Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-12 / 36. szám
SZOMBAT, 2000. FEBR. 12. SZEGED 5 Csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Panek József újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetűirodáinkban. Sorok. Visszatérő panasz, amit a Tescóban vásárló telefonálónk említett: hiába vásárolnak szívesen az áruházban, ha a pénztáraknál akkora sorok vannak, hogy csúcsforgalomban többször fél órát is állni kell, s van, hogy ilyenkor sem működik minden pénztár. Tisza. Több olvasónkat is telefonálásra késztette, amit a Tiszánál látott. A pusztuló élővilág láttán az az általános vélemény, hogy a nemzetközi bíróságot is igénybe kell venni annak érdekében, hogy arányos kártérítést kaphassunk. Kiss László taijáni hívónk azon a véleményen van, hogy a kártérítésbe nemcsak a most látható pusztulást, hanem az évtizedekre szóló kárt is bele kell számítani. PANNON QSM Türelem büdzsét terem A szegedi közgyűlés meggyőző többséggel fogadta el tegnap a város 2000. évi költségvetését. A szocialista frakció nem vett részt a szavazáson. A legnagyobb ellenzéki párt képviselői ugyanis már az ülés elején kivonultak a terembál. A közgyűlésen úgy döntöttek a városatyák, hogy nem jelölnek ki türelmi zónát Szeged területén. A huszonhárom napirendi pont megtárgyalása előtt egyperces néma felállással a halott folyót gyászolták a képviselők. A 2000. évi költségvetés megtárgyalásakor Kozma József (MSZP) frakcióvezető javasolta, hogy a szerda délután négy óráig benyújtott módosító indítványokat vitassa meg a testület. Ezt a közgyűlés többsége elutasította, mondván, hogy előző héten pénteken lezárták a költségvetésről szóló vitát. Ekkor a kilenctagú szocialista frakció kivonult az ülésteremből, s nem is jött már vissza, egy kommünikét azonban kiadott. Ebben egyebek mellett az áll, hogy „milliárdos nagyságrendű alternatív költségvetési módosító csomagunkban javasoltuk volna többek között, hogy a polgármester saját rendelkezésű alapja ne 140 millió forint legyen, a képviselők dönthessenek a sport támogatásáról, jusson összeg az iskolások helyi közlekedésének támogatására, legyenek újra kiutalható szociális bérlakások, álljon meg a lakótelepeken élők környezetének lepusztulása ". Kozma József szerint a Fidesz a rá jellemző erőpolitizálással a bírálat lehetőségétói is megfosztotta a képviselőket, némaságra kárhoztatta a szocialista frakciót, amivel súlyosan megsértette a demokratizmust. A létszámában megfogyatkozott közgyűlés nagy többséggel (27 igen és 3 nem) fogadta el a város idei költségvetését. A testület megtárgyalta a prostitúcióval kapcsolatos türelmi zóna kijelölésének kérdését is, s úgy döntött: nem tartja indokoltnak a türelmi zóna kijelölését. Az élenjárósági ülést követő sajtótájékoztatón Bartha László polgármester színpadias jelenetnek nevezte a szocialisták kivonulását, majd elmondta: a múlt pénteken eldöntötték, hogy ma nem vitatkoznak a költségvetésről. Egyébként is három hét állt rendelkezésre a módosító indítványok benyújtásához és megvitatásához. Tímár László alpolgármester hangsúlyozta: az elfogadott költségvetés jól gazdálkodó önkormányzatot tükröz. Megtudtuk: a költségvetés felét, 15 milliárd forintot fordítanak a humánszféra finanszírozására. Idén a tömegközlekedésre kevesebbet, az infrastruktúra fejlesztésére viszont többet költ majd a város, mint tavaly. Szabó