Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-23 / 45. szám
10 A TORONY ALATT SZERDA, 2000. FEBR. 23. Újra Aranypódium Három hónapos szünet után a jövő héten újra indul az Aranypódium, amely már három éve biztosít lehetőséget a bemutatkozásra azoknak, akik zenei vagy prózai téren, a tánc vagy a humor világában szeretnék színpadon is kipróbálni tudásukat. Az Aranypódium már valódi „intézménnyé" vált Szegeden. A tehetséges fiatalok bár korhatár nincs, tehát bárki jelentkezhet - három éve rendszeresen lehetőséget kaptak arra, hogy saját műsorszámukkal fellépjenek. Három hónapos szünet után a jövő héttől újrakezdődik a tehetségkutatás, mostantól minden hónap első csütörtökén a Szegedi Ifjúsági Házban várják a régi fellépőket és az új jelentkezőket egyaránt. Az Aranypódium eddigi élete alatt kialakult már egy olyan csapat, amelynek tagjai szinte minden héten szerepelnek bálokban, falunapokon, nemzetközi találkozókon tudtuk meg Pleskonics András szervezőtől. Vannak köztük énekesek, táncosok, versmondók, humoristák, színészek tehát mindenféle előadóművész. így aztán a komolyabb rendezvényektől a zenés, táncos estekig állítanak össze műsorokat. A távolabbi cél az, hogy egy olyan műhelyt hozzanak létre, ahol szakemberek segítik a jelentkezőket abban, hogyan is építsék fel és adják elő saját produkcióikat. A már felfedezett tehetségeket tulajdonképpen az egész világ megismerheti, meghallgathatja, hiszen a nemrég elindult Webrádió is biztosít számukra bemutatkozási lehetőséget. így tehát egy állandóan elérhető referencia-anyag is segíti majd a fiatalokat a pályán való elindulásban. Sz. A. A szülők spórolhatnak Enyhül a Telpark-rendszer szigora A „kis Ságvári" előtt ezután sem lesz könnyű megállni. (Fotó: Schmidt Andrea) A közgyűlés pénteken elfogadta azt az előterjesztést, amely szerint a Telpark-rendszer körzetében lévő bölcsődék, óvodák és általános iskolák előtti szakaszokon 8 és 9, illetve 15 és 17 óra között nem kerül majd pénzbe a várakozás. A döntés ilymódon egyszerűbbé, és olcsóbbá teszi a gyermekeiket autóval szállító szülök számára az intézmények megközelítését, amelyek előtt általában csak néhány percig várakoznak. Alig másfél hónapja a Telpark rendszer újabb térhódításának, s a közgyűlés ismét módosította a fizetőparkolási rendszer feltételeit. Az ezredfordulón bevezetett változtatás szerint a Tisza Lajos körút, és a Nagykörút közötti utcák jelentős részében is csak pakoló-szelvénnyel, vagy bérlettel lehet parkolni. Az új zónákban lakó polgárok körében sem volt egyértelmű az új parkolási rend fogadtatása, ám szakemberek szerint a rendszer kifogástalanul ellátja szabályozó feladatát, érzékelhetően csökkent a forgalom, s ezzel együtt a parkoló autók száma is a területen. Éppen emiatt érkezett számos panasz az önkormányzathoz, illetve a Telparkot üzemeltető Szegedi Közlekedési Kft. közönségkapcsolati irodájához. A rendelkezés nyomán ugyanis számos oktatási intézmény előtt szűnt meg az ingyenes várakozás lehetősége reggel nyolc és délután öt óra között. Ez főképpen a bölcsődék, óvodák és általános iskolák előtt jelentett nagy gondot azoknak szülőknek, akik gyermekeiket autóval szállították. Lapunkhoz is több jelzés érkezett ez ügyben. A Gyertyámos utcai óvoda előtt például gyakran találtak „Mikulás-csomagot" az autós szülők kocsijuk szélvédőjén, amikor néhány percre megállították járművüket az intézmény előtt, és gyermeküket az oviba kísérték, vagy éppen a pedagógusokkal váltottak néhány szót. A közgyűlés az elmúlt hét péntekén elfogadta az önkormányzat városüzemeltetési