Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-14 / 11. szám
6 A TORONY ALATT PÉNTEK, 2000. JAN. 14. Szegedi Temetkezési Kft. Huszonötezer sírra vigyáznak Hódi Lajos igazgató úgy véli, hamarosan új temetőt kell nyitni Szegeden. (Fotó: Schmidt Andrea) Mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei A temetkezéssel kapcsolatos szolgáltatások lebonyolitását, a városi kezelésben lévő temetők gondozását, a Bajai úti halotthamvasztó üzemeltetését szabták feladatul annak a cégnek, amely 1994. október 1-én alakult. Neve: Szegedi Temetkezési Kft., tulajdonosa pedig Szeged város önkormányzata. Az eltelt évek során sikerül nyereséges vállalkozássá tenni a káeftét, s a szegedi temetők, közöttük is a legnagyobb, a belvárosi, ma már olyan gondozott, hogy joggal nevezhetik sírkertnek a halottaikhoz kilátogaták - szólt cége munkájáról Hódi Lajos ügyvezető igazgató. Piacgazdálkodás és temetkezések. Ha e két fogalmat egymás mellé illesztik, bizony elborzong egy kicsit az ember. Holott a halál életünk egyetlen biztos pontja, s azt is jól tudjuk, költségek (sőt, mi több: egyre emelkedő költségek) nélkül egyetlen kegyeleti szertartás sem rendezhető meg. Ha ehhez hozzátesszük: a temetkezés, mint iparág (mert hát az, miért is tagadnánk?...) a világ szinte minden pontján jelentős haszonnal is kecsegtet, nem csoda, hogy 90-s évek közepén Szeged város vezetése is megelégelte, hogy az önkormányzat kezelésében lévő, a kegyeleti ügyekkel megbízott cége rendre veszteséggel zárja az évet. Meg is született a döntés: ha nem is extraprofittal kecsegtető gazdasági társaságot, de olyan, legalább önmagát fenntartó vállalkozást kell létrehozni, amely nemcsak a kegyeleti szertartásokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat biztosítja, de felügyeli a szegedi önkormányzati temetők rendjét, és üzemelteti a Bajai úti halotthamvasztót is. Több, mint öt évvel ezelőtt, egészen pontosan 1994. október 1-én meg is alakult a Szegedi Temetkezési Kft., amely száz százalékban önkormányzati tulajdonú társaság. Igazgatóját, Hódi Lajost most arról kérdeztük: mennyit sikerült megvalósítani a cégalapításkor kitűzött célokból? - Mindenek előtt azzal kezdeném, hogy az évi 180 millió forintos forgalmat lebonyolító, jelenleg 65 munkatársat alkalmazó, közel 1 ezer 500 temetési szertarás végző, mintegy 25 ezer sírt felügyelő káefténk a megalakulása óta minden esztendőben produkálta is az elvárt nyereséget. Még pedig úgy, hogy évről évre milliós beruházásokat valósítottunk meg Szeged legnagyobb temetőjében, a Belvárosiban. Többek között sor került a ravatalozó teljes felújítására, korszerűbb lett a temető elektromos rendszere éppúgy, mint vízhálózata, 4 ezer négyzetméter új útburkolatot építettünk, s ma már a hulladéktárolást is a legkorszerűbb eszközökkel végezzük. Úgy érzem, a Belvárosi temető ma már van annyira gondozott, hogy joggal nevezhetik sírkertnek a halottaikhoz kilátogatok. De nemcsak a Belvárosi temető gondozása tartozik feladataink közé. A mi káefténk vigyázza a tápéi, a gyálaréti, és a kiskundorozsmai temetők is. S ha figyelembe vesszük anyagi lehetőségeinket, úgy érzem, különösebb panasz nem érheti munkatársaink tevékenységét. Hódi Lajos elmondta azt is, hogy a temetők üzemeltetése veszteséges „üzem", s az évi 4-5 milliós káefté-nyereség annak köszönhető, hogy az egyéb szolgáltatások területén sikerült plusz bevételekhez jutni. így például a Bajai úti krematórimunban 1993-ban 3 ezer 680 elhunyhat hamvasztottak el, míg tavaly megközelítette a 7 ezret a hamvasztások száma. Sokan veszik igénybe a káefté temetkezési üzletét is, ahol a temetéshez nélkülözhetetlen kegyeleti tárgyakat árusítják. - A gond csak az - mondta az igazgató -, hogy az országban sorra