (19 éves) még csak ifjúsági korú, de a világon bármelyik ország felnőtt válogatott­jában már helye lenne. Tehetségét a legplaszti­kusabban az bizonyítja, hogy ö három év alatt jutott el arra a csúcsra, amelyről a legtöbb kézi­labdás csak álmodozik. Még 18 éves sem volt, amikor Vass Sándor szö­vetségi kapitány meghív­ta a felnőtt válogatott keretbe, s ha nem is lett az egyiptomi vb-n a ma­gyar csapat legjobb játé­kosa, de mégiscsak vi­lágbajnoki részvétellel dicsekedhet. Nagy László tavaly nyáron leérettségizett, megnyerte a magyar ifjúsági válogatottal az Európa-bajnokságot, majd részt vett a világbajnokságon a felnőttekkel. Közben pedig a junior-válogatott szakveze­tői a hiányával magyarázták a nem várt kudarcot a kor­osztály világbajnokságán. Kővári Árpád klubelnök ugyanis nem engedte, hogy játékosát teljesen kizsigerel­jék. Ezekből a tényekből esetleg arra lehet következ­tetni, hogy Nagy útja eddig teljesen sima volt. Ez azon­ban hírül sincs így, hiszen tagja volt annak a felnőtt vá­logatottnak is, amely a vb­égés után még tetézte a rossz szereplését, hiszen nem tudta kivívni a közelmúltban Zág­rábban befejeződött Európa­bajnokságon való részvétel jogát. Egyesek az ő gyenge játékának is tulajdonítják a válogatott kudarcait. Közben elég sok elégedetlen meg­jegyzést hallhatott a csapat bajnoki mérkőzésén nyújtott teljesítményéért is. De hát megszokhatta, hiszen a 19. évét márciusban betöltő fia­talember már jó ideje a kézi­labdával kel és fekszik. - A 19. születésnapom már itt van a nyakamon, ám ebből nem csinálok nagy ügyet, de jövőre a 20.-nál csapok egy nagy bulit ­mondja Pióker gyúró birodal­mában, ahol leültünk egy hosszabb lélegzetű beszélge­tésre. Közben szóba került, hogy mennyire fontos egy sportolónak a jövőjére gon­dolni. A kézilabdás elárulta, hogy a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola első éves pe­dagógia szakos hallgatója, s nagyon bízik abban, hogy az is marad... Eredetileg a mű­velődésszervező szakot vá­lasztottam, de arra nem vet­tek fel, így tértem át a peda­gógiára, nyugodtan elárulom, végül is jól jártam. A szó ezután természete­sen az örök témára, a nőkre terelődött. Szegeden minden­ki tudta, hogy Nagy László­nak komoly kapcsolata volt Révész Judittal, a Szegedi Duna-Tisza Muréna Búvár­klub Európa-, és világbajnoki helyezett válogatott verseny­zőjével. Az utóbbi időben azonban már nem látni őket együtt... - Két évig tartott, de mára csak a szép emlék maradt. Számomra vége, akkor hatá­roztunk a szakításról, amikor még nem durvult el a kapcso­latunk. Egyébként is ebben a korban még nem szokták a férfiak elkötelezni magukat. Vagy nem jól látom a dol­got? Most van egy dunaújvá­rosi kézilabdás leány, akivei kialakulhat egy szorosabb vi­szony is. Azt vettem észre, hogy már anyuék is komo­lyan érdeklődnek nálam utá­na. Rájöttem, hogy csak sportoló leányokkal érdemes kezdenem, mert akkor van közös témánk, s megértjük egymás problémáit. - Talán az ismertsége kap­csán még válogathat is... - Ne higgye! De ez nem zavar, mert megnyugtat, hogy a lányokat nem az mo­tiválja, hogy én ismert kézi­labdás vagyok. - Talán a termete riasztja őket vissza... - Nem