Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-13 / 290. szám

HÉTFŐ, 1999. DEC. 13. BELFÖLD 3 röviden a Templom­szentelés piricse (MTI) Új romai katolikus templo­mot szentelt fel Bosák Nán­dor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke szom­baton a Szabolcs-Szatmár-Be­reg megyei Piricsen. A Szent­háromság nevet viselő temp­lom külföldi és hazai adomá­nyokból épült. A tízmillió fo­rint költséghez támogatást adott az egyházmegye és a he­lyi önkormányzat is. A 2000 lakosú település mintegy 300 római katolikus híve jelentős értékű közmunkával segítette az építkezést. Tankórház Eger (MTI) A Debreceni Orvostudomá­nyi Egyetem (DOTE) tankór­házaként is működik a jövő­ben a Heves megyei Markhot Ferenc Kórház. Emlékeztetett rá, hogy az egészségügy re­formjának részeként, a regio­nális egészségügyi konzorciu­mok megalakulásával az or­vosegyetemek vették át a szakorvosképzés feladatát a Haynal Imre Egészségtudomá­nyi Egyetemtől. Az egyetem akkreditációs bizottsága a konzorcium területén öt intéz­ményt talált alkalmasnak arra, hogy tankórházként működjék ajövőben. Lindab a zöld mezén Biatorfoágy (MTI) A könnyűszerkezetes tető­és falrendszereket gyártó és forgalmazó Lindab Magyar­ország Kft. üzembe helyezte mintegy 1 milliárd forint érté­kű új zöldmezős beruházását, egy hétezer négyzetméteres gyártócsarnokot Biatorbágyon. A svéd vállalat magyarországi érdekeltségének ügyvezető igazgatója elmondta: az elké­szült új üzemcsarnok az eddi­ginél háromszor nagyobb te­rületen lehetővé teszi a gyártó­kapacitás megduplázását. Tarlés balvíz Gyula (MTI) Több mint tizenkétezer hektárt borit a Körösök men­tén a belvíz, s Telekgerendá­son továbbra is a lagmaga­sabb, harmadfokú a védeke­zés. A Körösök mentén vasár­nap 12 ezer 650 hektár földet borított belvíz, ennek nagy ré­sze vetés és szántó. A Kövizig tíz belvízvédelmi szakasza kö­zül nyolc kényszerül védeke­zésre. Egy helyen - a dögös­kákafoki szakasz területén ­másodfokú, hét körzetben pe­dig elsőfokú a készültség. Közmunka Tatabánya (MTI) Tíz nappal, vagyis január 10-éig meghosszabbította a város közmunkaprogramját a tatabányai közgyűlés. E dön­téssel nyolcvan nehéz sorsú emberen, illetve családon se­gít emberiességi meggondo­lásból az önkormányzat. Az orvosi privatizáció mellékhatásai Ölbe pottyant a praxis A Csongrád megyei közgyűlés egészségügyi bizottsága és az orvosi kamara vitafórumot ren­dezett szombaton délelőtt Szegeden, az ÁNTSZ székházában. A téma az egészségügyi privatizáció volt. Az érintetteknek - család-, gyermek- és fogorvosok ­csupán töredéke vett részt a tanácskozáson, amelynek elő­adója Pusztai Erzsébet, a szaktárca politikai államtitká­ra volt. Elméletileg már januártól már praxisukat magukénak tudható orvosok fogadhatják a betegeket a rendelőkben. A törvény tervezete leginkább azt szorgalmazza, hogy csalá­don belül apáról fiúra, avagy anyáról leányra szálljon a praxisjog. A jövőben a frissen végzett orvos milliókért vásá­rolhatja meg mindezt egy idő­sebb kollégától, akinek az el­képzelések szerint most in­gyen pottyan az ölébe a lehe­tőség. Ám rengeteg a bizony­talan pont az egészségügy ma­gánosítása területén, annak el­lenére, hogy januártól már az új rendszer szerint kellene ke­tyegnie a háziorvoslás órájá­nak. A szombati fórumon a kis­számú érdeklődő nagy kíván­csisággal várta Szegeden