Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-26 / 276. szám

PÉNTEK, 1999. NOV. 26. KITEKINTŐ 7 A pózna egyenes: ha havas, ha jeges Megölelik a karót a sötétben... Kedves Környékbéliek! Tja akarjuk, ha nem: itt a tél! Haragudni nem haraMM gudhatunk rá, inkább most, mint májusban. Habár a novemberi érkezése majdhogynem üt még akkorát a lusta ember fejére, mint a késő tavaszi a szorgoséra. Tapasztalhattuk: adódott elég szép őszi nap, hogy mindent idejében elvégezhessünk. (Megerősítsük-e a fóliaház tartóit, száraz helyére rakjuk a tűzre valót stb.) Aki ezt mégse félte kellő sietséggel, most kapkodhat, mondjuk így - fűhöz, fához! Szaladhat a vargához. A Fűzfahegyen lakó Varjú Varga Pálhoz! (A neveket Móra Ferenc: A cinege cipője versikéjéből kölcsönöztem.) Mert, ha magunk nem segítünk magunkon - akkor az Isten se segít. És ezt nem azért mondom, hogy mondásra mondást mondjak, de gondolom, a kedves környékbéliek is megtapasztalták, főleg ilyenkor télvíz közeledtekor, hogy mostanában leginkább is a magunk erejére hagyatkozhatunk munkáink sorravételekor. Ha értjük a módját, nincs mitől félnünk. És ha olyasmit vagyunk kénytelenek viselni, amiben tehetetlenek vagyunk? Mint a múlt hétvége villany nélküli időszakát? Amikor az áram felénk érkező vezetékei fölmondták a szolgálatot? Akinek fóliája, s abban féltett piacra való portékája van, tudja: mi kár keletkezhet, ha csak pár órára „megy el a villany". Vagy, akinél a kisjószágok a hirtelen sötétben százával tapossák egymást... Hiába a Rendkívüli Áramszolgáltató Hómunkások csatasorba állítása: az áramszünet komoly bajokat hoz. Ha hosszan tartó és hétvégére esik, vissza kell szoknunk a múltba. Eleinte csak az esti gyertyafénynél, a gémeskút vizét kiskályhán melegítve reménykedni, hogy a fagyasztóládába tett disznóegyetmás bírja a fagy nélküli hideget, a hűtőláda nem kívánatos olvadását. Yf ésőbb már kipirosodva a villany nélküli tennivalók M\ nehézségeitől, belegondolni, hogy mi a fenének fizetjük a drága pénzt az áramért, ha akkor nincs, amikor nagyon kellene? Oldalunkon most, erre tekintettel, a hóhányásról, a hideg villanykaró öleléséről és a szükséges téli tennivalókról lesz szó. Remélve, hogy jut majd ránk a tél szépségeiből is, köszönti önöket: ftiA-jercc> tLbtrr Névnapozó - hóesésben A dülöutak hótöröi Traktor töri a havat Balástyán. (Fotó: Gyenes Kálmán) Azt semmiképp se mondhatjuk, ha Erzsébet körül havaz, közeleg a tavasz! Az a helyénvaló, ha most a „pöndölyét rázó" Erzsébetet és Katalint hozzuk összefüggésbe hóesésre szorítkozó népi megfigyeléssel, merthogy a februári Gyertyaszentelő ideje még jócskán odébb van. Mivel Erzsébet és Katalin idején, naptárbeli névnapjuk táján havazott (nem is keveset), már most munkára kellett fogni a hóekéket. A tévéből, rádióból, újságokból tudjuk, hogy a mostani hóesés is, mint éveken keresztül általában, váratlanul, felkészületlenül érte a hóhányásra berendezkedett nagy városi cégeket. Se gép, se ember, se akarat - halljuk mindenhonnét. Még szerencse, hogy a tanyák népe másként élheti ezt a zord télelőt. Az utak önkéntes hótörői, amint az első komoly figyelmeztetés megérkezik, utána akasztják a hóekét a traktornak, és mennek, amerre az emberek útja vezeti őket. Udvarból dűlőre, onnét a kiskövesútra, amely már faluba, városba vezet. A tanyai hótörők úttörése itt véget ér, fordulhatnak vissza, mert a nagy utak tisztítása már állami feladat. Erre már érvényes a közpénzen fizetett hóhányók jogosítványa. Apropó?! Ki fizeti a tanyai hótörő-úttörők munkáját? Vatikáni valután kívül (az Isten fizesse meg!) járhat-e több? Például ingyenes gázolaj? A balástyai Gombos Istvántól, a perczeli Tóth Tibortól meg még sok határbéli hóúthúzó embertől ezt nem kérdeztük. Csak láttuk, amit a fenti képről