Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-15 / 12. szám
SZOMBAT, 2000. JAN. 8. SZEGED 5 Csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Hollósi Zsolt újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-209-432-663-as rádiótelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Színház. Farkas Géza jegyet váltott a Csókos asszony szilveszter esti előadására. Kitűnően szórakozott a színészek játékán, de úgy véli, a kísérő zenekar olyan rosszul és bizonytalanul játszott, mintha valami alkalmilag összeverbuvált banda lett volna. Olvasónk úgy véli, a teátrumnak nem lett volna szabad lebecsülnie a szilveszteri közönséget, nem tökrészegek ültek a nézőtéren. F. E. szerint nem igaz, hogy a nézőtéren a közönség semmit sem vett észre a szerda esti színházi tűzből. Olyan füst volt a második felvonás alatt, hogy ott kellett hagyniuk az előadást. Járandóság. Az egyik SZOTE-klinikán dolgozó nővér panaszolja, hogy az ígéretek ellenére sem kapták meg január közepéig a tizenharmadik havi fizetésüket, legkorábban talán január 19-én vehetik fel. Olvasónk úgy véli, az éhbért kapó egészségügyi dolgozóknak nincsenek tartalékaik, ezért nem tartja emberséges eljárásnak, hogy folyton hitegetik őket. Köszönet. A gyógyvizes medencét használó vendégek köszönetet mondanak a Forrás Szálló új igazgatójának, Pető Gyulának, amiért kérésükre intézkedett, és újra megfelelő hőmérsékletű a termálvíz. Lámpák. K. L. szerint napok óta sárgán villognak a jelzőlámpák a Móravárosi krt. és a Kálvária sgt. kereszteződésében, ami a csúcsforgalomban nehezíti a közlekedést. PANNON GSM »»«* Af élv«Mil. 1 Rotary-bál a Forrásban Munkatársunktól Ma, szombaton este 6 órától jótékonysági bált rendez a Forrás Szállóban a Szegedi Rotary Club. Az est teljes bevételét a szegény gyermekek étkezésének támogatására fordítják. A bál védnökei Ernst A. Schöffmann, a Rotary International elnöke és Ledniczky Péter, a Szegedért Alapítvány elnöke. A rendezvényen fellép az Akropolisz Színpadi Táncstúdió. napló HÉTFŐN JOGSEGELYSZOLGALATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Kálvária sgt. 14.) 14 órától 16 óráig az MSZOSZ tagjai részére (a tagságot hitelt érdemlően igazolni kell). Dr. Hajdú István ad felvilágosítást munkaviszonyban lévők. pályakezdők, valamint nyugdíjasok részére. A SZOCIALISTA PÁRT irodájában (Tisza L. krt. 2-^4. 1/122.) dr. Bálint János ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart 15-16 óra között. DOBÓ LÁSZLÓ, az 5-ös választókerület (Taiján) képviselője fogadóórát tart 1718 óráig a Taiján III-as Általános Iskolában (Építő u.). Tőzsdei jelentés A pénteki nap régóta nem látott emelkedést hozott a BÉTen. Egész nap a "bika" volt az úr. Az index zárásban új csúcson állapodott meg. (9494 pont +410) A kereskedési nap ugyan a kedvezőtlen, ll°o feletti éves szintű magyar inflációs adattal indult de a nyugati tőzsdék optimizmusa hamar meghozta a vételi kedvet. Hiába volt Greenspan FED elnök kamatemelést sejtető beszéde a nyugati gyógyszergyári egyesülések hire majd a délután érkező amerikai makroadatok hatására kiteljesedett a vételieufória. A fogyasztói árindex csak 0.2°o-kal növekedett decemberben viszont az ipari termelés 0,4°ó-kal. Ez pedig azt a benyomást erősítette, hogy Amerikában az infláció nem szabadult el és a gazdaság robbanásszerű növekedése sem állt meg. A jövő héten elképzelhető egy kisebb korrekció az indexünkben, mivel a FED kő vetkező kamatülése (Február l.)egyre közelebb van Részvény neve Nyitó ár Záró ár Záró vált. * | BORSODCHEM 11.900 11.750 -130 -1,09 EG1S 12.400 13.425 1075 +8,70 