Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-30 / 279. szám

6 HAZAI TÜKÖR KEDD, 1999. NOV. 30. Suiuki A Matáv az első Közép-Európában Az évtized vállalata Munkatársunktól A Euromoney brit pénzügyi kiadó csoport Central European című lapja a Matávnak ítélte az évtized közép-európai vállalata cfmet. A lap ezt azzal indokol­ta, hogy a Matáv volt az első közép-európai telekommuniká­ciós vállalat, amely stratégiai befektetőket - Deutche Tele­kom és Ameritech - vonzott. A Matáv volt az első közép­európai vállalat, melynek rész­vényeit bevezették a New York-i tőzsdére. Az elmúlt év­tizedben a társaság több mint 1000 milliárd forintot fektetett be a magyarországi távköz­lésbe. A Matáv az elmúlt években több szakmai és társadalmi el­ismerésben részesült. Kiemel­kedő ezek közül a Financial Times Globális Távközlési Dí­ja, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisz­térium Innovációs Díja. A Bu­dapesti Értéktőzsde a Matávot minősítette 1998 Legjobb Tőzsdei kibocsátójának és ugyanebben az évben a társa­ság lett az Év Adományozás­ban Élenjáró Gazdasági Szer­vezete is. Baka István vers- és prózamondó verseny Negyvenegyen vetélkedtek Tudósítónktól A hét végén rendezte meg a vásárhelyi városháza díszter­mében a megyei Baka István vers, énekelt vers és próza­mondó versenyt a városi ön­kormányzat, a Németh László Városi Könyvtár, a Magyar Honvédség Kulturális és Mé­diaigazgatóság Helyőrségi Klub és a Baka István Alapít­vány. A negyvenegy versmon­dó produkcióját Szikora János Jászai-díjas rendező, Balog József, a Magyar Rádió Szege­di Körzeti Stúdiójának vezető­je és Görbe Márta, a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola tanára értékelte. Az eredmények: a középis­kolás kategóriában 1. Ördögh Nóra, 2. Hódi Viktória (mind­ketten a szegedi Radnóti gim­názium diákjai. Felk. tanáruk: Kovács Józsefné). 3. Nagy Mariann (Bethlen Gábor Re­formátus Gimnázium - Vásár­hely). A zsűri különdíját kapta Szóké Norbert, a Pusztamérge­si Közoktatási intézmények ta­nulója, felk. tanára: Pomázi Petra. Hódmezővásárhely Me­gyei Jogú Város különdíját ve­hette át a Bethlen Gábor Re­formátus Gimnázium csapata az énekelt vers kategóriában, felk. tanár: dr. Radicsné dr. Rúzsa Ilona. A felnőtt kategória helye­zettjei: 1. Szabó Orsolya (Sze­ged), 2. Jenei Rita (Szeged), 3. Németh János (Szeged). A zsűri különdíját a makói Széli Zsuzsanna érdemelte ki. A Ba­ka István Alapítvány különdí­ját Kovács Zoltán és Macsányi Andor honvéd (Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdan­dár) kapta. Capitaly a vtv-ben DM-információ A városi televízió mai gaz­dasági magazinjában szó esik a hulladékgazdálkodás idősze­rű gondjairól. A műsor vendé­ge lesz Szabó Jenő. a Dél-Ma­gyarországi MÉH Rt. vezér­igazgatója. A műsor beszámol a közgazdasági társaság múlt heti tanácskozásáról, melynek témája az egészségügy re­formja volt. A tőzsde elmúlt heti eseményeit a Cenzor Ér­tékpapír Rt. vezetőjével tekin­ti át a szerkesztő-műsorveze­tő: Márok Tamás. Oktatás mellett egészségvédelem A lélekre is figyelnek Az Eötvös József Gim­náziumban az oktató­nevelő munkát többször nehezítette az iskola kényszerű költözködése. Az idei tanévet is új he­lyen kezdték, a Csongor téren, az ott megszünte­tett általános iskola és gimnázium épületében. A Csongor téri általános iskola tanulóit a város kü­lönböző alsó fokú oktatási intézményeiben „szórták szét", a hét gimnáziumi osz­tály tanulóit viszont megörö­költe - a saját diákjai mellé - az Eötvös József Gimnázi­um, ahol jelenleg 19 osztály­ban 650 diák tanul. - Gimnáziumunk, a Csongor téri - lakótelepi ­épületbe költözéssel több mint száz nehéz sorsú, hátrá­nyos, illetve veszélyeztetett helyzetű gyermeket „örö­költ", akikre - a saját prob­lémás gyermekeinkkel egye­temben - különös figyelmet kell fordítanunk - mondja dr. Mező Tamás, az Eötvös gimnázium igazgatója arra a kérdésünkre, milyen követ­kezményekkel jár(t) a két is­kola sajátos fúziója. - Taná­raink tapasztalata szerint sok a szorongó, a szülői támoga­tás és megértés hiányától szenvedő, a képességeihez mérten alulteljesítő gyerek, magas a pszichoszomatikus