Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-23 / 273. szám

KEDD, 1999. N >V. 23. gyászközleméiiyek Tisztelt Hirdetőink! Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt az egész életed." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szereteti édes­anyánk, nagymamánk, testvérünk és ro­kon, özv. VOLFORD JÓZSEFNÉ Zsótér Mária volt ópusztaszeri lakos, 1999. november 20-án, 79 éves korában váratlanul el­hunyt. 1999. november 24-én, 11 órakor helyezzük örök nyuga­lomra az ópusztaszeri temetőben. Gyászoló család, Szeged Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, SZŰCS MIKLÓS 63 éves korában elhunyt. Temetése november 25-én, 14 órakor lesz a bordányi temetőben. Gyászmise 13 órakor. Gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szeretett halottunk, ZSIVIN DÁNIEL temetésén megjelentek, Tőle végső búcsút vettek, mély fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netet rokonoknak, ismerősök­nek, barátoknak, munkatársak­nak, szomszédoknak, kik sze­rettünk, SZALMA ZOLTÁN temetésén megjelentek, részvé­tükkel, virágaikkal fájdalmunk­ban osztoztak. Külön köszönjük a két háziorvosnak, assziszten­seknek, munkahelye, az önkor­mányzat és kht., kórház ve­zetőinek, dolgozóinak, a sporttár­saknak együttérző támogatását. Gyászoló család, Deszk Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak, akik drága szerettünk, TÓTH ISTVÁNNÉ Vincze Mária, Nagymágocs, Szentesi u. 45. sz. alatti lakos temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virá­got helyeztek, ezzel gyászun­kon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Nagymágocs mesgenslékesés .Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szá­munkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel emlékezünk KISZNER MIHÁLYNÉ halálának 1. évfordulóján. A család nevében: lánya, veje, unokái, dédunokái ÚJRA NYÍLIK! A NAPOKBAN! A közkedveit barkácsbolt a pincében. Tel.: 62-467-305. Szeged, Berlini krt. 15. Szeretettel várjuk régi és új vevőinket! AZ ANKERS KFT. HASZNÁLTAUTÓ-AJÁNLATA Suzuki Swift 1.0 GA "93. évj. Suzuki Swift 1.0 GL '96. évj. Suzuki Swift 1.3 GLX '94. évj. Suzuki Sedan 1.3 GLX '96. évj. Suzuki Wagon R+1.0 '98. évj. Suzuki VitaraV 6 '97. évj. Suzuki Wagon R+ bemutatóautó Suzuki Grand Vitara bemutatóautó Részletfizetés, autóbeszáméás MOZGÁSKORLÁTOZOTT­UTALVÁNYÁT BEVÁLTJUK. Békéscsaba, Szarvasi út 13., tel.: 66-446-752,453-770 „A gyötrő földi élet immár véget ért, elfáradt a szív, és a kéz, pihenni odalent, nem bánt már a fájdalom," nyug­szom csendesen. Földi vét­kemet bocsásd meg Iste­nem." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, AMBRUS ANDRÁSNÉ Kerekes Viktória 86 éves korában elhunyt. Temetése november 25-én, 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló család Tudatjuk, hogy szerettünk, BARNA MIHÁLY elhunyt. Temetése novem­ber 26-án, 11 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szerettünket, STELCZNERJENŐT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÓZSEFNÉ Csurgó Margit, Balástya, Őszeszék 50. alatti lakos 70 éves korá­ban, váratlanul elhunyt. Te­metése november 25-én, 14.30 órakor lesz a balás­tyai temetőben. Gyászoló