épültek az új krematóriumok, ezért bizony könnyen előfordulhat, hogy a szegedi halotthamvasztó bevételei is csökkennek, vagyis kevesebb pénz marad a temetők gondozására, szépítésére. Ugyanakkor Szeged városának több, temetkezéssel kapcsolatos gonddal is számolnia kell. így például lassan elfogynak a Belvárosi temető üres sírhelyei, vagyis új temető nyitására is gondolni kell, míg sokszor a magas belvíz akadályozza a temetéseket. A káefté önerőből azt még meg tudja oldani, hogy a legszigorúbb minőségi előírások szerint gondoskodjon a kegyeleti szertartások lebonyolításáról, de arra már kevés a pénz, hogy nagyobb beruházásokba fogjanak. Éppen ezért számolni kellene azzal a lehetőséggel is, hogy - mivel az önkormányzat anyagi lehetőségei is végesek, s nagyobb áremeléssel sem akarják terhelni a hozzátartozókat - esetleg külső vállalkozók bevonásával teremtsék meg a temetők gondozásának szilárdabb anyagi fedezetét. Erre egyébként a tavaly elfogadott kegyeleti törvény lehetőséget is nyújt - mondta a direktor úr. Ami pedig a Szegedi Temetkezési Kft. idei terveit illeti: a Bartók téri temetkezési üzlet kegyeleti szalonná alakul át 2000-ben, a mind szélesebb körű tájékoztatás érdekében a gyászhírek és közlemények hamarosan megjelennek a szegedi városi televízió teletexjén. A temetkezéssel összefüggő vitás kérdésekben jogász segíti majd a gyászolókat és pszichológiai tanácsadó szolgálatot is felállít a temetkezési káefté. Emellett kidolgoznak egy olyan előtakarékossági rendszert is, amely abban segédkezik, hogy a kisebb pénzű családokban se okozzon gondot egy temetési szertartás lebonyolítása - tudtuk meg Hódi Lajos ügyvezető igazgatótól. Bátyi Zoltán Tájékoztatás a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szólá többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet szabályairól. Az előző évhez képest a súlyos mozgáskorlátozott személyeknek adható kedvezmények tekintetében változás nem történt. A lakosság tájékoztatása érdekében fontosnak tartom a fent hivatkozott rendelet szabályairól egy átfogó ismertető közzétételét. A rendelet szerint közlekedési kedvezményekre (egyebek mellett) az a súlyos mozgáskorlátozott személy jogosult, - aki orvosi szakvélemény alapján mozgásszervi betegsége következtében tömegközlekedési eszközt önerőből nem képes igénybe venni, - tartós bentlakásos intézményi ellátásban nem részesül, - egy főre jutó nettó jövedelme nem haladja meg a 41.500 Ft-ot. A közlekedési kedvezmények iránti kérelmet a lakóhely, vagy tartózkodási hely szerinti illetékes települési önkormányzat jegyzőjéhez kell benyújtani. A kérelem a tárgyév április 30. napjáig nyújtható be. A személygépkocsi átalakítási támogatás és parkolási engedély iránti kérelem a tárgyévben bármikor benyújtható. Közlekedési kedvezmények fajtái: 1.) közlekedési támogatás 2.) parkolási engedély 3.) személygépkocsi szerzési támogatás 4.) személygépkocsi átalakítási támogatás 1. Közlekedési támogatás A súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési többletköltségeinek részleges támogatására szolgál. A közlekedési támogatás alapösszege: 7.000,- Ft/év. A támogatás mértéke 7.000,Ft-nál magasabb, ha a súlyos mozgáskorlátozott személy tanulói jogviszonyban vagy munkaviszonyban áll, vagy ha a súlyos mozgáskorlátozott személy egy, vagy több kiskorú eltartásáról saját háztartásában gondoskodik. 2. Parkolási engedély A parkolási engedély a kiállítás napjától számított 3 évig érvényes, csatolni kell: - kérelem, a kérelmező által aláírva - a súlyos mozgáskorlátozottság tényét igazoló orvosi szakvéleményt, amennyiben először kéri a közlekedési támogatást. A korábban kiadott 1996. január 1. után kiállított végleges állapotot igazoló orvosi szakvélemények érvényesek. 