panaszok (alvászavar, fejfá­jás) előfordulási aránya ­folytatja a diagnózist az is­kola igazgatója. - Sokan fo­gyasztanak alkoholt, cigaret­táznak, és nálunk is megje­lent a drog. Mindezek okán az Eötvös gimnáziumban az idei tanév­ben kiemelt figyelmet fordí­tanak az egészségnevelésre a gyerekek szellemi fejleszté­se mellett a lelki és testi egészségük védelmére, me­gőrzésére. Az iskola ifjúság­védelmi felelősének és egészségvédő aktivistáinak segítségével dolgoztak ki egészségvédelmi programso­rozatot, aminek része a prob­lémás tanulókkal történő, ta­nórán kívüli csoportos, illet­ve egyéni foglalkozás is. Az iskolában mentálhigiénés ta­nácsadó szolgálat működik, szakképzett, mentálhigiéni­kus tanárok részvételével. Az egészségvédelmi akciók keretében novemberben, a dohányzás elleni világnapon sportrendezvényt szerveztek, hogy példát mutassanak ar­ra, mit lehet tenni a dohány­zás helyett. Ebben a hónap­ban védekezésről szóló fil­met vetítenek az AIDS vi­lágnapján. A következő félév akció­programjában egy-egy, sportrendezvényekkel, étel­bemutatóval, szakorvosi ta­nácsadással színesített napot szánnak a rákbetegséggel, szűrésével kapcsolatos isme­reteknek, a környezet védel­mének, a kábítószer-fo­gyasztás következményei­nek, a bűnmegelőzésnek. A szülők nevelési gondjait enyhítendő, pszichológusok vezette, rendhagyó szülői ér­tekezleteket tartanak az isko­laváltás, a serdülőkor lelki problémáiról, valamint arról, milyen jelekből veheti észre a szülő, hogy gyermeke dro­got fogyaszt, s mit tegyen, ha ezt észleli? Az iskola tanári karának célja, hogy az intézmény minden diákját bevonja a testi, lelki és szellemi egész­séget védő, vagy annak hely­reállításában segítő progra­mokba. K. K. Sándorfalvi forintok Munkatársunktól Ma, kedden délután 3 óra­kor képviselő-testületi ülést tartanak Sándorfalván. A megbeszélésen többek között megvitatják a 2ÍXX). évi költ­ségvetési terv és fejlesztési rendelet koncepcióját. Sán­dorfalva jövőre csak 15 mil­lió forint plusszal tud gazdál­kodni, ezért nem terveznek komolyabb beruházásokat. Az ülésen szó lesz még az ivóvtzhelyzet javításáról. Május óta ugyanis nem meg­felelő a település ivóvizének a minősége. Az önkormány­zat bevételének növelése ér­dekében módosítják a helyi adók mértékét. Az iparűzési adó a tervek szerint 0.5 szá­zalékról 1 százalékra emelke­dik, a gépjárműadó pedig 700 forinttal. Esetlegesen új adóformákat is bevezetné­nek. Ilyen lenne a magánsze­mélyek kommunális adója, illetve belterületen a telek, külterületen pedig az épít­ményadó. Szatymazi adók Munkatársunktól Szatymazon ma, kedden délután 2 órakor képviselő­testületi ülés lesz. Ezen töb­bek között alpolgármestert választanak, ugyanis a vá­lasztások óta ezt a posztot nem tölti be senki a települé­sen. A jövő évi tervekben szerepel Sándorfalvával, Ba­lástyával és Dóccal együtt egy szennyvíz-elvezető csa­torna, illetve egy tisztítómű megépítése. A négy község ezért közös pályázatot nyújta­na be. A belvíz igen sok kárt tett Szatymazon, így a telepü­lés vízrendezési tervében sze­repel csapadékvíz-elvezető árkok létesítése is. Ezenkívül módosítanak néhány helyi adót. Az iparűzési adó egy ezrelékkel növekedne. Közel három éve változatlan áron lehetett önkormányzati lakást bérelni Szatymazon, jövőre azonban 30 százalékkal töb­bet kell érte fizetni. A gyermek verve jó? Neveletlen szülök A gyermek verése a megkérdezett felnőttek­nek csak 17 százaléka szerint nem megengedhe­tő nevelési módszer - mu­tatta ki egy magyarorszá­gi szociológiai vizsgálat. E riasztó adat miatt különö­sen indokolt, hogy Szege­den, a Gyermekjóléti Szolgálaton belül, mű­ködjön a bántalmazott gyermekek centruma. A decembertől igénybe ve­hető szolgáltatásról, illet­ve az abúzusról dr. Gu­lácsy Éva pszichológussal beszélgettünk. - Vendég a háznál a gyer­mek. Sok esetben mégsem egy vendégnek kijáró fi­gyelemmel és gondosko­dással veszik körül azt az emberpalántát, aki jogi és pszichológiai értelemben kiszolgáltatott vendéglátói­nak, azaz szüleinek. Mi­ért? - Az érzelmi háttér sérült azokban a családokban, ahol rendszeresen verik a gyereket. Kimutatták, hogy a