irodájának előterjesztést, amely szerint március elsejétől, reggel nyolc és kilenc, illetve 15 és 17 óra között jegy és bérlet nélkül is meg lehet állni a Telpark rendszer körzetébe tartozó óvodák, bölcsődék és általános iskolák előtti útszakaszon. így a Vitéz és a Kazinczy utcai bölcsődék, a Toldi, a Nádor, a Deák Ferenc, a Gyertyámos a Rigó utcai, és a Mars téri óvodák, és a Béke, a Tábor, a Madách a Mérey utcai, és a Boldogasszony sugárúti általános iskolák előtt csak 9 és 15 óra között lesz érvényben a fizetőparkoló-rendszer. Kéri Barnabás ajánló MA AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZBAN (Rákóczi u. 1.) 9 órától gyermekmegőrzés, 10 órától a Márkus Színház előadásában: Az égigérő fa. ^"-bérlet óvodásoknak, 15 órától „B"bérlet kisiskolásoknak. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 10 órától Etka-jóga. A SZITI EGYESÜLET MANDALA KLUBJÁBAN (Berzsenyi u. 3.) 13-tól 15 óráig „Újra dolgozom", munkaügyi tanácsadás. 14-től 17 óráig, ,Álláskereső-klub". A SZITI EGYESÜLET IFJÚSÁGI IRODÁJÁBAN (Dózsa György u. 5.) 16.30-tól 17.30 óráig mobilitás (külföldi csoportos cserékkel kapcsolatos) tanácsadás. 17.30-tól AMIGA számítógépes-klub. . AZ EGESZSÉGESEBB ÓVODÁK NEMZETI HÁLÓZATA EGYESÜLET (Gogol u. 3. Ül. 305., tel: 423-474) 16-tól 18 óráig az óvódás gyermekek szülei részére ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadást tart. HANGFORRÁS ZENEI MŰHELY a Forrás Szálló halljában 17 és 20 óra között. Házigazda: dr. Polgár Gyula. CSILLAGASZATI SOROZATOT indít a TIT Csongrád Megyei szervezete dr. Szatmáry Károly közreműködésével. Első előadás 18 órától a Kárász u. 11. szám alatt. A belépés díjtalan! A FAGYÖNGY-KLUBBAN (Gogol u. 23.) 18 órai kezdettel Párkapcsolatok az asztrológia tükrében címmel Hegedűs Gyöngyi tart előadást. A JUHASZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 18 órától Videós-klub Balogh Ferenc vezetésével. A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZÖVETSÉGE a Katolikus Szabadegyetem (Dugonics tér 12.) rendezésében 17.30 órakor „A szegedi egyetemi lelkészség és a Szent Imre Kollégium" címmel Kondé Lajos egyetemi lelkész tart előadást. A VOLT SZAKSZERVEZETI SZÉKHÁZBAN (Eszperantó u. 3-5.) 18 órakor: A második jövendölés; világhatalmi harcok címmel bibliai előadást tart Hegedűs Attila és Reisinger János. A KÖZÉLETI KÁVÉHÁZBAN (Royal Szálló) 18 órakor Bolyai öröksége címmel előadás. Közreműködik: Sinka Károly színművész és Kosztándi István hegedűművész. Házigazda: Márok Tamás újságíró. A VÍZMŰ-KLUBBAN (Tisza Lajos krt. 88.) 19 órától rock and roll oktatás. Vezeti: Kalapos József. • AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma: 15 órától hímző, 15.30-tól fazekas szakkör felnőtteknek, 16 órától kosárfonás. Holnap: 15.30 órától fazekas szakkör felnőtteknek, 16 órától alkotó csemeték-klubjaVáltozott a cégtörvény A fantomcégeket törli a bíróság A gazdasági törvényben bekövetkezett változásokról, a perek számáról és az ügyek elintézésének határidejéről a napokban sajtótájékoztatót hívott össze a Csongrád Megyei Bíróság elnöke, dr. Kasza Ferenc. Dr. Kemenes István, a Csongrád Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumának vezetője, valamint dr. Czene Klára, a Cégbíróság csoportvezetője a gazdasági társaságokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és az új határidőkről tartott beszámolót a sajtó képviselőinek. Dr. Kemenes István elmondta, a Gazdasági Kollégiumhoz csak a magánjogi, polgári jogi ügyek tartoznak, a gazdasági bűncselekmények nem. A cégek egymás közötti jogvitái, a