Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-18 / 269. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. Nov. 18. HELYI TÜKÖR 3 A fények városa Debrecen (MTI) A fények városává varázsolja év végére a többnyire a virágok és a találkozások városaként emlegetett Debrecent a város önkormányzata. Tavaly a Piac utcán és környékén lévő fákra mintegy 70 ezer apró égőt helyeztek el, a városháza homlokzatát pedig 600 méteres futófény díszítette. A nagytemplom előtt felállított karácsonyfán pedig 13 ezer izzó pompázott. Tovább fokozzák a fényárt a belvárosban: a városháza mellett a megyeházát, az Aranybika Szállót, a MÁV Igazgatóság épületét és a Plaza bevásárlóközpontot is futófénnyel díszítik fel. A tavalyi 15 mellé újabb 16 fa díszkivilágítását készítik el. Több mint 300 ezer izzó varázsol karácsonyi hangulatot Debrecen belvárosába. röviden Országszerte havazott A légköri körülmények kedveztek a havazásnak. Van, ahol megmaradt a hó. A Normafánál megjelentek az elsó szánkázok. (MTI Telefotó: Koszticsák Szilárd) Budapest (MTI) Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint nincs se módja, se szándéka, hogy változtasson a megfigyelési ügyben tett tavalyi kijelentésén. Orbán Viktor a rádióban „Több mint turista ## jegyzet Nyugdíj svájci módra A kormányszóvivő a nyugdíjemelés bejelentésekor azt mondta: egy új svájci modell alapján számították ki, hogy milyen mértékű legyen az emelés. Svájc és a magyar nyugdíjas így egy mondatban, maga a kabarétréfa, a tökéletes poén. Hogy a svájci modellben az emelés mértéke most éppen mekkora összegre épül rá ott a gyönyörű Svájcban, azt nem tudom, de emlékszem a svájci átlagnyugdíjasokra, akiket élelmiszerboltokban láttam, frissen dauerolt frizurákkal, finom anyagú kabátokban, telepakolt kosárkáikkal, amiknek tartalmát picinyke autóik csomagtartóiba tették. A svájci modell szerinti svájci nyugdíjas kosárkája déligyümölcshegyekkel, nassolni való édes falatokkal, mikrosütőben melegítendő félkészételekkel, finom borocskával volt teli. És a kisnyugdíjasok fittek voltak, öregségükben is szépek és ápoltak. A svájci modellt alapul vett 8 százalékos magyar nyugdíjemelésből nem lesz svájci életminőség. A havi 2400-2500 forintos többlet nagy részét viszi a 6 százalékosra prognosztizált infláció, így marad a bevásárlókosárkákban a csirkefarhát, marad a korai villanyoltás, a hideg kályha, a régiségkereskedőhöz elhordott vázák, az eladott könyvek hűlt helye, a kopott ruhák és megfakult tekintetek. Marad a rémület bennünk, mi lesz, ha egyszer mi is megvénülünk? Hisz számunkra sem túl biztató jövőt sejtet ez az emelés, amitől 15 ezer 350-ről 16 ezerre „ugrik" az öregségi nyugdíj legkisebb összege, amire ma már az sem mondható, hogy az éhenhaláshoz sok. P ersze nincsen ebben semmi újdonság, erre, mifelénk. Egy ideje tudjuk, mily megalázó itt és most öregnek lenni, és ez még jó ideig így marad. Ebbe, úgy tűnik, bele kell törődni, csak azt a Svájcot, azt tudnám feledni. J /CJ" /tcJL^ A Deport '56 közleménye Máté és Szekeres Pap Gyula és a Bauhaus Orosháza (MTI) Pap Gyula és a magyar avantgárd címmel kiállítás nyílik november 19-én Orosházán. A húsz festmény egy német magángyűjtő jóvoltából kerül közönség elé. Pap Gyula (1899-1983) festő, grafikus, formatervező és fotóművész születésének 100. és a Bauhaus alapításának 80. évfordulója tiszteletére rendezi a szülőváros a tárlatot, amelynek anyagát Fritz Hellersberg adja kölcsön. Az orosházi tárlattal egyidőben a németországi Kromsdorfban Pap Gyula, a Bauhaus tanítványa, művész és pedagógus című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. A kormányfő azt a véleményt fejtette ki a Magyar Rádiónak adott szokásos, szerda reggeli interjújában, hogy elhúzódott az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság munkája. Egyetért azzal, hogy ideje lenne hozzákezdeni a jelentés elkészítéséhez. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a felszínre keBudapest (MTI) A Gazdasági Minisztérium a jövőben csak azoknak a pályázóknak ítéli oda az ipari park címet, akik a park működési feltételeit megteremtették és működtetik is a vállalkozásokat - mondta Hónig Péter, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára szerdán Budapesten egy I szakmai konferencián. Előadásában hangsúlyozta: a kötelezettségeiket nem. rült tények egyértelművé teszik álláspontját. A határon túli magyarok jogállását szabályozó, úgynevezett státusztörvény kapcsán Orbán Viktor kifejtette: a Magyar Állandó Értekezlet bizottságainak kell javaslatokat kidolgoznia a felvetődő kérdésekre vonatkozóan, például arról, mi a teendő a vegyes családok esetében. Orbán Viktor megfogalmazása szerint a tervezett jogszabály a „több mint turisrégióra koncentrálják figyelmüket. Kifejtette, hogy amikor bejelentették fúziós tervüket az INA-val. akkor főként a tengeren túli részvényesek szokatlannak tartották az elképzelést. Napjainkra azonban sikerült meggyőzni őket arról, hogy ez a terv beleillik a magyar társaság hosszú távú stratégiai elképzeléseibe. Mosonyi György szerint az INA-val tervezett fúzió azért is volt szokatlan, mert eddig a régióban még senki vagy jelentős elmaradással teljesítőktől a minisztérium megvonja a címet. Hónig Péter közölte, hogy az 1997 óta adományozható címet az elmúlt év végéig összesen 75 cég nyerte el, a legtöbbjük a dél-alföldi, déldunántúli és közép-magyarországi régiókban. Az ipari park cím birtokosai, illetve az ott működő vállalkozások előnyöket élveznek a gazdaságfejlesztési és vidékfejlesztési célelőirányzatok támogatásainak megszerzésénél. ta, kevesebb mint állampolgár" státuszt biztosítaná a szomszédos országokban élő magyaroknak. A nyugati magyarság választójogának kérdéséről szólva a miniszterelnök elmondta: ennek szabályozása kétharmados többséget igényel, jelenleg viszont nincs meg a parlamenti egység a választójogi törvény ilyen módosításához. Álláspontja szerint egyébként az esetleges választójog sem jelentett be ilyen elképzelést. Egyben hozzáfűzte, hogy Románia „nagy ígéret" a Mol számára. A vezérigazgató nem bocsátkozott részletekbe. Mosonyi György azt is elmondta, hogy tanulmányozzák a szlovák Slovnaft társaság privatizációs pályázatát. A Mol célja, hogy még az idén megszülessen a jövő évi gázárképzésre vonatkozó törvényi szabályozás. Ennek érdekében Eddig 31 ipari park kapott támogatást, s az így elnyert források segítségével 2001ig mintegy 7 milliárd forint értékű beruházás valósul meg - közölte a GM illetékese. Hónig Péter rámutatott: az előnyöket a kis- és középvállalkozások mellett a multinacionális vállalatok is felismerték. és szívesen ruháznak be az ipari parkokban. Példaként említette az IBM-t. a Philips-et és a Suzukit. Az ipari parkokban eddig mintegy 128 milliárd forintjóval kevesebb embert érintene, mint amennyit a közvélemény gondol. Elképzelhető, hogy számuk a tízezret sem érné el. A kormányfő kiemelte azt a hiányosságot, hogy jelenleg az állandó magyarországi lakhellyel rendelkező állampolgárok sem szavazhatnak, ha a választások napján történetesen külföldön tartózkodnak. A jövő évi nyolcszázalékos nyugdíjemelés kapcsán a miniszterelnök leszögezte: a nyugdíjasokat akkor sem éri kár, ha az infláció meghaladja a kormány által tervezett 6,3 százalékot, mivel ez esetben magasabb emelés várható. tárgyalást folytatnak a kormánnyal, s 2000-ben elképzelhetőnek tartanak egy átmeneti időszakot a gázárképlet érvényesítésében mondta. A Mol vezérigazgatója szerint az energiaárak liberalizációja szükséges, és nem igaz az, hogy a Mol ragaszkodna monopóliumához. A verseny ugyanis egy ilyen nagy cégnek csak előnyére válhat. A TVK-ban megszerzett 19,6 százalékos részesedés a Mol jelenlegi terveinek megfelel - mondta Mosonyi György, de a tulajdoni hányad növeléséről nem kívánt nyilatkozni. nyi beruházás valósult meg. A parkokban működő 172 vállalkozás 17 ezer dolgozót foglalkoztat. A helyettes államtitkár úgy véli: az idén a fejlődés üteme némileg mérséklődik. Az ipari parkok és az Európai Unió kapcsolatáról szólva Hónig Péter úgy vélte: az EU főként a határ menti, a környezetvédelemmel és közlekedési infrastruktúrával, valamint a turizmus fejlesztésével foglalkozó ipari parkokat részesíti támogatásban. Budapest (OS) Az '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (Deport '56) úgy véli, összefüggés van aközött, hogy a bűnüldöző hatóságok a rendszerváltás után sem vonták felelősségre az 1956-os sortüzek tetteseit, valamint aközött, hogy úgymond „nem találják" a legkülönfélébb gazdasági bűncselekmények