Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-01 / 254. szám

HÉTFŐ, 1999. Nov. 1. BELFÖLD 3 Emlékezés Antall Jézsefre Budapest (MTI) Antall József történelmi hagyatéka mindannyiunkat kötelez, a Magyar Demokra­ta Fórum eredeti szellemisé­gében politizálva be kell bi­zonyítanunk, hogy méltóak vagyunk Antall József politi­kai akaratának beteljesítésé­re - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke szombati ünnepi beszédében Budapesten. Az MDF Országos Választmá­nya Antall Józsefre, az MDF első elnökére és a rendszer­váltás elsó miniszterelnökére emlékezett, akit tíz esztende­je, 1988. október 22-én vá­lasztott elnökévé a demokra­ta fórum. „Új generáció" konferenciája Budapest (MTI) Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek vissza kell térnie tíz évvel ezelőtti len­dületéhez, az 1989-ben le­fektetett polgári liberális ér­tékrendhez. Budapest főpol­gármestere arra htvott fel a párt „új generáció" elneve­zésű, fiatalokat tömörítő mozgalmának szombati, bu­dapesti alakuló tanácskozá­sán, hogy az SZDSZ hívja versenyre a Fideszt: ki kép­viseli valóban a polgári ér­tékeket és ne engedje meg, hogy a pártot összekevetjék az MSZP-vel, amelytől minden alapvető politikai kérdésben eltér a vélemé­nye. Együttműködési készség Budapest (MTI) A Magyar Demokrata Fó­rum és a Magyar Demokrata Néppárt egyetért abban, hogy el kell kezdeni az együttműködés konkrét for­máinak kidolgozását ­mondta Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke szombati bu­dapesti sajtótájékoztatóján, pártja választmányának ülé­sét követően. Pusztai Erzsé­bet hozzáfűzte: az MDNP vezetése továbbra is kéri a párt helyi szervezeteit, hogy vegyék fel a kapcsolatot vá­rosi, megyei szinten az MDF-fel. A későbbi pártfú­zió lehetőségét firtató kér­désre válaszolva Pusztai Er­zsébet kijelentette: az együttműködésnek nagyon sok formája van. nemcsak a fúzió. Templomos Lovagrend Dobogókő (MTI) Első alkalommal tartott Magyarországon nagykápta­lani ülést az Olaszországban alakult Templomos Lovag­rend szombaton. Dobogó­kőn. A rendezvényen részt vett a rend nagymestere con­te dom. Marcello Christofani della Magione, és ott voltak a magyarok nagyprimátusá­nak vezetői és tagjai. A ta­nácskozás alkalmából Heim Sándor ceremóniamester el­mondta: a jelenleg hat or­szágban működő 1307-ben feloszlatott és 1978-ban újjá­élesztett egyházi rendhez a magyar szervezet három éve csatlakozott. Legfontosabb feladatának tekinti a karita­tív munkán túl a felnövekvő nemzedék valláserkölcsi, ha­zafias nevelését, az oktatást, a nehéz sorsú tehetséges gyermekek továbbtanulásá­nak elősegítését. A halottak napján A Magyar Békeszövetség halottak napja alkalmából megemlékezést tartott a budapesti Farkasréti temetőben. A megemlékezés résztvevői a temető központi kegyeleti helyén több száz gyertyát gyújtottak a háborúk áldozataira emlékezve. (MTI Telefotó: Illyés Tibor) Az APEH korrigálhat Budapest (MTI) Az adóhatóság várha­tóan kiemelten vizsgálja majd a jövőben a piaci ár alkalmazását a kapcsolt vállalkozások között - de­rül ki az Ernst and Young könyvvizsgáló és adóta­nácsadó Kft. Adóhírlevelé­böl. Az Ernst and Yong az 1998-as audit és, az adóható­ság ellenőrzési gyakorlata alapján úgy véli, hogy ha a kapcsolt vállalkozások egymás közti üzleteiben nem a piaci árat használják, az APEH kor­rigálja az adóalapot. A piaci ár alkalmazása 1999. január l-jé­től az adózás rendjéről szóló törvény módosításának követ­keztében minden adónemre ki­teljed. A könyvvizsgáló