C. Szilárd Tőzsdei jelentés Pénteken csaknem a csütörtöki nap fordítottjának lehettünk tanúi az értéktőzsdén. A BUX 10130 ponton zárt (-32 pont). A nap reményteljesen indult. A magyar fogyasztói árindex csak 10 °o-os januári inflációt jelzett, az elemzők által várt 10.2°o helyett. A Pannonplast illetve a Graboplast eredménye is elmaradt a prognosztizált szinttől (az előbbinél csak 456 forintos EPS sikeredett az elörejelzett 477 helyett ). Felfüggesztették a Phylaxia és a Mizo papírok kereskedését a cégeket befolyásoló hirek miatt. Az index esését a délutáni kedvező amerikai makroadat sem állította meg. A kiskereskedelmi eladások januárban 0,3°o-kal növekedtek, az autóeladások nélkül pedig 0.3 százalékkal csökkentek ( a várt szint 0.6 és 0.5 százalékos volt). A legjelentősebb tőzsdei társaságok - mint a MOL és az OTPeredményeit a jövő hét elején ismerhetjük majd meg. Részvény nvvv Nyitóár változós véHosés 1%) BORSODCHEM 11 500 11 500 50 0,44 ÉGIS 13 300 12 600 -570 -4,33 GRABOPLAST 2 840 2 725 -135 -4,72 MATÁV 2 200 2 204 25 1,15 MEZŐGÉP 2 040 2 015 -15 -0,74 MOL 5 400 5 315 10 -0,19 OTP 17 000 16 305 -100 -2,40 PICK 11 650 11 480 -75 -0,65 R1CHTER 20 000 19 795 5 0,03 TVK 5 515 5 460 -10 -0,18 BIZTONSÁG IIVIST ÉltmFAMmtSODELtll IT. 6721 Szeged Takaréktár a I. Tel. (62) 450 000 E-raail. tis/dinvestü/deltavhu www.biztonsag.hu Valentin-ünnep a Tescóban Valentin ünnepére készülve: szívek, virágok, mosolygós ifjak... (Fotó: Schmidt Andrea) Valentin-center nyílt tegnap délután a Tesco áruházban. A szerelmesek ünnepére készülődve vásári forgatag, zeneszó, vetélkedők várják mindazokat, akik vidáman szeretnék ünnepelni a közelgő Valentin-napot. A szegedieknek már aligha kell bemutatni a Valentin-centert, hiszen a zenés műsorokkal, kvízjátékokkal, vásárral is csalogató vidámságközpont immár harmadik alkalommal - ezúttal, akárcsak tavaly, a Tesco áruházban - fogadja a látogatókat. A centerépítő Majoros International Szeged Kft. és a Szegletkő szervezőiroda nemcsak arról gondoskodott, hogy vidám zene csaljon mosolyt az arcokra, hanem, a hagyományokhoz híven, idén is megrendezik a szerelmespárok vetélkedőjét, amelynek győztese elnyerheti a „Szeged álompárja" címet, s az ezzel járó 25 ezer forintos vásárlási utalványt. Megnyitotta kapuit a Valentin-napi vásár is. Ebben pedig kínálnak szép virágokat éppúgy, mint márkás illatszereket, szőnyegeket, lószőr bizsukat. A szerelmesek, ha kedvük tartja, akár le is fotóztathatják magukat a Valentin-napi díszletek között, s minden bizonnyal nagy lesz a forgalom a hétfő esti zárásig a grafológus és a tenyérjós asztalánál is. De nem hiányoznak a Valentinközpontból a sportolók sem. Sipos István ultramaratoni futót éppúgy faggathatják sportélményeiről a látogatók, mint a Szeged KE női kosárlabdázóit. B. Z. Minőségtanúsítvány Munkatársunktál A hasonló szolgáltatást végzők közül az országban elsőként, és Európában is a kevesek egyikeként kapja meg a Szegedi Temetkezési Kft. hamvasztási tevékenységének az ISO 9002 minőségügyi rendszer szerinti tanúsítását. A temetőkről és a temetkezésekről szóló törvény tavaly év végi hatályba lépésével egy időben zárult le az ISO 9002-es minőség-biztosítási rendszerre való felkészülési folyamat, a hamvasztási szolgáltatás egész vállalati, szakmai rendszerének áttekintése és módosítása után. A társaságnak olyan követelményrendszernek