Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-14 / 291. szám
6 HELYI TÜKÖR KEDD, 1999. DEC. 14. Két mikrobusz és egy Suzuki üi Makói baleset: öt halott Eddig öten haltak meg abban a balesetben, mely néhány kilométerre Makótól, a csanádpalotai úton történt. Egy osztrák Volkswagen mikrobusz ütközött frontálisan egy román kisbusszal, egy Suzuki pedig a román autóba rohant bele. Nem lehet biztosan állítani, hogy az eset az útra fölhordott sár miatt következett be; ez ügyben még folyik a vizsgálat. Halálos tömegszerencsétlenségnek nevezi a rendőrség közleménye azt a balesetet, mely vasárnap este történt Makó és Csanádpalota között. Egy osztrák rendszámú Volkswagen mikrpbusz, miközben Makó felé haladt, valami miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és frontálisan ütközött a vele szemben haladó román mikrobusszal a csurgó hfdjához közel. A román autó mögött haladó Suzuki látta, mi történt, fékezett, mégis nekirohant a román kisbusznak. A balesetben négy ember halt meg, és kilencen sérültek; egy életveszélyes, hét súlyos és egy könnyű sérültet vittek el a mentők. Tegnap délelőttig a kórházba szállítottak közül is meghalt egy ember, s egy másik állapota is súlyosabbá vált. A szerencse - ha lehet ilyet mondani ezek után - az, Díjazott biológusok Munkatársunktól A Szegedi Biológiai Központ hagyományos, évente megrendezett tudományos seregszemléjén, a Straub-napokon az idén is díjakat vehettek át a legsikeresebb kutatók. A háromnapos konferencia záróülésén Dudits Dénes főigazgató beszámolt a kutatóközpont ezévi teljesítményéről, majd átadta a Qualitas Biologica alapítvány kuratóriuma által kiemelkedőnek minősített munkákért járó elismeréseket. A kiváló kutatási eredményeket közlő cikkeiért támogatásban részesült munkatársaival együtt Nagy Ferenc (Növény-biológiai Intézet), Dér András (Biofizikai Intézet), Szabóné Nagy Andrea (Biofizikai Intézet) és Dusha Ilona (Genetikai Intézet). Kardos József (Enzimológiai Intézet) színvonalas PhD-dolgozatát fél évig tartó, rendszeres havi juttatással jutalmazta az alapítvány, Tusnády Gábor, Jékely Gáspár (Enzimológiai Intézet) és Bachrati Csanád (Genetikai Intézet) ugyancsak PhD-dolgozatáért részesült egyszeri támogatásban. A biológiai központ legrangosabb kitüntetését, a Straub-emlékplakettet az idén Gausz János, a fejlődésgenetikai csoport tudományos tanácsadója vehette át. Összeáll a kép! Újraélesztési kísérlet. A sérültek állapota is súlyos. (Fotó: Karnok Csaba) hogy az osztrák autóban utazó négy gyermek közül egynek sem volt életveszélyes a sérülése. Az ülések megvédték őket. A helyszínre a tűzoltóságot is kihívták, a sérülteket csak ők tudták kiszabadítani a roncsok közül. Szabó Ferenc őrnagy elmondta: a makói tűzoltók a mentósöktől kapták a jelzést, és, mint ahogy lenni szokott, az ő útmutatásuk alapján darabolták és feszítették szét a lemezeket. A balesetet vizsgáló makói rendőrök közlekedési osztályvezetője hétfőn délelőtt azt mondta, még ki kell mennie a helyszínre, mert van néhány körülmény, amit tisztázni kell. Gera János százados ezután mondta el, mi is történhetett valójában. - Az osztrák jármű vezetője valószínűleg nem az útviszonyoknak megfelelően vezette járművét. A kocsik sebességét nem lehetett még pontosan megállapítani, az azonban látszik, hogy nagy volt, hiszen az osztrák mikrobusz, annak ellenére, hogy masszív, majdnem egymillis lemezből készült, nagyon összetört - mondja Gera százados. Aki arról is beszámolt, hogy ezen az úton, mely nem tűnik nagyon forgalmasnak, mégis gyakran fordul elő ilyen baleset. - A külföldiek egy része ugyanis emlékezik arra, hogy amikor a nagylaki határátkelőhelyet átépítették, erre terelődött a forgalom - mondta a rendőr százados. - Sokan meg is szokták a battonyai átkelőt, és jó néhányan továbbra is arra mennek tovább. A csanádpalotai út azért is veszélyes ilyenkor, mert az út szélén sok a