Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-28 / 23. szám
10 A TORONY ALATT PÉNTEK, 2000. JAN. 28. Kiszámítható költségvetés „Elhúzunk a nagyvárosoktól" Dr. Bartha László: Idén körülbelül 31 milliárd forintból gazdálkodunk. (Fotó: Miskolczi Róbert) Elment Szeged nagy barátja Szerénységénél talán csak a nyugodtsága, kiegyensúlyozottsága volt nagyobb. Ritkán találkozik az ember valakivel, aki hetvenvalahány évesen is olyan kitartó türelemmel tud bánni az emberekkel, mint ahogyan azt Hernády atya tette. Merthogy Hernádfó'i Márton katolikus lelkészt csak így hívták második hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban. Soha nem felejtem el, amikor 1995-ben Washingtonban egy teljes napot töltöttünk együtt; 6 kalauzolt végig a városon. Toledőból, Szeged testvérvárosából érkeztünk az USA fővárosába, az Amerikai-Magyar Koalíció értekezletén vettünk részt, s a visszaindulásig volt egy görbe napunk. Azt mondta, ezt ki kell használni, meg kell néznünk mindent, amit Washingtonban érdemes megnézni. így jutottunk el azután az űrhajózási, a néprajzi múzeumba, a világhíres arborétumba, a Capitoliumba, Arlingtonba - közben keresztül-kasul metróztuk a várost. Hernády atya olyan tempót diktált, hogy azt én is nehezen követtem. Közben pedig hihetetlen lelkesedéssel beszélt a látottakról, magyarázott nekem egy-egy exponátumról. De mindig Magyarországon kötöttünk ki. A szülőhaza, az otthoni táj, az emberek, közös ismerősök - vissza-vissza tértek beszélgetéseinkben. Szeged különösen kimagasló helyet foglalt el a Toledóban szolgáló atya életében. Tetszett neki a Tisza-parti város, sok szépet mondott róla. De ha nem mond, akkor is tudtuk volna, hiszen a testvérvárosi kapcsolatok egyik elindítója és létrehozója éppen ő volt. Városunk ezért hálával és mély megbecsüléssel gondol nagy barátjára. Akit többé már nem láthat vendégül a Tisza partján... Kisimro Ferenc Hernády atya január 22-én, életének 76., papi szolgálatának 52. évében hunyt el. A temetési szertartást és a gyászmisét január 29-én, szombaton 10 órakor, a budapesti krisztinavárosi Havasboldogasszony Plébániatemplomban (I. kerület Krisztina tér 1.) dr. Dékány Vilmos püspök végzi, az elhunyt földi maradványait pedig ugyanazon a napon délután fél 2-kor helyezik örök nyugalomra a szentendrei katolikus temetőben. Január 30-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a szegedi dómban Gyulay Endre megyés püspök celebrál szentmisét, s ezen emlékeznek meg az elhunyt lelkipásztorról. Városházi Hírmondó Holnap: mimózabál Munkatársunktól Az idén hetedik alkalommal rendezi meg Szegeden az Adria Kon Tiki Tours a „mimózabált". Szombaton délelőtt 11 órától mazsorettek felvonulásával és mimózaágak osztásával kezdődik program, este pedig svédasztalos vacsorával egybekötött bálra várják az érdeklődőket. Holnap 11 órától a Dugonics térről mazsorettek indulnak el, végigvonulnak a Kárász utcán a Széchenyi térig, majd vissza. A szegedi, tivali és kotori csoportokat a kisteleki fúvószenekar kíséri. A felvonulás alatt montenegrói népviseletbe öltözött lányok és fiúk mimózaágakat osztanak a járókelőknek. A friss virágokat egy kamion hozza a Kotori-öbölből a Tisza partjára. Este 7 órától a Mars téri „U" pavilonban rendezik meg a VII. mimózabált. Évforduló a Fekete István iskolában Munkatársunktól Névadója születésének századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozatot ezen a héten a Szegedi Fekete István Általános Iskola. A programok között sport- és szellemi vetélkedők, kézműves délután, természetvédelmi előadás, városi prózamondó verseny, valamint egy, a sérült gyermekek integrációjáról szóló minikonferencia szerepelt. A rendezvény vendége volt Mezey Róbert jegyző, Papp Zoltán önkormányzati képviselő, és Kovácsáé Márki