Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-17 / 268. szám
Ismét jó évet zár a Duna-Tisza Rt Irány Ausztria és Olaszország A Széchenyi térről a Széchenyi térre költözött nemrégiben a Duna-Tisza Rt., a hármas szám alól a kilences alá, a Zsótér-ház harmadik emeletére, ahol a korábbinál nagyobb alapterületen, a tulajdonosi elvárásoknak megfelelő környezetben és technikai feltételek között dolgozhatnak. Ugyanitt, de elkülönülten kapott helyet a társaság lízingcége is. A régi, csak részben használt épületet a tervek szerint egy budapesti vállalkozás vásárolná meg, és a korábbi levéltári állapotnak megfelelően - eredeti dokumentumok alapján - állítaná helyre a Széchenyi téri homlokzatot. A minden tekintetben megújult épület, a tervek szerint, exkluzív bérirodaházként funkcionál majd. Mint dr. Sulyok Tamástól, a Duna-Tisza Rt. igazgatóságának elnökétől és Németh Mihály vezérigazgatótól megtudtuk, a társaság lízingcégében tőkét emelt a székesfehérvári Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Rt., a 30 millió forint befektetés ellenében 50 százalékos tulajdont szerzett a D-T Lízing Pénzügyi Rt.-ben. További tőkeemelésről is tárgyalnak, egy másik regionális fejlesztési társaság (RFT) is jelezte már szándékát. Még mindig a tőkeemelésnél maradva, előrehaladott tárgyalások folynak egy olasz befektetési társasággal, melyről azt érdemes tudni, hogy 200 millió dolláros jegyzett tőkéjét hat nagybank birtokolja, valamint az Európai Unió szakértő cége. A szegediek a közelmúltban jártak ez ügyben Észak-Olaszországban, megállapodás is született, s elképzelhető, hogy még novemberben Magyarországon fogadhatják a három tartományban működő társaság elnökét. A témák között szerepel a lízingcég tőkeemelése, együttműködés a Duna Tisza Rt.-vei, az olasz vállalkozások beszállítói hátterének további szervezése és a közös finanszírozás. A befektetők érdeklődnek a logisztikai központ, a repülőtér, a Temesvár felé építendő vasúti híd, a bajai és a szegedi kikötő iránt, de gondolkodnak ipari parki együttműködésen is. Ez utóbbihoz kapcsolódik, hogy a Padovai Ipari Park - 1050 hektárjával, teljesen betelepülten Európa legnagyobbja - vezetése a Duna-Tisza Rt. meghívására a jövő év első negyedévében Szegedre látogat. Az olasz kapcsolatok mellett várhatóan az osztrák is erősödik majd, hiszen a társaság igazgatóságának elnöke, dr. Sulyok Tamás hamarosan osztrák tiszteletbeli konzul lesz, s ehhez már csak a magyar részről ilyenkor szokásos formaságok vannak hátra. Elsősorban Felső-Ausztriával szeretne szorosabban együttműködni a Duna-Tisza Rt. Közeledik az év vége a társaság várható üzleti eredménye 40-46 millió forint között alakul - tudtuk meg Németh Mihály vezérigazgatótól -, ami megfelel mind a tulajdonosi elvárásoknak, mind a tervezettnek. (1999-ben 36-37 milliós volt az adózás előtti eredmény.) Az idei várható kihelyezési állomány 200-220 millió forint lehet, ami az eddigi legmagasabb teljesítmény. Kétes kintlévősége nincs a társaságnak, mindössze egy korábbi peres ügyük van folyamatban, de ott is megfelelő fedezet áll a követelés mögött. Jelentős bevételt produkáltak szakértői munkák eredményeképpen - elsősorban ipari parki címmel és infrastrukturális fejlesztéssel kapcsolatos pályázatok készítésével. Nyertek pályázati forrást a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsnál is, a szegedi északi ipartelep régióközpontú fejlesztési tanulmánytervének előkészítésére. A közeljövőben várhatóan a szegedi kikötőre is jut majd költségvetési pénz. Kovács András Az évtized magyar bankja Munkatársunktól Magyarországi kereskedelmi és beruházási banki tevéknységéért a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt. és a CA IB Értékpapír Rt közösen kapta meg „Az elmúlt 10 év legjobb magyar bankja" című kitüntetést a „Central European" nemzetközi pénzügyi magazintól. A Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt.