Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-06 / 259. szám
SZOMBAT, 1999. Nov. 6. HELYI TÜKÖR 3 röviden Erdei Ferencre emlékezve Új információs központ Szegeden Európa mór vonalban van Az iroda első vendégeinek egyike Pitó Enikő irodavezetővel és Szeri István kamarai elnökkel Marosvári Attilának, a megyei közgyűlés alelnökének társaságában. (Fotó: Nagy László) jegyzet Civil kurázsi M egalakulása után az Orbán-kormány legelső intézkedései közé tartozott, hogy létrehozta a tb-alapokat felügyelő politikai államtitkárságot. Élére a Barbieszőke pártkatona, Selmeczi Gabriella került, aki első húzásként azonnali hatállyal felmentette az Országos Egészségügyi Pénztár addigi főigazgatóját, a filmsztár külsejű nagymamát, Cser Ágnest. Bár az ügy későbbi mellékszálai sokszor vásári komédiát idéztek, mindenki tudta, jóval többről van szó, mint két szépasszony civakodásáról. Sokan úgy sejtették, a főigazgatónak valójában azért kellett távoznia, mert Orbánék az előző kormány emberének tartották. Cser Ágnes viszont úgy nyilatkozott, azért távolították el, mert az egészségbiztosítón belüti törvényesség megteremtésével túl sok érdeket sértett. A személycsere olyan rapid eljárással történt, hogy az új csapat a nagy sietségben még a pontos vagyon- és feladatátadást is elmulasztotta lebonyolítani. így aztán a rendezetlen ügyek miatt - például a Wesselényi utcai székház vagy az országos könyvelési program problémája - akár több milliárdos kár is érhette az OEP-et. Idén májusban, ugyanazon a napon, amelyen a Lockheed-levélbotrányba keveredett Selmeczi Gabriella lemondani kényszerült, mintegy figyelemmegosztó manőverként közvetlen munkatársa sikkasztás alapos gyanúja miatt feljelentette az OEP volt főigazgatóját. Miután kiderült, hogy a hivatali bankkártyája szabálytalan használatával vádolt Cser Ágnes tisztázni tudja magát - és egyébként is, az állítólagos károkozás horribilis húszezer forintra rúgott volna -, már azt is előbányászták és bűnéül rótták fel, hogy rekreációs célzattal néhány kondigépet vásároltatott az OEP dolgozóinak. C ser Ágnes munkaügyi perében tegnap jogerős Uélet hirdetett a Fővárosi Bíróság, amely kimondja: a főigazgató köztisztviselői jogviszonyát megszüntető intézkedés jogellenes volt, Selmeczi államtitkár átszervezésre hivatkozó indokolása pedig egyszerűen nem felelt meg a valóságnak. Ezzel pikáns helyzet jött létre: az OEP-nek most két főigazgatója van. A bíróság döntését - az időközben az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökévé is megválasztott Cser Ágnes visszahelyezését a főigazgatói székbe - a kormányzatnak kell végrehajtania. Győzhet a civil kurázsi. Ez lehet a polgár számára az ügy legfőbb tanulsága. Talán érdemes küzdeni, mert a politika nyomulásával szemben bizonyos ügyekben épp a jogrendszer lehet a legjobb fegyver. MODUL BAU Tel.: 491-022. Tel.: 466-092. ÉPÍTŐANYAGOK RÉSZLETEK! TETŐFEDŐ-, SZIGETELŐ-, BURKOLÓANYAGOK, NYÍLÁSZÁRÓK. Kedvező részletfizetési lehetőség! Munkatársunktól Az Erdei Ferenc Társaság szegedi csoportja - tekintettel a névadó születésének 90. és halálának 30. évfordulójára - a jövő év májusáig - havi rendszerességgel, igényes programsorozatot tervez. Az első rendezvény november 9-én, kedden lesz a Csongrád Megyei Közgyűlés székházának Csanád-termében. A 15 órakor kezdődő program keretében dr. Ruszoly József professzor - A városmegyétől a régióig címmel tart előadást. A társaság tagjai váiják a téma iránt érdeklődőket is. Református iskola Debrecen (MTI) Debrecen önkormányzata a református egyháznak adományozta a Református Kollégium melletti Füvészkert utcai általános iskola épületét. Csaknem kilenc évig tartó huzavona előzte meg a döntést. Az a sajátos helyzet állt elő, hogy a földingatlan az egyházé, a ráépített iskolaépület viszont az önkormányzat tulajdona volt. így az iskola nem esett az egyházi ingatlanok visszaadását szabályozó törvény hatálya alá. Pereskedett egymással a város és az egyház. Az önkormányzat döntésével az ügy véglegesen lezárult: a helyhatóság adományként, térítés nélkül adta át az egyház tulajdonába az iskolaépületet. Szont Imre Nyíregyháza (MTI) Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke újraszentelte Szent Imre szobrát, amely ötven év után került vissza a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyére, az ismét működő katolikus gimnáziumba. A szobor eredetileg 1916-tól 1948. augusztus 1ig, az oktatási intézmény erőszakos államosításáig az egykori Nyíregyházi Érseki Szent Imre Internátus előcsarnokában állt. Eddig