mások is láthatnak, a munkájuk aranyat ér. A tanyai hóekések szorgos csapatai nélkül már novemberben úgy behavazhatnának bennünket a névnapozó hóesések, hogy a februári gyertyaszentelőig, de tán még húsvétig se jutnánk ki onnét. M. T. Kecskeméti Antal úgy megy föl a jeges karóra, mint macska a padlásra. Vaskörmeivel kapaszkodva párat lép, s már ott is a dróttartónál. A csupasz áramfuttató vezetékeknél. Lentről látja az ember, hogy fogja jól a heveder, de kicsikét a karómászó szaki inog, mozgatja a szél. A drótok, kötelek, feszitök eleven világában, öt-hat méterre a jó anyaföld fölött, olyan, mint egynéhány mennybe meneteli festmény. Valójában: ég és föld! A villanydrót szakadós fajta. Télviharkor még inkább. Főleg, ha szakadatlan erővel rakódik rá Mara, ki töri-zúzza - zúzmarás szakítópróbájaként a villanyszerelő munkának -, mikor hóból, ködből, vízből fagy súly a vezetékre. Föl kell emelkedni hozzá. A karó oldala jeges, ölelni rossz. Rosszabb, mintha fagyos nő lenne. Főleg sötétben. A kérdés mégis: - Ha nincs villany, meri ha önök a karón járnak, tényleg nincs. Lekapcsolták. Mi világít a szerelőnek? - A keresőlámpa, ott a terepjáró tetején. Odaállunk a szakadt vezeték oszlopához, megvilágítjuk vele - igazít el Sebők István, aki most pár métert a kedvünkért gurul előbbre a kocsival és beáll a kívánt irányba. A nagy kerekes Land Rover hátuljában van minden. Bátran kinevezhetjük az áramszolgálat mentőautójának. A rohamkocsiban a pótkerék mellett a lapát, ásó, lánc, kötél. Az elakadás elleni legfontosabb kellékek mind kellenek, mert a villamos vezetékek nem mindegyike halad a betonozott út mentén. Erre említjük, hogy ereje vagy éppen kerekei miatt, de baj idején démászos kocsi vesztegelt egész nap - így hallottuk a csengeleiektől -, de annyira, hogy a segítségére siető traktort is menteni kellett, mikor darus kocsistól beleragadt a sárba. - A fővezeték-javítók voltak - adja tudtunkra Dakó Károly, az itteni csapat megmentése érdekében. Visszatérünk a balástyai karómászásra. A kisteleki szeBoldog János, baksi kőműves: - Még nincs kész a ház Ópusztaszeren. Újmajori vagyok, építettem. Volna rajta mit csinálni, de a pénzkereset máshová szólít. Balástyán leraktuk a járdát, mentünk tovább. Ha megáll az ember, hall ezt is, azt is. Faluja történetét nem ismeri meg, de azt, hogy hol lopják a birkát azt már hamarébb. Ha lehetne, télen is dolgoznék, kell a pénz. reiők említik: megszokták 25 év alatt, hogy a munka nem más, mint járni, ölelni a karókat. Most, erre a hirtelen jött ítéletidőre jöttek hozzájuk szegediek, mórahalmiak, de még így is a múlt péntek óta a terepjáró kocsi, ami esetünkben a fényt is adja, egyben lakásul is szolgál. Csupán két-három órákat pihennek. Mi mást tehetnénk, kicsit álmélkodva rákérdeztünk: - Mikor, merre mennek? - Sorrendet az áram nélkül maradt falurész, utca, tanyasor állít - válaszolja Dakó szaki és már megy is tekerni össze a csupasz vezetékvégeket. Arról nem kérdezősködünk, hogy ezért mi kerül a zsebbe, de az biztos, hogy a trafó biztosítékát oda tették, nehogy véletlen valaki visszacsavarja azt, ameddig az áramcsináló csapat az „eget járja". - Szerencséjük volt — szól egyik árammester a másikhoz, intve a tanyából induló oszlopsorra - a nulla volt leszakadva. Papdi Imre, zsombói nyugdíjas: - A hóhányást mindenképp meg kell csinálni. Voltak ennél gorombább telek is, az se új dolog, hogy fél napig nem volt áram. Gyertyát gyújtottunk, fűtöttünk. A gyerekeknél, itt a faluszélen, elő kellett venni az üstöket, a katlanokat, mert a fóliába elakadt a meleg. Nagyobb baj, hogy a nyári eső nem apad. Nálunk már félig van az akna vízzel. Sebők, Dakó, Kecskeméti szakmai zsargonját hallottuk, racsnikkal, hevederekkel egybeépítve. A kérdezés a hozzá nem értő feladata: - Történhetett volna valami? - Akár halál is! Jó volt a földelésük. Különben, szabály, ha vezeték földet ér, lekapcsoljuk a vonalat. Ha marad, életveszélyes! A miérten már nem gondolkozunk. A villanyszerelés veszélyes munka. Csak az csinálhatja, aki ezt igazából kitanulta. Aki az áramok .világában jól kiismeri magát és pontosan különbözteti a gyengét az erőstől, a fázist nem keveri a nullával, ampert a kilowattal. Mindazért, hogy nekünk csak a kapcsolót kelljen ismernünk. Ha Kecskeméti András, Dakó Károly vagy éppen Sebők István lejön a karóról, beül az árammentőnek használatos terepjáróba és az egyik trafótól a másikhoz hajtat, ahol ismét zsebbe kerül a Lippai Gézáné,forráskúti háziasszony: - Úgy volt tervezve, végzünk az őszi munkákkal, kimeszelünk. Ezt nem hagyhatjuk, jövőre ballagás lesz. A pincébe följött a talajvíz, téglákra, lábakra raktuk miatta a tűzrevalót. Az uram, ha fölfűti a lakást, úgy érzi, hogy unatkozik, pedig volna mit tenni a fóliában... Nekem be van osztva a ház körül - egészen karácsonyig. biztosíték, ember a karóra, heveder, ráesni munkára hajtva, hogy a drót megint ott legyen, ahol volt, s ahol nem volt meg eddig a kívánt volt, ott ismét legyen. Tudjuk, a volt kisteleki téeszvonalon, amelyet most "gazdátlanná vált vezeték"nek mondanak leginkább az igazi 220 volt kéne a jó népnek. Világítani meg a kisebb gépek mozgatásához. De ez már jó ideje nincs. Tehetni, igazán erről senki sem tehet. A villanyos cég már magáncég. Nekik a múlt - nyűg! Csak a bajt hozza s igazából nem a pénzt. Mert az a párszázezer forint, ami egy ilyen lepusztult villanysoron összejön, az egésznek csak sok ezredik százaléka. Mire megy vele? Érdemesebb hagyni a francba! A jövő a számító, szívtelen pénzembereké. Ahová már komoly erő kell, oda úgyis az „ipari áram" fut négy dróton, erős karókon. Ez már más volt, több, mint ami eddig volt, mert a darálót, fűrészgépet, hegesztőmasinát, esztergát. Kővágó Sándorné, a balástyai fatelep eladója: - A Szegedi Paprikában ledolgoztam 32 évet és 165 napot. Mégse ülhetek otthon, Kisteleken. Szerencsém, hogy a tulajdonos alkalmazhatja a nagynénjét. Azt mondom mégis, hogy csak pocsékolom az időt, mert nem árulok annyit, amennyi gázt elfűtök. Miből is árulnék? Sokan szatyorban, fél zsákkal viszik a szenet... vasgyalut és mi ki tudja még mi mindent dolgoztat. Mondhatnánk, „ha törik, ha szakad" legjobban akkor kell helytállni, ha az ilyen vezeték szakad. És nem is szakadhat szakadatlanul, mert hamar nagy a kára annak, és a munkájába beleszakad az, akinél az ipari áram vonala megszakad. A folyamatos figyelőszolgálatért az áramos cég komoly pénzt kér. Mi több: állítólag mindenkit köteleznek majd „a készenléti díj" befizetésére, úgy, ahogy a telefonosoknál, gázosoknál a semmiért szokás. Sebaj - mondhatnánk - ha jó vezetéken, erős, mindent hajtó áram jön. A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaságnál - mint a kisteleki példa is mutatja még nincs mindenhol ez a paradicsomi állapot. Hóesésben, zivatarkor az ügyelet telefonja majdhogynem megállás nélkül cseng. Jelezvén, hogy az áram akkor igazán fontos - ha nincs. Maieres Tibor Baks Disznótoros Munkatársunktál Háromnapos falusi disznótorost rendeznek péntektói a baksi Park fogadóban. Ma este vacsorával és sok meglepetéssel kedveskednek a vendégeknek. Szombaton a pálinkás ébresztő után szalmás pörzsölést és a sertés házi feldolgozását nézhetik meg. Szombat este bálra is várják az érdeklődőket Bakson. A helyi művelődési házban 18 órától sportbált rendeznek. Zsombó Népfőiskola Munkatársunktál Dr. Varró Vince lesz a zsombói Wesselényi Népfőiskola vendége hétfőn este 6 órakor. Táplálkozásunk egyik legfőbb állomásáról, a gyomorról, s annak működéséről beszélget hallgatóival. Maradt-e munkája télire?