3. személygépkocsi szerzési támogatás Gépjármű szerzési támogatásban az a súlyos mozgáskorlátozott személy részesülhet, aki: érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, vagy gépjárművezetői alkalmasságát szakértő szerv megállapította, vagy ha vezetői engedéllyel nem rendelkezik, de személygépkocsival történő szállítását érvényes vezetői engedéllyel rendelkező szülője, házastársa vagy a vele legalább egy éve közös háztartásban élő élettársa írásbeli nyilatkozatban vállalja, egy főre jutó nettó jövedelme nem haladja meg a 41.500,-Ft-ot, 7 éven belül mozgáskorlátozottságára tekintettel nem részesült szerzési támogatásban vagy gépjármű behozatali vámmentességben. Mértéke a vételár, illetve a vám és általános forgalmi adó együttes költségének 60 %-a, legfeljebb azonban 300.000,- Ft. A szerzési támogatást gépi meghajtású kerekesszék vásárlására is fel lehet használni. Ez esetben a kérelemhez mellékelni kell a megyei rehabilitációs főorvos javaslatát. A Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal egyebek mellett az alábbi feltételek együttes fennállása esetén szerzési támogatásra való jogosultságot állapíthat meg annak a súlyos mozgáskorlátozott személynek, - aki a szakértői bizottság véleménye szerint gépjármű vezetésére alkalmatlan, akinek a gépjármű használata munkaviszonya vagy tanulói jogviszonya fenntartása miatt indokolt, - akinek szállítását érvényes vezetői engedéllyel rendelkező, vele legalább 1 éve közös háztartásban élő nagykorú gyermeke, testvére írásbeli nyilatkozatban vállalja, stb. 4. Személygépkocsi átalakítási támogatás Az átalakítási támogatás a vezetés feltételeként külön jogszabály alapján előírt, gyárilag automata sebességváltóval felszerelt személygépkocsi vásárlásához, illetve személygépkocsi segédberendezéssel történő felszereléséhez, átalakításához nyújtott támogatás, továbbá olyan átalakításhoz nyújtott támogatás amely lehetővé teszi a súlyos mozgáskorlátozott személy gépkocsival történő szállítását. csatolni kell: - kérelem, a nagykorú, közös háztartásban élők aláírásával - a súlyos mozgáskorlátozottság tényét igazoló orvosi szakvéleményt, amennyiben először kéri a közlekedési támogatást. A korábban kiadott 1996. január 1. után kiállított végleges állapotot igazoló orvosi szakvélemények érvényesek stb. Az átalakítási támogatás mértéke az átalakítás költsége, de legfeljebb 30.000,- Ft. A Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda 2000. évben is valamennyi közlekedési támogatásban részesült súlyos mozgáskorlátozott személynek postai úton eljuttatja a kérelemhez szükséges adatlapokat és munkáltatói igazolásokat. A nyomtatványokat január 17ig postázzuk ügyfeleink részére. Városunkban a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Ügyfélszolgálatánál (Szeged, Széchenyi tér 11., bejárat a Feketesas utca felől), valamint a lakóhely szerinti illetékes szociális irodákon nyújtható be a kérelem: Szeged, Kereszttöltés u. 29./B., Kossuth L. sgt. 115., Alsókikötő sor 5., Rákóczi u. 11. Dr. Mtezey Róbert Szeged Város Jegyzője Szeged és az universitas bemutatkozott Kíváncsi amerikai üzletemberek Fontos lépés az újfajta városkép kialakítása terén - így lehetne összegezni a szegedi önkormányzat és a Szegedi Tudományegyetem közös budapesti bemutatkozását az Amerikai Kereskedelmi Kamara előtt. A szerdai szemináriumnak két lényeges üzenete is van: egyrészt máris tartalommal tölti meg a város és az universitas közötti együttműködést, másrészt pedig újabb lépés ez a város vezetése által hangsúlyozott dinamikus külkapcsolatok terén. Több mint száz üzletember fogadta el a meghívást a Szeged városáról szervezett szemináriumra, amelyet a fővárosi Gundel étteremben tartottak. Az ötletgazda a