úgy tudták, hogy az alkotás megsemmisült. amikor az iskola átvétele során ledobták az emeletről. Kiderült, hogy a szobor megvan. Kováes Gyula görög katolikus hittantanár megmentette: plébániáról plébániára vitte magával, majd halála után a családtagjai őrizték debreceni lakásukon. Tehetségek Vác (MTI) Megalakulásának 10. évfordulója alkalmából ülésezett Vácott a Magyar Tehetséggondozó Társaság. Munkájuk nyomán Debrecenben már megkezdődött a tehetséges gyerekek gondozásával kapcsolatos képzés. Átlagban minden harmadik gyereknek kiemelkedő képessége van valamilyen téren sport, intellektuális, szociális érzékenység - ám a tehetséges fiatalok e tulajdonságai csak speciális tudással fölvértezett pedagógusok közreműködésével bontakozhatnak ki. A Fővárosi Pedagógiai Intézeten belül már eredményesen működik tehetséggondozó központ, s most többi között Győrben, Miskolcon, Szegeden is tervezik hasonló centrumok kialakítását. Euró Info Központot avattak tegnap, pénteken délben Szegeden, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Tisza-parti épületében. Az új iroda feladata, hogy az uniós csatlakozásig hátra lévő időben információkkal segítse a térség kis- és középvállalkozóit. Az új iroda ünnepélyes átadásán Szeri István, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, a kamara stratégiai célkitűzései között első helyen szerepel, hogy tagjait és az érintett vállalkozókat felkészítse az európai unióhoz való csatlakozásra. A most megnyílt Munkatársunktól A magyar államalapítás 1000. évfordulójának méltó megünneplése érdekében még ez év januátjában megalakult a Csongrád Megyei Millenniumi Előkészítő Bizottság. Már alakuló ülésén jóváhagyta azt az eseményhez kapcsolódó programjavaslatot. amely a millenniumi kormánybiztos felhívására A Generali-Providencia megszüntette felelősségbiztosítási szerződéseit a magyarországi kárházak többségével, mert ezek nem voltak gazdaságosak a társaság számára. A szegedi kórház és a SZOTE is új biztosító után néz, hiszen felelősségbiztosítás nélkül nem működhetnek. A magyarországi kórházak többségével. így a szegedi kórházzal is felbontotta szerződését a Generali-Providencia. Az intézmény főigazgatója, Nárai György lapunk kérdésére elmondta, a szerződést december 31-vei mondta fel a biztosító, de addig találnak új társaságot, hiszen nemcsak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Egészségügyi Minisztérium, hanem a kórház központ feladatai között is elsősorban olyan információk közvetítése szerepel, amelyek a hazai vállalkozókat jobban megismertetik az unió piaci és üzleti elvárásaival. - Ez azonban egy kétirányú folyamat - mondta Szeri István. - Nemcsak a megyei vállalkozókat kell felkészítenünk az európai játékszabályokra, hanem az unió országainak vállalkozóival is meg kell ismertetnünk gazdaságunk legfontosabb jellegzetességeit. Európa 24 országában jelenleg 272 Euró Info Központ működik, ezek közül 44 a csatlakozásra váró országokban alakult meg ez év közepén. A most átadott szegedi iroda összekötő kapocsként, vezetése is keresi a megfelelő biztosítót. A kórház évente 972 ezer forint felelősségbiztosítási díjat fizetett eddig. A szegedi kórháznak 1995. óta három peres ügye volt, az egyikben született jogerős ítélet, 130 ezer forintos büntetéssel, a másik két ügyben a biztosítónak sikerült megegyezni a felperessel. A kórház brókercéget bízott meg azzal, hogy biztosító társaságot keressen, de a döntésig megvárják a szaktárca és az OEP által javasolt biztosítótársaságok névsorát is. s a legkedvezőbb ajánlatot tevővel szerződnek. Az újszegedi gyermekkórháznak a Hungária Biztosítónál van felelősségbiztosítása, a társaság nem bontott szerződést a kórházzal, vélhetően azért, mert az elmúlt tíz évben egyetlen per sem volt a gyermekkórház ellen. „első információs pontként" működik majd a térség kis- és középvállalkozásai és az Európai Bizottság Vállalkozások Főigazgatósága között. A sikeres pályázat után most megnyílt szegedi iroda az EU intézményekről szóló alapinformációk mellett segítséget szeretne nyújtani a pályázatokon való részvételre is. De hazai és külföldi szakértők bevonásával tanácsokat is adnak a hozzájuk forduló vállalkozóknak. Ezen túl üzletember találkozókat, szemináriumokat és konferenciákat is szerveznek majd az érintetteknek. Pitó Enikő, az információs központ vezetője kiemelte, hogy a kamara számára is megtiszteltetés, hogy az Euró A SZOTE évente 5 és fél millió forintot fizetett a munkavállalói, a szállásadói, valamint az orvosi felelősségbiztosításra. A GP a