Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-20 / 16. szám

CSÜTÖRTÖK, 2000. JAN. 20. BEISKOLÁZÁS 11 TISZTELT SZÜLŐK! A KODÁLY TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA megújult vezetéssel és pedagógiai szemléletlel, gyermekközpontú iskolával várja Önt és gyermekét. Szülőkkel együtt hozzuk létre európai szintű szolgáltató iskolánkat. SZOLGÁLTATÁSAINK: - Nagycsoportos óvodások részére 10 alkalommal játékos iskola­előkészítő foglalkozás. - Hagyományos szótagoló olvasási módszer első osztályban. - Japán szorobán alkalmazásának tanítása országos sikerrel. - Művészeti alapképzés (zene, hangszer, néptánc, rajz, kerámia). - Országos hírű testnevelés tagozat. - Emelt szintű angol- és németnyelv-oktatás. - Jól felszerelt számítógéppark ad lehetőséget a világgal történő kap­csolattartásra (internet, tanulóinknak E-mail cím). RÉSZTVESZÜNK AZ ÓVODÁK SZÜLŐÉRTEKEZLETEIN. Érdeklődjenek a tanitó néniknél, illetve munkaidőben a 493-450-es telefonon, vagy Tóth Dezső igazgatónál a 471-362-esen. TÁJÉKOZTATÓ! A Béke Utcai Általános Iskola a 2000/200l-es tanévben 2 első osztály indítását tervezi. Az elképzelések szerint mindkét első osztály hagyományos módszerrel tanul majd Imi, olvasni. További lehetőségek tanulóink számára: - 3. osztálytól tagozatos német-, tagozatos matematikaoktatást biztosítunk. - 4. osztálytól választható idegen nyelv az ANGOL. Valamennyi szaktárgy alapvető feladatának tekinti a tehetséggondozást. A tanórai munkát képességfejlesztő foglalkozások, szakkörök egészítik ki. A tananyagban lemaradó tanulók felzárkóztatása, segítése egyéni foglal­kozásokon, korrepetálásokon valósul meg. A szülők igénye és lehetőségeink szerint alsó tagozatosainknak napközit biztosítunk, felsőseinknek pedig tanulószobai foglalkozást. A szabadidős tevékenységek szervezésében együttműködünk a HAMM1DO Művészeti Magániskolával és a KIRÁLY-KŐNIG PÉTER ZENEISKOLÁVAL. 2000. március 7-én NYÍLT NAPON várjuk az érdeklődő szülőket. Bálint Sándor Altalános Iskola Szeged, Majakovszkij tér 16. Igazgató: Iványi Józsefné Tel: 496-747. CÉLJAINK: - Cselekvőképes, kreatfv tanulói folyamat létrehozása, önálló életvitelre való képesség kialakítása, egyéni bánásmód, differenciált képességfejlesztés - Freinet-technikák alkalmazásával kiküszöbölni a kezdeti nehézségeket, megkönnyíteni a beilleszkedési ELSŐSEINK: az Apáczai Tankönyvkiadó könyvei alkalmazásával, hagyományos módszerekkel tanulnak. BIZTOSÍTJUK 1. osztálytól: bevezető, 3. osztálytól: emelt szintű angol és német nyelvoktatást, 4. osztálytól: emelt szintű számítástechnika, internet-használat. INGYENES: - szolfézs és hangszeres zeneoktatás, - láncművészei, - színjátszás. TANÍTÁS RENDJE: - egész napos iskolaotthonos, - illetve félnapos. Két első osztályt tervezünk. A KAROLINA OVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM felhívja az érdeklődő szülők figyelmét, hogy a 2000-2001-es tanévre általános iskolánkba és gimnáziumunkba március 3-ig, óvodánkba április 27-ig adhatják be jelentkezési lapjaikat. A 4 osztályos gimnáziumba jelentkezők írásbeli felvételijének időpontja: március 11. A 6 osztályos gimnáziumba jelentkezők felvételi elbeszélgetése március 11-én, az általános iskolásoké március 18-án lesz. A jelentkezési lapok beszerezhetők intézményünk portáján, ill. telefonon is igényelhető a 420-248, vagy a 420-122-es számon. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Gyakorló Általános Iskolája (Szeged, Boldogasszony sgt. 8.) a 2000/2001. tanévben a következő négy elsőosztályát indítja: - Angol tagozat, német tagozat, ének-zene tagozat (angol nyelv), képzőművészet tagozat (angol vagy német nyelv). A beiratkozás, valamint a kél művészeti osztályba az alkalmassági vizsgálat 2000 március 1-2-án, 9-12 óra vagy 13-17 óra között lesz. Középiskolára előkészítő 7. osztályunkba . is várunk még jelentkezőket. . FELVETEL A TALTOSBA! A Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola felvételt hirdet leendő I. osztályosoknak és jelenlegi 1., 2., 5., 6. osztályosoknak. e max. 16 fős osztályok • személyre szabott tehetséggondozás e családias légkör • kiemelt óraszámú matematika- és angoltanítás e számítástechnika már elsőtől • hagyományápolás e úszás e egyéni hangszeres képzés. Tájékoztatás. Jelentkezés: 62-424-095, 30-965-88-13. A GEDÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA előzetes tervek szerint egy rajz tagozatos és egy angol tagozatos osztályt Indít. Emelt szintű rajzoktatás első osztálytól működik, kiváló művésztanárok irányításával. A jelentkező tehetséges tanulők beiratkozást megelőzően rajzos elbeszélgetésen vesznek részt. Időpontja: 2000. február 17-én, 14.00-17.00 óráig. Mindkét első osztályban a hagyományos szótagoló olvasástanítás szerint történik az anyanyelvtanítás. Emelt szintű idegen nyelvi oktatás harmadik osztályban kezdődik. Negyedik osztálytól minden tanuló részesül idegen nyelv-tan Itásban. Tanórán kívüli tevékenységként informatika, művészeti és sportfoglalkozásokat szervezünk. Nyílt napot tartunk: 2000. március l -jén és 2-án. A XXI. század első középiskolai tanéve az USA-ban, Németországban, Franciaországban! Irányár 10 hónapra 4200 USD-nek megfelelő forint. • 4-36 hetes intenzív nyelvtanfolyamok három kontinensen, • Üzleti főiskolák. • Business English oktatás. • Nyári gyermektáborok. • Exkluzív magániskolák és Bobby Charlton Foci Suli Angliában. Jelentkezés a hazai képviseleten: 326-0043,326-0631. www.aranyoroszlan.hu dr. Rosztóczy Katalin ügyvezetőnél. Új igazgató a Kodály téri iskolában A civil arcú intézmény A Kodály Téri Általános Iskola új igazgatája, Tóth Dezsó szerint a jövő a szülőket kiszolgáló európai iskoláé lesz. (Fotó: Gyenes Kálmán) Alig két hete új igaz­gatója van a Kodály Téri Altalános Iskolának. Tóth Dezsó testnevelés-föld­rajz szakos tanár, koráb­ban nyolc évig a Tiszaszi­geti Általános Iskola igazgatója, azelőtt pedig tíz évig a Széchenyi gim­názium testnevelötanára volt. Mostantól egy olyan iskola új arculatának ki­dolgozását tűzte ki célul, amelyik az elmúlt tanév­ben többször szerepelt az iskolaátszervezések híre­iben, lévén ide költöztet­ték a megszüntetett Gu­tenberg utcai általános iskolát. - Érkezése előtt ismerte a Kodály téri intézmény helyzetét? - A Kodály téri iskolát ko­rábban mint szülő ismertem, hiszen a kisebbik lányom ide járt. Úgy érzem, a tavalyi összevonás igen nagy munka volt, hiszen időnként még most is van tennivaló vele, néha még a beérkező levele­ink is a Gutenberg iskolának vannak címezve. Az azonban biztos, hogy az összevonás az eszközök szempontjából je­lentős fejlesztést tett le­hetővé. - Milyen iskolát képzel el a Kodály téren? - Európai iskolát. Ha jól belegondolunk, nem kizárt, hogy néhány éven belül pél­dául Belgiumból jön ide gye­rek tanulni a szüleivel, a mi növendékeink pedig mondjuk Angliában kell továbbtanulja­nak. Ebből következik, hogy az eddigiekhez képest válta­nunk kell, voltaképpen fel kell készülnünk arra az időre, amikor európai polgárt kell neveljünk. Ezért nyitni kell a szülők felé is, és sokkal job­ban megismertetni a Kodály téri iskola új arculatát és szol­gáltatásait. Véleményem sze­rint ebből a szempontból az intézmény lehetőségei jelen­leg kihasználatlanok. - Milyen szolgáltatásokat terveznek? - Három „húzóágazatot" jelöltünk meg. A hagyomá­nyos emelt szintű testnevelés tagozat, az informatika, és az idegen