Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-07 / 285. szám
6 HELYI TÜKÖR KEDD, 1999. DEC. 7. Straubnapok az SZBK-ban Munkatársunktól Idén is megrendezik a hagyományos Straub-napokat a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjában. A kutatóintézet alapítójáról elnevezett tudományos találkozón a kutatók számot adnak munkájuk ez évi eredményeiről, meghívottként pedig más intézményben hasonló témával foglalkozó szakemberek is ismertetik saját tapasztalataikat. A december 7-én, kedden kezdődő háromnapos konferencián 25 előadás hangzik el. Az első nap a fényhatás vizsgálatának jegyében telik el: a kutatók a biológiai rendszerek és a fény kölcsönhatásának molekuláris hátterét boncolgatják. Az előadások felölelik a baktériumtól az emberig - a fénybiológiai hatás sokféleségét. Egyebek mellett szó esik arról, miként használható föl a baktériumban lévő fényérzékelő fehérje mint fénykapcsoló, hogyan befolyásolja a fény a növények fejlődését, mire használható a lézer a bőrgyógyászatban, és miféle hatást gyakorol az ultraibolya sugárzás az emlős sejtekre. A rendezvény zárónapján, csütörtökön Dudits Dénes főigazgató átadja az arra érdemes kutatónak az SZBK akadémikusai által kimagaslónak ítélt tudományos eredményért járó Straub-plakettet, a legsikeresebb munkatársaknak pedig a Qualitas Biologica pályázat dijait. A Mikulás az ajándékosztáson kívül mindenkinek segített, még a le- és a felszállásban is. (Fotó: Kantok Csaba) Munkatársunktól Az elmúlt napokban ajándékkal lepték meg a MÁV Rt. Szegedi Területi Igazgatóságának munkatársai a gyerekeket. A legkisebbek vasárnap Mikulás-vonattal utazhattak Budapestre, hétfón pedig Szentesról Szegedig hozta óket a feldíszített szerelvény. - Az idén először, hagyományteremtő szándékkal, utazások és előadások megszervezésével kedveskedtünk a régióban élő gyerekeknek - tájékoztatott Huszár Zoltán, a személyszállítási szakigazgatóság területi osztályvezetője. Vasárnap 600 szegedi és környékbéli kisiskolás Mikulás-vonattal ment fel Budapestre, ahol a József Attila Színházban megnézték a Pál utcai fiúk című darabot. Tegnap pedig 300 szentesi óvodás és iskolás utazott Szegedre a Mikulással, hogy városnézés után végigizgulhassák a Jeremiás, a hóember kalandjait a Kövér Béla Bábszínházban. A 9 éves Balázs Barbara Annának leginkább Jeremiás tetszett, mert olyan aranyos és vicces volt. A kislány nagyon meglepődött, mikor a szentesi állomáson a Mikulás is felszállt velük a vonatra. A Szegedig tartó utat végigénekelték, így nem maradt el a jutalom sem, egy-egy csokitélapót kapott minden gyerek. Berezeli Alex szinte az egész bábjátékot betéve tudta. Az ötéves kisfiú szerint az volt a legviccesebb, mikor a gyerekek elfújták Jeremiást egészen az Északi-sarkig, nehogy megolvadjon. A MÁV Mikulása nemcsak osztott, hanem kapott is ajándékot. Az óvodások közül többen is rajzoltak, festettek valami szépet a „Télapó bácsinak". A piros süvegű, ősz szakállú Mikulásnak csak a legkisebbeket sikerült megtévesztenie, ugyanis az idősebbek többsége azt kiáltotta, hogy: „Nem is vagy igazi!". Hyppolit A mikor megnéz az ember egy filmet, kezdeni akar vele valamit, vagy fordítva, szeretné, ha a film által történne vele valami De hát kire, mi van hatással, ugye, ez alapvetően személyi kérdés. Néha szeretné azt látni az ember, hogy fény derül valamire, amiről ez ideig csak sejtelme volt, vagy: amiről ez ideig csak sejtelme volt, most majdnem teljesen beleélheti magát. Azián néz még úgy is filmet az, hogy teljesen kikapcsol, elbambul, netán nevet. Mindezek közül persze az a legjobb, ha mind egyben találtatik, egy filmben. Ez a legnehezebb, vagyis: általában minden film a fönti tevékenységek valamelyikét óhajtja elvégezni a nézőn. A Hyppolit ez utóbbi kategóriában indult. Nem tört különösebb filmművészeti bravúrokra és babérokra, s ezáltal nem is várható, hogy efféle méltatásban részesüljön. Nevettetni akart, szórakoztatni, s ez többségében sikerült is. Az már más kérdés megint, hogy kinek hot az ingerküszöbe. Én egyszer elmosolyodtam, de ez legyen az én bajom. Általában, ha jól kiszámítható poénklisékből épül föl egy film, nehezebb rajta nevetni De van, aki ezen is jót mulat, és eszem ágában sincs emiatt elmarasztalni Az lenne a jó, ha röhögni tudnánk mindenen, ha röhögne az egész ország. Na, ez már más téma. Az ilyen filmeket, mint a Hyppolit, azaz az alacsony ingerküszöbű nézők kacagtatására szánt filmeket, ha jól gondolom, azért szokták megnyúzni élve az emelkedettebb kritikusok, mert