Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-26 / 48. szám
SZOMBAT, 2000. FEBR. 26. BELFÖLD 3 Torgyán József a polgármester-találkozón röviden Bajban a halászok A kertészet húzóágazat lehet Torgyán József: a kistermelök felelősségét nem vizsgáljuk. (Fotó: Nagy László) jegyzet Bétsi szelet \jem is olyan régen még Bécs és Budapest közösen L T vetélkedett a világkiállítás megrendezési jogáért, most meg az egymástól alig több mint kétszáz kilométerre lévő két főváros között fényévnyire nőtt a távolság. A szélsőjobboldali Szabadságpárt hatalomra kerülésével Ausztria szalonképtelenné vált az uniós országok számára. Amíg Nyugat-Európa elzárkózik minden hivatalos kapcsolatfelvételtől az új osztrák kormánnyal, addig Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter tegnap váratlanul Magyarországra látogatott. A nemzetközi diplomácia vájt fülű szakértői szerint egyszerűen magyarázkodni ugrott át hozzánk a jobboldali politikus. Miután néhány napja a csatlakozás kérdésében is enyhülni látszó osztrák kormányvéleményre Orbán Viktor keményebben reagált, a sógorok belátták, az elszigeteltségből talán éppen hazánkon át vezet az út vissza Európába. Vajon szégyellnünk kell-e a diplomáciai etikett szerint szokatlannak minősíthető találkozót? - tette fel több hazaipolitikus is a kérdést. Miközben Európa nemcsak egybeforraszt, hanem ki is rekeszt, addig nekünk, magyaroknak egészen más a helyzetünk. A tagállamok hiába tartanak ki a bojkott mellett, a felvételre váró országoknak olykor egészen a tűréshatárig kell elmenniük. Hiszen hazánk az unióba tart, s Ausztria, ha akarja, akár meg is vétózhatja a magyarok felvételét. Ez persze nem jelentheti azt, hogy elvtelenül kellene esdekelnünk Bécs kegyeiért, ám tárgyalni aligha szentségtörés. Az osztrák néppárti külügyminiszter minden bizonnyal Ausztria bizonyítási vágyát tolmácsolja: a sógoroknak ugyanis elemi érdekük, hogy kitörjenek abból a korámból, amit az uniós államok emeltek Ausztria köré. Ehhez azonban nemigen lesz elegendő ismét felmelegíteni a magyar-osztrák viszonyt Európa ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy a hivatalos osztrák politika nem ért egyet a szélsőjobb Haider-féle eszmékkel A szomszédos ország kormányának viszont meg kellene hasonulnia önmagával ahhoz, hogy teljesen elszigetelje a szélsőjobboldalt ryenita Ferrero-Waldner így aligha számíthatott szí*J vélyes, baráti fogadtatásra tegnap. A legtöbb, amit adhattunk neki, a tárgyilagos, ám kemény eszmecsere. No meg, egy bécsi szelet Az etikettet szem előtt tartva ez most nem is volt olyan kevés. OlA • trapézlemez, síklemez • ereszcsatorna-rendszer • cserepeslemez • könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER, Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. Tel.: 62-241 -209, 62-230-446. A UND AB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! A munkaerő szabad áramlása Tokaj (MTI) Három hete egy deka halat sem tudott értékesíteni a tokaji Tiszavirág Halászati Szövetkezet, sem a ciánszennyezés előtti raktári készletből, sem pedig saját halastavaiból, amelyek nem fertőződtek meg a méreggel. A tokaji és környékbeli halászokat tömörítő szövetkezet tagjai körében a szakma évszázadok óta apáról fiúra száll. Csupán a hegyaljai városban hat család „veszítette el a kenyerét" a cián okozta, szinte teljes halpusztulás miatt. Fertőző laktanya? Városföld (MTI) Nincs megbetegedés a Magyar Honvédség városföldi laktanyájában, ahol az ott tartózkodók egy része csütörtök óta nem hagyhatja el a helyőrséget. Az intézkedésre azért került sor, mert ennél az