Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-04 / 283. szám
SZOMBAT, 1999. DEC. 4. BELFÖLD 3 Rendörök - határok nélkül Wk f ' JL . 'k,^. ' I !-T" Rendőrfőnökök jobbról balra: Spataru Doru (Temes megye), Kurucz Ferenc (Békés megye), Lukács János (Csongrád megye), a tolmács, Gergényi Péter (Bács-Kiskun megye), Kátai József (Kiskunhalas), K re sója Marinko (Újvidék), Radovan Knezsevics (Szabadka), Sztevan Momcsilov (Zombor). (Fotó: Karnok Csaba) jegyzet Jótékony diákhitel A Z Oktatási Minisztérium nagy fába vágta a fejszéjét. A magyar köztudatban ugyanis még az MDFkormány ideje alatt történt diáktüntetések rögzítettek le egy tévhitet, mely azóta csak még jobban belemosódott az itthoni gondolkodásba. Nevezetesen az, hogy az állam luxusként tartja számon a felsőoktatásban való részvételt, így az a jómódú emberek kiváltsága lesz. Hogy melyik kormányzati potentát milyen eszközökkel éreztette ezt, az illető habitusán múlt. A hallgatók voltak már termelésre képtelen naplopók és fölösleges teher is, Bokros Lajos 1996-os kijelentése pedig, miszerint Burundiban sincs felsőoktatás, mégis megvannak, egyenesen a történelmi idézetek közé való. Míg mindez Magyarországon terjedt, a világ boldogabbik felén a tanulási hitelek sokféleségével csábították az egyetemek elvégzésére a fiatalokat. Ezek közül az OM által is választott angolszász modell volt a legegyszerűbb és legkönnyebben teljesíthető, de a sikeres szakmák hallgatói számára komoly bankok is ajánlottak fel hitelt, abból a meggondolásból, hogy a kihelyezés később bőven megtérül Hogy a diákhitel a kilencvenes évek Magyarországán még nem lett a világ legtermészetesebb dolga, abban legkevésbé az oktatás hibás. A hitel bevezetésével többek között el lehetett volna kerülni a tandíj körüli hercehurcákat, hiszen mindezt sokkal nagyobb költségekkel (és tandíjjal) járó egyetemekre találták ki, a magyar modellre tehát biztosan tömegek fogják felhasználni. A konstrukció lényege, hogy a hosszú lejáratú hitelt a fiatalok akkor kapják, amikor a legnagyobb szükségük van rá, tanulmányaik kezdetén, és csak akkor kell visszafizessék, amikor álláshoz jutottak és biztos keresetük van. Ez nem terheli meg a nehéz anyagi körülmények között élő családokat, és a felsőoktatásban résztvevők esélyegyenlőségét is biztosítani tudja, ráadásul az esti és levelező tagozatos hallgatók is igénybe vehetik. £ hallgatói hitel lehetősége nagy és régen várt lépés lesz abba az irányba, ahol a felsőoktatás finanszírozása körül már nem lehet hecckampányokat folytatni, és a korábbi feszültségek is a jótékony feledés homályába merülhetnek. MODUL BAU Tel.: 491-022. Tel.: 466-092. BRAMAC CSERÉP KEDVEZŐ ÁRON! Vízügyi konferencia - román partnerekkel Tisztuló folyók Ülésezett a védelmi bizottság Munkatársunktól A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság - dr. Frank József elnökletével - legutóbbi ülésén áttekintette a MÁV Rt. Szegedi Üzletigazgatóság, a Déltáv Rt., a megyei rendőrfőkapitányság és a TÁKISZ működését. Értékelték továbbá az októberi törzsgyakorlat tapasztalatait és a megyei belvízhelyzetet is. Ezt követően Frank József, a megyei védelmi bizottság elnöke átvehette a honvédelmi miniszter által adományozott - Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozata - kitüntetést. Halászati szakképzébázis Kemecse (MTI) Európai uniós Phare-támogatással halászati szakképzőbázist hoz létre helyi általános iskolájában a kemecsei önkormányzat. 30 millió forintot fordítanak két tanterem létrehozására, ahol a tervek szerint 2000. szeptember 1 -tői kezdik meg az oktatást. A képzés a megyében tervezett halastavak és halfeldolgozó üzemek szakemberellátását biztosítja majd. Magántőke, valamint minisztériumi támogatással Tiszalök, Tiszavasvári, Tiszanagyfalu, Nagyhalász, Nábrád, Nagykálló, Ibrány és Buj települések határában épült, illetve épül halastó. Ötmillió dolláros beruházás Kecskemét (MTI) Az amerikai székhelyű Thomas and Betts cég Vecsés után a második magyarországi gyárát nyitotta meg Kecskeméten. Az ötmillió dolláros beruházással létrehozott új üzemben egyelőre négyszáz dolgozót foglalkoztatnak, de a tervek szerint már jövőre ezerre emelik az alkalmazottak számát. A kilencezer négyzetméteres kecskeméti telepen, amelyet a város egyik ipari parkjában - a TechnikPark Heliporttól bérelt üzemcsarnokban - alakítottak ki, elektronikus alkatrészeket, fröccsöntött kábelkötözőket és mobiltelefonok akkumulátorait