egyébként közismert tetteseit sem. A Deport '56 felhívja a figyelmet arra, hogy a közelmúltban döbbenetes állítások fogalmazódtak meg, illetve hangzottak el a témakörben. A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című adásában például név szerint is említették az MSZP vezető politikusai közül Máté Lászlót és Szekeres Imrét, de Kalocsa (MTI) Az új stratégiai koncepció célja, hogy a Magyar Honvédségben a XXI. századhoz méltó életkörményeket teremtsünk hangsúlyozta Szabó János honvédelmi miniszter szerdáni, kalocsai szemléje alkalmával. A tárca vezetője egy iíjúsági szervezet, a Fidelitas meghívására érkezett az Alföldi Kiképző Központba, hogy megszemlélje a bevonulást, találkozzon és beszélgessen az újoncokkal és a szülőkkel. A miniszter elmondta, hogy számos laktanyában járt már. de először találkozott bevonuló fiatalokkal. Megállapítása szerint jó hangulatú, fegyelmezett, színvonalas munka részese volt Kalocsán, a zökkenőmentes esemény a kiképző központ vezetőinek, hivatásos tisztjeinek megalapozott előkészítő munkáját dimásokat is. Mivel a bűnüldöző hatóságok közismerten azt az álláspontot képviselik, hogy a sajtóban megjelent leleplezésekre nem reagálnak, a Deport '56 azt javasolja a nyilatkozó személyeknek, hogy ha valóban vannak a birtokukban megfelelő dokumentumok, akkor tegyék meg feljelentéseiket, megszakítva ezzel az elévülést. Jelenleg legyen szó bármilyen nagy összegekről, akár milliárdokról is, hiszen büntetési tételük 2-től 8 évig teljed, és ennek megfelelően az elévülési idő 8 év. A meggyanúsított személyektől pedig elvárható, hogy ha ártatlanok, akkor védjék meg becsületüket, akár úgy. hogy cáfolják az állításokat, de akár jogi úton is. cséri. Kérdésre válaszolva a miniszter cáfolta azokat a híreszteléseket. miszerint a haderőreform keretében a kiképző központokat leépítenék. A célunk ezzel éppen ellentétes - hangsúlyozta -. a kiképzések színvonalának emelését akatjuk elémi. hiszen a NATO tagjaként magasabb követelményeknek kell megfelelnünk. A feladat tehát erősíteni ezeket a kiképző bázisokat. mégpedig anyagi és szellemi vonatkozásban egyaránt. Szólt a miniszter a napokban lezajlott országos fegyelmi értekezletről. A fegyelem megszilárdítása végett ezentúl kétévente sor kerül ilyen fórumokra, amelyek a parancsnokokkal szemben támasztott követelmények s a katonához méltó viselkedés szabályainak tükrében mutatnak helyzetképet a homvédségről - mondta el a miniszter Kalocsán. Gabonatárolót avattak Mesztegnyö (MTI) Két, egyenként ötezer tonna kapacitású gabonatárolót avattak szerdán a Somogy megyei Mesztegnyőn. A beruházás finanszírozója és egyben kivitelezője az állami tartalékok tárolását ellátó, Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság (TIG) ötvenéves múltra tekint vissza. A cég 1995-ben alakult át közhasznú társasággá, felügyeletét tulajdonosként az FVM látja el. Az átalakuláskor még csak ötvenezer tonna állami tulajdonú tárolókapacitás napjainkra 146 ezer tonnára emelkedett, a további mintegy ugyanekkora mennyiséget kitevő állami gabonatartalékokat jelenleg bértárolókban helyezik el. Mohács segit Mohács (MTI) A négyes ikrek szüleinek lakóhelye. Mohács városa segíteni akar a családon. A gyermekáldás hírére az önkormányzat munkatársai megkeresték az édesapát és felmérték, milyen támogatásra lehet szüksége a családnak. A négyes ikrek szülei ugyanis jelenleg meglehetősen szerény körülmények között, egy szívességi használatra rendelkezésükre bocsátott egyszoba-konyhás, félkomfortos lakásban élnek. A százötven lakásigénylő névsorán nem szerepelnek ugyan a négyesikrek szülei, a város mégis igyekszik megoldást keresni a család megfelelő elhelvezésére. Budapest (MTI) A Mol Rt. számára kihívás a nemzetközivé válás, ezért a magyar olajtársaság a terveknek megfelelően folytatja a tárgyalásokat az INA horvát olajcéggel való fúzióról - válaszolta az MTI kérdésére Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója szerdán a magyországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén. - A megafúziók megváltoztatják a világot és ez üzenet a Mol számára is mondta Mosonyi György. Hangsúlyozta: egyelőre a Megafúziók idején A Mol tervei Szigorodik az ipari park cím odaítélése Bevonulókat szemlézett a miniszter