kell megfelelnie, amelyet három évre előre kidolgoztak, folyamatosan számon kérik a betartását, és bármilyen jogos kifogás esetén a cég elvesztheti a tanúsítással szerzett szakmai elismerést. Az előkészítés színvonalát ellenőrző és hitelesítő szervezet munkatársai a szegedi hamvasztási szolgáltatást teljes körűen alkalmasnak találták a kedvező minősítésre, s az ezt dokumentáló tanúsítványt február 21-én, hétfőn adják majd át a társaságnak. Színjátszó-találkozó Munkatársunktál A Cora-Club és a Százszorszép Gyermekház szervezésében színjátszó találkozó zajlik ma a gyermekház első emeleti dísztermében. A program szombaton délelőtt és délután, illetve vasárnap délelőtt bonyolódik, és tizenhárom szegedi vagy megyei iskolás színjátszó csorot vesz részt rajta. Délelőtt 9 órától a pipitér csoport, a Gedói iskola színjátszó csoportja, székkutasi Mini Suli Színpad, a mindszenti Tisza Művelődési Ház gyermekszínpada, majd a szegvári színjátszók lépnek fel, délután 13.30-tól pedig a kübekházi Csacsogár irodalmi suínpad, a röszkei Szent Cecília Ifjúsági Kórus, a makói Szent István Színjátszókör, a szatymazi színjátszó társulat, a Tömörkény Színjátszó Társulat, a Tatján III. Sz. Általános Iskola kisszínpada, illetve a Százszorszép Gyermekház Pro Musica színjátszó csoportja következnek. Vasárnap délelőtt 9-től a Szó-Kincs-Társulat-Bartók Béla Művelődési Központ társulata, a Krúdy szakközépiskola színjátszó csoportja, a Hájék, az Érintések-Improvizációs Színpad, az Abszurdia, a Turtkupac és a Domino-csoport lép fel. Az „Összeáll a kép!" nyertesei Munkatársunktól Az elmúlt év november elején indította útjára lapunk az „Összeáll a képi" című, olvasóinknak szóló nyereményjátékot. A játék lényege, hogy az újság hasábjain időnként megjelent képtöredékeket kivágva, összeragasztva az olvasó beküldte a szerkesztőségünkbe. Tegnap - közjegyző jelenlétében - kisorsoltuk az 1197 darab helyesen összeállított kép beküldői közül a 111 szerencsés nyertest. A fődíjat, egy 500 ezer forint értékű luxusutazást Molnár Pálné tápéi olvasónk nyerte. A tíz darab, egyenként 50 ezer forint értékű televíziókat a következő beküldők nyerték. Szegedről: Barsi Mihályné, Berta Ferencné és dr. Kissné Szamosközi Brigitta; Szentesről: Almási Mihályné és Baliné Vincze Erzsébet; Hódmezővásárhelyről: Égető Gyuláné és Szemenyei Bálintné; Makóról: Vasvári Zoltán; Szatymazról: Kulcsár Jánosné; Csanádpalotáról: Csepkó Lászlóné. A száz darab, egyenként ötezer forint értékű vásárlási utalványokat a következő beküldők nyerték. Szegedről: Szalai Sándor, Török Szilveszterné, Lajkó Henriett, Rajczi Tiborné, Sziveri József, Tóth Rózsa, dr. Szathmáry Árpád, Tóth Jánosné, Kókai Ivett, Zsoldi Lászlóné, Kovács Gáborné, Kormány Tibor, Karasz Imréné, dr. Cseh Istvánné, Szabó Ernőné, Farkas József, Rolencz Sándor, Maróti Ferencné, Ágoston Károlyné, Gombás Józsefné, Ekmesz Istvánné, Szalai Istvánné, Papp Istvánné, Kiss Péter, Kuhn Zsuzsanna, Bózsóné Papp Ibolya, Dékány Anna, Tápai Gyula, Ocskó Imréné, Kőszegi Márton, Csabainé Sinka Krisztina, Farkas Andrásné, Ponicsán Adámné, Varga Ferencné, Kokavecz András, Somogyi György, Újfalusi Dezső, Mari Kálmánné, Gregor György, Pintér Árpád, Savanya Gyöngyi, Szólya Norbert, Tápai István, Molnár T. József, Molnár Péterné, Szabó Vilmos, dr. Gajó Istvánné és Nóvák István. Hódmezővásárhelyről: Janicsek Jánosné, Putnoki