Pusztai Erzsébet államtitkárt, hogy milyen konkrétumokkal siet az érintettek segítségére. Szuly Levente szentesi há­ziorvos: - A tervezett privati­záció gazdasági hátteréről semmit nem tudunk. Orbán Viktor másfél éve kijelentette, hogy támogatja a magóánosí­tást. Ehhez képest annyit tudunk ma, hogy a praxis egy V •' í® ~ Pusztai Erzsébet elmondta, hogy a privatizálás az egészségügynek csupán egy részét érinti. (Fotó: Karnok Csaba) elvi jog csupán. A rendelők magánosításához pénzt kelle­ne juttatni a rendszerbe, a je­lenlegi finanszírozás erre nem alkalmas. Mi nem tudunk fi­zetőképesként megjelenni az egészségügyi piacon. Az nem megoldás, hogy hitelhez segít a kormány, mert azt is vissza kell fizetni, akármennyire kedvező is annak a kamatozá­sa. Az idősebb kollégáknak talán jelenthet valami előnyt, hogy a praxis eladható lesz. A törvény végső formája még bizonytalan, ugyanakkor pe­dig hamarosan életbe akaiják léptetni. Nem látunk bele az egészségügyi vezetés fejébe. Remélem, az államtitkár­asszony segít bennünket a tá­jékozódásban. Pusztai Erzsé­bet elmondta, hogy még nincs végleges álláspont a részlete­ket illetően, ugyanis a parla­ment elé rengeteg módosító indítvány érkezett, amelyet ezen a héten vitatnak meg. Hangsúlyozta, hogy nincs szó a magyar egészségügy teljes körű privatizációjáról. - Például a tisztiorvosi szolgálatot, a mentőket nem óhajtjuk magánosítani - hang­súlyozta az államtitkár. - A kórházi ellátásban a privatizá­ciónak a nonprofit formáit tá­mogatjuk: Általánosságban azért sem szabad az egészség­ügy privatizációjáról beszélni, mert az emberekben riadalmat kelt. Az más kérdés, hogy a járóbeteg-ellátásban és a házi­orvosiban a valódi privatizá­ció a cél. De ezt is csak foko­zatosan. A legnagyobb gond ezen a téren az amortizáció. A műszerek és az épületek fel­újítását a jelenlegi finanszíro­zás nem fedezi. Itt is igyek­szünk megoldást találni. Valami fogódzót, mankót adott Pusztai Erzsébet az or­vosoknak, ám a részletekről hangos parlamenti vita várha­tó a héten. V. Fekete Sándor Újabb indexrekorddal ért véget az elmúlt hét a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában. A hét végi erőteljes vásár­lások immár 21 száza­lékkal az év eleji értéke fölé emelték a BUX-inde­xet. Már az elmúlt héten a 8000 pontos határ felett kez­dődött a kereskedés, de a ki­emelkedő forgalom már egy kis profitrealizálást is magá­ban foglalt, így az index zá­rásban nem tudott a régen várt érték fölé kerülni. A hét végén azután ismét a vásárlók voltak többségben, és a blue chipek többsége - erős keres­let mellett - drágult. Tőzsdei pályafutásának záróárrekord­ját döntötte meg pénteken a Matáv és az OTP. Egyéves csúcsra került az egyre jelen­tősebb forgalmat bonyolító Richter, és a másik nagy gyógyszergyári papír, az Égis. A vegyipari társaságok közül a Borsodchem reme­kelt, szintén éves rekordot döntve. Az emelkedő trend „ellen" vezető olajipari cé­günk részvénye haladt az el­múlt héten. Á Mol és a kor­mányzat között a gázárkép­A Cenzor-Értékpapír Rt. jelenti Tovább dőlő rekordok Értékpapír Forgalom Előző heti Heti Változás milliárd záróár záróár % forint Matáv 11,29 1560 1684 7,95 Mol 17,57 5375 5230 -2,70 OTP 13,85 12 815 13 650 6,52 Richter 11,10 14 400 14 795 2,74 Démász 1,16 18 700 18 500 -1,07 TVK 6,21 4520 4520 0 Borsodchem 2,45 8005 8685 8,49 