Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-13 / 265. szám

I Isten éltesse! SZILVIA A Szilviusz férfinév női párja. A silva (erdő) szó származéka, jelenlése te­hát: erdei (nő). ALIZ Vasárnap köszöntsük. Az Alice névhői származik, mely az Adelheid. Ale­xandra. Aloysia, Elizaheth nevek önállósulI francia és angol becézője. Világgá menő gyerekek Évente több mint 100 ezer brit gyermek „megy világgá", illetve tűnik el hosszabb-rövi­debb időre hazulról - tudatja egy brit tanulmány. A sziget­országban 16 éves korára minden kilenc gyerekből egy vagy önszántából szökik el. vagy rákényszerítik a távozás­ra. A szökések egyik fő oka az otthoni erőszakos légkör, a fizikai fenyítés, a másik az is­kolai problémák előli mene­külés. Teliénmama hármas ikrei Három borját hozott a vi­lágra a nyugat-franciaországi Bians-les-Usiers településen egy montbéliard fajtájú, Lola névre hallgató tehén. A három kisboci - Précalcine, Philicot és Puru - kitűnő egészségnek örvend. Mint Patrice Cordier, a tenyésztelep tulajdonosa el­mondta, egyenként már 30 ki­logrammot nyomnak. Halálos kwkkolás Életével fizetett kukkolási szenvedélyéért Mexikóban Raul Zarate, Tapachula fegyintézetének parancsno­ka. A férfi - kezében távcsö­vével - lezuhant a börtön­épület tetejéről, miközben azt figyelte, hogy miként szeretkezik az egyik elítélt és annak felesége. Az egyen­súlyát vesztett férfi hét mé­teres zuhanást követően ha­lálra zúzta magát. A börtön­igazgató egyébként ismert volt leskelódéseiről. Tudták róla, hogy reggelente gyak­ran felmászott látcsövével az általa felügyelt épület tetejé­re, a börtönben engedélye­zett szerelem tanulmányozá­sára. Telefonhívás a sfrbál Nem akármilyen riadal­mat okozott a lengyelorszá­gi Slupca város temetőjé­ben egy sírból érkező hang. Éppen egy temetés zajlott, amikor a föld mélyéből te­lefoncsengetés hallatszott. A gyászolók körében óriási pánik tört ki. Egy asszony elájult. Szerencsére a hang nemsokára elhallgatott; a mobiltelefon eleme kime­rült. Mint kitűnt, egy­szerűen az történt, hogy egy halottat maroktelefon­jával együtt hantoltak el. A készülék másnap lépett működésbe, mégpedig pont akkor, amikor a közelben egy másik temetés zajlott, és alaposan ráijesztett a gyászolókra. Szív Ernő A férfiak és a víz jkjéhány nappal ezelőtt egy semmi i V kis írás kapcsán szót ejtettünk a férfiak pisilési szokásairól. Legna­gyobb ámulatunkra azóta is, úgy­mond, égnek a vonalak, olvasóink, s leginkáb a hölgyek, további részletek­re kíváncsiak. Ezért közreadunk még néhány figyelemre méltó példát eme, valljuk meg, némileg pikáns téma tárgykörében. A század harmincas éveiben német őserdőkutatók fedez­ték föl a dél-kongói bawu-bawu tör­zset, melynek férfitagjai mindig ma­guk mögé pisiltek; szép íves sugár­ban, az utolsó cseppig a hátuk mögé sugárzott a vizeletük. Ugyancsak né­met sarkkutatók figyelték meg a grönlandi xo-ya eszkimók pisilési szokásait, amely tökéletesen alkal­mazkodott a zord időjárási viszonyok­hoz. Egy xo-ya eszkimó medvevadá­szat, vagy sarkiróka-idomítás közben, mínusz huszonöt-harminc fokban nem teheti meg, hogy olyképpen könnyít, mint Záki Gerzson bácsi a mórahalmi Négyesből hazafelé me­net, aki dalolva tartja