alakulatnál dolgozik közalkalmazottként az édesapja annak a kisfiúnak, aki szerdán halt meg fertőző agyhártyagyulladásban. A laktanyában már mindenkit beoltottak a fertőző agyhártyagyulladást okozó baktérium elleni védőoltással. A betegség lappangási ideje 810 nap, a kisfiú pedig a múlt hét végén járt a laktanyában, azaz esetleg átadhatta a kórokozót az ott dolgozóknak. Embercsempész Balassagyarmat (MTI) Az Alagi majorban tavaly talált nagy létszámú menekült csoport elfogása kapcsán körözött mikrobusz vezette nyomra a rendőröket és a határőröket, amikor Budapesten az alagihoz hasonló embertelen körülmények között 43 külföldi menekültet találtak. Az elhanyagolt házban, velük volt az őket őrző ukrán embercsempész is. Az akció résztvevői bilincselésre alkalmas eszközöket is találtak a helyszínen, így feltehető, hogy a szerencsétlen embereket időnként a helyiségben látott vascsőhöz bilincselték. A '60-as években a főváros XII. kerületében felépült a Csillebérci Úttörőtábor. Budapest legnagyobb összefüggő zöldterületén, 40 hektáron tölthették el hasznosan szabadidejüket a legkiválóbb úttörők. Az úttörőszövetség most eladja a létesítményt, melyet már több, mint egymillió dolláros jelzálog terhel. A Fidesz ifjúsági szervezete attól tart, a vételár az MSZP kasszájába kerülhet. Dobó László szegedi önkormányzati képviselő, a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas országos alelnöke elmondta: amikor a '89-ben a Németh Miklós vezette kormány a Kommunista Ifjúsági Szövetség tulajdonában lévő objektumot a Magyar Úttörők Szövetségnek ajándékozta, állami kézből egy civil szervezet tulajdonába került a csillebérci tábor. A legfiatalabb demokraták aggályosnak tartják, hogy egy valaha állami tulajdonú, szociális létesítmény, amelyet Szombaton jelenik meg a Magyar Közlönyben a 138 milliárd forint agrártámogatás felhasználásáról szóló rendelet - jelentette be a Szegeden, a polgármesterek találkozóján tartózkodó Torgyán József, földművelésügyi- és vidékfejlesztési miniszter, aki szerint a megfelelő támogatási rendszerrel megerősített kertészet az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően versenyképes lehet. A kedden elfogadott kormányrendelet középpontjában a minőségi termelésre való áttérés, valamint a beruBudapest (MTI) A magyar export hét éve töretlenül nő, dollárban számolt értéke 1993 óta megháromszorozódott, az import pedig ezen idő alatt kétszeresére bővült - mondta Matolcsy György gazda'89-ben „ingyen privatizáltak", most pártérdekeket szolgáljon. A Magyar Úttörők Szövetsége, és az MSZP ifjúsági szervezete, a Baloldali Ifjúsági Társulás ugyanis a Fidelitas szerint tavaly egyesült, így az úttörők kasszájába befolyó összeg a BIT-en keresztül az MSZP-t gazdagíthatja. Ráadásul a Fidelitas szerint az úttörők - az ajándékozási szerződés megkötései miatt csak gyermeküdültetés céljára hasznosíthatnák a tábort. Márpedig ha elkel a létesítmény, a befektető nem gyermekparadicsomot hoz itt létre, hanem luxuslakásokat, bevásárlóközpontot, sportcentrumot épít. (Dobó László úgy tudja, már megköttetett az opciós szerződés, mely 1.8 milliárd forintos vételárról szól. A Fidelitas viszont egy 1996-os értékbecslés alapján úgy véli az objektum értéke mára elérte a 3 milliárd forintot.) Az alelnök szerint csak egyetlen megoldás van: meg kell győzni a XII. kerületi önkormányzat képviselőit, hogy házások támogatása áll. A 25 milliárd forintos hitelgaranciakeretet kifejezetten a gazdák és az őstermelők kaphatják meg. A földalap támogatásra differenciáltság lesz a jellemző. Az agrártermelők szánt, 