Rába 2,30 2545 2450 -3,73 Égis 1,69 8300 9040 8,92 Pick 2,06 10295 10 455 1,55 NABI 0,52 5045 5090 0,89 Synergon 0,52 1820 1755 -3,57 BUX 7922,91 8219,80 3,75 <f NZOR Értékpapír Rt. Szeged „llefrttrtni pri/ig ssitsrges ­- ii/azg/istan a CENZOR" (A BNP-Dresdner Értékpapír Rt. partnere) zésről elhúzódó vita vesztesei egyelőre a befektetők, hiszen a részvény mindeddig - bár forgalma továbbra is kiemel­kedő - kimaradt a hosszból. A derivatív piacokon az e hé­ten kifutó decemberi termin­ről egyre inkább a jövő de­cemberre tevődik át az ügyle­tek java része. A prompt pi­acról átragadt optimizmus mellett a 2000. év utolsó hó­napjának BUX-indexre kötött elszámolóára 9100 pont fölé került. Európa vezető tőzsdéin ve­gyes volt az elmúlt heti kép. Párizsban újabb indexrekord született, míg Londonban ki­csit mérséklődött a vásárlási láz. Amerikában a Nasdaq Composite döntött újabb csú­csot, és a hét végén az inflá­ciós félelmek csökkentek a várakozásoknak megfelelő mikrogazdasági adatok láttán, azt sejtetve, hogy az évezred utolsó FED-ülése a jövő hé­ten nem tűzi napirendre a ka­matcsökkentés kérdését. A néhány hete tartó globá­lis tőzsdei láz, úgy tűnik, egyelőre feledtette a befekte­tőkkel az Y2K kérdéseit, ha­zánkban is a vásárlói oldal volt az erősebb az utóbbi idő­ben; gazdaságunkról, jövő évi lehetőségeinkről az amerikai tanácsadó, elemző cégek csak jókat írnak. Mindemellett nem szabad feledni, hogy egy erős emelkedő szakaszt rövid távon - a vevők fogytával ­kisebb visszaesés követhet. Simády Béla O PostaBaníf és Takarékpénztár Rt. Megújuló t Biztonságos befektetés papírforma szerint időben Ki a főnök? wyiztosan nem kaptam volna vacsorát egy ideig, ha azt ÍJ kell kitalálnom, milyen váratlan mozdulattal ragadja önmagát galléron a nagyobbik kormánypárt, hogy megál­lítsa folyamatos népszerűségvesztését. A miniszterelnöki és pártelnöki funkció szétválasztását legalább karácsonyig találgathattam volna. Az elmúlt másfél év persze gyanak­vóvá tette a politikai elemzőket, s ha valami ennyire várat­lanul bukkan elő, s ilyen nagy visszhangot vált ki, mind­járt azt kutatják az újságírók, miről tereli el a figyelmet. Ezúttal nem kell nagyon keresgélni. Politikai nagyhetünk lett volna már a két minisztercse­rével is, figyelmünket azonban megosztotta a vezető kor­mánypárt szétválasztás előjátéka. Némi zavar mutatkozott az érintetteknél, hiszen az első nyilatkozatok nagyon szó­ródtak. A két sarokpont: Orbán Viktor támogatja a pártel­nöki és miniszterelnöki poszt szétválasztását, sőt maga is megszavazta, valamint: nem lelkesedik az ötletért és nem is volt szavazás. A fél tucatnál is kevesebb, komolyan szó­ba kerülő személy közül legerősebbnek az árnyalt fogal­mazásáról elhíresült Kövér László titokminiszter tűnik. Ment viszont két miniszter, s a helyes megfejtés itt is könnyen a vacsorába került volna. Emlékszem, nem is olyan régen a sportminiszternek különböző FIFA-faxok miatt volt olyan rossz odds-sza, hogy alig lehetett volna va­lamit nyerni leváltásával a fogadóirodákban. Az egykori téeszjogászlból lett kisgazda hadügyminiszter, Szabó János is elég nehezen kapta el a fonalat, a folytonosságot képvi­selő Pepó Pál azonban szinte mindvégig a csúcson volt, már ami a csere esélyét illeti. Sokat beszéltek Járai Zsig­mond pénzügyminiszter menedzserbetegségéről is, de az