GRABOPLAST 3.005 2.710 -185 -6,39 MATÁV 1.830 1.909 88 +4,83 MEZŐGÉP 1.935 2.075 150 +7,77 MOL 5.105 5.205 180 +3,55 OTP 14.805 15.995 1210 +8,20 PICK 12.300 12.350 340 +2,83 RICIITER 16.900 18.005 1220 +7,23 TVK 5.155 5.100 -10 -0,20 tlZTOIUÁG ÍNV15T (ITilPArilUIEüHlllLMl !T. 6721 Szeged Takaréktár u. 1 Tel (62)450 000 E-mail tiszainvestrSideltav hu www biztonság hu Karácsonyi kávé: a Virág helyett odahaza Patthelyzet cukrászdaügyben? Több mint három hónapja, október 4. óta lakat van a Virág cukrászdán. Am hiába telt el negyed év azóta, hogy a volt tulajdonos, Szervánszky László egyetlen éjszaka alatt kipakolta a patinás vendéglátóhelyet, máig sincs béke a Klauzál téren. Szeged alpolgármestere, dr. Tímár László november elején - nem kis optimizmussal - úgy nyilatkozott lapunknak, karácsonyi kávéját már a Virágban szeretné meginni. Ennek ellenére mára igazi patthelyzet alakult a cukrászda körül, így egyelőre senki sem tudja pontosan megmondani, vajon kiülhetünk-e a Virág teraszára, ha jön a tavasz. Hogy hol kávézott végül is karácsonykor az alpolgármester úr? ezt kérdeztük tőle elsőként. - Otthon ittam meg a karácsonyi kávémat. A Virág ügyében ugyanis nem sikerült előre lépnünk, továbbra is egyezkedünk a volt tulajdonossal, aki nem fizette ki a vételárat és szó nélkül kiköltözött. Elszámolni azonban ez idáig nem sikerült. Hiába tárgyaltunk több nagy szakmai és pénzügyi befektetővel, hogy vállalják el az üzemeltetést. Az alpolgármester elmondta azt is, a város türelme véges, s már nem vár sokáig arra, hogy a Szervánszky Kft. kompromisszumot kössön. Hamarosan jogi Tímár László alpolgármester: a mai napig az irodájában kávézikl (Fotó: Schmidt Andrea) útra terelik a követelések tisztázását. A hónapok óta folyó elszámolási huzavonáról megkérdeztük a Soltvadkerten élő cukrászt, Szervánszky Lászlót is, aki - érthetően - egészen másként látja a helyzetet. - Az időjárás is hátráltatta a megbeszéléseket, mert volt olyan, hogy a hóakadály miatt nem tudtam időben megjelenni. Ám nem ez a legfőbb ok. A város úgy gondolja, hogy ingyen átadom a cukrászdát, a berendezéssel együtt. Ez nem lehet tárgyalási alap, csak a herendi porcelán kávéfőzőre három és fél millió forintot költöttem. Szervánszky úr úgy gondolja, megegyezni csak üzleti alapon lehetne. Ők annak idején 22 és fél milliót fizettek a bérleti jogért, részben fel is újították az épületet, a berendezés költségeiről már nem is beszélve. Ezért azután úgy vélik, a végelszámolásban nekik tartozik több tízmillióval a város. A cukrászda tulajdonjoga ugyanis változatlanul a Szervánszky Kft.-é, bár az önkormányzat bejegyeztette a földhivatalban azt is, hogy az ingatlan per alatt áll. Az alpolgármester szerint nevetséges ez az érvelés, hiszen kamatokkal együtt közel 75 millióval tartozik a városnak a kft. S ha elszámolásra kerül sor, csak ebből összegből lehet levonni Szervánszkyék járandóságát. - Nem várunk már sokáig, hiszen a Virágnak legkésőbb tavasszal ki kellene nyitnia. Kezdeményezni fogjuk a felfüggesztett per továbbvitelét. Ha kell, a végrehajtásig is elmegyünk, hogy rendezzük végre a Virág sorsát. Ettől azonban a cukrászda még nem fog kinyitni. A közgyűlés december végén határozatot hozott arra, hogy százezer forintos négyzetméterenkénti áron vásárolják vissza a Kis Virág bérleti jogát a Szervánszky Kft.