szegedi orvosegyetemmel is felmondta 2000. január elsejétől a biztosítási szerződést, erről Simonná Dáni Anikó, a jogicsoport vezetője informált, aki elmondta, természetesen a SZOTE is keresi az új biztosítót, amellyel még ez évben szerződést köt. A Generáli Providencia Rt. osztályvezetője. Csikós Dániel kérdésünkre, miszerint, miért válik a társaság a kórházaktól, azt válaszolta: Számításaik azt igazolták, számukra nem gazdaságosak a kórházakkal kötött biztosítások. Egyszerűbben fogalmazva: kevesebb a bevételük, mint a kiadásuk. Egyre több ugyanis a műhibaper során elmaraszInfo hálózat tagjai lehettek. A jövőben három főállású alkalmazott segíti majd a hozzájuk forduló vállalkozókat, de a kamara minden alkalmazottja és tisztségviselője részese lesz ennek a munkának. Az iroda megalakulásával egy olyan belső, számítógépes hálózathoz kötődhetnek a szegedi vállalkozók is, amelynek segítségével valóban naprakész információkat szerezhetnek az európai országok gazdaságáról. Az információs központ már az internetre is „felkéredzkedett": a jövőben így még könnyebben juthatnak a legszükségesebb gazdasági információkhoz a térség vállalkozói. Európa már vonalban van... R. G. a résztvevők - tudományos ülés keretében - megvitathassák az önkormányzatisággal, illetve a megyék és a régiók ezredforduló utáni szerepkörével összefüggő kérdéseket, feladatokat. A nagyszabású esemény megrendezését eddig már több önkormányzat, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége is jónak ítélte. nélkül talt kórház, s a pert indító betegeknek megítélt tetemes összeget a biztosító fizeti. Az osztályvezető hozzátette, csupán néhány kórházzal maradtak szerződéses viszonyban, a fekvőbeteg-intézmények jelentős részével szakítottak. A magánorvosi praxist folytatókkal nem bontottak szerződést. de átalakítják a velük kötött megállapodásokat, ami azt is jelenti, hogy az eddigi biztosítási díjak többszörését kérik majd a magánorvosoktól. Az éves biztosítási díjak szakmánként változnak. Az olyan orvosi szakterületeken, amelyeken több a lehetősége a műhibának, tehát nagyobb a kockázat - mint például a sebészetben. szülészetben -, az eddiginek akár tízszeresére is nőhet a felelősségbiztosítási díj. K. K. Cser Ágnes Budapest (MTI) Cser Ágnes, az OEP tavaly júliusban kormányhatározattal felmentett főigazgatója jogerősen is megnyerte a visszahelyezése érdekében indított munkaügyi pert mondta ki a Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett másodfokú ítéletében. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára tavaly júliusi levelében átszervezéssel indokolta Cser Ágnes elmozdítását, ám az elsőfokú döntést helybenhagyó jogerős ítélet szerint ez nem felelt meg a Budapest (MTI) A Postabank ez év szeptember végéig 3,4 milliárd forintos adózás előtti nyereséget ért el mondta Auth Henrik, a hitelintézet vezérigazgatója újságíróknak pénteken Budapesten a Campona üzletközpontban kialakított újtípusú bankfiók ünnepélyes megnyitását követően. Auth Henrik közölte: a közeljövőben elkészül a Pénzügyminisztérium és a Postabank közötti konszolidációs szerződés módosítása. A vezérigazgató szólt arról, hogy a pénzügyi tárca és a hitelintézet között az pert nyert valóságnak. Cser Ágnes az ítélethirdetés után elmondta: még a mai nap folyamán bemegy régi-új munkahelyére, hogy üdvözölje kollégáit. Az OEP jogi képviselője az azonnal végrehajtható ítélet gyakorlati következményeiről szólva csak annyit mondott: még nem egyértelmű, hogy mi a teendője az egészségbiztosítási pénztárnak, hiszen a főigazgató visszahelyezése - mint ahogy korábban felmentése is - kormányhatáskörbe tartozik. álláspontok közeledtek, mindkét fél számára kedvezően változtatják majd meg az eredeti megállapodást. A hitelintézet első embere azt is elmondta, hogy a Postabank igazgatósága döntött: a Polgári Kereskedelmi Bank Rt. beolvad a Postabankba. A tervek szerint a fúziót még egy, az idén december közepén megtartandó postabanki rendkívüli közgyűlés szentesíti. A PK Bank ez év december 31-i fordulónappal készített zárómérleggel olvad majd be a Postabankba. Megyék gyűlése Ópusztaszeren készült. A közelmúltban pedig a megyei közgyűlés úgy határozott: felhívást tesz közzé, mely szerint 2001. június 28-án az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megrendeznék a Magyar Megyék III. Országos Gyűlését. A megyei és a fővárosi önkormányzatokhoz eljuttatott javaslat értelmében a találkozó azt a célt szolgálná, hogy Új biztosítókat keresnek Kórházak, felelősség Javul a Postabank helyzete