Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-21 / 17. szám

6 KITEKINTŐ PÉNTEK, 2000. JAN. 21. Kedves Környékbéliek! r

apasztalják: szusszanásnyi időre föllélegezhetünk! Keményedik a tél, jócskán fagy. Fogy a víz, nem szaporodik. A munka, persze, nem lett kevesebb. Jönnek a kőkemény disznóvágó napok. Alkalmi segédkezesek testvérnél, kománál, jó barátnál. Meg hát a szomszédnál is. (Megtapasztalódott: nincs az az ügyetlen segítség, amelyiket ne lehetne befogni a vízmelegítéshez, húshordáshoz vagy éppen a kolbász-kóstoláshoz.) Edényt, vágószerszámot mosni, darálót hajtani, tűzrevalót vágni, gáztömítésért, kötözőspárgáért szaladni... úgyhogy megszámlálhatatlan a „szaladjodahozdide" tennivaló még a legjobban előkészített disznóvágáson is. Nem beszélve arról, amelyiket elhatároznak csak úgy egyik napról a másikra. Amikor szinte semmi nincs a háznál, csak a kemény akarat. Ezeknek a szakszerű lezajlása a bölléremberek szakértelmére és leleményességére alapozódik már évszázadok óta. Ugyanis, hiába talál ki a gazda képtelenebbnél képtelenebb gyors disznófríldolgozó módozatokat, a böllér, a hentes pontosan tudja, minek mi a sora, miből, mennyit és hova kell tennie ahhoz, hogy a következő vágáskor is megdicsértek táborába tartozzék. A jó étkek megbecsült készítői közé. Mint tudják, ettől függetlenül, disznóvágások idején: ahány ház, annyi szokás. Van aki maga vágja, van aki ismeretlen hentesre esküszik. Van aki elmegy ilyenkor otthonról s van, aki még abba is beleszál, hogy hány szem rizst tegyenek a szármába. Van aki berúg, mint a disznó s albán szamár módjára bőgi el magát valamelyik nóta ürügyén a katlan tüze mellett, s van aki egy korty italt se engedélyez, míg a sajt be nincs ízesítve, a hurka be nincs keverve. Disznólkodásaink ezerfélék lehetnek... jht gyben viszont egyezőek: a hagyomány és szükségHj szerűség keveredésével zajlanak. Jómagam azt mondom, köszöntve ezzel kedves mindnyájukat: olvassák oldalunkat, mintha mi sem történt volna. Olyan két böllér cselekedetéről szól, akik még egyetlen disznót se füleltek le. Tisztelettel ajánlom magunkat: ftléxjertto tl£><rr Domaszék [fij|H A böllérek napja Munkatársunktól Csütörtökön délután Domaszéken lakossági fórumot tartottak. Ezen a települési szennyvlz-csatornarendszer további fejlesztéséről volt szó. A fórumra a Harang, a Jókai, a Kertész és a Rákóczi utca lakóit hívták meg elsőként, a többi utca pedig csütörtökönként kerül sorra. A megbeszélésen az önkormányzati képviselők azt javasolták a résztvevőknek, hogy hozzanak létre egy közműtársulatot a lakástakarékon keresztül. Ez azért lényeges, mert így a lakosoknak jóval kevesebb pénzzel kell hozzájárulniuk a beruházáshoz, mert kedvezményt kapnak. A csatornahálózat kiépítésében közel 300 lakás érdekelt. Zsombó Pusztamérges Bővítik az iskolát Munkatársunktól A végéhez közeledik a pusztamérgesi középiskola új szárnyának építése. A csatolt részben száz kollégistát tudnak majd elhelyezni. így három tanteremmel, egy száz fős konferenciateremmel, egy klubteremmel és egy-egy fiú-, illetve lányöltözővel bővül az iskola. A munkát tavaly tavasszal kezdték, az átadás augusztus végére várható. A németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány képviselői néhány éve megkeresték a Csongrád Megyei Közgyűlést, hogy szívesen támogatnának a megyében egy olyan iskolát, mely mezőgazdasági képzéssel foglalkozik. A pusztamérgesi középiskola felépítésére így 1,5 millió márka érkezett a német tartományból. A mostani bővítés összesen 288 millió forintba kerül. Ebből 50 millió állami támogatás, illetve a németek idén is segítettek, 238 millió forintnak megfelelő márkát adtak. Az építés két ütemben zajlik, az elsőnél 175 milliót költöttek, a másodiknál eddig 