család Köszönetet'mondunk mind­azoknak. kik felejthetetlen ha­lottunk. BÉNÁKJÁNOSNÉ temetésén megjelentek, gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szerettünket, VÁRHELYI ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család, Algyő Köszönetet mondunk mind­azoknak, kik KÓRÁSZ TIBOR temetésén megjelentek, gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló családja HIRDETÉS 9 szolgáltatók SZIPPANTAS, DUGtJLASELB ARITAS Vákum Kft. 407 Ft/m3 Tel.: 62-291-628, 06-62-291-212 4 N Garanciával jarttunk! ^ Ingyenes kiszállás! NONSTOP HIBABEJELENTÉS Tel.: 483-996 06-30-94-58-063. Kukovecz Nana u. 21. TV-, VIDEÓ­HUT0-, MOSOGEP­SZERVIZ orvasi ügyelet • GYÓGYSZERTÁR: a Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szen­vedett személyeket Szegeden a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeii (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. Kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30­ig, szombaton, vasárnap és ünnepna­pokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPAU ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggeí 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben tör­ténik a sürgős esetek orvosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZA­KAI ÜGYELET: hétköznap és ünnep­napokon 19 órától 7.30-ig a Gyer­mekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellá­tása, ezen időszakon belül, 22 órától ó óráig a súlyos állapotú, nem szállít­ható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • VÉRADÁS a SZOTE Vértranszfúzi­ós Állomáson (Szeged, Pécsi u. 4/B) hétfő, kedd, csütörtök 8-1 3; szerda 8-18; péntek 7-13 óráig. • MÓRAHALMON REUMATOLÓ­GIAI SZAKRENDELÉS: hétfő, kedden 8.30-12, szerda 15.30-19, csütörtö­kön 14.30-18 óráig. Pszichiátriai szakrendelés hétfő, csütörtök 14-16 óráig. • CSALÁDVÉDELMI TANACSADAS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-ó óráig a családsegítő szolgálatnál, Esz^jerantó utca 1. szám alatt, telefon: • S.O.S.' LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel.: 420-1 ll.A hívás ingyenes. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Terhesdi­agnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Tel.: 48-36-31 • IFJÚSÁG) OROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkohol-gyógyszer) KRÍZISELLÁTÓ, AMBULÁNS SEGÉLY­SZOLGALAT 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriái osztály, Kálvária sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat Tel.: 469-300, 489-215. IGÉNYES NYOMDAI SZOLGÁLTATÁS: DM 62/420-819 közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDÖR­FŐKAPITÁNYSAG Információs Szol­gálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BI­ZOTTSÁG: 426-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: lá-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/ 466-741. CB hívó „K"-l 0 Megye 1. • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 1787. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖMETSÉG Sze­geden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617­es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktaná­csot ad. Tel.: 566-000/226Ó, tele­fon/fax/üzenetrögzítő: 42Ó-8I8. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Sze­geden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • INTERCITY menetjegyrendelés: 420-136. • MÁV-INFORMÁCIÓ: belföldi infor­máció 6-18 óráig: 420-996, 8-16­ig: 405-1 12; nemzetközi és belföldi információ: 421 -821. • MAV Menetjegyiroda, Szeged, Ti­sza L. krt. 28-30., (a MAV Igazgató­ság épülete.) Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9-től 18 óráig. Telefon: 62/424-485. • ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 4Ó9-046I; Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-08Ó); Al­só kikötő sor 5. (tel.: 434-162). Rákóczi u. 11., (tel.. 443-Ó55.J • VOLAN-INFORMACIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • KÖRNYEZETVÉDELMI FEL­ÜGYELŐSÉG: 553-033. • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT: 188 • TINITELEFON: 420-011, hétköznap 16—19 óráig. • TOURINFORM SZEGED: Ó720 Szeged, Viktor Hugó u. 1., tel/fax: 62-420-509, 425-906. Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig 10-től 18 óráig. • REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazási Iroda, Szeged, Petőfi sgt. 7. Tel.: 420-088, Tesco áruházban. Tel.: 459-502. alapítványok • ÉRTE1MI FOGYATÉKOSOK és Segítőik Csongrád Megye Érdekvédelmi Szerveze­te: Szeged, Teleki u. 3. Fogadóra: hétfőtől péntekig B-lól 16 óráig. Tel.: 420-750. • NAPFORDULÓ SZOLGÁLAT - dagana­tos betegek és hozzátartozóik érdekképvi­selete, szociális és munkaügyi tanácsadás, gégeműtöttek beszédtanitáso, emlőmütöt­teknefCspeckSlis gyógytorna: hétfő 8-12, szerda 13-16 óráig Szeged, Ősz u 5. Tel.: 498-972,06-33-434-266 • TAMASZ Egyesület - testi támaszadás daganatos betegeknek, gyógyászati segé­deszközök, rákmegelőző szűrések szerve­zése, családsegítés: hétfő-péntek 8-16 óráig. Szeged, Ősz u. 5. TeL: 4Ó5-578, 06-30-256-260 • STABILITÁS Daganatos Betegek Rehabi­litációs Alapítványa. Szeged, Ősz u. 5. Tel.: 465-578: hétfő, szerda, csütörtök 14-17 óráig. • GYERMEKSORS ALAPÍTVÁNY - az ál­lam gondoskodására szoruló gyermeke­kért. Postacím: 6701 Szeged, Pf. 1024. Tel.. 20-9216-772. Számlaszám: 11735005-20340803. • GYERMEKJÓLÉTI TANÁCSADÓ IRO­DA: a gyermekek, a nők, a családok vé­delmét szolgáló szakértői és információs központ. 6724 Szeged, Eszperantó u. I. • TABÁN CSALÁDSEGÍTŐ közösségi ház, Szeged, Kereszttöltés u. 13. TeL: 498-111. Fogadóórák munkanapokon. • KÖZÉP-PONT Diákszolgáltató és In­formációs Iroda, Szeged, Takaréktár u. 2. Tel.: 321-103. • IFJÚSÁGI IRODA Információs és Ta­nácsadó Szolgálat, Szeged, Dózsa Gy. u. 5. Tel.: 310-310. • DÉL-MAGYARORSZÁGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY, Szeged, Fürj u. 92/B. Eko-park. Pf. 1091. Telefon: 430-430/116,431-711. • VÁROSI VÖRÖSKERESZT, Szeged, Szent Mihály u. 1. Telefon: 425-740. • CSALÁDVÉDELMI SZOLGÁLAT, Sze­ged, Sólyom u. 2. Tel.: 475-875. • FÉSZEK NAGYCSALÁDOSOK EGYE­SÜLETE. Szeged, Nyitta u. 15. Fogadó­óra: Kedden és csütörtökön 15-17 óráig. • GYÓGYÁSZATI ÉS ÉLETVITELT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZŐJE, Szeged, Székely sor 21. Nyitva: szerda 9-16 órá­ig. Tel.: 436-570. • MÓRAHALMI GYÓGYFÜRDŐ, nyitva 9-19 óráig. • DYSLEXIÁS GYERMEKEKÉRT Szeged Egyesület