tapasztala­tai szerint, általános hiba, hogy a külföldi szervezet illetőségi igazolásait - ami alapján azok társasági adómentességet vagy kedvezőbb adókulcsot alkal­mazhatnak - a kifizetők csak az első adóköteles kifizetést követően szerzik be partnere­iktől, holott az APEH ezt min­den érintett adóév tekintetében megköveteli. Az adótanácsadó gyakorla­tában többször előfordult, hogy illetőségi igazolás hiá­nyában 18 százalék forrásadót vont le a kifizető, de az adóha­tóság csak több hónapos huza­vona után volt hajlandó a kü­lönbözetet visszatéríteni a kül­földinek. Emellett illetőségi igazolás hiányában vagy annak késedelmes beszerzése esetén az adóhatóság adóhiányt ál­lapít meg, adóbírságot és kése­delmi pótlékot vet ki. A könyvvizsgáló cég azt ta­pasztalta, hogy az adóellenőr­zés célpontjává váltak a keret­szerződések, amelyek a vevő­nek folyamatos lehetőséget biztosítanak a termékvásárlás­ra, vagy szolgáltatás igénybe vételére. A problémát az okoz­za, hogy az adóhatóság az áfa levonására vonatkozóan rend­szeresen adóhiányt állapít meg a vevőknél, ha a fizetési határ­időt megelőző időszakban - a számlán feltüntetett teljesítési időpontban - vonják le a folya­matos teljesítések áfa-ját. Az iparűzési adó törvény szerint alvállalkozói költség­ként számolhatók el a tovább­számlázott közvetített szolgál­tatások. Egy pénzügyminiszté­riumi vélemény szerint a to­vábbszámlázáskor felárat nem alkalmazhat a szolgáltatás köz­vetítő. Ennek alapján a társasá­gok által alvállalkozóként el­számolt költségek többsége nem minősül alvállalkozói költségnek az iparűzési adó szempontjából és így nem is csökkentheti az adóalapot. Sugárzó anyag Budapest (MTI) Egy radioaktivitást mérő műszer mintatartó edényét ta­lálták meg a Budapesti Rend­őr-főkapitányság munkatársai abban a vashulladék-rako­mányban, amit pénteken fordí­tottak vissza Magyarországra a német-szlovák határról. A tá­jékoztatás szerint a magyar, szállítmányozással foglalkozó vállalkozás járművét azzal az indokkal küldték vissza, hogy sugárzó anyagot észlelt benne a határon lévő úgynevezett su­gárkapu. A külföldi hatóságok eljárá­sukról értesítették az illetékes magyar szerveket, így a BRFK munkatársai Budapesten, a szállítást megrendelő vállalko­zás telephelyén várták a jármű­vet. A BRFK szerint véletlenül kerülhetett a szállítmányba a mintatartó edény. Hétvégi bevásárlás A „jó hírek hete" címet nyerhetné el a Budapesti Értéktőzsde elmúlt 5 ke­reskedési napja, amely régen látott nagy forga­lommal zárta az október hónapot. A Mol vezetői az elmúlt hétfőn Londonban ismertet­ték a befektetőkkel a követ­kező 3 év stratégiai és pénz­ügyi célkitűzéseit. A tervek elsősorban a racionalizálásra összpontosultak, a piac részé­ről a kedvező megítéléshez mindenképpen szükséges a megállapodás az importköve­tő gázárképzés bevezetésével kapcsolatban. A részvények hétről-hétre növekvő forgal­ma - bár az ára még jelentő­sen nem mozdult el - azt jel­zi, hogy növekszik az érdek­lődés az olajipari társaság iránt. Piaci pletykák szerint a Mol szeretné tovább növelni jelenlegi 19,6%-os részese­dését a TVK-ban és nincs ki­zárva egy esetleges meg­egyezés a Templetonnal. akik valamivel 10% fölé becsült csomagjukat április elején igen olcsó áron szerezték be. Ezek után az emlftett jó hírek következnek. A Merril Lynch globális csoportja ed­Értékpapír Forgalom Előző heti Heti Változás milliárd Ft záróár záróár % Matáv 8,5 1390 1415 1,8 Mol 21,63 4900 4900 ­OTP 13,45 10 250 11020 731 Richter 5,18 10410 11 100 6,63 