Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-06 / 284. szám
Bubori maradt az elnök labdarúgás Munkatársunktól Szombaton a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága Szegeden, az Algyői úti Kastély étteremben tartotta évzáró összejövetelét. Az esten nem csak a szórakozásra figyeltek a játékvezetők, hiszen a vacsora mellett a JB vezetőjét is meg kellett választaniuk. A több mint száz meghívottból hetvenhárman jelentek meg, ám az ülés Így is határozat- és szavazatképes volt. A voksolás előtt Bubori Károly, az eltelt négy esztendő JB-elnöke tekintette át az általa irányított időszakot. A vezető szerint a játékvezetői díjak központi kifizetésének ötlete és alkalmazása pozitív kritikát kapott. A tanfolyamok eredményeként jelentós számban növekedett a fiatalok száma a testületen belül. A létszám gyarapodása nem vezetett felhíguláshoz, hiszen az ifjak közül néhányan már bizonyíthattak az NB III-ban, a megyén kívül is. Bubori kiemelte, hogy - az időközben Angliába távozott - dr. Hegyi Péter révén az oktatások színvonala emelkedett. Az értékelés után került sor a szavazásra, amelyen a megjelentekből ketten nem vettek részt, tizenegyen rossz voksot adtak le, míg hatvanan az eddigi elnökre, Bubori Károlyra „esküdtek". Az összejövetelen díszvendégként Nagy Miklós, az MLSZ Játékvezető Testületének elnöke is jelen volt, aki néhány perces felszólalásában elégedetten beszélt a megyei síposokról: — Csongrádban végre rend van, és ennek örülök. Az igazán nagyszerű az lenne, ha a megye rendelkezne három-négy profi, vagy NB l-es, esetleg nemzetközi szintű játékvezetővel, akik méltóképpen képviselhetnék a régiót. Az utánpótláshoz tartozó fiatalokról jó híreket kaptam, megfelelő a felfelé áramlás üteme, remélem, mikor legközelebb jövök, nem csak a testületet, hanem már személyeket is dicsérhetek. Szálkái és Szuknai országos bajnok ökölvívás Munkatársunktál Két napig újra pofonoktól volt hangos Szegeden a Rókusi I. Számú Altalános Iskola. A hét végén az alapfokú tanintézményben rendezték meg ugyanis - először a város történetében a harmadik női ökölvívó-bajnokságot. Az eseményen tizenegy súlycsoportban küzdött egymással a tíz klubból érkezett közel negyven ökölvívóhölgy. A megye nem maradt aranyérem nélkül, hiszen a 42 kg-osok között a hódmezővásárhelyi Hódgép SE színeiben induló Szálkai Edina, és a 60 kgosoknál a szegedi, de a Szentes versenyzőjeként kötelek közé lépő Szuknai Zsuzsanna végzett az első helyen. Jutott egy bronz is Csongrádnak: a 48 kgosoknál a szintén vásárhelyi Csépányi Rita ért el harmadik helyet. Az eseményen jelen volt Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke is, aki a következőket mondta a verseny után: A lányok lelkesedése és teljesítménye, valamint a nézők száma alapján jövőre az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a női bokszra. Öröm volt nézni a majdnem megtelt csarnokot, jól döntöttünk. amikor Szegednek adtuk a rendezést. A viadal legjobb ökölvívójának az 54 kg győztesét, a nyíregyházi Miló Viktóriát választották. Az összetett csapat pontversenyt a fővárosi KokóGym nyerte meg. A súlycsoportok győztesei, illetve a megyei helyezettek eredményei, 42 kg: 1. Szálkái Edina (Hódgép SE, edző: Szálkái László). 45 kg: 1. Bányász Bernadett (Kokó-Gym SE). 48 kg: l. Belinszky Krisztina (Kokó-Gym SE), ...3. Csépányi Rita (Hód-Gép SE, e.: Szálkái Lászó). 51 kg: 1. Csík Mónika (Mátraháza). 54 kg: 1. Miló Viktória (Nyíregyháza). 57 kg: 1. Béki Piroska (Kokó-Gym SE). 60 kg: 1. Szuknai Zsuzsanna (Szentes, e.: Gál László). 63,5 kg: 1. Szabó Terézia (Nyíregyháza). 67 kg: 1. Ducza Anita (Mátraháza). 