egészségügyitárca-vezető is elbizonytalanodott kezdeti bá­tor lépései után, nyoma sincs a beígért átfogó reformnak. Akkor most ki a főnök, ha a miniszterelnök úgy cserélte le két katonáját, hogy alárendeltje, Torgyán József a he­lyükön hagyta a nyilvánvalóan alkalmatlanokat is? Azt mindenki tudta: a koalíció drága lesz a Fidesznek. De ez ­már komoly presztízsveszteség. Talán nagyobb, mint amit Torgyán szenvedett el, amikor kurtán-furcsán visszavo­nult 413 milliárdos követelésétől. Mi több, a pártelnök ki­jelentette, tavaszig nem is tervez személycserét a kisgazda­vezetésű minisztériumok élén - addig mindenki hibátlanul fog dolgozni -, a váltással várnak a köztársaságielnök-je­löléséig. r orgyán csatát nyert, Orbán pedig gyalogokat áldozott. Érdemi kormányátalakításról nem beszélhetünk. Szép dolog, hogy rendszerváltó rekorddal dicsekedhet a minisz­terelnök, leghosszabb ideig változatlan kormányával, de ez a sportteljesítmény vitatható. Hámori József kultuszmi­niszternek nem volt sem Fidesz-beágyazottsága, sem is­mertsége, sem nagy cselekedete, sem nagy hibája. Hacsak a Nemzeti Színház körüli huzavona kabarétréfákat ihlető ügye nem idegesítette már Orbán Viktort, aki előbb dön­tött arról, hol nem lesz színház, ám az ilyenkor elengedhe­tetlenül szükséges alternatívával nem sietett segítségére a tárca. Chikán Attila sem tekinthető ősfideszesnek, komp­romisszumkészségével azonban együtt tudott dolgozni a pénzügyminiszterrel és a jegybankelnökkel. Ezzel együtt nemigen tülekedtek a tárcáért, állítólag fél éve keresi már az utódot a miniszterelnök. A Pharmavit első embere tűnt sokáig a legesélyesebbnek, de nem vállalta. így a kormány - kabarétréfa - nem kapta meg a szükséges plussszt. Chi­kán professzor tudta, a gazdaság nem tűri el a drasztikus beavatkozásokat, különben is, régen önjáró már. Mostanában éppen szárnyal a tőzsde, vannak győztesei és vesztesei Az utóbbiakkal kapcsolatban a helyi ügyek­kel foglakozó zsurnaliszta azt számolgatja, mennyit bu­kott a szegedi önkormányzat azon, hogy hat héttel ezelőtt adta el Pick-részvénycsomagját, s nem most, vagy még ké­sőbb. Végeredmény (részeredmény) százötven millió fo­rint, vagyis egyenletesen heti huszonötmillió mínusz. A november elsején nyolcezerötszázért eladott papír ugyanis legutóbb már tíz és félezer forintot ért, s az ön­kormányzati csomagban ebből 76 ezer darab volt. Ekkora tételt persze senki sem vesz véletlenül, s ha az üzlet mö­gött, mint hírlik, az Arago áll, akkor okozhat még megle­petést ez a törekvő csoport. Mint ahogy már okozott is a Zalakerámia közgyűlésén, ahol személyi változásokat kényszerített ki, kisebbségi részesedésével. De van helyi példa is, a volt megyei gyógyszertári központnál egykor Szeged maradt hoppon. r ermészetesen a Pick sokkal nagyobb falat, nem is kell ilyen messzire szaladni a latolgatással, az viszont tény, a papírok szétszóródtak a világban, s kicsit megpezs­dült a részvények forgalma a tőzsdén. A vevő persze már eddig is jó üzletet csinált, beljebb van százötven millióval. A PostaBanfc Megújuló betét nemcsak ké­nyelmes, de biztonságos megtakarítási lehe­tőség, amellyel mindig bejön a papírforma. A névre szóló befektetés biztonságáért írásos bizonylat kezeskedik. A Megújuló betét váltható a Posta Bank fiókjaiban, kirendeltsé­gein és valamennyi postán.

Next

/
Thumbnails
Contents