felszámolások így is rengeteg munkát adnak, de a Csongrád Megyei Bíróság az ésszerű határidőn belüli elbírálás elvéhez tartja magát. A helyi bíróságokon az elsőfokú ügyekben a perek felét három hónapon belül fejezik be. Három és tizenkét hónap közé az ügyek 40 százaléka nyúlik át, az egy éven túli pereskedés pedig mindössze 10 százalék. A másodfok három hónapon belül az ügyek 70 százalékát elbírálja. Gazdasági ügyekben ezen a fokon nincs is egy éven túli pereskedés. Országos összehasonlításban Csongrád megye a legjobbak közé verekedte föl magát. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróságtól az ügyek csak másfél-két éven belül érkeznek vissza, s ez súlyos érdeksérelmeket okoz. A felszámolások száma nő, de változik a szereplők összetétele is. Míg korábban a nagy cégek jutottak el ebbe a szakaszba, ma a kicsiken a sor. A felszámolandó cégek egy része olyan fantomcég, amelyiket bejegyeztek, de tényleges gazdasági tevékenységet nem végez. Kisebbik hányadukat már meg sem lehet találni őket törli a Cégbíróság. Kemenes szerint új hitelezővédelmi törvényre lenne szükség, s a szanálási eljárás újbóli bevezetésére, a cégek megmentésére. Gond, hogy ki fizesse a felszámolás költségeit, tisztázni kellene a felelősségi viszonyokat (a cégek vezetőinek személyes felelősségre vonásánál ugyanis a büntetőjogi eszközök nem váltak be). Dr. Czene Klára arra hívPolitikai fórum és jótékonysági bál Polgármesterek randevúja Szegeden Február 25-én, pénteken városi polgármesterek találkozójának ad otthont a szegedi városháza. A magyar társadalmi élet meghatározó eseményeit lebonyolító Szféra Kft. immár ötödik éve rendezi meg a látványos fórumot. Az első évben Veszprémben, majd Szolnokon, Vácott, Kiskunfélegyházán és Szekszárdon, idén pedig Szegeden találkoznak polgármesterek, alpolgármesterek és jegyzők. Ebben az évben a rendezvény Szegeden lesz. Fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter, házigazdája Bartha László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere, védnökei pedig a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Jegyzők Országos Szövetsége, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, valamint a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége. A programsorozat délelőtt a házigazda köszöntőjével veszi kezdetét, majd kötetlen pódiumbeszélgetések következnek miniszterek és államtitkárok közreműködésével. A rendezvényen a kormány tagjai közül Pintér Sándor belügyminiszter, Dávid Ibolya igazságügy-miniszter és Boros Imre tárca nélküli miniszter vesz részt. Négy évvel ezelőtt alapították az Év Polgármestere, az Év Alpolgármestere és az Év Jegyzője díjat. E cím odaítélésében minden évben a polgárok szavazata dönt. A pályázat nyerteseinek a belügyminiszter adja át Melocco Miklós szobrászművész „A városépítés allegóriája" című alkotását. A tiszai ciánszennyeződés miatt az eredetileg meghirdetett halászléfőző-verseny helyett helyi specialitások gasztronómiai versenyét rendeznek. A zsűriben ott lesz Draveczky Balázs, a Vendéglátói Múzeum igazgatója, Frank Sándor mesterszakács (aki egyben a verseny szakmai fővédnöke is) és Király Levente színművész. A zsűri elnöke Benke László Oscardíjas mesterszakács lesz. A hagyományos sportdélutánon újságírók, politikusok és közéleti személyiségek mérik össze tudásukat kispályás fociban és kosárlabdában. Pihenésképpen egy színházi előadásra is sor kerül: a mezőkovácsházi Crazy Theatrum A vörös malom, avagy az ördög tragédiája című musicalt mutatja be. Ezzel az előadással a társulat tavaly megnyerte