Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-24 / 19. szám
50 HIRDETÉS HÉTFŐ, 2000. JAN. 24. kommentár Fordulatra várva A hétvégi hírfolyamban egy kommentár és abban is egy szám ütötte meg a fülemet. Azt mondta az egyik kereskedelmi csatornán a tudósító, hogy a dunai hídroncsok kiemelése pontosan annyiba kerülne, mint amennyit Jugoszlávia egynapi bombázása fölemésztett. És itt következett ennek számban való kifejezése, az összegnek dollárban való megadása, ez azonban az egyik fülemen szépen be-, a másikon pedig kiment. így jár az ember, ha állandóan milliókról hall, olyan számokról, amelyek számára megfoghatatlanok. A Duna megtisztítása természetesen a bulgáriai „hetek tanácskozásán" hangzott el, amelyen részt vett Orbán Viktor ttuigyar kormányfő is. Aki kifejtette, noha lassan a bombázások egyéves évfordulóját is meg lehetne ülni, az újjáépítésnek semmi jele. Javier Solana, az Európai Unió kiil- és biztonságpolitikai főképviselője ráadásul még jogosnak is találta a bírálatot és válaszában egy márciusi fordulattal kecsegtette a Jugoszláviával szomszédos országokat. Erről viszont kénytelen-kelletlen az jutott eszembe, hogy Szegednek vajon szánnak-e valamilyen szerepet egy fölvázolt márciusi fordulatot követően. A Tisza-parti város ugyanis hosszá hónapok óta abban bízik, ha a közutakon tőkeerős cégek érkeznek a balkáni országépttésre, akkor azoknak át kell haladniuk, sőt még meg is kell állniuk Szegeden. rrvvábbfűzve a gondolatot, fölrémlett, hogy az AKA Rt. A egyik hivatalos nyilatkozója éppen szombati lapunkban próbálta érzékeltetni, mennyire nem éri meg autópályát építeni egy olyan szakaszon, ahol kicsi a forgalom, ahol a tranzit még mindig nem állt vissza a koszovói válságot megelőző szintre. A cikkből kiderült, a szegediek nagy álma, az MS-ös 2003-as ideérkezése elveszett. Vajon hozhat-e változást autópályaügyben egy márciusifordulat? ^ Koccintás Párizsban Elfogták Arkan gyilkosát? Belgrád (MTI) Egyhetes hallgatás után a belgrádi rendőrség szombaton bejelentette, hogy elfogta Zeljko Raznatovics Arkan szerb szabadcsapatvezér feltételezett gyilkosát és két tettestársát. A rendőrség nem fedte fel, hogy mi lehetett a gyanúsítottak indítéka. Arkant, a Szerb Önkéntes Gárda és a Szerb Egységpárt alapítóját múlt szombaton lőtték meg a belgrádi Intercontinental szállodában. Kórházba szállítása közben halt meg. Halálos sebet kapott két beszélgetőtársa is. A rendőrség eddig hallgatott az ügyben, ami a belgrádi és nemzetközi sajtóban számos találgatásra adott okot. Milenko Ercsics ezredes, a belgrádi bűnügyi rendőrség parancsnoka szombati sajtóértekezletén közölte: a hármas gyilkosságot Dobrosav Gavrics követte el és elfogták két tettestársát, Dejan Pitulicsot és Vujadin Krszticset is. A hatóságok szerint az áldozatokra egy 9 milliméteres kaliberű pisztolyból lőttek rá többször. Agip Hungarla Eni Az Agip Hungaria Rt. szegedi töltőállomásának (Vásárhelyi P. u. - Bakay N. u. sarok) működtetésére üzemeltetőt keres. Olyan vállalkozót keresünk, aki: • 30-45 éves tapasztalt, vezetői képességekkel rendelkezik • Minimum középfokú végzettségű (felsőfokú kereskedelmi végzettség előnyt jelent) • Kereskedelmi és üzleti gyakorlattal rendelkezik, képes maximális odafigyeléssel aktivan részt venni az általa irányított csapat munkájában e A töltőállomást hosszú távú családi vállalkozásként kívánja üzemeltetni. Feladat: • A töltőállomás tcljeskörfi irányítása és menedzselése • Az Agip előírásainak megfelelő működtetés • A meglévő ügyfélkör magas szintű kiszolgálása és ezek folyamatos bővítése • Szoros együttműködés az Agip Hungaria Rt-vel Feltétel: • Az üzemanyag fedezeteként biztosíték (ingatlan) • Az üzlet