más kategóriájú magyar filmet nemigen látnak, vagyis amazok el vannak művészkedve. V iszont ha lenne végre egy évi rendes filmtermés, mindjárt nem mérnének akkora pörölycsapásokat az efféle nézőfilmekre. Úgyhogy én most nem is fogok, fölösleges. Podmaniczky Szilárd Eredményes év Szeged (MTI) Eredményes évet zár az idén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark - közölte sajtótájékoztatóján Nagy László igazgató, aki az idei programokról s a következő évekre vonatkozó tervekről számolt be. Az igazgató szerint a park működtetését tekintve a 300 ezres látogatószám az ideális. Az emlékpark nem részesül állami támogatásban. Mikulás-vonattal a Nagyállomásra Szentestől Szegedig énekeltek M •ért fontos a fogyasztásmérő állásának ismerete? D€fnASZ RT. Ügyfelünk azonosításához szükséges információk A DÉMASZ Rt. ügyfelei igényeihez igazodva nagy figyelmet fordít szolgáltatásainak és ügyfélszolgálati tevékenységének fejleszté$érg. A megújult szolgáltatásait az Áramszolgáltató fokozatosan vezeti be szolgáltatási területén. A DÉMASZ Rt. Szegedi Ügyfélszolgálati Kirendeltségeihez tartozó településeken 1999 decemberétől megváltozik a fogyasztásmérő leolvasás - számlázás - áramszámla kiegyenlítés eddigi rendje. Kérjük, tekintse át figyelmesen a fogyasztásmérő leolvasását és a mérőállás eljuttatásának módjait bemutató tájékoztatónkat. Háromhavi leolvasás A DÉMASZ Rt. a havi leolvasásokról fokozatosan áttér a háromhavi leolvasásra, azaz munkatársaink háromhavonta egyszer olvassák le a fogyasztásmérő álfását Ha a mérőállás leolvasása nem jár sikerrel, akkor a DÉMASZ Rt. munkatársa leolvasási értesítőt hagy az Ön vételezési helyén. Az értesítőn feltüntetett információk alapján az aktuális mérőállás közlésére az alábbi lehetőségeket ajánljuk figyelmébe. Mérőállását eljuttathatja: - postán - p felkereséstől számított egy munkanapon belül - feladhatja a kitöltött leolvasási 51 értesítőt a DÉMÁSZ Rt. helyi Ügyfélszolgálati Kirendeltségéhez címezve, ! - személyesen, a felkereséstől számított három munkanapon belül közölheti mérőállását a DEMASZ Rt. bármelyik Ügyfélszolgálati Irodájában, - telefonon - a felkereséstől számított három munkanapon belül - közölheti mérőállását, a leolvasási értesítőn feltüntetett telefonszámon. Kérjük ügyfeleinket, hogy az értesítőn megjelölt telefonszámot csak a mérőállás közlésére használják. Ha ügyfelünk a leolvasási értesítőn feltüntetett telefonszámon közli mérőállását a DÉMÁSZ Rt. munkatársával, a gyorsabb ügyintézés érdekében az áramszámlán feltüntetett azonosító számok jelzésével ezt megteheti. Melyek a legszükségesebb információk, amelyeket mérőállás közlésekor ismernie kell? - ügyfélazonosítója, - fogyasztásmérő gyári száma és a mérőhöz kapcsolódó mérőállás. A fentiekben megjelölt információk megtalálhatók az áramszámlán. Ha a fogyasztási hely jellege nem teszi lehetővé munkatársunk számára a fogyasztásmérő leolvasását, akkor kérjük, biztosítsa a mérőállás elérhetőségét. Ha a leolvasás hónapjában nem áll a DÉMÁSZ Rt. rendelkezésére mérőállás, akkor az áramszámla automatikusan, a Démász szakértői által meghatározott fogyasztási kategória figyelembevételével kerül meghatározásra. Ügyfélszolgálati tevékenységünk fejlesztésével Társaságunk célja szolgáltatásaink minőségének javítása, gyors, pontos, ügyfélközpontú ügyintézés kialakítása. Az áramszámla kiegyenlítésének módjával, a mérőleolvasás és_a számlázás új rendjével kapcsolatban további 2 információért kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz. Ügyfélszolgálati Irodáinkban készséggel állunk h rendelkezésére. w Ügyfélszolgálati Irodák: "O Szeged, Kossuth L. sgt. 68. Tel.: 440-140; Kistelek, Petőfi u. 53. Tel.: 259-653, Mórahalom, Kölcsey u. 1. Tel.: 281-042 „Bizalommal a bizalomért!" Ha eddig az ára riasztotta MATAVOr Most csak havidíjat kell fizetnie A MATAVŐR vagyonvédelmi szolgaltatas megnyugtató biztonsága ev végi akciónkban most egyszeri beruházási költség nélkül azonnal az Öne lehet. A havi dl/ tartalmazza' a riasztórendszer árát. a telepítés költségeit, a távfelügyeleti szolgáltatást, a 15 perces kivonulási garanciái és a karbantartást is. Mindössze már havi 5000 FI * áfától (bruttó 6250 Ft) a MA TÁ VÓFt kivonuló szolgálatával felügyeli vagyontárgyai biztonságát. 'Fenn ajánlatunk 36 honepos szerzídés megkötése eseten érvenyes. esegykb 70m es lakás védelméhez sztAseges riasztórendszer arát tartalmazza A kivonulás teltételei az ország egyet területein változhatnék, kértük érüektöO/ön telefonszámunkon.