a Zenés Ifjúsági Színpadok Országos Fesztiváljának első díját. A darab érdekessége, hogy szerepel benne Medgyesegyháza polgármestere, Nagy Béla, és Mezőkovácsháza alpolgármestere, Varga Gusztáv is. A hagyományos jótékonysági estet az Ifjúsági Házban rendezik meg. Az összegyűlt adományok a Szeged Megyei Jogú Város Gyermekkórháza Szegedi Gyermekekért Alapítvány számára folyik be. A gálaműsorban fellép a Favágók együttes és lesz divatshow is. A zenét a Zenith Band szolgáltatja majd. Az est során hirdetnek" eredményt „A mi városunk" című karikatúra-pályázaton is. A városi polgármesterek randevúja alkalmából pénteken a Délmagyarország mellékletet jelentet meg. T. K. ta föl a figyelmet, hogy a cégtörvény (1997/CXLIV.) változása miatt a kft. törzstőkéjét 3, az rt. alaptőkéjét 20 millió forintra kell felemelni. A határidő 2000. június 16. S mivel Csongrád megyében ez 2288 kft.-t és 22 rt.-t érint, a cégbíróság nagy munka előtt áll. Célszerű lenne, ha a cégek a határidő előtt megemelnék a törzstőkéjüket és benyújtanák a törzstőke feltöltése iránti kérelmüket. Amennyiben ugyanis a tőkefeltöltés a határidő lejárta előtti napokban történik, akkor a cégnek a változáshoz számított 30 napon belül kell benyújtania a dokumentumokat, tovább nyújtva és nehezítve a cégbíróság nyárra és a szabadságok idejére eső feladatait. Egy másik lényeges változás, hogy a gmk mint cégforma megszűnik, az ilyen társaságoknak módosítaniuk kell az alapító okiratot, ha közkereseti társaságként működnek tovább, vagy más társasággá alakulnak át. A határidő úgyszintén 2000. június 16. A Cégbíróság 12 ezer céget tartott számon 1999ben. A favorit forma a bt. (7000), a kft. (4000) és az rt. (113). F. K. csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Lévay Gizella, ügyeletes újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, akit hétköznap 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között a 06-20-9432-663as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: I 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve mélyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Autóbusz. K. B.-né rendszeresen a 76-os busszal közlekedik, melynek végállomása a Mikszáth Kálmán utca. Mégis gyakran előfordul, hogy a sofőr tovább viszi az autóbuszt a Mars térre. Olvasónk nem érti, miért alakult ki ez a rendszer, szerinte ez megnehezíti a trolira való átszállást. A Mikszáth Kálmán utca zsúfoltsága az oka annak, ha a vezető a megnövekedett autóforgalom miatt nem tud megállni, s esetenként ki kell, hogy vigye a buszt a Mars térre - tájékoztatott Nagy Tibor vezénylő a Tisza Volántól. Szemét. V. M. panaszkodott, hogy a Petőfi Sándor sgt. 48. sz. alatt egy olyan háztelek található, amely az évek folyamán szemétdombbá alakult. Olvasónk a kerítés nélküli telekkel szemközt lakik, dühítő számára, hogy senki nem érzi felelősnek magát a kialakult helyzetért. Savanya Istvánná a dorozsmai nagybani piac melletti utcában lakik és a piacról származó, a környéket beborító szemétre panaszkodik. Kihez tartozik a közterület takarítása? - kérdezi olvasónk. TV 3. Sokan „csörögtek", hogy meglepte őket a tény, és nagyon sajnálják a kereskedelmi televízió hirtelen megszűnését. Leginkább a reggeli népszerű Napkelte eltűnése érintette érzékenyen az olvasókat. Színház. Budapestről telefonált Szántó József, aki hosszú évek óta rendszeresen látogatta a Szegedi Nemzeti Színház előadásait, hiszen szülei itt élnek, szegedinek érzi magát. Véleménye szerint az önkormányzatnak nagyobb összeggel kellene támogatnia a szegedi színház ügyét.