56-ot, a teljes befejezéshez még 57 millió kell. Munkatársunktól Az elmúlt héten Thomas Berntsen tartott előadást a zsombói Wesselényi Népfőiskolán. Hazánk és Dánia kapcsolatairól, hasonlóságokról és másságokról szólt. A hétfői vendég dr. Balogh Ádám lesz, a daganatos betegségek gyógyításának új lehetőségeiről, új sebészeti eljárásokról beszélget hallgatóival. A domaszéki önkormányzat „Milyen lesz a jövőnk?" címmel január 2-ától március 1-jéig előadássorozatot szervez több megyei településen. Az előadások témája hazánk EU-s csatlakozása és az ehhez szükséges különféle feltételek. Legközelebb január 26-án, szerdán délután 5 órakor a zsombói művelődési házban várják az érdeklődőket. Amikor már minden eldőlt. A sándorfalvi csapat belead apait-anyait. (Fotó: Gyenes Kálmán) Egyáltalán ne vegye senki személyeskedésnek, de ha mi a sándorfalvi Sógorral nekiállunk böllérkedni, abból mindig valami rettentő finom dolog sül ki. Ilyenkor a kemence tepsijében gőzölög a hurka, mellöle gyöngyözik a kolbász és rózsapírral mosolyognak a nagylábas szármái. A Sógor meg én mindig úgy szoktuk kezdeni a böllérkedést, hogy már hajnalokhajnalán bekiabáljuk a derengő nap homályából: hé, asszonynép! Valamit a bélnek! És a házak jó asszonyai még egyszer se tévesztették el, és véletlenül se a hatalmas műanyagkotlával szaladtak, hanem a kisbutykossal, és abból öntötték serényen az éhgyomorra kívánatos pálinkát, s még egyszer se gondolták: kis uraik olyan jól haladnak a böllérkedéssel, hogy már a belsőségeknél tartanak. Tudják, ilyenkor még a hentes is csak lökdösi odébb a tehetetlen állatot, s bízik abban, hogy a korai lendülettel fölgyürekezett segedelmek, ha már fogniuk nem kellett, mert kábítóval dolgozták le a disznó erejét, legalább a mosásnál kiválóan helytállnak majd. Ilyenkor a Sógor és én is se pillanat alatt más fontos munkát találunk. Mire a hentes jócskán megizzad, fehérre pucolja a rácsra ráncigált jószágot, már olyan régi jó bevált módszer elmesélésébe kezdünk, amikor is szalmával pörköltünk, csutkával dörzsöltünk és tüzes járomszöggel sütöttük ki a körmök közét, a sonka hajlatait. A hentest se olyan fából faragták, hogy erre ne bólogatna és szedné szépen sorjában szét otjára vagy éppen karajra az állatot. Ahogy kint végez, bekocog a gőzölgő húsokkal, már mindent tud a faágra húzott, hetekig onnan bontott csodahízóról, megismeri a szomszéd esetét a gázzal való elkábításról, aminek a végén nem kellett bontani semmit, szétrobbantotta, földarabolta a hízót a szikrát kapott gázerő. Nyomatékosan tudomására jut, hogy ilyesmi se velem, se a Sógorral meg nem történhetne, mi óvatos duhajok vagyunk az újításokat illetően. Mi inkább kopasztunk, fatöltővel, mellről nyomjuk a kolbászt és napokig hagyjuk állni a befűszerezett húst. Sőt, a hentes még akkor se szól, amikor már mai módon földarabolva a hűtőbe való hús, kiabálva gyorsan a sajt, besózva a füstre való sonka és az orjaleves kellemes illata szinte beteríti az egész épületet. A Sógor és én ilyenkor már kipirosodva mondjuk azokat a történeteket, amelyek velünk is megeshettek volna, de, hát, mi irtózunk a vértói, nem igazán bírjuk a hajlongást és remegne kezünkben a bárd. Mire az asszonyok elszortírozzák a kicsöpögött húsokat, tepertőt, zsírba fagyott hurkát, a hentes már rég máshol jár, és ekkor, mi a sándorfalvi Sógorral megállapítjuk: megint jól sikerült minden. Jövőre indulnunk kéne a böllérversenyen, hogy a mi disznólkodásunknak is legyen fiile meg farka... Majoros Tibor Faragóék a Homoki csárdától indították Mozgóbolt a tanyavilágban Vágnak-e disznát az idén? Juhász Istvánná, sándorfalvi háziasszony: - Hizlalunk, általában erre két malacot hagyunk. Az egyiket nyáron, a másikat ilyenkor télen dolgozzuk föl. A disznóvágáson