Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-31 / 25. szám
HÉTFŐ, 2000. JAN. 31. HELYI TÜKÖR 9 A kábelgyárba költözik a dorozsmai bázis Centralizáció a színházban is Korogna! Károly: A korábbi színház- és városvezetés nem foglalkozott megfelelő módon fontos kérdésekkel, így egyszerre minden a mi nyakunkba szakadt. (Fotó: Karnok Csaba) Centralizáltabb, összefogottabb és átláthatóbb irányításra törekszik Korognai Károly, a szegedi teátrum igazgatója, ezért alapvető strukturális változások vannak folyamatban a színházi konglomerátumban. Ezekről, a velük összefüggő személyi változásokról, a műsorterv módosulásáról és a szabadtéri millenniumi évadjáról kérdeztük a direktort. - Mit jelent a mostani összevonás a már évek óta összevont intézményként emlegetett színház és szabadtéri működésében? - Teljesen értelmetlen külön struktúrával működtetni a két intézményt. Tudomásul kell venni, hogy ugyan valóban más specifikumokkal rendelkezik a színház és a szabadtéri, de mindkettő jól működtethető egy struktúrában, egy menedzsmenttel. Nem véletlen, hogy a város már korábban úgy döntött, hogy a két intézménynek azonos legyen a vezetője. A szabadtéri ezután is saját, önálló finanszírozással rendelkezik, az összevonás csak a menedzsmentet érinti. A kórus, a zenekar, a műszak és a fellépő művészek ezentúl sem az alapbérükért kötelesek dolgozni nyári szabadságuk idején a szabadtérin. - Megszűnnek a Deák Ferenc utcai szabadtéris irodák? - Ezentúl nem tartunk fenn különálló épületeket, két apparátust. Az összevont igazgatóság teljes egészében a színház épületében kap helyet. A Dózsa György utcából ide költözik a gazdasági hivatal is, hiszen a könyvelés is közös lesz. A szabadtérivel összefüggő feladatokat a színház munkatársaival együttműködve egy szűk titkárság is el tudja majd látni. A lényeg: centralizáltabb, összefogottabb és átláthatóbb irányításra törekszem. - Ennek személyi következményei is vannak: Kovács Ágnes, a szabadtéri igazgatóhelyettese már megkapta a felmondólevelét. Miért? - Megpróbáltam együtt dolgozni Kovács Ágnessel. Sikerült is egy ideig, de kiderült, hogy ő egy másik érát képvisel. Nem tudtam elfogadtatni vele, hogy más idők jöttek el, másként működik már a színház, és ez nem érzelmi kérdés, hanem észszerűség. " - Úgy hallottam, megszűnik a színház dorozsmai telephelye. - A dorozsmai színházi objektum - ahol díszletraktárak, a szabadtéri nézőterét és színpadszerkezetét befogadó hangár, asztalos-, lakatos-, szobrász- és festőműhelyek találhatók - rendkívül korszerűtlen, óriási költséggel lehetne csak felújítani. Ezért helyette megpróbáltunk egy olyan korszerű objektumot találni a városon belül, ahová csak át kell költöznünk. A volt kábelgyár területe kiválóan alkalmas erre a célra. Első lépésként a több százmillió forintot érő, mintegy ötvenezer tételből álló, az áldatlan körülmények miatt végveszélybe került jelmezraktárunkat költöztetjük át az egyik száraz, fűthető kábelgyári épületbe. A következő lépés egy korszerű díszletraktár, majd egy megfelelő műhelycsarnok létrehozása lehetne ezen a bérelt területen. - Anyagilag mit jelent a színház számára ez az ügylet? - A dorozsmai terület eladásából befolyó, remélhetőleg jelentős összeget céltámogatásként kapná vissza az önkormányzattól a színház. Ezt a pénzt az említett