Ágnes oktatási referens. Ex az oldal Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztó: Kisimre Ferenc Az 1999. évi „szúnyogévad" összegzése után elkészült Szeged középtávú rovar- és rágcsálóirtási programja, amely az önkormányzat februári ülésén kerül a közgyűlés napirendjére és amely a kővetkező néhány évre határozza meg a célokat, feladatokat és a szükséges intézkedéseket. Az elmúlt évben az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott 35 millió forintos költségvetési támogatással a korábbi évekhez képest sikerült komoly előrelépést elérni. Ennek hátteréről és a jövő terveiről számolt be lapunknak Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. ügyvezető igazgatója. Az önkormányzat megbízásából tavaly második alkalommal szervezte a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. a városi rovar- és rágcsálóirtási feladatait. A legnagyobb visszhangot kiváltó szakterület a valamennyi városlakót érzékenyen érintő szúnyogirtás. A társaság behatóan tanulmányozta a legkorszerűbb európai módszereSzeged költségvetésének bevételi oldal rendkívüli dinamikusan növekszik, vagyis több pénz jut fejlesztésre - jelentette ki dr. Bartha László. Szeged polgármestere elmondta azt is, hogy elsősorban a feladatfinanszírozás vezérelte a város vezetését a költségvetés megtervezésénél. Jövő héten pénteken nyflt költségvetési vitanapot tart a szegedi önkormányzat. A közgyűlés tagjai ezen a napon fejtik ki véleményüket a város költségvetésének tervezetéről, majd az elképzelések szerint február 11 -én már végrehajtható költségvetése is lesz a városnak. A büdzsé összeállításának főbb szempontjairól dr. Bartha László polgármestert kérdeztük. - Milyen általános elvek szerint állították össze az idei költségvetést? - A költségvetés tervezetének elkészítésekor az volt az általános elvünk, hogy amit lehet, feladatfinanszírozás formájában valósítsunk meg. Mindez azért is jó, mert az önkormányzat számára ellenőrizhetővé válik a pénzek felhasználása, tisztán lehet látni, hogy ket, és felhasználva az elmúlt évek kedvezőtlen tapasztalatait is, átfogó programot dolgozott ki a stratégiai fontosságúvá vált szúnyogirtás területén. Ennek lényege, hogy a jelenleg használatos módszereket, a megelőző biológiai védekezést, légi és földi kémiai védekezést egymással kombinálva, egymást kiegészítve alkalmazták. Feltérképezve a város területén a szúnyoglárvák tenyésztőhelyeit - ezek különböző belterületi tavak és külterületi vízfelületek, holtágak - megtervezték összesen 300 hektáron a megelőző biológiai védekezést. A közbeszerzési pályázaton kiválasztott alvállalkozó, a szegedi Air Doktor Kft. pilótái gyakran kényszerültek bravúros teljesítményre, hiszen a szakértők jelzését követően 24 órán belül minden alkalommal el kellett végezniük a mintegy 300 hektárnyi szúnyogélőhely biológiai kezelését. A helyismeret sokat segített, a szegedi pilóták, akik a levegőből is jól mire kapták és mire fordították a támogatást a címzettek. Ezt persze nem mindenhol lehet megvalósítani, de ilyen jellegű konstrukciót dolgoztunk ki a sportfinanszírozásra. Idén más formában osztjuk a sportegyesületeknek, sportolóknak a pénzt, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet fordítunk a sportra. Sőt az erre a célra elosztható összeg több lesz, s ezt tetézzük azzal, hogy ha a Pick Szeged, vagy a Medikémia bajnok lesz, avagy a vízilabdások feljutnak a legfelsőbb osztályba, és sorolhatnám a példákat. akkor dupla pénzt kapnak a várostól. A színház esetében egy bizonyos nézőszám elérése esetén ugyancsak többlettámogatást biztosítunk. Ebben a konstrukcióban látok ösztönző erőt. - Mekkora összegből gazdálkodik majd Szeged 2000-ben? - A tervezett költségvetésünk 31 milliárd forint fölött lesz, ezzel messze a magyarországi