postacíme: Szeged, Agyagos u. 24/A. . .... • HUMÁN SZOLGALTATÓ KOZPONT PEDAGÓGIAI INTÉZET, Szeged, Sás u. 2., szakszolgáltatások: logopédiai szol­gáltatás, nevelési tanácsadó, tanulási ké­pességet vizsgáló szakértői és rehabilitáci­ós bizottság. Tel.: 477-358. Közoktatási Információs Szolgáltató Központ, tel.: 487-494. Szakmai szolgáltatás, pályavá­lasztási tanácsadás, tel.: 485-661; fo­gadóórák munkanapokon. • PEDAGÓGIAI INTÉZET - pedagógiai és közművelődési szolgáltatások, pályavá­lasztási tanácsadás, szakképesítést nyújtó tanfolyamok, rendezvényszervezés, szál­láshelyek, étkezési lehetőség. Szeged, Kö­zép fasor 1-3. Telefon: 431-231, fax: 431-391. • A Támasz Egyesület Üjra Dolgozom Program keretében segítséget nyújt tartós munkanélküliek, megváltozott munkaké­pességű munkanélküliek és pályakezdő munkanélküliek számára. Szolgáltatásunk díjmentes és személyre szóló. Érdeklődni: Ősz u. 5., Telefon: 465-578. •. A CSONGRÁD MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT szolgáltatása - Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT): információ szakmákról, pályákról, képzési lehetősé­gekről, tanfolyamokról, az álláskeresés módszereiről. Pályatanácsadás számító­gépes segítséggel. Nyilvatartás: hétfő­kedd-csütörtök: 8-1 ó óra, szerda 8-17 óra, péntek szünnap. Cím: 6725 Szeged, Felhő u. 17. Tel.: 444-010, 444-030. • SZEGEDI DIANETIKA KÖZPONT (Hon­véd tér 5/B, tel.: 420-514). Ingyenes sze­mélyiség és 10 teszt kitöltése és kiértékelé­se • RÚZSAI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA Rúzsa, Üllési út 2 Tel.: 385-030/6 • MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK Csongrád Megyei Egyesülete és Érteimesebb Életért Alapítvány. Szeged, Petőfi S. sgt. 75. Tel.: 444-074. Fogadóóra: kedd 14-17, városi csoport (444-616), szerda 14-17, csütör­tök 13-17 óráig. • JÓGA A MINDENNAP! ÉLETBEN TÁR­SASÁG (Szeged, Kis-Tisza u. 5. tel.: 422-368} ügyeletet tart munkanapokon 8­tól 11.30 óráig és 14.30-tól 17 óráig. •, TERMÉSZETES CSALÁDTERVEZÉSI TA­NÁCSADÁS, Billings-féle módszer ismer­tetése és oktatása a Katolikus házban (Du­gonics tér 12. I. e.|, hétfőnként 17-18 óráig. TeL/fax: (62) 315-546. Kedvező befektetési lehetőség! Hévíz központjában, a gyógyfürdőtől 200 m-re épülő PALOTA SZÁLLÓBAN"" apartmanok, üzletek, mélygarázsok ELADÓK! Apartmanok szállodánkeresztüli kiadása! Információ: Hévíz. Rákóczi u. 12. (sétálóutca) Tel.: 06-30-9939-444 Tel./fax: 06-83-342-22^ • DÉL-ALFÖLDI REGIONALIS SZÜLŐK EGYESÜLETE A GYERMEKEKÉRT ÉS AZ IDŐSEKÉRT (székhely és levélcím: 6753 Szeged-Tápé, Déva u. 22. Tel.: 62/ 495-661, fax: 62/490-546.) minden ked­den 18-20 óráig tart fogadóórát a Re­kettyés Ifjúsági Házban (Budapesti krt. 21/A). Tel.: 62/472-723. • SZEGEDI ÉS SZEGED KÖRNYÉK! LELKI­BETEGEK ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE Szeged, Székely sor 21. (Ferenczy-klub). Fogadóórák: minden hónap utolsó pénte­kén 15-18 óráig. Levélcím: 6701 Szeaed, Pf. 360. Tel.: 486-246, munkanapokon 8-12 óráig. • SIKETEK ÉS NAGYOTHALLÓK ORSZÁ­GOS SZÖVETSÉGE megyei szervezete, 6722 Szeged, Bartók tér 4. Fax/tel. 62­425-497. • KOBAK ÁLLATBARÁT ÉS ÁLLATVÉDEL­MI EGYESÜLET. Szeged. Tel.: 