Démász 0,2 17 800 17 800 ­TVK 8,05 3755 4050 7,86 Borsodchem 139 6875 7275 5,82 RÁBA 039 2315 2300 -0,65 Égis 03 7100 7250 2,11 Pick 135 8100 8350 3,09 NABI 0,18 4765 4785 0,42 Synergon 039 2195 2105 -4,1 BUX 6748,83 6959,16 3,12 ft NZOR Értékpapír Rt. Szeged (A BNP-Dresdner Értékpapír Rt. partnere) „Befeherni pedig szihtgfí ­- mozgásban a CENZOR dig talán soha nem látott mó­don egyértelműen Magyaror­szágot ajánlotta a következő év elején a feltörekvő európai országok közül a befektetők figyelmébe. Az október ele­jén már hosszú távú vételre javasolt Matáv után erre a sorsra jutott az elmúlt héten a TVK is. Nem lehet kizárni, hogy ennek is köszönhetően emelkedett a vegyipari papír utoljára tavaly látott szintjé­re. A hétvégi 22 milliárd Ft feletti budapesti össz-rész­vényforgalom már külföldi vásárlókat is takar. A befek­tetők megjelenéséhez jelen­tősen hozzájárult Greenspan FED elnök floridai beszéde, amelyben kiemelte, hogy az amerikai gazdaság az infláci­ótól mentes, fenntartható nö­vekedési pályán halad. S bár a gazdasági folyamatok ne­gatív oldalait is hangsúlyoz­ta, a befektetők értelmezése szerint a FED novemberi ülésén az idei harmadik ka­matemelésnek az esélye je­lentősen csökkent. Az elnök szavai után elszabadult a bi­ka a tőzsdéken, napon belüli éves csúcsot döntött a Nas­daq és az S&P index, a Dow Jones mutató pedig ismét a 11 000 pontos határ felé ha­lad. Dyenkor aztán mindenki elfelejti az egy hete még erő­sen emlegetett YK2 problé­máját. Hazánkban a következő 2 hét a tőzsdén szereplő társa­ságok harmadik negyedéves gyorsjelentéseinek, és a szep­temberi előzetes fizetési mér­leghiány adatainak fényében fog telni. Kedvező esetben tovább növekedhetnek a részvényárak, és remélhető­leg a külföldi befektetők sem fogják vissza magukat. Simády Béla múlt A távoli Makaó jr/" is híján a kétségbeesésbe taszította néhány hónap­it ja a nagyanyám apámat, amikor berontott a konyhába, és közölte, hogy szörnyűt látott a tévében. Azt látta a délutáni híradóban, hogy Makón felrobban­tottak egy házat, ahol épp valami tanácskozás volt, és hogy újságírók is vannak a halottak között. Apám per­sze bekapcsolt mindent, amitől hírt hallhatott, s hama­rosan meg is tudta, a robbantás igaz, valóban meghalt néhány újságíró is, csakhogy nem Makón, nem, egy kicsit odébb: Makaón, így azíán én biztonságban va­gyok. Persze, utólag jót nevettünk, én pedig akkor nem hit­tem volna, hogy eljön az az idő, amikor azt gondolom, az, ami történik, akár Makaón, vagy mondjuk egy ki­csit közelebb, a maffiával jól ellátott Oroszországban, Örményországban is történhetne. Arra gondolok, hogy lassanként úgy tűnik, nincs olyan szeglete az ország­nak, ahol ne derülne ki a rendőrségről, mennyire kor­rupt emberek alkotják, s hogy akik tisztességesek vol­tak, már rég főbe lőtték magukat... És lehet, hogy az előző mondat rosszindulatúra sikerült, bennem mégis ilyen emóciókat váltott ki a Békés megyei Pallagi László nyomán a nyilvánosság elé lépő Pancza István ország­gyűlési képviselő nyilatkozata, mely szerint nem biztos, hogy öngyilkos lett egy évvel ezelőtt a két makói rend­őr, akikről azt állapította meg a makói vizsgálat, hogy viszonyuk volt. Én is úgy gondolom, ki kell deríteni megnyugtatóan, volt-e kapcsolatuk az olajügyekkel. Ki kell deríteni, kik szőkítették az olajat ebben az ország­ban, és nem csak a telephelyekre vigyázó portásokat, a tartálykocsik gépkocsivezetőit kell a bíróság elé állíta­ni. Ezért igenis jó, hogy elindult a közéletben valamifé­le