gyerekét bántalmazó szülőt is verték kiskorában. E mintát építi be ő a saját karakterébe, hozza magával saját családjában. Ez az oka annak, hogy a verés mint nevelési módszer elfo­gadása vagy tagadása nem függ sem a lakóhelytől, sem az iskolai végzettségtől, sem a társadalmi hovatartozástól. - Az abúzus visszaélést, túlzott használatot, illetve jogtalanságot jelent. A pszichológiai szakiroda­lomban a gyermek durva bántalmazását nevezik abúzusnak. Hol húzódik a határ: az egyszeri úgyne­vezett „makarenkói po­fon" ugyanúgy abúzus, mint a rendszeres bántal­mazás? - Abúzus egyrészt a fizi­kai, érzelmi és szexuális bán­talmazás, másrészt a fizikai, érzelmi és értelmi elhanyago­lás. Fizikai bántalmazás a föl­tárt esetek 25 százaléka: az üt­legelés, a rázás, a szorítás, a csavarás, a harapás, a szúrás, SUZUKI. Jól jár vele. Dr. Gulácsy Éva: „A megelőzést, az abúzusos esetek csökkentését szolgálja a decemberben induló program a bántalmazott gyermekek szegedi centrumában." (Fotó: Schmidt Andrea) az égett cigarettával a kicsi test megsebesítése, a gondo­zási művelet (például tisztába tevés) durva kivitelezése, de az ilyen szülők meg is ölhetik a gyerekeiket! Az is bántal­maz, aki éhezteti a gyerekét, vagy mérgező anyagot, példá­ul alkoholt ad a saját véréből születettnek. Az érzelmi bán­talmazás gyökere a szeretet nélküliség, az állandó durva­ság, a gúny, az elhanyagolás, a fenyegetés, a családon belüli viszálykodás. A gyerekbántal­mazások közül a leggyako­ribb, az esetek 48 százaléka az elhanyagolás. Ami lehet fizi­kai, mikor a felnőtt nem bizto­sítja a gyerek alapvető szük­ségleteit, vagy érzelmi, mikor a szülő nem szereti, elutasítja a gyerekét, nem figyel föl rá; nem biztosítja a tanulási felté­teleket, lopásra vagy prostitú­cióra készteti, pénzért kemé­nyen dolgoztatja. - Egy másik vizsgálat ada­tai szerint a gyerek bántal­mazása megszületése után azonnal elkezdődhet, s egészen 16 éves korig tart­hat. Az abúzus a legna­gyobb arányban a 7-12 éves korosztályba tartozó­kat sújtja. Ha egy ilyen gyerekre bukkan egy fel­nőtt, mit tehet? - A gyermek bántalmazása már az anyaméhben kezdőd­het, hiszen a megvert terhes nő fájdalmát a magzat érzi. Az ilyen nehéz helyzetbe ke­rült asszonyok, illetve gyer­mekeik számára jelenthet vé­delmet az anyaotthon, mely Szegeden, a Kapisz'trán utcá­ban decemberben nyitja meg kapuit. A megelőzést, az abú­zusos esetek csökkentését szolgálja a szegedi önkor­mányzat Humán Szolgáltató Központjának keretében mű­ködő Gyermekjóléti Szolgálat decemberben induló, egy évig tartó programja és a bántalma­zott gyermekek létrehozandó centruma. - Kik és müyen segítségre számíthatnak? - A program két részből áll. Az egyik: a képzés, mely az or­vosok, a védőnők, a családgon­dozásból részt vállalók, így például a szociális munkások, a pedagógusok, az ifjúsági és gyermekvédelmi felelősök föl­készítését szolgálja. A decem­berben induló előadássorozat keretében neves pszichológu­sok, gyermekorvosok, jogászok segítenek fölismerni az abúzus eseteit, vázolni a lehetséges megoldást. A program másik részeként támogató szülői és pedagógus csoportokat hoznak létre. E csoportok foglalkozá­sain szembesítik az anyákat, apákat, nagymamákat, nevelő­ket a föltárt esetekkel, vála­szolnak a kérdésre: milyen gondviselők ők, mert a gyere­kek körében tapasztalható pszi­chológiai problémák sokasága arra irányítja a figyelmet, hogy a szülőket is nevelni kell. Úiszászi Ilona Az akció föltételeiről érdeklődjön márkakereskedőinknél. A Magyar Suzuki Rt ajánlata más kedvezményekkel össze nem vonható, és a limitált modellekre nem vonatkozik. Régiéit új, csereakció a Suzukinál! Mw-Jk^H Ugyo, várta m«r? IÍHA ' t ... • Uéjjt, szeretett Suzukijét most D^" szívfájdalom nélkül új, hazai gyártású y twp^tMBHB modellre cserélheu Az elválást bizonyára megkönnyíti, hogy | nennylben november 20. és december 31 között vásárol ú| Swiftet, régi autóját az akció keretében 100 000 Ft felárral számítjuk be.* Egy új autó azért mégiscsak más. Főleg akkor, ha a lényeg változatlan, és az új családtag is ízig^férig Suzuki. | rawJ vtavwauzuki.hu Ha

Next

/
Thumbnails
Contents