testének végét a csillagos ég alá. Ha egy grönlandi így tenne, két másodperc alatt lefagyna neki. Ezért aztán csak este és reggel könnyebbedhet, enyhébb éghajlatú hóigluja mélyén. A bajorok szokása ma is él Ezek a derék németek fóld­padlózatú sörkiméréseikbe mindig hosszú, kampós bottal járnak keserű likőrt és sört vedelni, és önfeledten jódlizni. Általában a harmadik literes korsó után a padjukon ülve bontják ki bőrnadráguk bőrelókéjét, majd pe­dig a sétabotjukat maguk elé tartva ráengedik a fölöslegessé vált altáji testnedvet. A bajor sörözők talaja rendesen dél felé lejt, a vizelet is arra csorog, hogy a helység sarkában egy fehér tavacskába gyűljön. Igor Pety­nek hívták azt a később szentté ava­tott darukezelöt, aki a szovjethatalom harmincas éveiben élt, napi egy liter vodkát ivott, ám mivel szent életű volt, soha nem látták pisilni, és ez va­lóban igaz is volt, Igor Pety ihatott bármennyit, soha, soha nem pisilt. A koncepciós per vádja az volt, hogy egy tavaszi éjszakán a föléri mosoly­gós Sztálin-szobor tövébe vizelt. Húsz év múlva, a pártfőtitkár halála után exhumálták Igor Pety holtesttét, mely corpus akárha csak békésen aludt volna. Még mosolygott is Igor Pety, illetve finom és átható vodkaillatot árasztott. Manuel Munoznak hívták azt a mexikói futballrajongót, aki a távpisilés világrekordját tartja, amennyiben egy labdarúgó-mérkőzé­sen oldali irányban pisilte át a pályát, éppen arcon illetve a partjelző sport­társat, imigyen tiltakozva egy tévesen megítélt lesállás miatt. A partjelzőt Sanchez Gemirának hívták, és né­hány évvel később könyvet jelentetett meg a férfi nem vizelési szokásiról a Weiss-Wasser Kiadónál Példáinknál rá, saját képzeletünkre, illetve sok­éves szerkesztőségi tapasztalatainkra támaszkodtunk. Szegeden Szentesen Csongrád megyé­ben ma az alábbi te­lepülések körzeté­ben számithatnak sebességellenórzési akcióra a járműve­zetők - Szeged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Mórahalom: 9 és 14; Makó: 7 és 21 óra között. Vasár­nap - Szeged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Makó: 7 és 21 óra között. A rend­őrség a változtatás jogát fenntartja) Makón A vízállás tegnap A Tlssa Siegodnrl: 100 cm, Csongrádnál: - 48 cm, Mindszentnél: 34 cm. A víz hótok a Szagodon: 9,2 C A Maros Mókánál: -32 cm. A Nap kolt 06.46, * Hald kait 11.09, nyvgssiki 16.10. nyugszik: 20.13. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig a Kárpát-medence időjárását to­vábbra is anticiklon határozza meg, ezért ha­zánkban párás, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet országosan 5 és 10, megyénkben 5 és 8 fok között alakul. Korom Zsolt Gábor November II., 19 óra 17 perc, 2350 g. Sz.: Menyhárt Gabriella és Korom Zsolt (Hód­mezővásárhely). Borbély Bence November 11., 19 óra 35 perc, 3750 g. Sz.: Szűcs Beáta és Borbély Csaba (Mórahalom). Kenézaljai Anna November 12., 8 óra 50 perc. 3400 g. Sz.: Héjjá Erika és Ke­nézaljai Ferenc (Békéscsaba). Török Róbert November 11., 15 óra 35 perc, 3180 g. Sz.: Antal Mag­dolna és Török István (Kiskun­dorozsma). Pálinkás Ádám November II., 10 óra 10 perc, 4100 g. Sz.: Triesz Anikó és Pálinkás Róbert (Szeged). Percre pontosan kezdődött a karneváli szezon