-tői. Azonban ez az ügy sem zárult le. A két fél továbbra is egymásra mutogat: a másik a hibás abban, hogy eddig nem sikerült megegyezni. A „békekötésnek" pedig többféle módja is szóba jöhetne. Az egyik, hogy a még mindig tulajdonosnak számitó Szervánszky Kft. keres vevőt, s a vételárból tisztázza tartozásait, illetve ilyen módon számol el a várossal. A másik, hogy az önkormányzattal egyezik meg az egykori használó és a pénzügyek tisztázása után a város gondoskodik a Virág jövőjéről. - Ragaszkodunk ahhoz, hogy egy cég vigye a két egységet és cukrászdaként üzemeltesse - erősítette meg az alpolgármester. Egyelőre úgy tűnik, csak bérleteztetésben gondolkodik a város. A Virág tulajdonjogát Szeged szeretné megőrizni a jövőben önmagának. Egyelőre azonban, egyezség híján, nem lehet előre lépni. - Eddig csak levelezgettünk a volt tulajdonossal, ám kész forgatókönyvünk van arra az esetre is, ha nem születik gyorsan egyezség. A városnak elemi érdeke, hogy mire elkezdődik a turistaszezon, beinduljon a Virág is. Túljutottunk már a huszonnegyedik órán, hiszen egy pályázat akár hónapokat is igénybe vehet, továbbá újabb hetek kellenek ahhoz, hogy az új bérlő üzemkész állapotba hozza a cukrászdát. Ennek ellenére bízom benne, mire kiülhetünk a teraszra, kinyit a Virág is. Rafai Gábor Közgyűlési döntés a kábeltévérészvényekről Csak pakkal adják a pakettet A tegnapi közgyűlésen tizenhat napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők. Zárt körben döntöttek a kábeltévérészvények értékesítéséről, a város és az egyetem közötti területcseréről, valamint a városi sportigazgatóság vezetőjének személyéről. Az ülés kezdetén Tóth Csaba független képviselő napirend előtti felszólalásában a Szegeden és környékén kialakult rendkívüli belvfzhelyzetet elemezte. Bartha László polgármester elmondta: a belvízvédelmi rendszer kiépítésére, korszerűsítésére több mint 800 millió forint áll a város rendelkezésére az elkövetkező két évben. Az 1999. évi költségvetés módosításánál sürgősséggel tárgyalták azt a témát, amely sokakat érint Szentmihályon. A Holt-Tisza sor 2. szám alatti ingatlannal szemben ugyanis hónapokkal ezelőtt leomlott a Holt-Tisza partfala, s a további omlás veszélyezteti az ott élők biztonságát és a partfal melletti lakóépületeket. A képviselők a 2000. évi költségvetés terhére 40 millió forintot szavaztak meg a partfal azonnali megerősítésére. Szakértői vélemények szerint a partfal omlását úgynevezett szádlemezes módszerrel, terméskőés földtámasz alkalmazásával lehet megakadályozni. A városatyák megtárgyalták a Fő Fasori Általános Iskola tankertjének ügyét is. Az iskola vezetősége lemondott a mindennapi oktatás során nem használt, így feleslegessé vált Derkovits fasor 26. szám alatti tankertjéről, s azt további hasznosításra visszaadta a fenntartónak, az önkormányzatnak. Ugyanakkor az iskola jelezte, hogy az életvitel-technika tantárgy oktatásához milyen eszközökre lenne szüksége. Ezen eszközök, felszerelések összértéke 700 ezer forint. A közgyűlés úgy határozott, hogy a telek hasznosításából származó öszszegből megadja az iskolának a kért pénzt. A nyílt ülésen módosították íz Esély a stabilitásra Közalapítvány, a Humán Szolgáltató Központ, valamint a Waltner Károly Egészségügyi Gyermekotthon alapító okiratát. A Waltner ügyéről már többször írtunk lapunkban. Emlékezetes, hogy a testület december 17-i ülésén megszüntette a gyermekotthonban működő nappali ellátási formát. A szociális iroda előterjesztése alapján tegnap arról határoztak a képviselők, hogy a gyermekotthon állami feladatként ellátandó alaptevékenységéből törlik a nappali szociális ellátási formát. Kozma József, az MSZP frakciójának vezetője a nyílt ülést követően lapunknak elmondta: nehezményezik, hogy az Esély a stabilitásra Közalapítvány 9 tagú kuratóriumába még a módosítások nyomán