fejlesztésekre fordítanánk. A gépparkunkat is fel kellene újítani, szeretnénk létrehozni egy komoly designstúdiót is. így nemcsak magunknak, hanem más színházaknak is gyárthatnánk díszleteket. Olyan vállalkozásokba foghatnánk, amelyek pénzt hozhatnának a színháznak. - Arról is hallani, hogy az évad végén bezárják a kamaraszínházat. Igaz ez? - A kamaraszínház valóban olyan állapotban van, hogy sürgősen teljes felújításra szorul. Mivel az épületszerkezethez is mindenképp hozzá kell nyúlni, akár próbatermet is ki lehetne ott alakítani. Ehhez mindenképp önkormányzati hozzájárulásra van szükség. Úgy látom, a város vezetésében megvan a szándék erre, de azt is tudom, hogy nem áll rendelkezésére olyan pénzösszeg, amivel a felújítást most meg lehetne kezdeni. - Mennyi pénzre lenne szükség? - Nem szeretnék felelőtlenül becslésekbe bocsátkozni, de azt gondolom, egymilliárd forintnál valószínűleg nem kerülne többe. Közben a nagyszínház teljes színpadtechnikáját és a teherliftet is fel kellene újítani. A korábbi színház- és városvezetés nem foglalkozott megfelelő módon ezekkel a fontos kérdésekkel, (gy egyszerre minden a mi nyakunkba szakadt. A kamaraszínház felújítását elsősorban nem önkormányzati pénzekből tervezzük, hanem központi támogatásért is pályázunk. Ha a Tantusz Művelődési Házzal kapcsolatban a Matávval kötött egyéves szerződésünk hoszszabb távú együttműködéssé válhatna, akkor egy-két évadra megfelelő hely állna rendelkezésünkre a kamaraszínház kiváltására. - Decemberben elmaradt a bérleti műsortervben szereplő Hókirálynő című mesejáték bemutatója, helyette A dzsungel könyvét láthatta a közönség. A februárra tervezett Lear király-premier sem szerepel a jövő havi műsornaptárban. Mindkét darabra pályázati pénzeket is nyert a színház, és a bérlettulajdonosok is joggal kifogásolhatják, hogy nem láthatják az ígért produkciókat... - A Lear király azért marad el, mert a címszereplő egy korábbi előadás során olyan súlyos fegyelmi vétséget követett el, hogy az után nem láttam biztosíthatónak az előadás biztonságos lebonyolítását az ő szereplésével. A darab rendezője, Telihay Péter viszont csak az eredeti formációban, az eredetileg tervezett főszereplővel tudta elképzeli a produkciót. Ebben az ultimátumszerű helyzetben úgy döntöttem, a színház érdekében inkább nem vállalkozunk erre a produkcióra. Mindkettőre a Nemzeti Kulturális Alapítványtól kaptunk támogatást, szerencsére volt rá lehetőségünk, hogy módosítást kérjünk. így a Hókirálynő helyébe lépő márciusi bemutatónkra. A padlásra és a prózai tagozat Don Carlosprodukciójára használjuk fel a támogatást. - A szabadtéri évad általában augusztus 22-23-án be szokott fejeződni; az idei műsorterv szerint a millenniumi szezon hamarabb indul, és szeptember 9-én tartják az utolsó előadást. Miért? - A városvezetés igénye volt ez. Nagyon tetszik az ötlet, de tartok tőle, hogy az évadhosszabbítással járó költségvonzatok megnehezítik a kivitelezhetőséget. Másik probléma, hogy a West Side Story alkotóstábja a tervezett időben mégsem tud rendelkezésünkre 'állni, így mindenképp a korábbi gyakorlathoz kell hűnek maradnunk, és programmódosításra kényszerülünk. - Már hírül adtuk, hogy a színház menedzsmentje jelentősen átalakult az utóbbi hetekben. Miért szűnt meg az igazgatóhelyettesi munkakör? - Az a