Junior Achievement Magyarország ügyvezető igazgatója, Jávorszky Iván volt, aki elmondta, hogy már közel egy éve felmerült a gondolat: mutatkozzon be Szeged az amerikai üzletemberek előtt. A közgazdasági oktatással foglalkozó nonprofit alapítvány vezetője szerint ezek a találkozások a későbbiekben rendkívül hasznosak lehetnek, hiszen egy-egy ilyen jellegű összejövetelen számos kapcsolatot lehet kialakítani. Jávorszky Iván hozzátette: az amerikai üzletemberek céltudatosak, s aki egy ilyen találkozóra eljön, az nem véletlenül teszi, hanem valamilyen konkrét szándékkal érkezett. A szegediek mintegy két órát kaptak arra, hogy a városra és az universitasra vonatkozó főbb információkat ismertessék. Öt előadás mutatta be a két együttműködő partner különböző területeit. A város általános bemutatása keretében Duda Ernő, a Solvo Biotechnológiai Kft. ügyvezető igazgatója Szegedet mint a régió természetes gazdasági, intézményi központjátjelölte meg, ahol adottak a kiváló logisztikai, valamint kutatói és oktatási feltételek a csúcstechnológiájú iparágak meghonosításához. Duda Ernő kiemelte azt a munkát, amelynek keretében az önkormányzat és az universitas megfelelő környezetet kívánnak teremteni a befektetők számára. A város védjegyének számító Pick Rt.-t Börcsök Gábor, a Pick Szeged elemzője mutatta be. Az előadó hangsúlyozta, hogy 53 milliárd forintos termelési értékkel 1998-ban a vállalat a magyar élelmiszeripar vezető vállalata volt. Elhangzott az is, hogy a 130 éves cég számos előnyt fog élvezni Magyarország közelgő uniós csatlakozásával kapcsolatban, mivel exportjának 60 százaléka az unióba kerül. Ezután egy szegedi számítástechnikai céget, a Cygron Kft.-t mutatta be dr. Gyenizse Pál technológiai fejlesztési igazgató és Dombi József tudományos tanácsadó. A Cygron fő terméke a DataScope, egy adatelemző és döntéstámogató eszköz, amely kifejezetten a kis- és középvállalatok, valamint az otthoni felhasználók számára készült mind az ár, mind a felhasználhatóság tekintetében. A szeminárium következő előadója dr. Párducz Árpád, az MTA Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetének igazgatóhelyettese volt, aki hangsúlyozta, hogy az intézet nagy figyelmet szentel az általuk elért eredmények alkalmazására is. Párducz Árpád szerint az élvonalbeli molekuláris eredmények biotechnológiai alkalmazásának lehetőségei nagyon vonzóvá teszik a jövőbeni beruházások szempontjából a Szegedi Biológiai Központot. Végül Szabó Gábor fizikus mutatta be a Szegedi Tudományegyetemet, hozzátéve, hogy történelmüket meglehetősen rövidnek is felfoghatjuk, hiszen január l-jétől működnek hivatalosan. Természetesen a szegedi felsőoktatási intézményekben évtizedek óta folytatott kutató és oktató munka nagyban meghatározza a város lehetőségeit, ezért is kell keresni a találkozási pontokat. Szabó Gábor kifejtette, hogy az egyetem nagyságával, szellemi potenciáljával, költségvetésével kulcsszerepet játszik a helyi és regionális gazdaságban. Tudatos koncepció része ez a budapesi látogatás - foglalta össze a véleményét dr. Mészáros György, az önkormányzat stratégiai irodájának vezetője. A város marketingkoncepciójának a város úgymond eladásán túl az a lényege, hogy az egyes beruházásokhoz megtalálják a hazai, külföldi, vagy uniós befektetőt. Ennek érdekében szakmai programokat szerveznek, konferenciákat, szemináriumokat tartanak majd, illetve hamarosan elkészül egy befektetői kézikönyv is. Mészáros György fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Szegeden élő mintegy 46 ezer értelmiségi felé kell nyitnia a városnak, ezért is kiemelten kezelt terület a kutatás-fejlesztés. Arató Lásxlé Ez az oldal Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztő: Kisimre Ferenc