sem került be szocialisták által javasolt kurátor. Kozma szerint az ellenzékiek által javasolt Botka Lászlónak „annyi esélye sem volt, mint hógolyónak a kazánházban". A zárt ülésen született döntésekről sajtótájékoztató keretében informálták az újságírókat a város vezetői. Bartha László polgármester elmondta, hogy a városi sportigazgatóság igazgatói székére kiírt pályázatot Szántha István nyerte meg, így tehát marad a régi igazgató a helyén. A kábeltévé részvényekkel kapcsolatosan Tímár László gazdasági alpolgármester elmondta: a testület úgy döntött, hogy értékesíti a Kábeltelevízió Rt.-ben lévő 47 százalékos tulajdonrészét. Ám az önkormányzat csak úgy adja el a Matávnak a kábeltévés részvénypakettjét, ha a Matáv elfogadja az emellé rendelt csomagot is. S hogy mi van a csomagban? Bartha szerint olyan dolgok, amelyek mind a város érdekét szolgálják. így például kikötik, hogy a Matáv ingyen ad a hálózaton egy csatornát, amelyen majd a vtv sugároz, amelynek egyébiránt a legolcsóbb dfjkategóriás csomagban kell szerepelnie. A Matávnak négy évre biztosítania kell egy helyet a felügyelő bizottságba egy önkormányzati képviselőnek, vezetőnek. A Matávnak minimum 50 millió forintért játszótereket kell építenie, fejlesztenie a városban. Az önkormányzat tavaly ősz elején írt ki pályázatot a marostői városrész harmadik és negyedik ütemének hasznosítására. A város vezetésének ugyanis egyértelmű szándéka, hogy a több mint húsz hektárnyi területen igényes lakóparkot alakítson ki. A terület hasznosításával kapcsolatosan hárman nyújtottak be pályázatot. A nyertes pályázó, a budapesti székhelyű Cranium Kft. mellett az is szólt, hogy már közreműködött hasonló projektben a fővárosban. Tegnap újra napirendre került az ügy, de csak zárt ülésen. A sajtótájékoztatón megtudtuk, miért. Bartha László elmondta: időközben kiderült, hogy a Cranium Kft.-ben külföldi a többségi tulajdonos, s nem szeretnének úgy járni a terület hasznosítása ügyében, mint a svédekkel. Éppen ezért tovább tárgyalnak a három pályázóval, köztük a Craniummal. A közgyűlés tegnap arról is döntött, hogy területet cserél a Szegedi Tudományegyetemmel, s a korábban egyetemi tulajdonban lévó Tisza Lajos krt. 93. szám alatti üres telken - az SZTK mellett, a Honvéd térrel szemben - parkolóházat épít, a Bérkert utca 6-8. szám alatti területet pedig átadja az egyetemnek. Szabó C. Szilárd Őrizetbe vették A. L.-t Munkatársunktól Január 12-én hajnalban három autófeltörőt fogott el a rendőrség Szegeden. Állampolgári bejelentés nyomán indult a járőrkocsi a Tápai utcába, ahol az ügyeletre érkezett telefonhívás szerint éppen egy garázst törtek fel. A rendőrök a helyszín közelében feltartóztattak egy Ladát, amelyben - mint később kiderült - a gyanúsítottak ültek. A nyomozás adatai szerint a 39 éves A. L. és két társa, a 15 éves H. M. és a 41 éves K. J. kifeszítette a garázs ajtaját, s onnan közel 12 ezer forint értékben horgásztáskát, benne vízvezeték-szerelési csőeszközöket, illetve egy pár adidas edzőcipőt vittek el. A cipőt az autóban megtalálták a rendőrök, s az egyik gyanúsított elmondta, hogy mivel a horgásztáska számukra semmi izgalmasat nem rejtett, ezért a helyszín közelében egy kuka mellett helyezték el. A rendőrség A. L.-t őrizetbe vette, két társa szabadlábon védekezhet. A Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet hitelezési üzletágvezető munkakörbe szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel és hitelezési gyakorlattal rendelkező munkatársat keres. A pályázatokat 6771 Szeged. Hősök tere 4/B címre kérjük, 201)0. január 21-ig.