62-481-703 (20-tól 21 óráig). • REGIONÁLIS CIVIL IRODA. Információ és tanácsadás civil szervezeteknek 6720 Szeged, Victor Hugó u. 6. Tel.: 422-303, fax: 422-304. • CSONGRÁD MEGYEI ILCO EGYESÜ­LET a bélműlött stomás betegek érdekkép­viseletét, életvitelének javítását, rehabilitá­cióját végző társadalmi szervezet. Postací­me: 6701 Szeged, Pf. 1224. Telefon: 62/491-361. • MUNKÁÉRT ALAPÍTVÁNY. Szeged, Rákóczi téri. TeL: 62/421-000. • GONDOZÓ HÁLÓZAT (házi segítség­nyújtás, szociális étkeztetés, idősek klub­jai, fogyatékosok nappai intézménye). Szeged, Kossuth L. sgt. 115. Tel.: 489-086; fogadóórák munkanapokon. • HAJLÉKTALANOKAT ELLÁTÓ HÁLÓ­ZAT (nappali melegedő, népkonyha, át­meneti szálláshelyek, háziorvosi rendelő). Szeged, Algyői út 3. Tel.: 471-478, fo­gadóórák munkanapokon. • GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szeged, Sás u. 2. Tel.: 499-411; fogadóórák mun­kanapokon. • SZEGEDI MOZGÁSSÉRÜLTEK ALTER­NATÍV EGYESÜLETE, 6725 Szeged, Vere­sács u. 17/B. Ügyfélfogadás: hétfetől csü­törtökig: 8-tól 12 óráig (telefonos egyezte­tés alapján ezen időpontokon túl is). Tele­fonügyelet: hétfőlől péntekig: 8-tól 18 órá­ig. Tel/fax: Oá-62/444-897 és 06­20/961-3748. szervizek • ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BE­JELENTÉSE; 06-40-8?2-000 • FÖLDGAZSZOLGALTATÁSI HIBÁK (gázhjány, gázszivárgás) BEJELENTÉ­SE. DÉGAZ RT. gázszivárgás elhárítá­si ügyelet éjjel-nappal a 06-40-820­820-as kék számon vagy a 471-968­on. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJE­LENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívha­tó (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBA­BEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. VÉGKIÁRUSÍTÁS a Golden Baby baba- és gyermekruhaüzletben egyes termékekre Újszegeden, a Liget fürdőnél. Dzsekik 600 Ft-tól Sapkák 300 Ft-tól Farmer- és bársonynadrágok 990 Ft-tól Baba bársonyegyüttes 1000-2000 Ft-ig Blúzok, pulóverek 300-800 Ft-ig Nyitva: H-P.: 10-18 óráig, Szo.: 9-13 óm: Szeged, Szent-Györgyi A. u. 2. Tel : 62-430-812 Országos hálózattal rendelkező pénzintézet a megyeszékhelyre felvételre keres lakossági hitelezésben több éves jártasságot szerzett, vezetői gyakorlattal rendelkező, pénzügyi szakirányú felsőfokú végzettségű, főállású munkatársat, jó kommunikációs készséggel területi képviselefvezető munkakörbe. Jelentkezni lehet fényképes szakmai önéletrajzzal az 1581 Bp., Pf. 126 sz. postafiókszámon. Jelige: „Új kihívás" PÁLYÁZAT Magas színvonalú, nemzetközi hírű, szegedi ipari vállalat felvesz compulervezérelt és manuális beállítású gépek mellé GÉPKEZELÖKET. Feltétel: Amit kínálunk: - érettségi - jó munkafeltétel - műszaki beállítottság - csapatmunka - terhelhetőség - teljesítményarányos fizetés - max. 35 éves éleikor. - biztos munka - szakmai képzés - szakmai előrementel lehetséges. A pályázatokat november 30-ig „Pályakezdők is jelentkezhetnek 11 200" jeligére várjuk a Sajtóházba. Több OTP Kamatozó Takarékbetétkönyv Postahelyen váltott betétkönyvével pénzt vehet fel és fizethet be az ország több mint r I 400 OTP Bank fiókjában ( \\i ^V és 3200 postáján. \ J||k J —————- BANK mint

Next

/
Thumbnails
Contents