tiszta kezek-akció. Az viszont megdöbbentett, amit a makói kapitány mondott, vagyis, hogy az ügyről nyilat­kozó képviselő a tudomása szerint el sem olvasta azt a jelentést, mely annak idején a fiatal rendőrtiszt és tiszt­helyettes hölgy öngyilkosságáról készült. S ha ez így van, nem lenne jó, ha végül az derülne ki, hogy így ha­lottak napja előtt és után fölöslegesen zavarta nyugal­mában a két elhunytat ez az egész ügy. Ha csak az vál­na nyilvánvalóvá, hogy a kisgazdák akciójának célja az volt, hogy kényes helyzetbe hozzák a vámhivatal és a rendőrség parancsnokát, s így az asztal alatt jó na­gyot rúgjanak a nagyobbik koalíciós partner lábába. Ha csak arról szólna ez az egész kampány, hogy hova­tovább már csak a képviselők tisztességében bízhat a szegény választópolgár. Ez ismét hiteltelenné tenné a kormányt, mely szinte új fogalomként kezdte használni a polgár szót, pedig a polgéri lét egyik legfontosabb alapja az állami intézményekbe vetett bizalom. A biodl­zel adómentességét biztosító parlamenti döntésről is azt írták a héten, csak arra volt jó, hogy a növényolaj-ala­pú hajtóanyag adómentességét ellenző vámhivatal pa­rancsnoka alatt ismét megrázza a széket az FKGP... r ilán mindebből kiderül, hogy a makóiak, a Csong­rád megyében élők többségével együtt kíváncsi va­gyok és tanácstalan is. Nem tudom, kinek higgyek: az elhunyt rendőrtiszt özvegyének, aki azt bizonygatta, hogy férje „nem olyan", s nem azért költözött Makóra, mert elhidegült tőle, hanem azért, hogy tovább nyo­mozzon az olajügyekben, s tovább gyarapítsa titkos fel­jegyzéseit? Vagy annak a néninek, aki a minap azért hívta föl a szerkesztőségünket, hogy nevetségesnek ne­vezze a kisgazda képviselő feltételezését, s közölje, hogy nála lakott albérletben a két szerelmes rendőr? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ha végre megtalálják azokat a szálakat, melyek elvezetnek az olajszőkítőkhöz és az őket támogató állami tisztviselőkhöz, azon a szá­lon nem a politikusok fognak végigmenni, hanem a rendőrök. A politikusok legföljebb annyiban segíthet­nének. hogy olyan törvényeket hoznak, melyek lehető­vé teszik a rendőrségnek a hatékonyabb munkát. A rendőrségünk persze olyan, amilyet megérdemlünk. Képes arra, hogy elengedje, aztán ismét elkapja a visz­kis rablót, és még mindig foglalkoztasson és vonzzon tehetséges fiatalokat. És biztosan vannak a rendőrök között korruptak. De talán többen vannak azok, akik hónapokig fájdalomcsillapítókon élnek, mert a kapi­tányság krónikus létszámhiánya, s a rengeteg munka miatt egyszerűen nincs idejük arra, hogy elmenjen a fogorvoshoz. Emlékszem arra, amikor a hagymát pu­coltató feketevállalkozó tanyáján begyűjtött román munkások beültek a rendőrségi Ladába, s mikor az nem akart elindulni, kiszálltak, s megtolták... S láttam annak a fiatal rendőrnek az arcát, akinek, miután tet­ten érte a kizsigerelt román hagymapucolókat, s magát a sötét autón érkező „gazdát" is, meg kellett állnia a FÉG-ből elbocsátott középkorú férfi út menti gyökér­földjén is, ahol szintén románok dolgoztak. M indezt nem csak én tudom, mégis, ezt az országot talán még mindig ez a rendőrség különbözteti meg Oroszországtól - ahol internetes weboldala van a maffiának -; Ukrajnától - ahol mindennaposak az el­nök elleni merényletek - ; s Örményországtól, ahol egyenes tévéközvetítés közben mészárolják le a terro­risták a fél parlamentet. S a távoli Makaótól, ahol, jut eszembe, a kellemetlenkedő újságírókat is felrobbant­ják.

Next

/
Thumbnails
Contents