nyelvek oktatása lesz az az irány, amerre az iskola fejlődni kíván. A testnevelés tagozaton egy új program ki­dolgozása folyik, melyen be­lül a szívemhez egyébként nagyon közel álló kézilabda sportág lesz a kiemelt. Ami terveinket illeti, szerintem a jövő a regionális szinthez kapcsolódó intézményeké, hi­szen a majdani európai finan­szírozás is régióelvű lesz. Épp a napokban léptünk be a régiós feladatokat ellátó Szi­get iskolaszövetségbe, mely­nek több városi és városkör­nyéki iskola, valamint alapít­vány a tagja. A szövetség egy orientációs képzést fogalma­zott meg alaptevékenységéül, ez pedig a határőrizeti orien­tációs képzés, gondolva arra, hogy a régióban lesz a majda­ni európai határ. Ezzel egyút­tal hasznosthatjuk is a konté­nerépületünket, melyben ed­dig nem folyt oktatás. - Szegeden évek óta tartja magát az a szülői beisko­lázási szándék, amely az oktatási profiltól függetle­nül a belvárosi általános iskolákat részesíti előny­ben. Milyennek látja a Kodály téri környzetet? - Ismerjük a jelenlegi irányt, de biztos vagyok ben­ne, hogy a jövő Szegeden is a városközponton kívüli és jó környezetben lévő iskoláké lesz. A világ errefelé halad. ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA (6722 Szeged. Mérey u. 3.. lelefon 420-196) két első osztály indítását tervezzük. Hagyományos olvasás-tanítás módszer szerint oktatunk. Napközis ellátást biztosítunk. Délután többféle szakkör, tanfolyam és a DOLCE Művészeti Magániskola is működik. Könyvtárba, moziba, színházba, stb. kísérjük tanulóinkat. Az elsős tanítónők bemutatkozása és a pedagógia program ismertetése: február 16-án, 16 órakor lesz. ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA www.aranyj.szeged.sulinet.hu (Tesco mellett) 3 első osztályt indítunk hagyományos, szótagoló módszerrel. Harmadiktól egy osztály angol tagozatos, a többi 4.-től tanul angolt. Kiemelt az informatika és a sport. (Fiú röplabda, lánytorna). 2000. február 14-én hétfőn, 17 órakor tájékoztatót tartunk iskolánkban a leendő elsős szülőknek. Az ALSÓVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN kettő 1. osztály indítását tervezzük. Az írás és olvasás tanítása hangoztató-elemző-összetevő (hagyományos szótagoló) módszerrel történik. A klebelsbergtelepi tagiskolában egy 1. osztály indul. Harmadik osztálytól minden gyerek angol vagy német nyelvet tanul, ötödik osztálytól a jó képességű tanulók tagozatos csoportokban folytathatják a nyelvtanulást. Differenciált foglalkoztatások, ingyenes szakkörök biztosítják a képességek kibontakoztatását. Egy komplex egészségneveló program keretében minden tanuló részesülhet úszás-, néptánc- és jógaoktatásban. NYÍLT NAP: 2000. február 16-án csütörtökön, 8-16 óráig. A SZTE Ságvári Endre Gyakorló Altalános Iskola a 2000/2001. tanévben három első osztályt indít (francia, ill. angol tagozat; második idegen nyelv: angol, orosz, francia). A szülők tájékoztatására a leendő tanítók szülői értekezletet tartanak 2000. február 22-én. Előzetes jelentkezés után március 7-8-9-én beszélgetünk a gyerekekkel. Beiratkozás március 22-23., 8.00-16.00-ig. A Ságvári Gyakorló Gimnáziummal közösen hat évfolyamos gimnáziumi osztályt is indítunk (angol nyelvtagozatos, második nyelv spanyol, francia, német). Jelentkezés március 1-jéig (jelentkezési lap az iskolánkban igényelhető). Szóbeli elbeszélgetés március 13-14-én, 14-30-kor a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolában. (Szeged, Boldogasszony sgt. 3-5. Tel.: 544-349). Az Orczy István Általános Iskola a diszlexia megelőző és ha­gyományos szótagoló módszer szerint oktatja az első osztályosokat. Negyedik évfolyamtól választható idegen nyelv a német, angol