valószínű, bár hó­napok óla nem mértem meg a magasságomat, de már töb­ben mondták, mintha nőttem volna. Az tény, hogy csak egy 180 centi körüli lánnyal érezném magam jól. - Az előbb említette, hogy a szülei is érdeklődnek a magánéletéről. Önálló la­kással rendelkezik, vagy még a szülőkkel él együtt? - Otthon lakom, hétköz­nap az anyu, míg a hétvégén az apu főztje számomra a vi­lágon a legjobb. Ha nekem valami oknál fogva búvóhely kell, akkor néhány napra el­költözöm. Egyébként az öcsémnek és nekem is külön szobám van, ahol aztán éljük legényéletünket. - Egy nagykorú fiatalem­bert, aki a játékából ítélve még azt is tudja mit akar, mennyire akarják a szü­lők befolyásolni? - Vannak olyan dolgok, amiben elfogadom a vélemé­nyüket, a tanácsaikat, a segít­ségüket, de évek óta a saját ügyeim döntő többségét ma­gam intézem. - Nem tudom milyen program alapján él, de gondolom, a napi két edzés miatt eléggé behatá­rolt a mozgástere. Meny­nyire tud bekapcsolódni az úgynevezett családi élet­be? - Egy segítőkész típus va­gyok. Ha kell elmosogatok, de csak akkor, ha a szülők nincsenek otthon. A kimosott és kivasalt ruhákat elpako­lom. Az biztos, hogy anyu­nak sok dolga van velünk. - Két egyforma érdeklő­désű testvér hogyan jön ki egymással? - Az öcsém, Levi kapus, tehát némileg különbözünk egymástól, ő még nem annyira harapott rá a kézire, nem is foglalkozik annyit ve­le. Én sok kazettát is nézek, amely alapján tanulmányo­zom a sztárok mozgását, vé­dő és támadó munkáját, ő még ilyenre nem igen fogé­kony. - Gondolom, azt azonban látja, hogy egy ideig, jól meg lehet élni a kézilab­dából is... - Ha a hasonló korú fiata­lokhoz hasonlítom az anyagi lehetőségeimet, akkor azt kell, hogy mondjam: nekem mindenem megvan. Tavaly kaptam egy lízingelt Fiat Bravát. De a kínálkozó lehe­tőségek kihasználásával talán még ennél is jobb anyagi kondícióba kerülhetek. - Elárulná, hogy milyen csapatok csábították és csábítják? - Jelenleg sehová sem vá­gyom. A Tisza Volán SC-hez 2001. június 31-éig szól a szerződésem, s bármelyik fél kezdeményezheti a plusz egy évet. Én azonban szóban már megegyeztem a spanyol Bar­celonával, hogy a szerződé­sem lejártával hozzájuk iga­zolok. Egyébként közvetett úton a többszörös német baj­nok Kiel is megkeresett. Nem szólva a hazai bajnokság él­csapatairól. Nekem azonban nincs szándékomban a ma­gyar bajnokságban más klub­hoz igazolni. Számomra egyetlen csábító lehetőség kí­nálkozik: a világ legjobb csa­patának a mezét rendszeresen magamra öltsem. - Nem akarom lebeszélni, de nem fél attól, hogy az első években csak a csapat labdáinak a hordozását bízzák magára? Vagy, mint az NB A-ban szereplő magyar kosárlabdázó ese­tében, azon mosolyog az egész ország, hogy hány percet játszik az első csa­patban? - Tudom, hogy rengeteget kell még tanulnom. Hiányos­ságaim vannak fizikálisan is. Nem beszélve a játékom takti­kai elemeinek szegényességé­ről, a játékom változó dina­mizmusáról. Röviden a kézi­labda minden terén, úgy a vé­dekezésben, mint a támadás­ban, rengeteget kell még gya­rapodnom. - Megfordult a fejében az, hogy Szegeden mennyi energiát beleölnek a tehet­ségek felnevelésébe, majd