138 milliárd forint összegű program célja, hogy három éves futamidővel, legfeljebb nyolcvan százalékos állami kezességvállalással, és a jegybanki alapkamat maximum ötven százalékáig terjedő kamattámogatással preferált hitelekkel tegye lehetővé az eladósodott gazdák megsegítését. A miniszter elmondta még: igyekeznek ügyelni rá, hogy a „tisztességtelen kereskedők" ne károsítsák meg a gazdákat. így a jövőben sági miniszter pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. A miniszter a tavalyi külkereskedelmi mérlegről elne módosítsák Csillebérc részletes rendezési tervét, így nem folyhat építkezés a táboron belül, a terület pedig ezáltal nehezebben lesz értékesíthető. A tábor hasznosításának mikéntjéről kormánykörökből is érkeztek javaslatok. Az Ifjúsági és Sportminisztérium ugyanis a zánkai úttörőtáborhoz hasonlatosan állami tulajdonba venné Csillebércet, s továbbra is gyermeküdülőként üzemeltetné - jelentette ki a közelmúltban Szakács Imre, az ISM államtitkára. Rácz Péter, a Magyar Úttörők Szövetsége főtitkára visszautasította a Fidelitas vádjait. Szerinte az egykori ajándékozási szerződésben nem volt arról szó, hogy milyen célra hasznosítható Csillebérc. „Rágalom az is, hogy a BIT-en keresztül az MSZP kasszájába kerülne a tábor vételára" - fogalmazott Rácz Péter, aki szerint ahogyan a BIT-tel, úgy számos civil szervezettel kötöttek együttműködési megállapodást. Például a Magyar Természetbarát Szövetséggel, csak azok juthatnak kedvezményekhez, akik az 1999. szeptember elsejei áraikat érvényesítik. A földművelésügyi- és vidékfejlesztési tárca a jövőben kiemelten kívánja kezelni a kertészet fejlesztését. Felmérték, hogy az Európai Unió piaci lehetőségei között a kertészeti termékek előállítása a magyar mezőgazdaság húzóágazatává válhat. Ezekre ugyanis Brüsszel nem irányoz elő kvótarendszert. Figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy almából, őszibarackból, paradicsomból és karfiolból, illetve a tömegborokból az Unió határain belül is túltermelés van. Szükség van a kertészeti mondta, hogy az export 8,7 százalékkal nőtt 1998-hoz képest, s elérte a 25 milliárd dollárt. Az import 28 milliárd dollár volt, 9 százaléka polgári védelemmel, sőt a cserkész szövetséggel is. Rácz Péter leszögezte: tudatos hecckampány része, hogy a Fidelitas azt állítja, az úttörők egyesültek a BIT-tel. Tagadta, hogy a pénz az MSZP-hez kerülhetne: „A vételár összegéből először is kifizetjük a 1.4 millió dolláros adósságunkat, a fennmaradó pénzből pedig végre olyan stabil pénzügyi alapot képezünk, amely lehetővé teszi, hogy a továbbiakban is az aktuális politikai erőtől függetlenül tudjunk működni". A Magyar Úttörők Szövetsége egyébként az ország legnagyobb ifjúsági szervezeteként 70 ezer tagot számlál. Évente 20-25 ezer gyermeket táboroztatnak. Csillebérc eladása után sem csökkenne ez a szám, hiszen a táborozók legnagyobb része eddig sem a központi táborban üdült. Ugyanakkor továbbra is az egyéb gyermeküdültető szervezetek áránál 50 százalékkal olcsóbban táboroztatnák a diákokat az úttörők. Rácz Péter főtitkár sérelágazatok helyzetbe hozására, a termesztéssel foglalkozó gazdák támogatására - jelentette ki a miniszter, aki szerint az EU-hoz történő csatlakozásunkat követően ez a szektor versenyképes lehet. A kertészetek különféle címen történő támogatása ezért elsőbbséget élvez. A minisztérium kidolgozta a MiZo Baranyatej Rt. károsultjainak támogatási rendszerét, amely hétfőtől lép életbe. A tárca a kistermelők esetleges felelősségét nem vizsgálja, szemben a nagyobb partnerekkel, a „szövetkezetektől