cso­portbontásban. Választható szakkörök: számítástechnika, matemati­ka, fizika, történelem, magyar, idegen nyelv, környezetvédelem. Első osztályban bevezetjük az emelt óraszámú testnevelést (igény szerint). Tanulási nehézségekkel küszködő tanulóink felzárkóztató programon vesznek részt. Napközi igény szerint. A DOLCSE művé­szeti magániskola keretén belül hangszeres (zongora, furulya, gitár, szintetizátor) és képzőművészeti (grafika, szobrász, tánc, kerámia) oktatásban részesülhetnek a tanulók térítésmentesen. ORCZY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA Szeged, SzenI János tér 2-4., tel.: 463-137. Kiemelt szerepet biztosítunk az idegen nyelvi műveltség, az informatika, a művészeti nevelés, a testkultúra fejlesztésének. A TARJÁNVÁROS III. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN (Építő u. 9. Tel.: 458-116) induló első osztályok: • magyar-német kéttannyelvű osztály A nyelvet heti öt órában tanítjuk, egyes tantárgyakat részben vagy teljesen németül. Előzetes nyelvismeret nem szükséges. • tánc- és mozgásművészeti osztály Heti négy testnevelésórában néptánc, klasszikus balett, jazz ­tánc, társastánc, tánctörténet oktatásán túl emelt szinten idegen nyelv. • általános képzést nyújtó osztály Harmadiktól emelt szintű német nyelvoktatás. Egyébként biztos vagyok ben­ne, hogy minden azon múlik, milyen szolgáltatásokat tu­dunk kínálni. Ha a szülő a szolgáltatást vonzónak találja és úgy érzi, szeretné, ha a gyerekét az általunk kínált módon nevelnénk, akkor nem lesz gond a beiskolázás fej­lesztésével. Igyekszünk telje­sen nyitottaknak lenni és min­den felvilágosítást megadni a szülők számára. Természete­sen tudjuk, hogy a gyereklét­szám csökken és sok iskola ­köztük a mienk is - lehetősé­geihez képest kihasználatlan. De ezen csak úgy lehet vál­toztatni, ha komoly és nyitott szolgáltatást nyújtunk. - A Comenius 2000 minőségbiztosítási prog­ram már megkezdődött. Önök hogyan tervezik a kapcsolódást? - Jelenleg is folyik a szer­vezeti és működési szabály­zatunk átdolgozása, amely­nek része a minőségbiztosí­tás. Az alapkérdéseket rövid idő alatt megoldjuk, és szep­tembertől szándékunkban áll valamelyik elismert minőség­biztosítási rendszert bevezet­ni. A lényeg az, hogy az isko­lának olyan kínálata legyen, amely vonzó a szülők számá­ra: a jövő iskolája nem tud majd működni a civil szféra nélkül. Remek József ATABAN ALTALANOS ISKOLA a 2000-2001 .tanévben három elsó osztály indítását tervezi. - Hagyományos olvasás-, írástanítás. - Emelt szintű angolnyelv-tanítás. - Néptánc-, társastánctanítás. - Vegetáriánus étkeztetés, jógafoglalkozás igény szerint. - Kihelyezett zeneiskolai oktatás. - Úszásoktatás testnevelés órákon. - Erdei iskola. - Számítástechnika-tanfolyam. - Gazdasági kultúra és kommunikáció tanítása. NYÍLT NAP 2000. február 1 5-én, 7.45-12.15. A Rókusi 1. Sz. Általános Iskola 70 éves jubileumi évében is várja leendő elsőseit. Profilja elsőtől az ének-néptánc, majd 3. osztálytól az angol, német tagozat. Tanulóink hagyományos szóelemző módszerrel tanulnak meg olvasni. Tanórán kívüli lehetőségek: társastánc-, kosárlabda-, röplabda-, görkorcsolya-, számítástechnika­és nyelvtanfolyam, valamint hangszeres oktatás. Felvilágosítás: 499-553-as telefonszámon. A Dugonics András Általános Iskola a 2000/2001 -es tanévben 2 első osztályt Indít. Mindkét osztályban hagyományos módszerrel tanítunk. Angolnyelv-oktatás 1. osztálytól, 3.-tól tagozatos szinten. NAPKÖZE MINDENKINEK BIZTOSÍTUNK ÉS MINDENNAPOS TESTEDZÉST. EGYÉB LEHETŐSÉGEK: - Ingyenes zeneoktatás, - kézművesség, -sport, - számítástechnika. 2000. február 22-én, 17 órakor tá|ékoztatót tartunk az érdeklődőknek.

Next

/
Thumbnails
Contents