81 kg: 1. Tóth Judit (Kokó-Gym SE). +81 kg: 1. Puskád Nóra (Kokó-Gym SE). Az esemény támogatói: a Magyar és a Megyei Ökölvívó-szövetség, a Natúr Consult Kft., a Cooptourist Utazási Iroda és a Becsey kertészet. A 60 kg győztese, a Szentes színeiben induló Szuknai Zsuzsanna (jobbról) 1997 után ismételt. (Fotó: Karrtok Csaba) 9 Európai elit: üdv', Medikémia! Az albán támadások rendre elakadtak a Medikémia blokkjában. (Fotó: Karnok Csaba) röplabda A Medikémia férfi röplabdacsapata a hét végén KEK-selejtezöt játszott az albán Studenti Tirana együttesével, mindkét találkozót Szegeden rendezték. Az erőviszonyok valós felmérésére azonban elég volt egy szett, aminek a fölényes megnyerése után, akár már a Kupagyőztesek Ligájának sorsolására is gondolhattak Neizerék... A vendégek nem fejtettek ki nagy ellenállást, meccsenként egy órát sem (50, ill. 46 perc) töltöttek a parketten az együttesek. Medikémia SzegedStudenti Tirana (albán) 3:0 (13, 12, 15) KEK-selejtező, első mérkőzés, férfiak. Szeged, 400 néző. Vezette: Grbacs (jugoszláv), Hóbor. Medikémia: NEIZER, NYIRKA, MONDI, Melnicsuk, Jánosi, Torma. Csere: Farkas (liberó), Petheő, Hulmann. Edző: Nagy Péter. Studenti: Musai, TUKSEFERI, G. Lundra, Tare, Hajdari, Kasa. Csere: Gorenxa (liberó), Martiri, Thanasi. Edző: YUi Tomori. Az eredmény alakulása. 1. szett (18 perc): 0:1, 2:1, 7:6, 11:8, 15:10, 20:11, 24:13. 2. szett (17perc): 1:0, 8:5, 12:6, 13:9, 23:12. 3. szett (15 perc): 3:1, 6:3, 16:10, 19:12, 20:14,24:15. A találkozó előtt Nyári Sándor, a Medikémia ügyvezetője szokatlanul feszült volt, no persze nem az eredmény, hanem az európai szintéren mindenki számára kötelező új ceremónia miatt: „A magyar röplabda klubszinten is előrébb tart, mint az albán, őszintén mondom, azon is meglepődnék ha játszmát veszítenénk." - fogalmazta meg az elvárásait. Az már az első szettben kiderült, hogy a nézők nem fogják tövig rágni a körműreakció Mint kilencvennyolcban Az egyik legfontosabb mérkőzése előtt Berkes Zoltán - előreláthóan januárban lesz a második műtétje - után Péterfy Tibor is megsérült. A hadrafogható emberek száma így kilencre csökkent a Medikémiánál. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a második számú feladó „csak" oldalszalagszakadást szenvedett, őt operálni sem kellett. A '97/98-as szezonban is rájárt a rúd a Medikémiára, összedrótozva, minden erőtartalékukat mozgósítva játszottak Petheőék. Akkor is bejutottak a nagy kalandnak ígérkező - ez most sem lesz másképp! - Kupagyőztesek Ligájába, ahol helytálltak. Reméljük, így lesz most is, de bajnokság végén már nem szeretnénk azt mondani: minden úgy történt, mint '98-ban... ket az izgalomtól. Igaz, az elején - jó nyitásfogadásának köszönhetően - még lépést tartott a házigazdákkal az albán „egyetemista" gárda, de a Szeged Neizer vezérletével, Nyirka (a szervákkal is jeleskedett), Torma és Jánosi hatékony támadójátékával tetszés szerint érte el pontjait. A folytatásban sem változott a játék képe, amit Ducsai Géza, a Medikémia utánpótlás-szakágának felelőse a szünetben meg is jósolt: „Higgyétek el, ez 12 pontos csapat..." A második játszmában hajszálra ennyit szorgoskodtak össze a tiranaiak, akik közül egyedül a feladó Tuskeferi nyújtott jobb teljesítményt. A második „menet" hajrájában már Petheő és Hulmann is pályára lépett, Torma és Melnicsuk ülhetett le idő előtt pihenni. Ezt követően is érvényesült a Medikémia nagyobb tudása. Mondi remek napot fogott ki, főleg átüthetetlen blokkjaival rémisztgette a vendégeket. Tomori edző nem lehetett „büszke vezér", seregét mely mindössze egy-két labdamenet erejéig volt partiban ellenfelével - 50 perc alatt könnyedén győzte le a Szeged. Nagy Péter: - Úgy érzem, máris továbbjutottunk, a visszavágón - amely várhatóan formalitás lesz - is hasonló játékra számítok. Rendkívül nagy a tudáskülönbség a két együttes között. Ylli Tomori: - Vasárnap délelőtt városnézés szerepel a programunkban, délután pedig szeretnénk szettet rabolni a számunkra túlzottan erős Medikémiától. Studenti Tirana (albán)Medikémia Szeged 0:3 (-9, -8, -17) KEK-selejtező, második mérkőzés, férfiak. Szeged, 300 néző. Vezette: Grbacs (jugoszláv), Hóbor. Studenti: Musai, Tukseferi, G. Lundra, Tare, Hajdari, Kasa. Csere: Gorenxa (liberó), Martiri, Thanasi. Edző: Ylli Tomori. Medikémia: NEIZER, Nyirka, Mondi, Melnicsuk. JÁNOSI, Torma. Csere: Petheő, HULMANN, FARKAS. Edző: Nagy Péter. Az eredmény alakulása. 1. szett (17 perc): 0:5, 1:5, 1:7, 3:10, 4:15, 8:23. 