Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-18 / 14. szám

2 KÜLFÖLD KEDD, 2000. JAN. 18. kommentár ÍZ Gyilkosságra ítélve Y) ankár, bróker, vállalkozó, vezérigazgató - nap­D jaink leg(élet)veszélyesebb foglalkozásai Kelet­Európában és az egykori Szovjetunióban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy múlt héten pénte­ken budapesti egy brókerház-tulajdonost, szomba­ton egy dunaszerdahelyi alvilági vállalkozót, hétfőn pedig egy szibériai gázcég vezérigazgatóját tették el láb alól egyelőre - ha talán nem örökre - ismeret­len bérgyilkosok. A felsorolt szakmák gyakorlói közül persze, elsősorban annak kell féltenie az életét, aki belebo­nyolódik a bűnszövetkezetek kusza ügyleteibe, vagy esetleg tudtán kívül tesz keresztbe egy alvilági ve­zetőnek. Sajnos, nagyon sok bankár, bróker és ve­zérigazgató kerül kapcsolatba a különféle nemzeti­ségű maffiával Európának ezen a felén, és ezáltal a bűnszövetkezeteket lekötelezettje lesz. Az is igaz, hogy néhányan nem önszántukból ülnek le egy asz­talhoz a maffiával, hanem mert féltve pozíciójukat, nem tehetnek mást egy olyan alvilággal szemben, amelynek kapcsolatai sok helyen a legfelső politikai hatalmi körökhöz és hatósági szervezetekhez elér­nek. S akinek a maffiával kapcsolata van, elég, ha csak egyetlen végzetes ballépést elkövet, gyilkosság­ra lesz ítélve. Nem kell már a Keresztapa című filmtrilógiát megnézni ahhoz, hogy valaki a maffiavilág kegyet­len, ugyanakkor rendkívül egyszerű törvényeivel megismerkedjen. Elég, ha kinyitja a napi sajtót, és megtudja, milyen eszközökkel „dolgoznak" korunk gengszterei. Egyik esetben tizennégy lövés a testbe, máskor két lövés a fejbe. Vagyis a bérgyilkosok mindig biztosra mennek. Ha pedig valaki mégis me­gússza a merényletet, általában értetlenül széttárja a karját a rendőrök előtt: nekem nincs egyetlen el­lenségem sem. Érthető, hiszen, ha kitálalná alvilági kapcsolatait, azzal végképp aláírná halálos ítéletét. ITT zekét a gyilkosságokat általában elhagyott he­M2j lyen, •szemtanúk nélkül hajtják végre. A baj csak az, hogy emiatt a rendőrök sokszor a sötétben tapogatóznak. S még ha időnként jól is jön nekik, hogy az alvilág a merényletekkel saját sorait ritkít­ja, azért nem lenne szabad hagyni, hogy ezt bárhol és bármikor megtegye. Kolumbia: 53 halott A gázvezér halála Tomszk (MTI) Otthonában agyonlőtték Artúr Friclert, a szibériai Tomszkgazsztroj gázcég ve­zérigazgatóját. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy az 51 éves férfi csaknem bizonyosan bérgyilkosság ál­dozata lett - közölték hétfőn tisztségviselők. Friclert vasár­nap a szibériai Sztrezsevoj városban kétszer fejbe lőtték. A gyilkosság ügyében megin­dult a rendőrségi vizsgálat, de még nincsen gyanúsított. A Tomszkgazsztroj - amelynek szoros kapcsolatai vannak az vezető orosz gázvállalat, a Gazprommal, valamint a Ju­kosz olajcéggel - nemrég nyert meg egy pályázatot, amelyet a tomszki körzetben létesítendő gázvezeték építé­sére írtak ki. Oroszországban gyakoriak az üzletemberek el­len elkövetett bérgyilkossá­gok, a tetteseket viszont rit­kán kapják el. Lecsaptak a gerillákra Kolumbiai kormánykatonák a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erök egy sebesült gerilláját szállítják a támaszpontjukra. (MTI Telefotó/AFP/EI Tiempo) Bogotá, Guayabetal (MTI) A legfrissebb jelentések szerint 53-an haltak meg a marxista Kolumbiai Forra­dalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillatámadásaiban Kolumbiában, a sebesültek száma 21. A kolumbiai had­sereg 44 gerillát ölt meg a sú­lyos fegyveres összecsapá­sokban ezenkívül egy rendőr, öt katona és három polgári személy vesztette életét. A FARC fegyveresei meg­támadtak egy rendőrkaszár­nyát, és egyidejűleg három faluban is támadást intéztek rendőrposztok ellen, de a kormány gyorsan bevethető hadteste villámszerű ellentá­madást hajtott végre: az ame­rikai