gyökérföld, így nagyon sok munkagép itt hajt rá az útra. Azt nem lehet állítani, hogy a balesetet az útra felhordott sár okozta; ez ügyben ugyanis még tart a nyomozás. Bakos András cora A hipermarket 1999. december 14-től 17-ig Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák! NOWACO B RIZS 1 kg TOPJOY ŐSZIBARACK 25% 11 oo^L m&w 1 V: • Jl Cora Szeged, a hipermarket Hobbinak hitték a kazettamásolást Gyermekpornókazettákkal üzleteli A csongrádi V. Gábor napközben autóbuszt vezetett, szabadidejében pedig pornográf videokazettákat másolt és forgalmazott. A filmeket egyrészt hirdetésre jelentkezve szerezte be, illetve egy budapesti kölcsönzöböl bérelte ki. A másolást saját lakásán, illetve anyósa tanyáján oldotta meg. A rokonság úgy tudta, a „kopirozás" a fiatalember hobbija. Tavaly és ebben az évben V. Gábor reklámújságokban jelentette meg hirdetéseit, amelyekben videokazetta gyűjteményét (perverz, homo, animál, stb. témában) eladásra kínálta. Csongrádon, Szentesen és Tiszaalpáron nyitott postafiókot, mindenütt álnéven. A megrendelők címlistáról választhatták ki a kedvükre valót. Az egyik kuncsaft vélhetően elégedetlen lehetett a látottakkal, mivel bejelentése alapján indult meg az eljárás, történtek házkutatások. A kisteleki kapitányság munkatársai összesen 283 kazettát foglalt le. Szakértői vélemény szerint a szalagokon zömmel külföldi gyártású pornófilmek másolatai találhatók. Ezeket a kopírozásokat 1200-3000 forint plusz postaköltségért értékesítette a gyanúsított a nyomozás adatai szerint. Cselekményével sértette a szerzői jogot, ráadásul a másolatok képminősége sokszor csapnivaló volt. V. Gábor füzetet vezetett róla, hogy ki, hány kazettát rendelt tőle. A filmek között olyanok is akadtak, amelyeknek szereplői 5 és 14 év közötti gyerekek. Egymással és felnőttekkel láthatók különféle szexuális kapcsolatok közben. Összesen 103 kiskorú látható a jobbára amatőr felvételeken. A szegedi bíróság tárgyalja majd az ügyet. J. Gábort szerzői jogok megsértésével, rossz minőségű termék forgalomba hozatalával, és pornográf felvétel készítésével, forgalmazásával vádolják. Csupán az utóbbi cselekménynek 2-8 év a büntetési tétele. P. P. Algyői adók Munkatársunktól Az algyői képviselő-testület holnap, szerdán délelőtt 9 órakor tartja soron következő ülését. A testület többek között fölülvizsgálja az adórendeleteket. Az iparűzési adó jövőre várhatóan emelkedni fog, de bővül a különféle kedvezményekre jogosultak köre is. A pénzügyi bizottság ezután beszámol az idei munkájáról. Átnézik, hogy az önkormányzattól kapott támogatást az érintettek mire használták fel, illetve megvizsgálják a költségvetés végrehajtását is. Jövőre módosulni fog néhány közüzemi szolgáltatás díja. Például a kéményseprők ipari szolgáltatása és a köztisztasági rendelet is változni fog. Könyvbemutató a Móra-múzeumban Építészeti emlékek Munkatársunktól A „Csongrád megye építészeti emlékei" című kötetet mutatják be december 15-én 16.30 órakor a Móra Ferenc Múzeum dísztermében millennium Csongrád megyei rendezvénysorozatának megnyitójaként. Az ünnepségen dr. Frank József, a közgyűlés elnöke mond köszöntőt. A kötetet bemutatják: dr. Tóth József nyugalmazott múzeumigazgató, a kötet szerkesztője, Nóvák István DLA Ybl-díjas építész és Tarnay István Ybldíjas építész; közreműködik: Dárday Sándor gitárművész és Tóth Orsika (ének). Gazdára talált a Cora-Twingo Az elmúlt hét végén a szegedi Cora hipermarket előterében Dániel Audoine igazgató átadta a szegedi Máring Lajosnak és családjának az „Ünnep folytatódik" című nyereményjáték fődíját, egy új Renault Twingót. Miközben a Máring gyerekek birtokukba vették az autót, Szabó Beatrix szegedi és Rocskár Gyöngyi újszentiváni vásárló egy-egy 400 ezer forintos utazási utalványt vehetett át az igazgatótól. A kocsin és a két utazáson kívül 10 darab tv-készüiék is gazdára talált a sorsoláson. (Fotó: Karnok Csaba)