Németországban - miként minden évben - most is a 11. hónap 11. napján 11 ára 11 perckor megkezdődött a karneváli szezon. Képünk Mainzban készült, ahol tarka ruhába öltözött, álarcot viselő emberek zenés, táncos felvonulással ünnepelték a szezon kezdetét. (MTI Telefotó/DPA/Stephanie Pilick) A stressz és a nemek Dohányzók sztrájkja MTI Press Régóta ismert, bár egye­lőre megmagyarázhatatlan tény, hogy a természeti ka­tasztrófák (például földrengé­sek, áradások) nyomán meg­változik az emberi fajon belü­li, hagyományos férfi-nő arány, vagyis átlagosan vala­mivel több fiú születik, mint lány. (Az arány 105 a 100­hoz.) A természeti katasztró­fák idején fogant gyerekeknél az arány eltolódik a lányok ja­vára; ekkor kevesebb a fiúk száma. Egy dán tudóscsoport meg­vizsgálta, hogy vajon ez a je­lenség észlelhető-e más típusú katasztrófáknál is? A Science et Vie című francia tudomá­nyos folyóirat szerint a kuta­tók a szülés után kifaggattak 3072 nőt, akik a fogantatás pillanatában súlyos stressz­helyzetbe kerültek (például partnerük szívinfarktust ka­pott), s kiderült: az ő esetük­ben is megfordult az arány, s 100 lányra mindössze 96 fiú jutott. Az ok egyelőre nem is­mert: lehet, hogy stresszes pil­lanatokban módosul a női hormonszint, avagy a férfi­partner spermájának minősé­ge, de az is lehet, hogy ilyen­kor megnő a fiúmagzatoknál a spontán vetélés esélye. MTI Panoráma A svéd érdekeltségű Ba­tes-Korsnas gyár vezetősége 8-ról 5-re csökkentette a do­hányzásra kijelölt helyiségek számát a dán Noerresundby városban működő telepén. Tiltakozásul mintegy 300 munkás sztrájkba lépett, és egy álló héten át kitartott. A tűzveszélyes anyagokat feldolgozó üzemben a mun­katerületen értelemszerűen ti­los dohányozni. Az üzem több pontján elhelyezett do­hányzó-fülkék mindegyiké­ben egyszerre négy ember füstölöghetett. A fülkék szá­mának csökkenésével azon­ban az eddigi 32 helyett egy­szerre csak 20 hódolhatott volna szenvedélyének, s a szabadságnak ezt a megnyir­bálását a dánok már nem tűrhették. A vezetőség végül is engedett: a több kis fülke helyett kialakítottak egy „nagy befogadóképességű" dohányzót. Az igazgatóság ily módon füstbe ment rendelete egy na­gyobb terv első lépése lett volna: a gyár vezetése foko­zatosan akarta a dolgozókat a szigorításhoz hozzászoktatni, azt tervezve, hogy a jövőre új épületbe költöző üzemben teljesen betiltja a dohányzást. Rózsavölgyi János November 11., 13 óra 45 perc, 2600 g. Sz.: Kereső Mária és Rózsavölgyi József (Makó). Fülöp Gergő November II., 10 óra 58 perc, 4200 g. Sz.: Bánfi Anna és Fülöp Zoltán (Mindszent). Gratulálunk! Szakmai ártalom A szagláskárosodás szak­mai ártalom a tűzoltóknál ­olvasható egy amerikai ta­nulmányban. A chicagói Szaglást és ízlelést Kezelő és Kutató Alap felmérése szerint a tűzoltók körében 48 százalékos a „csökkentszag­lásúak" aránya, míg a lakos­ság egészét tekintve csupán kétszázalékos a hasonlóan érzéketlen orrúak hányada. A tűzoltók szagláskárosodá­sának oka feltehetően az, hogy tűzoltáskor mérgező gázok jutnak át védőálarcai­kon. Cora Szeged, a hipermarket Tengerparti álomutazást nyert. K< a kapcsolatot a Cora Szeged hipermarket i Könyvtár betörőivé

Next

/
Thumbnails
Contents