-t 1990-ben alapították Budapesten és azóta 24 fiókja és három vámpénztára van. A CA IB Értékpapír Rt. 1989-ben alakult. A szolgáltatások köre felöleli a helyi és nemzetközi vállalatoknak, valamint a kormányzati hivataloknak nyújtott befektetési banki szolgáltatások teljes körét. TOSHIBA • Hűtő-fűtő klímaberendezések * DÉMÁSZ ártámogatással * POSTABANK áruhitel konstrukcióval FOSZER-ELEKTROPROFIL KFT Dímftsz PARTNER 6723 Szeged, Római krt. 23. Tel.: 421-533, Fax: 421-637 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Tel.: 420-576, Fax/üz.r.: 425-136 Biztosítások Gazdaszemmel Próbaúton Heti gazdaság Száz márka alá esett a jugoszláv átlagkereset „Kényszerszabadságon" a gazdaság Vevőre várva. Pang a piac Jugoszláviában. (DM/DV-fotó) A jugoszláv átlagkereset a húszezer forintot sem éri el - írtuk ezeken a hasábokon egy évvel korábban. A helyzet azóta romlott. A legfrissebb adatok szerint nyolcvanöt-kilencven márka körül mozog a legtöbb fizetés. Hivatalos pénznemmé csak Montenegróban vált a márka, azonban Vajdaságban, így Újvidéken is, a nagyobb értékeket a német fizetőeszközben tüntetik fel. Márkáért vásarolható kocsi, lakás, de számítástechnikai tanfolyamért vagy albérletért is márkában kell fizetni. Az idevetődő idegen könnyen boldogulhat az átváltással. Bankban nem érdemes kísérletezni, hiszen a kifüggesztett hivatalos tájékoztató szerint hat-hét dinárt kaphatunk egy márkáért. Ennél lényegesen jobban járhatunk a szabadpiacon, ahol egy a tizenhéthez a váltási arány. Ha bizalmatlanok vagyunk a piacok vagy a nagyobb terek újságos standjai környékén.ólálkodó, többnyire fekete bőrdzsekit viselő nepperekkel szemben, akkor kávézók vagy büfék pultosainál is lebonyolíthatjuk a tranzakciót. Igaz, így tizenöttizenhat dinárt kapunk csak egy márkáért, de kisebb az esély az átverésre. A tájékozódást a napilapok könnyítik meg, amelyek közül a legtöbb közli az aznapi „hivatalos" feketepiaci árfolyamot. Magánkézben lévő kisüzlet Újvidéken is akad bőven. A legtöbb mintegy tízéves múltra tekint vissza. A sokak által aranykornak tekintett „Ante Markovics-éra" alatt kétezer márkára rúgott az átlagfizetés. A kapun belüli munkanélküliség megszüntetésére sajátos módszert dolgoztak ki a belgrádi közgazdászok: aki hajlandó volt korkedvezménnyel nyugdíjba menni, akár két évi keresetét is megkaphatta végkielégítésként egy összegben. Az így vállalkozóvá lett egykori állami alkalmazottak leggyakrabban a kereskedelemben próbáltak szerencsét. Jugoszláviában is azok jártak a legjobban, akik kávézót vagy kocsmát nyitottak. A füstös helyiségek szinte soha sem ürülnek ki, az áraik még a háború utáni viszonyok közepette is megfizethetők. A török kávé'6-8 dinár körül mozog még a kifejezetten elegáns helyeken is (egy kilogramm pörkölt kávé 120-150 dinár), a szerbiai készítésű, ízét tekintve a Kaiserre emlékeztető Jelen sör sem kerül többe tíz-tizenkét dinárnál. Valamelyik széles sugárút elegáns pizzériájában kétszáz dinárból három ember bőségesen megvacsorázhat. Hazafelé tartva azonban már gondok adódhatnak. Egy hónapban húsz liter üzemanyagjegyet biztosít az állam, de a bonok nem egyszer holt tőkének bizonyulnak. Az októberi szelvények novemberben már nem érvényesek. A szerbiai kőolajipar ugyan hónapról hónapra megígéri, hogy az üzemanyag-ellátás hamarosan normalizálódik, az optimista jóslatokban azonban csak a megrögzöttek hisznek. A hivatalos