gyártják. Gátorősités Nyíragyháza (MTI) Jövőre a költségvetés kiemelt támogatásával folytatódik a gáterősités a FelsőTisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, ahol további 30 kilométer töltésrészt emelnek és szélesítenek meg. illetve befejezik a Szamos védelmi vonalának kiépítését. A tavaly novemberi, az évszázad árhullámának szintjétől egy méterrel magasabbra emelik a Tisza gátját Tarpa-Vásárosnamény között. Felújított bírósági épület Püspökladány (MTI) Felújították a Püspökladányi Városi Bíróság épületét: a székházat pénteken Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke adta át Takács Katalinnak. a helyi bíróság elnökének. A 680 négyzetméter alapterületű, kétszintes bírósági épület 23 százalékát az ügyészség használja, s ilyen arányban vett részt a felújítás költségeiből is. Dr. Lukács János ezredes, Csongrád megyei rendőr-főkapitány meghívására nyolc megye rendőri vezetője látogatott tegnap Szegedre. A találkozón a magyar, román és jugoszláv tárgyaló felek egy nyilatkozatot is elfogadtak. Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Arad, Temes megye főkapitányainak, valamint Újvidék, Szabadka, Zombor, Kikinda belügyi titkárságainak vezetője és a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság parancsnoka részvételéBudapest (MTI) Az Oktatási Minisztérium becslése szerint az elsőéves hallgatók mintegy 20-25 százaléka várhatóan él majd a 2001. szeptemberétől induló diákhitel-konstrukcióval mondta a tárca felsőoktatási fejlesztési projektjének helyettes programigazgatója so|l„(ú|plíoitQ • tón pénteken, Budapesten. A diákhitel magyarországi bevezetése kapcsán rendezett kétnapos tanácskozás zárásaként tartott sajtóértekeztelen Gílty Gyula ismertette: a rendszer indításának költségeit. vei tartottak értekezletet tegnap a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A határmenti rendőri együttműködés már több éves múltra tekinthet vissza. A kezdetet 1994-re lehet tenni, amikor a magyar és a szerb rendőrök a Magda Marinko-ügy kapcsán dolgoztak szorosan együtt. Ezt követően a kapcsolat mind szélesebb lett, s újabb részvevőkkel bővült. Mindennek az eredménye sem maradt el, s főként a lopott gépkocsik felderítése terén könyvelhettek el számos szép sikert a rendőrök. A tegnapi Hármashatár mintegy 100 millió forintot, a tárca világbanki programból finanszírozza. A minisztérium tervei szerint annak érdekében, hogy a konstrukció működése ne terheljen költségvetési forrásokat, diákhitel-intézeten keresztül értékesítik a hitelállományt. A költségvetésnek fgy az értékesítés és a kihelyezett hitelállomány közötti különbséget kellene állnia. Közölte: ennek összege 2001-ben várhatóan egymilliárd. 2002-ben kétmilliárd. 2003-ban ötmillitalálkozón a rendőri vezetők egy öt pontos nyilatkozatot is elfogadtak. Ebben kifejezik együttműködési szándékukat a bűncselekményekkel szembeni közös fellépésre, egyetértenek a közvetlen kapcsolattartás szükségességében, szakmai fórumokat hoznak létre, a tapasztalatokat évente értékelik és kiterjesztik az együttműködést a rendőri tevékenység más területeire is. Lukács János elmondta, mára elértük azt, hogy egy magyar, vagy jugoszláv, vagy román bűnöző hiába szökik át a határon, a árd, 2004-ben pedig hatmilliárd forint lesz. Az MTI kérdésére válaszolva a helyettes programigazgató elmondta: a kölcsönlehetőség az esti és a levelező tagozatos hallgatóknak is rendelkezésére áll, amennyiben első alapképzésben vesznek részt. Pokomi Zoltán, a szaktárca vezetője arról beszélt, hogy a hitellehetőség különösen azokat a családokat segíti majd, amelyekben két-három közel azonos korú tehetséges szomszédos országok rendőri szervei kisegítik egymást. Kresoja Marinko vezérőrnagy, a Szabadkai Belügyi Titkárság vezetője szólt arról, hogy az együttműködés eddig is magas szinten és jól működött. Spataru Doru ezredes, a Temes Megyei Rendőri Főfelügyelőség első embere kiemelte: amikor jó az információáramlás, akkor jönnek az eredmények is. A román és a szerb fél megerősítette, hogy kettőjük viszonylatában is hasznos és működőképes a kapcsolat. Arató László gyermek van. A rendszer jelentős támogatást nyújthat az államilag finanszírozott felsőoktatásból kiszoruló, költségtérítéses képzésben résztvevő hallgatók számára is. Jelenleg 75-80 ezer diák folytatja ilyen jellegű képzés keretében tanulmányait. A miniszter kitért arra is, hogy a diákhitel-konstnikcióról szóló tervezet várhatóan