nagyvárosok előtt vagyunk, oly módon, hogy a tavalyi költségvetésünket lényegesen túlszárnyaltuk. Ez azt jelenti, hogy Szeged jó irányba indult el, dinamikusan fejlődünk, s „húzunk el" a többi várostól ezen a téren. ismerik a város minden négyzetméterét, jelesre vizsgáztak. A biológiai védekezést követő, szükség szerinti, hagyományos légi kémiai módszert Szegeden már csak kiegészítő kezelésként alkalmazták. Erre az elmúlt évben a város 6000 hektár lakott területén csak akkor került sor, ha folyamatosan végzett „cslpésszám" mérések jelezték, hogy a szúnyogsűrűség az elviselhetőségi határ felé közelít. A légi kémiai módszer alkalmas nagy területek gyors és hatékony kezelésére, de rendkívül időjárásfüggő, és csak az éppen repülő rovarok ellen hatásos. Gondot jelent, hogy több száz ártalmatlan vagy hasznos rovarfajt is elpusztít. Ma már önmagában nem elegendő az elvárásoknak megfelelő, eredményes munkához. Ugyancsak kiegészítő védekezési módszer a földi hideg vagy melegködös kémiai kezelés, mellyel a kisebb területeken, lokálisan jelentkező nagy szúnyogsűrűséget lehet csök- Például milyen fejlesztéseket láthat majd a városlakó? - Három nagyobb programunk van, amelyeket a közgyűlés már elfogadott és a forrásoldalt most tudjuk biztosítani. Az egyik az úthálózat három éves fejlesztési programja. Ennek keretében a földutakból szilárd burkolatú utakat építünk, a kohósalakos utakat pedig megerősítjük, emellett az útjainkat karbantartjuk, s bicikliutakat építünk. A másik ilyen jellegű beruházás a belvízvédelmi rendszer kiépítése, amelyhez 422 millió forintot nyertünk, hozzátesszük a mi részünket, s kezdjük az építkezéseket. Harmadrészt pedig ebbe költségvetésbe - a pályázattól függetlenül - beépítettük a fokozott csatornaépítési programot. Ha a pályázaton nyerünk, akkor ez a beruházás is milliárdos nagyságrendű lesz. Úgy látom, hogy a lakók mindenhol nagy többségben támogatják azt, hogy legyenek csatornaépítések. A szegedi emberek logikusan gondolkodnak, s ha van értelmes cél, akkor a saját forrásukat is hozzáteszik a közöshöz. - Milyen további beruházásokat terveznek megvalósítani? kenteni. Kiválóan alkalmas különböző szabadtéri rendezvények rovarmentesítésére, melyre számos esetben került sor az elmúlt két évben, amikor a rendezők ezt igényelték és a szükséges feltételeket biztosították. Az 1999. évi tapasztalatok igazolták a közhasznú társaság elvárásait. A szegedi eredmények hfre távolabbra is eljutott, számos önkormányzat jelentkezett azzal, hogy szeretné megismerni a szegedi módszereket. A siker titka a különböző módszerek megfelelő kombinációja és a pontos időzítés vallja Szabó Ferenc ügyvezető igazgató. Szeged végérvényesen elkötelezte magát a környezetbarát biológiai védekezés mellett, az erre fordított költségek arányát egyre inkább növelni kívánják, lehetőség szerint csökkentve a hagyományos vegyszeres beavatkozás mértékét. A megfelelő módszerek megválasztása mellett legalább ilyen fontos a jó időzítés. Saját kárunkon kellett megta- Nagy feladat a Kárász utca, illetve a történelmi Belváros megóvása és széppé tétele. Ebben az évben avatjuk Klebelsberg Kunó szobrát, a Kárász utca Széchenyi tér felőli végén az úgynevezett köszönő szobrokat is átadjuk. Ezzel párhuzamosan a Kárász utca és a Széchenyi tér együttes, három éven át tartó felújítására is sor kerül, fokozatosan valósul meg a közvilágítás fejlesztése. - Van-e adóssága a városnak? - A költségvetésünk 1,2 milliárd forintos hiánnyal számol, amely virtuális hiány. Ez azt jelenti, hogy a korábbi tartozásokat göngyölítjük magunk előtt, s meg kell jegyezni, hogy nem kis tételről van szó. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a városnak nincs likviditási gondja, igen jelentős készpénzállománnyal rendelkezünk. A részvényeladásokból befolyt pénzt pedig állandó kamatozású állampapírokba fektetjük, amely körülbelül 2,5 milliárdnyi, bármikor mobilizálható pénzösszeget jelent. Pillanatnyilag a város költségvetése tervezhető és kiszámítható, s amíg én polgármester vagyok, ez így is fog maradni. Arató László nulnunk, hogy a kezelés pontos időpontjának meghatározása milyen fontos. Ha csak egy nappal korábban, vagy egy nappal később történik meg, a hatékonysága akár 30-40 százalékkal is csökkenhet. Pontosan ezért hoztuk létre monitoring rendszerünket, dr. Szító András hidrobiológus szakértő útmutatásai és irányítása mellett. A szakértők feladata volt a szúnyog populációk fejlődésének folyamatos figyelemmel kisérése, a kirepülés idejének előrejelzése, amely az élőhelyekből vett vízminták elemzésével történt. Elsősorban a kémiai védekezés időpontjának és a kezelés hatékonyságának meghatározása érdekében, „csípésszám" mérések segítségével követték nyomon a szakértők a szúnyogsűrűség alakulását. Az 1999-es év időjárása is kezére játszott a szolgáltatóknak, a hűvös, csapadékos nyár nem kedvezett a szúnyogoknak. A tartós tiszai árvíz is jelentősen csökkentette a potenciális élőhelyek DM-információ Ma, pénteken este nyolc órakor ismét jelentkezik a Szegedi Városi Televízió önkormányzati magazinja. A Városházi Hírmondóból kiderül, hogy milyen változások következtek be tavaly az oktatásban és a nevelésben, s azt is, mire számíthatunk a 2000. évben. A műsorban megszólal Pokorni Zoltán területét, hiszen a magas vízállás miatti erős sodrású, hideg víz nem alkalmas a lárvák kifejlődéséhez. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a siker a tudatos és következetes munka eredménye, hasonlóval elégedettek lennénk 2000-ben is - értékelte az elmúlt évet Szabó Ferenc. Tavaly egyébiránt a sajtó is lényegesen kevesebbet „foglalkozott" a szúnyogokkal, mint az azt megelőző években, tehát a közvéleményt nem igazán foglalkoztatta a kérdés. Ez is bizonyítja, hogy Szeged jó úton jár. Csonka Gábor stratégiai alpolgármester a közgyűlés februári rendes ülésére kívánja előteijeszteni a stratégiai iroda és a Környezetgazdálkodási Kht. által előkészített középtávú programot, melynek végrehajtása esetén az elmúlt évhez hasonlóan a jövőben - a hazai átlaghoz képest - Szegeden jóval kevesebbet kell majd bosszankodnunk a vérszívó rovarok miatt. A program keretében oktatási miniszter, aki egyebek mellett a szegedi universitasról beszél, a stúdió vendége pedig Tráser Ferenc lesz, aki február l-jétől tölti be a gazdasági főigazgatói posztot a Szegedi Tudományegyetemnél. A Városházi Hfmondóban Csonka Gábor a játszótérprogramról szól, majd Korognai Károly színigazgató lesz a vendég. Szeged önkormányzata megkeresi a környező, elsősorban Tisza és Maros menti önkormányzatokat a regionális együttműködés létrehozása érdekében. A csatlakozó önkormányzatok részére hozzáférhetővé teszik a szegedi tapasztalatokat, a környezetgazdálkodási társaság és szakértői által kidolgozott módszer know-how ját. Az együttműködés komoly előnyökkel járhat a régió fejlődése szempontjából, hiszen turisztikai jelentősége vitathatatlan. Nehézséget okozhat azonban, hogy eddig csak Szeged volt hajlandó igazán jelentős terheket vállalni a probléma megoldása érdekében, az elmúlt évben erre a célra elkülönített 35 millió forint az egyik legnagyobb összeg a hazai önkormányzatok között. A városi szúnyogirtás programjának elfogadását követően közbeszerzési eljárás keretében kerül sor az alvállalkozók kiválasztására. A védekezés, amelyet a Környezetgazdálkodási Kht. koordinál és ellenőriz majd, remélhetőleg hasonló eredménnyel jár, mint az elmúlt évben mondta lapunknak Szabó Ferenc. Sz. A. Rossz nyaruk volt tavaly a szúnyogoknak Idén: össztűz a vérszívókra!