Blackhawk helikopterek géppuskái és rakétái által tá­mogatott szárazföldi egysé­gek visszaverték a gerillákat. Független forrásból nem erősítették meg az áldozatok számát. Kolumbiában a véres pol­gárháború az elmúlt tíz évben 35 ezer emberéletet követelt. Mindkét fél, a kormány és a lázadók is rendszerint eltú­lozzák a másik fél vesztesé­geit. Hága (MTI) A volt Jugoszlávia terüle­tén elkövetett háborús bűnök kivizsgálásával foglalkozó Hágai Nemzetközi Törvény­szék főügyésze hétfőn beje­lentette, hogy nem hozza nyilvánosságra a hét végén meggyilkolt szerb Arkan dossziéját, mert az ügyben más személyek is szerepel­nek, akik remélhetőleg bíró­ság elő kerülnek. Carla del Ponté brüsszeli látogatása Arkan és Hága előtt Hágában adott ki közle­ményt, amelyben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a szerb Zseljko Raznatovics nem áll­hat a törvényszék elé. Arkant szombaton gyilkolták meg egy belgrádi szállodában. Del Ponté emlékeztetett arra, hogy Arkan eredetileg ­1997 óta - a törvényszék tit­kos vádlottlistáján szerepelt. Vád alá helyezését csupán ta­valy márciusban, a koszovói NATO-akció kezdete után hozták nyilvánosságra, de pontos bűnlajstromát azóta sem közölték. A főügyész most jelezte: erre egyelőre nem is kíván sort keríteni, mert Arkan bűntársai ellen még folyamat­ban van a vizsgálat. Egyben reményét fejezte ki, hogy az érintettek - önként vagy kényszerből - előbb-utóbb az igazságszolgáltatás elé kerül­nek. Arkan tevékenységéről Del Ponté a közleményben csak annyit említett, hogy a bíróság jól dokumentált és alaposan kinyomozott infor­mációkkal rendelkezik mind a szabadcsapat kelet-szlavó­niai, mind északnyugat-bosz­niai tevékenységéről. Csecsen kitörési kísérletek Groznij, Mozdok, Nazrany (MTI) Az orosz fegyveres erök - főparancsnoksá­guk közlése szerint ­hétfő hajnalban meghiú­sították a Groznijban be­kerített csecsen felkelők hat kitörési kísérletét. Mint a mozdoki orosz főparancsnokság közölte, a csecsen harcosok a hegyekbe akartak elmenekülni, de erőteljes tüzet zúdítottak rá­juk, s ezzel meghiúsították szándékukat. A csecsen fel­Jcelők vezérkara vasárnap meghirdette a partizánhábo­rúra való áttérést. Orosz ol­dalról is változtattak a takti­kán. Trosev tábornok, a kau­kázusi orosz fegyveres erők helyettes parancsnoka közöl­te: az elkövetkező napokban jelentékenyen megváltoztat­ják a Groznij bevételére irá­nyuló hadműveleteket. A csecsen erők hétfőre virradóan súlyos harcokbán visszaverték a groznij i köz­ponti kórház elleni orosz támadást - nyilatkozta a cse­csen elnökség szóvivője. A támadást orosz elitcsapatok intézték a kórház ellen tüzér­ség és harckocsik támogatá­sával a csecsen főváros keleti részében lévő Oktyabrszkoje negyedben - közölte a szó­vivő, de veszteségekről nem szólt. A kórház bevétele straté­giai előnyhöz juttatná az oro­szokat a csecsen főváros fel­etti ellenőrzés megszerzésé­ben, mert lehetővé tenné szá­mukra, hogy tűz alatt tartsák a csecsen főváros legfőbb út­vonalát, a Győzelem sugár­utat (az egykori Lenin su­gárutat). A csecsen forrás szerint harcok voltak Groznij észak­nyugati részén, a Sztaropro­miszlovszkaja negyedben is. A Szegedi Nemzeti Színházban 2000. február 7-én, 17.00 és 19.30 órakor HOFI Kabaré Hofi Géza önálló estje. Jegyek válthatók: az Átrium Üzletházban (Szeged, Kárász u. 9. Tel.: 424-376) 10-13 óráig, 15-18 óráig, szombaton: 10-13 óráig. Jegyek rendelhetők: ACCORD KFT., Hrabovszky András 6701 Szeged, Pf.: 1066. Tel./fax: 62-324-366, 30-93-54-661. Az ABN AMRO bankcsoport támogatásával. A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar mérnökök részére indítja a KOZGAZDASZ SZAKMÉRNÖK másoddiplomás képzését vállalkozási szakon, Szegeden, kihelyezett formában Szervezi: a^ftWínM? Kft. a főiskola megbízásából. Érdeklődni: Varga Csaba Telefon: 10-20 óráig 06-26-9770-237; 16-20 óráig (62) 249-271 http://www.matav.hu/uzlet/minervd • E-mail: minerva90@matavnet.hu Új év - régi árak! Műtrágya akció! Friss duplazsékos 34%-os import ammóniumnitrát, 3x15­ös NPK komplex és 46%-os karbamid műtrágya kedvező áron kapható Záhonyban, Jánkmajtison, Debrecenben és Nyirábránybani TRANZIT KER RT. Debrecen, Jókai u. 1. Te) 52/412-660, 414-559 30-9386-478, 20-9382-693 Hirdetését feladhatja Szegeden is a Békés Megyei Hírlap ba Megjelenés: 32 OOO pici. Terjesztési terület: Békés megye • Hirdetésfelvevő helyek: DÉLMAGYARORSZÁG Kft. Szeged, Stefánia 10. és vidéki szerkesztőségei. ^ Tel./fax; (62) 420-819. ^ A Kecskeméti Rajzfilmstúdió 2000. január 29-én, szombaton rajzfilmrajzolói alkalmassági vizsgát tart érettségizettek számára. Jelentkezni a stúdió címére 2000. január 22-ig eljuttatott pályamunkákkal és önéletrajzokkal lehet. Cím: Kecskemétfilm Kft. 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 21. "GYORS TIPP ­GYORS AUTÓ" akció Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében NYERJEN A HATOSLOTTÓVAL AUTÓT! PRÓBÁLJA KI A GÉPI JÁTÉKOT! Az akció részleteiről bővebb információt 'Jt talál értékesítőhelyeinken űHf és szórólapjainkon! Megyénként kisorsolásra kerül: t db VW POLO személyautó és 10 db 50.000 Ft értékű értékpapír Ül SZEGEDI TERÜLETI IGAZGATÓSÁG Lagos a győztes Santiago (MTI) A chilei elnökválasztás második fordulójában a szo­cialista Ricardo Lagos győ­zött, miután az érvényes sza­vazatok 51,32 százalékát kap­ta. A jobboldal jelöltje, Joa­quín Lavin a szavazatok 48,68 százalékát kapta. Az összesítés szerint 29 ezer 540 szavazókörzetben összesen 7 millió 161 ezer 151 szavaza­tot adtak le az állampolgárok. Lagos 3 millió 675 ezer 255 érvényes szavazatot kapott, Lavin 188 ezer 559-cel keve­sebbet. Templomgyújtás Mataram (MTI) Indonéziában, Lombok szi­getén több ezer feldühödött muzulmán felgyújtott számos keresztény templomot. Senki sem sérült meg a sziget szék­helyén, Mataramban kirobbant keresztényellenes megmozdu­lásban. A zavargásra azután került sor, hogy az üdülőpara­dicsomáról híres Lombok szi­getén több ezer muzulmán hívő tiltakozott a szomszédos Maluku-szigeteken folyó, több ezer ember életét követelő ke­resztény-muzulmán összecsa­pások miatt. Az öbölháború 9. évfordulója Bagdad (MTI) Szaddám Husszein iraki el­nök hétfőn, az öbölháború ki­törésének kilencedik évfordu­lóján kirohanást intézett a „korszak zsarnokai és hitetlen elnyomói ellen", kijelentve, hogy az Irak-ellenes nemzet­közi szankciók nem fogják politikájának megváltoztatá­sára kényszeríteni az ország kormányát. Szaddám felszólí­totta televíziós beszédében az iraki népet, hogy tartson ki a kilenc éve tartó ENSZ-szank­ciók ellenére. Dzurindo pártot alapít Pozsony (MTI) Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök, az öt szlovák kormánypártot alkotó Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) elnöke bejelentette, hogy Szlo­vák Demokratikus Keresztény Unió (SDKÚ) néven új politi­kai pártot alapít. Indoklása szerint tíz társával együtt azért döntött egy új politikai erő lét­rehozása mellett, hogy a re­formpolitikát képviselő erők egységének teremtsenek esélyt a következő, két és fél év múl­va esedékes választásokon. Je­lezte: rövidesen kilép anya­pártjából, a Ján Carnogursky vezette KDH-ból. Az új politi­kai erő alapító nyilatkozatát Eduárd Kukán külügyminisz­ter, Ladislav Pittner, a belügyi, Milán Knazko, a kulturális és Tibor Sagát, az egészségügyi tárca vezetője is aláírta. Mit vár a Vatikán? Vatikánváros (MTI) A kubai egyház és az állam iszonyának kérdése szerepelt Felipe Pérez Roque kubai külügyminiszter vatikáni megbeszéléseinek a közép­pontjában. A karibi szigetor­szág diplomáciájának ve­zetőjét fogadta II. János Pál pápa, A találkozóról hírügy­nökségek csak annyit közöl­tek, hogy a katolikus egy­házfő kifejezésre juttatta: a Vatikán a vallásszabadság bővítését várja el a havannai vezetéstől.

Next

/
Thumbnails
Contents