pozíció, amit Pataki Andrásnak kitaláltunk, nem vált be. Tavaly, az induláskor úgy gondoltam, kell egy ügyvezető igazgató magam mellé, de kiderült: minden szálat egy kézben kell tartanom ahhoz, hogy tökéletesen átláthassam az intézmény működését, és jól dönthessek a legfontosabb kérdésekben. Nem volt közöttünk feszültség emiatt, hiszen a megállapodásunk is arról szólt, ha nem válik be ez a munkakör, akkor András korábbi balettigazgatói munkáját folytatja tovább. Hallási Zsolt Iparosbál volt Szegeden Munkatársunktól Szombaton a Kék Csillagban rendezte meg a Szegedi Ipartestület a mindig nagy népszerűségnek örvendő iparosbált. A tarjáni Kék Csillag nemrégiben átadott, frissen felújított emeleti nagyterme is a szegedi mesterek munkáját dicséri. Küllemében immáron felveheti a versenyt a város többi báltermével. A régi szegedi iparos családok, az összeszokott baráti társaságok minden esztendőben hagyományosan január utolsó szombatján tartják zenés-táncos összejövetelüket. A mulatságot Pálvölgyi Zoltán, a Szegedi Ipartestület elnökének betegsége miatt a szervezésben rendszeresen oroszlánrészt vállaló Ribizsár Péter alelnök nyitotta meg. Mint mindig, a zenéről ezúttal is a MOM Trió, Molnár Gyula zenekara gondoskodott. A svédasztalon kfnált menü bizonyára emlékezetes marad a vendégek számára, akik a Bácskai jércemellből éppúgy szedhettek, mint a Vörösboros marhalábszárpörköltből, vagy a Vadász módra készült sertésjavából. Könyvbemutató Munkatársunktól Kaposi Márton „Filozófusok és filológusok" című kötetét mutatják be február 3án 16 órától Budapesten az írók Könyvesboltjában (Andrássy út 45.). A könyvbemutató vendégei: Bárányi Ferenc, Sallay Géza és Takács József. mm MÁR 299 000 FT* BEFIZETÉSÉVEL ELVIHETI! Rendkívül kedvező feltételekkel vásárolhat ideális autót, hiszen a Skoda Felicia minősége és gazdaságossága * Fefca 13 IX esetén. (A képen extra felszeietaégű modell látható.) 0 most előnyös pénzügyi feltételekkel párosul. További részletekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben. SKODA. VÁLTSON VELÜNK SKODA MÁRKAKERESKEDÉSEK: IKESZ Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L. Stg. 112. Tel.: (62) 471-200 Tel./Fax: (62) 471-242 Teletext 624. oldal Internet: www.matav.hu/uzlet/ikesz Vass Autó 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel.: (63) 400-193 Tel./Fax: (63) 314-222 Max. nulla? Sőt! 2000-ben mínusz nulla! A Westel 900-nál ez is tehetséges Egyre kevesebbéri egyre többet kínálunk számoljon vetőnk! Minden díjcsomagban csökkentettük a havidíjat. Havonta több száz. akár 3000 Forintos megtakarítással CSOpOTtOS kedvezményt kínálunk*, és mostani új. másodperc alapú számlázás**, a iTOHflCíffQ ketyeg. Érdemes lesz mihamarabb beszerezni egy jó mobilt, nehogy lecsússzon róla... MAGYARORSZÁG PIACVEZETŐ MOBILSZOLGÁLTATÓJA • A keArezmény ö •ntn értendő az egy számlán lévő előfizetésekre, amelynek méneké nem haladhatja meg az adolt hónapban számlázon lorgalmi díjak összegéi - Ha 3 másodpercen belül megszakítja a Mvist. a beszélgetés díjmentes A 3 mp-nél hosszabb de 30 mp-nél rövidebb hívások esettn 30 mp-et számlázunk. A harmincadik mp ulán a jSjszdmdAs másodperc alapú Torábbi fettételek és tnkrrmáctó 1230 (csak a Westel 900 hátőzatáből hívható - díjmentesen). 245-9210. iU az üzletekben www.rvestel900.hu