feltöltéséhez szükséges tőke Ha Ön és családfa úgy dönt, hogy szívesen üzemeltetne egy Agip töltőállomást várjuk fényképes, kézzel írt pályázatát és erkölcsi bizonyítványát a hirdetés megjelenését követő 10 napon belül, vagy hivja Földi Tibor területi vezetőt a 06/10-9-559-150 telefonszámon. (Címünk: 2041 Budaörs I. Pf.: 3.) Gerhard Schröder német kancellár és újságíró felesége, Doris (középen) magánlátogatáson tartózkodik Párizsban. Az Eiffel-toronyban, a Verne étteremben Lionel Jospin francia kormányfő és felesége, Sylviane Agacinski vendégül látta az illusztris magánlátogatókat. (MTI Telefotó/AP/Daniel Janin) Plovdiv/Hiszárja (MTI) Orbán Viktor kormányfő a Jugoszláviával szomszédos hét ország kormányfőjének a bulgáriai Hiszárjában megrendezett munkatalálkozója után magyar újságírók előtt kiemelte, hogy a résztvevők most először rendeztek tanácskozást ebben a körben. Közölte, a résztvevők elhatározták, hogy folytatják eszmecseréjüket, és ennek következő állomása Budapest lesz, egy később meghatározandó időpontban. A folytatás mellett szól, hogy Jugoszlávia jelenleg „Európa legbetegebb" embere. Most is azért gyűltek össze, hogy megvitassák, miként lehetne meggyógyítani a beteget, s ha nem lehet, akkor hogyan lehet vele együtt élni, illetve megakadályozni a kór tovatelj edését. Orbán Viktor kifejezte örömét afelett, hogy a következő találkozó budapesti „Konzílium" Bulgáriában helyszínére tett javaslat nem csupán magyar kezdeményezésként, hanem mintegy egyöntetű óhajként fogalmazódott meg. Megemlítette, hogy a hiszárjai tanácskozás kötetlen jellegű volt, hivatalos jegyzőkönyv nem készült, s ezért mindenki a szokásosnál nyíltabban fejtette ki véleményét. Mint fogalmazott, másfél éves miniszterelnöksége során ilyen nyíltan ilyen súlyos problémákról felelős állami vezetőket még nem hallott beszélni. Orbán Viktor elmondta, hogy a résztvevők a tavaly nyáron kötött délkelet-európai stabilitási és újjáépítési egyezményre fordították a legtöbb időt. Hangsúlyozta: az érintett országok meglehetősen elégedetlenek a szerződés eddigi eredményeivel, bár senki sem kérdőjelezte meg az egyezmény létjogosultságát, alkalmasságát arra, hogy a későbbiekben konkrét lépések meghozatalának a keretéül szolgáljon. A hivatalos magyar álláspont az, hogy ebből az egyezményből hasznos dolgok is származhatnak - hangsúlyozta a kormányfő. Ezért - tette hozzá ha az érintett országoknak bármilyen javaslatuk van az egyezmény számára, de azt nem tudják elég hatékonyan felvetni, ő kész felvetni ezeket a kérdéseket. Rámutatott, hogy Javier Solana, az Európai Unió külés biztonságpolitikai főképviselője jogosnak ftélte meg a bírálatokat, de jelezte, hogy márciusban fordulat következhet be. Ekkor ül össze a finanszfrozási konferencia, amelyen talán konkrét intézkedések fogalmazódnak meg az újjáépítésre. Ezért célszerűnek tartja, hogy a Jugoszláviával határos hét ország kormányfői még előtte megtartsák budapesti találkozójukat, mert akkor már konkrét elképzelésekkel állhatnának elő a pénzügyi konferencián. A jugoszláv ellenzékkel kapcsolatban a tanácskozás résztvevői arra az álláspontra helyezkedtek, hogy bár vannak kétségeik a jugoszláv ellenzékkel kapcsolatban, mégis annak támogatását tartják a jobbik megoldásnak. A Jugoszlávia elleni szankciókkal kapcsolatban megállapították, hogy ha a büntetőintézkedések megszüntetése nem is célravezető, mégis újra kell gondolni a szankciók formáit. Orbán Viktor rámutatott: minden érintett fél, köztük Magyarország is gazdasági hátrányokat szenved él a gazdasági blokád miatt. A Duna hajózhatóvá tételének kérdésében egyetértés volt - mondta Orbán Viktor. VESZÉLYES HULLADÉK, egészségügyi hulladék, HÍVÓ, FIXIR