a férjem unokatestvére a segítség. Csinálunk mindent, hurkát, kolbászt, sajtot. A sonkákat fölfüstöljük, de hagyunk húst későbbre is. A rántott húst, a sült oldalast például mindnyájan szeretjük. A disznóegyetmás mellé baromfit, főleg csirkét meg pulykát nevelünk. Disznóvágások idején kóstolót küldünk és mi is kapunk. Kardos József, balástyai boltos: - Nekünk a mihályteleki vágóhíd dolgozza föl a disznókat. Ha megkívánjuk, természetesen a pénztáron keresztül, kivesszük magunknak, ami kell. Gyerekkoromban, Keresztúron, Tiszasziget másik oldalán mi is vágtunk. Tizenhét évesen, kényszerből igaz, de nekem kellett elbánnom a disznóval. Arrafelé nagy torok voltak, viccel, játékkal. Ha a zajos gyereksereg fékezésére beesett a szakácsasszony és csörömpölt nagyot az üres tepsivel, lett nagy ijedelem: oda minden! Faragóék boltossága a rendszerváltással kezdődött. Mihály föladni kényszerölt a szatymazi párttitkárságot, Éva meg a zöldértes irodai munkát. Tanyai boltot, a Szatymaz és Zsombó összenövéséhez települt Homoki csárdát vették meg. Onnét indították az első mozgóboltot, a tanyára való portékával megrakott Barkas autót. Rizst a hurkához, kenyeret, sót a szalonnához. Azóta is szinte megállás nélkül róják a dűlőket. Előbb a postaládákhoz álltak, később majorok udvarába, útkereszteződésekhez, mint népesebb tanyai helyekhez. Zsolt kenyeret és tejet hoz őszeszékre, Gémesék útszéli tanyájának udvarába. A mozgóbolt autója naponta 50-60 kilométert jár meg reggel fél nyolctól délután kettőig. A bázis, a mindennapi feltöltekezőhely Szatymazon, a Szegedi úti családi ház. Éva asszony, Zsolt anyukája, a vállalkozás irányítómestere. Keze alatt nemcsak a katonaviselt fiatalember, hanem a gimnáziumi ötödik osztályt járó nagylány (szintén Éva) is Zár a bolt a balástyai tanyaudvaron. Harcolni kellett érte. (Fotó: Gyenes Kálmán)belenőtt már a tanyai boltosságba. Tőle tudjuk: - Amikor megvettük az áfésztól a csárdát - így Éva - a gyerekek kicsik voltak. Zsolt '76-os, Éva '81-es születésű. A kocsma, meg a boltok úgy ahogy eltartották a családot. A férjemnek '94ben infarktusa volt, azután döntöttünk: eladjuk a tanyai csárdát. A mozgóboltot meghagytuk, vettük hozzá a kisteherautót... - Ledolgozta már az árát? - A tanyára való tejből, kenyérből?! - kérdez vissza szemrehányóan Éva asszony s nyomban másra tereljük a beszélgetést, hiszen sokunk tudja: nehéz kenyér, drága kenyér - a tanyai kenyér. Sok a meló, nagy a rezsi és szinte fillér a bevétel. De élni mindnyájunknak kell. Aki már nehezen mozdul a kenyérért, annak, bizony, oda kell vinni. És nem is olyan egyszerű ez manapság. Se út, se akarat, se semmi... Faragóné említi, hogy csak a legszükségesebb és csak az olcsó portékára van kívánalom. Mindemellett a tanyai vevőik nagyon becsületesek. Ha megjön a nyugdíj, rendezik a tartozást, merthogy hitelt hitelre muszáj engedniük. - Kapnak-e valami kedvezményt, merthogy a régi világban az áfészek kaptak a tanyai boltjaikra? ' - Egyszer kértük, hogy engedjék el a féléves súlyadót, de azt a választ kaptuk, termel a bolt annyit, hogy ki tudjuk belőle fizetni. Úgyhogy minden kockázat a miénk. - Eltartja a bolt most is családot? - Ha nem lenne fóliánk, uborkaföld, víkendtelek és néha-néha nem tudnánk vinni zöldséget Sopronba, biztos, hogy nem. A falusi háziboltot is csak épp a szomszédoknak tartjuk. No, de ebben a korban, adminisztrátorként mihez fogjak? És a gyerekek? Hova menjenek? Sehol sincs pénzes munka. Abból a mi fajtánknak nem jut. Mégis azt állapítjuk meg keseredve: Faragóék szerencsések. Belenőttek a boltosságba! Habár!? A szomszédolásért, a balástyai tanyajárásért kihozták rájuk a vámosokat. Az elesetteknek, az öregeknek kellett szólniuk: jó emberek, ne bántsák őket! M. T.