a részvénytársaságokig" - jelentette ki Torgyán József Szegeden. Tóth-Szenesi Attila kai több, mint két évvel ezelőtt. A külkereskedelmi mérleg hiánya nem érte el a 3 milliárd dollárt, igaz, a 2,995 milliárd dolláros deficit 295 millió dollárral rosszabb, mint 1998-ban volt. mezte, hogy a csillebérci tábor működtetéséhez tíz éve egyetlen forintnyi állami támogatást sem kaptak. A szövetség fótitkára több ízben is tárgyalást kezdeményezett az ISM ifjúságért felelős államtitkáraival a tábor működtetéséről, ám konkrét választ és segítséget nem kapott. Az úttörők gazdasági erejét pedig meghaladja a csillebérci létesítmények fenntartása. Azokat az állításokat is visszautasította a főtitkár, amelyek szerint a vevő luxus lakóparkot szeretne kialakítani Csillebércen. Ehhez ugyanis a terület részletes rendezési tervének megváltoztatása szükséges, ezt azonban a vevő - aki az opciós szerződés feltételei szerint március 5-én fizet - nem kérte. Rácz szerint sok esélye nem is lenne, mert csak a XII. kerület dönthet az ügyben, melynek polgármestere az a dr. Mitnyán György, aki a Fidesz budapesti választmányának elnöke. Rácz Péter úgy tudja, a vevő egy emelt szolgáltatási színvonalú nemzetközi turisztikai centrumot kíván létrehozni Csillebércen. A vételár összegéről azonban a főtitkár nem nyilatkozott. Kéri Barnabás Budapest (MTI) Az osztrák külpolitika abszolút folytonosságáról biztosította magyar kollégáját pénteki budapesti munkalátogatásán Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter. A Martonyi Jánossal folytatott megbeszélés utáni sajtótájékoztatón az osztrák diplomácia vezetője leszögezte: a szabadságpárt elfogadta a kormányprogramot, amely rögzíti az Európai Unió bővítésének támogatását. Benita Ferrero-Waldner véleménye szerint sikerül megegyezésre jutni az olyan vitás kérdésekben is, mint a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása az újonnan belépő országoknál. A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Ausztriában igen magas - 55-60 százalékos - a magyar EU-csatlakozás támogatottsága. Úgy látja: csak néhány tartományi politikus tesz bővítésellenes kijelentéseket. A néppárti politikusnő élesen bírálta azokat a szankciókat, amelyeket 14 uniós tagállam léptetett életbe Ausztriával szemben, ahol 67 százalékos az EU támogatottsága. - Ezek előzmény nélküliek, igazságtalanok, és hosszú távon negatívak lehetnek egész Európára nézve - fejtette ki. Benita Ferrero-Waldner különösen érthetetlennek tartotta a szankciókat abból a szempontból, hogy Ausztria nem sértette meg az európai uniós szerződés hatodik, demokráciával, jogállamisággal és emberi jogokkal foglalkozó cikkelyét. Mindemellett reményét fejezte ki, hogy sikerül meggyőzni az uniós kormányokat a kétoldalú kapcsolatok bojkottjának feloldásáról. Az osztrák külügyminiszter kitért a tiszai ciánszennyezés kérdésére is, jelezve, hogy Ausztria szakértői segítséget nyújt a természeti katasztrófa következményeinek felszámolásához. Martonyi János hasznosnak minősítette a megbeszélést, amelyen - közlése szerint - az EU-bővítés témaköre mellett az EBESZ-szel kapcsolatos kérdéseket is megvitatták, amely szervezet soros elnöki tisztét Benita Ferrero-Waldner látja el. A külügyminiszter hangsúlyozta: biztosítékokat kapott arra nézve, hogy Ausztria támogatja az Európai Unió bővítését, és ezen belül Magyarország csatlakozását. Martonyi János kifejtette: a magyar kormány továbbra is tartja magát február 2i nyilatkozatához az új osztrák kormánnyal kapcsolatban. Csillebérc: pártkasszát gazdagít az úttörötábor? Nő az export I