jelentések a nyersolaj feldolgozásának növekedéséről számolnak be az újjáépített pancsovai és újvidéki finomítókban, a valóságban azonban addig aligha indulhat be a szabadpiac, amíg a kormány nem járul hozzá a benzin és a gázolaj drágításához. (Jugoszláviában központi árszabályozás van - a szerk.) Az utak mégsem néptelenedtek el. Illegális csatornákon tovább áramlik a nafta az országba: a szuperbenzinhez huszonhárom, a gázolajhoz tizenöt dinár körül lehet hozzájutni. A minap például a bolgár hatóságok ezer márka büntetést róttak ki a jugoszláv felségjelű Kumanovo hajó kapitányára, mert üzemanyagot csempészett. Vélhetően jóval többször fordul elő, hogy a bolgár és a román határőrök cinkosként vesznek részt a hasonló akciókban. Akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha busszal kívánjuk elérni úticélunkat. Az újvidéki tömegközlekedés feltételei folyamatosan romlanak. Az elmúlt hétvégén például két járaton szünetelt a forgalom, a többi vonalon pedig egy-egy busszal kevesebb közlekedett. A jegy ára a Magyarországon megszokotthoz képest jelképes: három dinár, körülbelül húsz forint. Az ellenőrök két megálló között tartóztatják fel a buszt, miközben az ajtók csukva maradnak. A bliccelőknek így semmi esélyük: amennyiben meg akarnak menekülni a bírósági eljárástól, a százdináros csekket nyolc napon belül célszerű befizetniük. A valamikor oly nyüzsgő újvidéki vasúti pályaudvarról mindössze néhány vajdasági város közelíthető meg, amfg nem épül fel a Belgráddal összeköttetést teremtő híd. A mindennapos késésekért a jegyárak nyújtanak némi vigaszt. Az Újvidék és Szabadka közötti száztfz kilométerért harmincegy dinárt kell fizetni. Az utcai féllegális standokon leginkább magyarországi WC-papír, rágógumi, ceruzaelem, pattogatott kukorica és más apróság kapható. Csak a merészebb árusok teszik ki a többnyire Macedóniából csempészett cigarettát, amely ottani gyártmányú, vagy a „Made in USA" felirat díszeleg rajta. Aruk húsz-harminc dinár között mozog. A helyi dohánygyárakban készített füstölnivaló jóval ölcsóbb, igaz, az ellátás a háború Óta nem egyenletes. A lebombázott nis-i dohánygyár viszont ismét termel. A rendőrség az utcán árusított cigarettát lefoglalja, és a cinikus polgárok szerint szálanként semmisíti meg. Törvényesen leginkább az újságosbódékban szerezhetjük be napi dohányadagunkat. Az állami tulajdonú boltok ellátása rossz és egyenetlen. A maszekoknál azonban szinte minden beszerezhető. A legnagyobb gondot a cukor és az étolaj hiánya okozza. Statisztikai adatok szerint amennyiben megfelelnek a valóságnak - elegendő menynyiségnek kellene lennie, a vásárlókat azonban hisztérikussá tette az elmúlt nyolc év; felhalmozással igyekeznek függetleníteni magukat a nemzetgazdaság ingadozásaitól. Ilyenkor hosszú sorok kígyóznak a boltok előtt. Türelmükre sincs panasz: sokan úgyis kényszerszabadságon vannak. TóHt-Szenesi Attila EV VEGI AKCIÓ A SUZUKINÁL December 31-ig „Régiért újat"! Régi autóját 100 000 Ft felárral beszámítjuk, ha új SUZUKI SW1FTET vásárol. f ! Kedvező hitel-, y 11 bérlet-, lízingkonstrukciók. Részletfizetés már 20% VSCj>eS kezdő befizetéssel. Egyedi kedvezmények, típustól függően. EREDETISÉGVIZSGÁLAT 5 Ft + áfa/ccm. k ZALAKERAMIA Z,\LAKERAMIA „Szépséghez vezet" "S™ o. szaniteráruk nagy kedvezménnyel:] WC-k: 4350 Ft-tól PECSKAI AUTOHAZ HIVATALOS MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ Szeged, Sárosi u. 11/B. Tel./fax: 62/493-369. I. o. kőporcelán Gres lapok Itáliából: 1850 Ft-tól Márkaboltok: Szeged Szentes Makó Kálvária sgt. 104. Arany lános u. 8. Lonovics sgt. 25. Tel./íax.: 62/444-508 Tel./fax.: 63/318-726 TáL/fax.: 62/219-888