János, Fodor György, Rischók Tiborné, Garai Sándor, Kovács Sándor, Herczeg Dezsőné, Szálkai János, Tódor Jánosné és Kispál Györgyné. Szentesről: Farkas Péter, Ugrai János, Dömsödi Zoltánná és Kiss Ilona. Makóról: Kádár János, Sajtos László, Igaz Lajos, Gergely János, Pataki Józsefné, Burunkai Antalné, Kiss Péter, Szentpéteri Sándorné. Csongrádról: Szabó Csilla, Kókai Józsefné, Mészáros Gábor és Papp Mihály. Domaszékről: Dobó Imréné, Bálint Józsefné és Kardos Zoltánná. Tápéról: Sárközi Sándor és Hódi Györgyné. Mindszentről: Berényiné Szolnoki Adrienn. Kiszomborról: Bacsó Gézáné. Derekegyházról: Gera Ferenc. Földeákról: Almási Jánosné és Szabó Imre. Szegvárról: Ágoston Zoltán. Felgyőről: Justin Anikó. Pitvarosról: Sándor Istvánné. Árpádhalomról: Lengyel Istvánné. Nagymágocsról: Vass József. Óföldeákról: Kereső Péterné, Osztás Jószef és Sípos Szilvia. Apátfalváról: Varga Lászlóné. Kisszállásról: Keresztes László. Csanytelekről: Devicsányi Éva. Csanádpalotáról: Kiss András. Forráskútról: Lippai Istvánné. Tiszaszigetről: Nagy István. Zsombóról: Kovács Ferenc. Sándorfalváról: Németh Jánosné. A fődíj és a tíz darab tévékészülék nyerteseit levélben értesítjük a nyereményük átvételének helyéről és idejéről. A száz darab vásárlási utalványt pedig postán kapják meg a nyertesek. Nyílt nap Munkatársunktól A továbbtanulni szándékozó végzős, illetve harmadéves középiskolás diákok számára egyszerre rendeznek nyílt napot a Szegedi Tudományegyetem Altalános Orvostudományi, Gyógyszerésztudományi és Egészségügyi Főiskolai Karai február 13-án, vasárnap. Az orvos, fogorvos és gyógyszerész képzés iránt érdeklődőket délelőtt 10 órakor a Dóm tér 13. szám alatti oktatási épületben tájékoztatják a felvételi követelményekről és az egyetemi tanulmányokról. Az egészségügyi főiskolai kar szakjaival 13 órától ismerkedhetnek a diákok a Temesvári körút 31. szám alatti épületben. Tisza-sirató a Stefánián Munkatársunktól Békés demonstrációt rendeznek február 14-én 15 órától a Stefánián a Karolina Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai és diákjai, melyen tiszai népdalokat énekelnek és imádkoznak a természet ellen elkövetett bűnök miatt. A „Tiszasirató" keretében a szervezők aláírásokat gyűjtenek, tiltakozásul a környezetvédelmi felelőtlenség ellen. A megmozdulásra várják a szegedi középiskolák tanulóit és a felsőoktatási intézmények hallgatóit is. Mentesítő vonatok Munkatársunktól A vasutas szakszervezetek által nem akadályoztatott vonatokon kívül az alábbi mentesítő járatot közlekedteti a hét végén a MÁV Rt. a régiónkban. Február 13-án, vasárnap Szegedről 17.20kor indul a gyorsvonat Budapestre, visszafelé pedig 19.59-korjön. Kötetlen este a Forrásban Munkatársunktól Rendhagyó Valentin-napi érdekességgel rukkol ki a Forrás Szálló új vezetősége. A „szerelmesek napja" alkalmából kötetlen együttlétre várja két estén is azokat, akik szeretik a zenét, a táncot és az ínyenc falatokat. Vasárnap és hétfőn este 6 órától ugyanis a hazai gasztronómia egyik vezető alakja, Tési Lajos nemzetközi mesterszakács egy kötetlen esti találkozó keretében mutatkozik be a Valentin-napot ünneplő pároknak. OREX KERESKEDŐHÁZ Rt. VALENTIN NAPI AKCIÓ! az OREX-nél február 14-én JEGYGYŰRŰK, NŐI GYŰRŰK 10% EGYES ARANY ÉKSZEREK 20% ENGEDMÉNNYEL Szeged. Tisza l.ujos krt. 40. Szeged. Kárász a. IJ. Szeged. Jókai u. 1. (Nagyáruház pazszázri