érett játékossá formálásá­ba. Egy újabb bajnokcsa­patról álmodik a klubveze­tés, a szponzorok és a né­zők. Az 1996-os arany­érem megismétlését éppen a most formálódó fiatal csapattól várják Szegeden. Felmerült már magában az a kérdés: mi lesz, ha az itt felneveltek valamennyi­en elhagyják az anyaegye­sületet? - Ha jól összeszámolom még másfél évig vagyok Sze­geden. Ez idő alatt olyannyira beérhet ez a csapat, hogy aranyérmet nyerhet. Egyéb­ként az nem törvényszerű, hogy a jók elmenjenek a klub­tól. Sok függ attól, hogy kit milyen ajánlattal keresnek meg, s mennyire kötődik Sze­gedhez. Bartók Csaba például itt maradt. - Tud tanácsot adni arra vonatkozóan, hogy ho­gyan lehet valakiből egé­szen fiatalon sztárjáté­kos? - Ilyenre már csak a ko­romnál fogva sem vállalko­zom. Szerintem döntő az adottság, amit ugye, elsósor­ban a szüleitől örököl az em­ber. Ha ez megvan, akkor jön az az akarat, ami túllendít a fásultságon, az egyhangúság adta fáradtságon. Reggel kel­ni, edzés, ebéd, pihenő, edzés, vacsora, olvasás, tanulás, be­szélgetés, lefekvés. Ez így megy minden hétköznap. Mérkőzésen csak az ellenfél sportcsarnokát ismeri az em­ber, azt a települést, ahol ját­szik, csak a buszból látja. Al­kohol csak módjával. Ha ezen túl tudja valaki tenni magát, akkor talán lehet belőle jó ké­zilabdás... Süli József kézilabda Munkatársunktól Ma, 18 órakor meg­kezdi bajnoki szereplését a Pick Szeged NB l-es ké­zilabdacsapata. A Tisza­partiak tévés (MTV2) meccsen az Elektromos vendégei lesznek. Ha a papírformát, s az őszi szegedi mérkőzés ered­ményét (35-19-re nyert a Pick) vesszük figyelembe, s bekalkuláljuk, hogy a szegediek három sérültje nem játszik akkor is Pick­gyözelem várható a Nép­fürdő utcai sportcsarnok­ban. - Megfogyva bár, de törve nem készülünk a tavaszi rajt­ra - kezdte a csapatról szóló tájékoztatást Kővári Árpád klubelnök-vezetőedző. Majd így folytatta: - Laluska, Né­meth és Bartók sérülés miatt nem vállalhatja a játékot. így ha akarjuk, ha nem, de végü­lis Szotyori kölcsönadásával is ez volt a szándékunk, a fi­atalok lépnek elő főszereplő­vé. Buday és Eklemovics nem csupán részfeladatot kap az Elektromos ellen. To­vább folytatom Vadkerti és Oláh beépítését is a csapat­késilabda Munkatársunktól Deszken hatalmas ha­gyományai vannak a ké­zilabdának. A nyolcvanas években a helyi általános iskola leánycsapata, Gyorgyev Voiszláv veze­tésével sikert sikerre hal­mozott a megyében. Sőt, Jugoszláviában nemzet­közi viadalokon is öreg­bítették a község hírne­vét. A Szeged melletti települé­sen a leányok és asszonyok körében továbbra is nagyon népszerű a sportág. A helyi együttes a megyei I. osztály­ban szerepel, s jelenleg a má­sodik helyen áll. A gárda ve­zetőedzőjével, az egykor a né­met (Erfurt) második ligában kézilabdázó Scholtz Ottóval beszélgettünk. - Minden várakozást felül­múlt a csapat eddigi szereplé­se - kezdte a mondandóját a tréner -, hiszen a vezetőket és engem is meglepett a leányok remek teljesítménye. Közel két éve vettem át a szakmai munka irányítását Deszken, s nöi labdarúgás Munkatársunktól Igazi csemegének Ígérke­zik a kispályás labdarúgás szerelmeseinek a szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő NB l-es női teremlabdarú­gó-bajnokság szegedi fordu­lója. Az eseménynek a Déri Miksa szakközépiskola tor­nacsarnoka ad otthont. A négycsapatos Keleti csoport listavezetője, a második for­duló után, a 11 pontos Szentes-Fábiánsebestyén. A berettyóújfalusi lányok ed­dig 10 pontot gyűjtöttek, őket követi 7 ponttal (2 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség) a SZAK, s egyelő­re az 5 pontos Abádszalók ba. Úgy gondolom, hogy összetételében ugyanaz, de stílusában és játékfelfogás­ban új Pick Szegednek kell fokozatosan kialakulnia. Azért van nehéz dolgunk, mert nagyon fontos, hogyan kezdjük a bajnokság máso­dik részét. Eldől: mennyire tudunk távolságot tartani az üldözőinkkel szemben, s mennyire sikerül lépést tarta­nunk az előttünk állókkal. Szerintem döntő lesz, hogy az őszi csapathoz képest ki­mondottan megerősödött Elektromossal szemben mennyire tudják a játékosok elviselni az esélyességet. A Pick Szeged további ta­vaszi bajnoki menetrendje. Február 12. (szombat), 17 óra: Pick Szeged-Győr. Febr. 16. (szerda), 17: Pécs-Pick Sze­ged. Febr. 26 (szombat), 17: Pick Szeged-Nyíregyháza. Március 4. (szombat), 18: Kiskőrös-Pick Szeged. Márc. 11. (szombat), 17: Pestszent­lőrinc-Pick Szeged. Márc. 18. (szombat), 17: Pick Sze­ged-Dunaferr. Április 1. (szombat), 17: Fotex-Pick Szeged. Ápr. 14. (péntek), 17: Ózd-Pick Szeged. Ápr. 29. (szombat), 17: Százhaolmbat­ta-Pick Szeged. Május 16 (szombat), 17: Pick Sze­ged-Cegléd. egy tizenöt fős kerettel készü­lünk a bajnokságra. Alapozó időszakban háromszor, míg a meccsek alatt kétszer tartok foglalkozást a tanítványaim­nak. Nagy szerencsénk van, hiszen a község tornacsarnoka minden igényt kielégít, s re­mek szakmai munkát tudunk elvégezni. Ezt a remek adott­ságot használtuk ki többször is sportág népszerűsítése érde­kében, járt nálunk az algériai válogatott, illetve edzett már Deszken a Fotex Veszprém együttese is. A sztárok testközelből való „látványa" a gyerekek számá­ra is vonzerő volt. A kis egye­sületünk legnagyobb problé­mája - mint Magyarországon általában mindenkinek -, hogy nagyon szerény pénz­ügyi háttérrel rendelkezünk. A helyi önkormányzat nagyon sokat segít, azonban sokszor a kézilabdásaink szabadidejük­ben is szponzorokat hajtanak. Ennek volt az eredménye az, hogy melegítőt tudtunk vásá­rolni a csapatnak. A „bajnok­ságmentes" időszakban is több mérkőzést játszunk, most is részt veszünk a téli terem­kézilabda-kupa küzdelmein ­mondta az edző. zátja a táblázatot. Mivel az első két helyezett kerül az országos négyes döntőbe, így izgalmasnak ígérkezik mind a hat találkozó. A házigazda SZAK tré­nere Vincze Attila a követ­kezőket mondta az esélyek­ről: - Mindhárom mérkőzé­sünket meg szeretnénk nyer­ni. Heti három edzéssel ké­szültünk a megmérettetésre. Sajnos, Borbélyné Maróti Andrea sérülése nem jött rendbe, így ő nem játszhat, Kékes-Szabóék viszont egészséges önbizalommal várják a kezdést. Mivel a belépés díjtalan számítunk szurkolóink biztatására, s a lányok nevében ígérhetem: játékukkal rá fognak szol­gálni! A „kiscsapat" összefogása SZAK: győzelemre hangolva?

Next

/
Thumbnails
Contents