ÉS EGYEB FOTÓVEGYSZEREK (szükség esetén csereedényt adunk) átvétele, gyűjfése, szállítása, ártalmatlanítása HATOSAGI ENGEDELLYEL. Kérje ingyenes szaktanácsadásunkat! Design Kft. 6000 Kecskemét, Szélmalom u. 40. Tel.: 76/329-926. Fax: 76/483-197. A TAURUS EMERGE GUMIIPARI KFT. 3 műszakos munkarendbe katonaviselt - gépésztechnikusokat (CNC-programozAsi ismeret előny) - forgácsoló szakmunkásokat - szakmunkásokat (műszaki szakma előny) keres. A meghirdetett állások február l-jétől betölthetők. Jelentkezni január 24-től, naponta de. 8-10 óra között személyesen vagy telefonon (566-781) lehet. A gépésztechnikusi állásokra jelentkezők rövid, szakmai önéletrajzot hozzanak magukkal. Cím: Szeged, Budapesti út 10. o Q PUNAFERR CENTER DUAG AcÉlíERMÉkqyÁRTÓ és KEREsktdő Kft. ACÉLTERMÉKEK SZÉLES VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJUK ÖNÖKET! • melegen és hidegen hengerelt táblalemezek • horganyzott és alumínium táblaés trapézlemezek • nyitott és zárt profilok • vastag falú zárt profilok • hosszvarratos vezetékés gázcsövek • horganyzott csövek • varrat nélküli csövek • kör, négyzet, laposacélok • L, U, I, T szelvények • europrofilok, betonacélok, • húzott rúd- és idomacélok. TERMÉKEINK KIZÁRÓLAG I. OSZTÁLYÚAK ÉS A GYÁRTÓMŰVEK ÁLTAL CSATOLT MŰBIZONYLATTAL RENDELKEZNEK. 6728 Szeged, Napos út 8. Tel /fax: 62-551-640. Nyitva tartós: H-P : 6.50-15.50 óráig. 5600 Békéscsaba, Szerdahelyi út 14. Tel /fax: 66-454-524 Nyitva tartás: H-Cs.: 7.00-15.30 óráig. P.: 7.00-13.00 óráig Maszhadov megsebesült? Moszkva (MTI) A csecsenföldi orosz hadműveletek egyik vezetője szerint megsebesült a háborúban Aszlan Maszhadov csecsen elnök, és most a köztársaság déli részén ápolják. Viktor "Kazancev tábornok kijelentette az orosz NTV televíziónak adott szombati nyilatkozatában: tudjuk, hogy megsebesült Maszhadov, és azt is, hogy jelenleg valahol az Argun folyó völgyében tartózkodik. Kampányzárás Zágráb (MTI) Horvátországban szombaton befejeződött a január 24én tartandó elnökválasztás kampánya, éjféltől kampánycsend lépett életbe. A legesélyesebb jelöltek közvetlenül a kampánycsend előtt tartott központi nagygyűléseken fejthették ki újból a köztársasági elnöki poszt betöltésével kapcsolatos nézeteiket. Az utóbbi napokban - egy kivétellel valamennyi közvélemény-kutatás szerint Stipe Mesic, a Horvát Néppárt (HNS) alelnöke és Drazen Budisa, a Szociálliberális Párt (HSLS) elnöke esélyes arra, hogy bejusson az elnökválasztás február 7-én tartandó második fordulójába. Több ezer tiltakozó Madrid (MTI) Spanyolország-szerte sok ezer ember vonult az utcára az ETA baszk terrorszervezet által pénteken reggel elkövetett halálos merénylet elleni tiltakozásul. Számos jelentős politikai személyiség fejezte ki felháborodását és együttérzését. A történelmi városközpontban lévő Puerta del Sol téren ötezer tüntető adózott háromperces néma csenddel a merényletben elhunyt Pedro Antonio Blanco García alezredes emlékének. A baszkföldi nagyvárosokban több ezer ember követelte, hogy az ETA vessen véget a támadásoknak. NAGYS ÁRENGEDMÉNY Nöi bokacipő 4900 Ft-tól i bórcsizn I Cukrosida mellett Technika Háza v. 1., taxiállomás IUIEGERKEZETT! Különleges, francia, kilós méteráru érkezett a Stefánia Báláspincébe. KAPHATÓK: muszlin, zsorzsett, pamutsztreccs, selyem, szatén stb. Szeged, Roosevelt tér 5., a múzeumkert oldalánál Nyitva: H-P.: 9.30-17.30. Szombaton: 9.30-12.30. VENDÉGLÁTÓSOK, FIGYELEM! A Szatymazi ÁFÉSZ értékesfteni kívánja régóta bejáratott központi vendéglőjét és presszóját. Az épület egyben és külön-külön is eladó. Továbbá értékesítésre kerül a mellette lévő központi ingatlan is. Érd.: Sánta Sándor Tel.: 62-283-286, 283-422.