2. szett (13 perc): 0:1, 1:1, 1:3, 3:4, 3:7, 4:7. 4:15, 7:22, 8:24. 3. szett (16 perc): 0:2, 2:2, 5:5, 8:9, 9:13, 11:16, 12:18, 17:24. Állva hagyta, a még gondolatban talán a városban sétálgató, ellenfelét a Medikémia, s ez rányomta bélyegét a játszmára. Neizerék felszabadultabban és jobban röplabdáztak, mint szombaton; mfg a tiranaiak megilletődöttebbek voltak. Ezért a különbség tragikomikusán nagy lett a két gárda között. Melnicsuk és Neizer szerváival, Mondi blokkjaival, Jánosi dinamikus ütéseivel szemben tehetetlennek bizonyultak az albánok. Talán Nagy Péter sem hitt a szemének, mert 8:21-nél odafordult a zsűrihez: „Gyerekek, jó a tábla?" Megnyugtató választ kapott. Az első szett megnyerése azt jelentette, hogy a Medikémia - a '97/98-as szezon után ismét! - hivatalosan is bejutott a Kupagyőztesek Ligájába. A második játszmát Nyirka és Torma már a kispadon kezdte, de Petheő (remekül szervált) és Hulmann (eredményesen akciózott) csatasorba állásával is folytatódott a macska-egér harc. Nagy Péter 4:14-nél Melnicsuk helyére Farkast vezényelte, aki harapós kedvében lehetett, hisz' mind a kilenc támadása sikeres volt! A harmadik játékrész sem hozott változást, az utolsó pontot jelentő akciónál Farkas zúzta be a megszeppent albánok közé a labdát. Ylli Tomori: - Minimális célkitűzésünk, a szettrablás sem sikerült a remek formában lévő Medikémia ellen. Gratulálok a hazaiaknak és sok sikert kívánok nekik a Kupagyőztesek Ligájában! Nagy Péter: - Jobb játékkal, még simábban nyertünk a Tirana ellen, mint szombaton. Most már nyugodtan várhatjuk a sorsolást. A Medikémia Szeged kettős győzelemmel, 6:0-ás szettaránnyal jutott a Kupagyőztesek Ligája tizenhatos mezőnyébe. A KL sorsolása december 18-án Luxemburgban lesz. Az első mérkőzést január 12-én rendezik a sorozatban. Imre Péter Magyarország a 4. „kalapban1 labdarágás Tokió (MTI) A magyar labdarúgóválogatott a 4. „kalapba" kerül a japán-koreai közös rendezésű 2002-es világbajnokság keddi tokiói sorsolásán. Az ötven európai csapatot az 1998-as franciaországi vb, illetve a nemrég zárult EB-kvalifikáció eredményei alapján sorolták öt kategóriába. Az első négybe 9-9 együttes, a „legalsó szintre" 14 válogatott került. A kilenc selejtezőcsoport mindegyikébe „kalaponként" egy-egy gárda jut, az ötödikből viszont némelyikbe kettő is. így négy csoportban csak öten, ötben viszont hatan vetélkednek majd. A győztesek automatikus vbrésztvevők lesznek, a kilenc másodikhoz pedig hozzásorolják az ázsiai kvalifikáció harmadik helyezettjét, és a tíz együttes két-két mérkőzésen dönt az öt továbbjutó helyről. A címvédő franciák selejtező nélkül jogosultak a vb-részvételre. A kiemelési rend érdekessége, hogy a korábban háromszoros világbajnok Olaszország és a szintén egykori győztes Anglia csak a második kategóriában kapott helyet, a legutóbbi bronzérmes Horvátország pedig csupán a harmadikban. A kategóriák: A: Spanyolország, Románia, Norvégia, Svédország, Hollandia, Csehország, Németország, Belgium, Jugoszlávia. B: Ausztria, Portugália, Olaszország, Skócia, Ukrajna, Oroszország, Anglia, Törökország, Dánia. C: Írország, Horvátország, Szlovákia, Izrael, Bulgária, Görögország, Svájc, Lengyelország, Litvánia. D: Ciprus, MAGYARORSZÁG, Finnország, Izland. Macedónia, Lettország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Wales. E: Grúzia, Örményország, Észtország, Észak-írország, Albánia, Feröer-szigetek, Azerbajdzsán, Fehérorozsország, Moldova, Liechtenstein, Luxemburg, Málta, San Marino, Andorra. [mcpiHÉmifl] ^ EGON MORTON'S BLOMBERGS •"•>: DémÁSZ RT. Hfl/fl • V0LANTAXI'*; 444-888 488-488 Totóeredmények Budapest (MTI) A totó 48. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Hertha BSCUlm 3-0 1 2. LeverkusenBremen 3-2 1 3. Bayern M.Dortmund l-l X 4. VfB Stuttgart1860 MUnchen 1-3 2 5. Schalke 04Freiburg 2-2 X 6. K'lauternWolfsburg 2-2 X 7. BariPiacenza 3-2 1 8. Interlldinese 3-0 1 9. ParmaTorino 4-1 1 10. RomaLecce 3-2 1 11. VeneziaReggina 2-0 1 12. VeronaCagliari 2-0 1 13. PerugiaLazio 0-2 2 pluszmérkőzés: 14. FiorentinaMilan 2-1 1