januárban kerül a kormány elé. Megjegyezte: a hitelkonstrukció kidolgozásánál az angol mintát vették alapul. Nagy-Britanniában a diákok mintegy 70-75 százaléka veszi igénybe a hitelkonstrukciót. Hajós Béla helyettes vízügyi államtitkár és Anton Vlad, a román környezetvédelmi és vízügyi minisztérium államtitkára látta el kézjegyével tegnap délelátt a Magyar-Román Vízügyi Műszaki Vegyesbizottság XII. ülésszakának záródokumentumát. A felek példaértékűnek nevezték a két ország vízügyi együttműködését, s megállapodtak abban, hogy szervezett átalakításokkal még hatékonyabbá teszik a közös munkát. „Románia az elkövetkező néhány évben az európai pénzügyi alapoktól kapott támogatás jelentős részét vízügyi beruházásokra, többek között szennyvíztisztítók építésére fordítja, és így várható, hogy a közeli jövőben érzékelhetően javul majd a Romániából Magyarországra érkező folyók vizének minősége" - hangsúlyozta tegnap, a Forrás Szállóban megrendezett sajtótájékoztatón Anton Vlad, a román környzetvédelmi és vízügyi minisztérium helyettes államtitkára. A politikus Hajós Béla vízügyi helyettes államtitkárral együtt Szegeden aláirta a MagyarRomán Vízügyi Műszaki Vegyesbizottság XII. ülésszakának záródokumentumát. A két ország között 1986ban született meg a határvízi együttműködési megállapodás, és a szakemberek egyetértettek abban, hogy az együttműködés példaértékű. Az egyhetes tanácskozás során a felek úgy döntöttek, hogy egyszerűsítik a szervezet működését, csökkentik az albizottságok számát, s így növelik az együttműködés hatékonyságát. A záródokumentum megfogalmazza az együttműködés kiterjesztésének szükségességét a határszakaszokról a folyók egész vízgyűjtőterületére, ami ugyancsak fontos szerepet játszik a védekezésben csakúgy, mint a gyors információcsere. Anton Vlad és Hajós Béla abban is egyetértettek, ha sikerül a döntésmechanizmust decentralizálni, azaz a nehéz helyzetekben, a víz elleni védekezés során helyben meghatározni a feladatokat, az további előrelépést jelent a közös munka sikeréhez. Anton Vlad szerint az együttműködés jelentőségét, és sikerességét is alátámasztja a tavalyi, és az idei összehangolt árvízvédekezés eredményessége. Kéri Barnabás JföteA lességemnek teszek eleget az alábbiakban, amikor felhívom tisztelt olvasóim figyelmét egy véleményre. Nem akármilyen véleményre hangoztatája. írója a mostani kormányfő tanácsadója, előéletét tekintve viszont egy párt színeiben politizált sokáig. Tanulmányában az 1994-98-as időszak tanulságait vonja le, a mai hatalom szemszögéből A dolgozat rövidesen könyv formában is megjelenik. Egy részletet ragadok ki a folyamból tudatosan, írásom feleimének jegyében. Tellér Gyula, az SZDSZ Magyarnak lenni (19.) Mire figyeljünk? egykori tagja és országgyűlési képviselője, e párt minden rezdülésének és titkának igazán jó ismerője a Magyar Nemzet 1999. november 10ki számában írja: >rAz SZDSZ a legerősebben ideologisztikus, és ideológiája képviseletében és terjesztésében a legtürelmetlenebb és a legagresszívebb párt. Ideológiája egy felszíni, racionális és egy mélyebb, irracionális rétegből álL ..Az irracionális réteg szinte teljes egészében a hagyományos nemzetnek mint szervező elvnek szétbontására és megsemmisítésére irányul. Naponta előbukkanó tételei: ,haza' nincs, csak élőhely, ...a népességfogyás nem káros, sőt a XX. század előtti magyar történelem érdektelen, a honfoglalás ezeréves évfordulójának ünneplése sérti a szomszédokat s ezért lefokozandó, a hajdani uralkodó osztályok primitív, részeges emberekből álltak, a nemzeti jelképek feleslegesek, ...a Himnuszt újra kell írni, a XIX. századi nemzeti ébredés költői kontárok (Vörösmarty olvashatatlan, Petőfi rasszista, Arany gyenge, buta költő), 1956 szocialista forradalom volt, magyar kultúra nincs, magyar nepzene nincs, az anyanyelv védelme felesleges, a nemzetnek - történelme miatt - nincs oka önbecsülésre, s mindezért a gimnáziumokban felesleges az ezekre a nemzeti értékekre nevelés, egyáltalán: felesleges a történelemérettségi, de a túlságos műveltség is felesleges, be kell látni, hogy az egyetem a gazdagok passziója..." M ielőtt tovább szaporítanám a szót, arra kérem a tisztelt olvasót, ne legyen rest: a két idézőjel közötti részt tekintse át, olvassa át újból. Ha megtörtént, közösen megtaláltuk az egyik lehetséges magyarázatot mindarra, ami hazánkban az utóbbi tíz esztendőben történt. Pataki Sándor Diákhitelrendszer Az angol minta