Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-13 / 265. szám

SZOMBAT, 1999. Nov. 13. KAPCSOLATOK 11 Helykeresők a vásznon A marosvásárhelyi Kultúrpalotára a nemzetközi alternatív rövidfilmfesztivál esti programjaikor nyugodtan kitehették volna a megtelt táblát. Persze, nem tették ki. Akinek nem jutott hely a széksorokban, az a földről, a lépcsőről bámulta a vásznat, vagy hallgatta a koncerteket, színpadi beszélgetéseket. Három huszonéves elmesélte, hogy ők már régen Magyarországon élnek, ám ilyenkor eleve hazalátogatnak a halottak napja, ahogy ők mondják: a „világítás" miatt, az pedig szerencsés egybeesés, hogy éppen ekkor szervezik a fesztivált. A Szeged méretű városban az egyetemisták, a kultúrára fogékony idősebbek nem verték a fogukhoz a lejt, amikor esténként kiperkálták a néhány tízezres belépőt. Négy nap alatt ezrek lökdösődtek a kultúrpalota előcsarnokában, hogy részesei legyenek az élményeknek, kíváncsiak voltak rá, milyen témák foglalkoztatják a bolgár, román, magyar, belorusz, francia filmeseket, mit tudnak 5-10, maximum 30 percben elmondani a világ dolgairól. Ki tudja miért, az alkotók inkább élet árnyoldalát pásztázták a kamerával. Sok film boncolgatta a kelet-európai országok, az ott élők helykeresésének kérdését. Talán nem véletlenül V. F. S. „A rövidfilm a fesztiválok műfaja" Moziles Marosvásárhelyen Filmműsorböngészés a város főterén. (Fotó: V. Fekete Sándor) Ahogy a zsűritag látta Színfolt a palettán Jancsó Miklós üzenete Kedves Barátaim! Eltűntem: erdőben a vadnyom. A filmcsinálás őserdő, mérhetetlen rengeteg, sevége alagút, feneketlen tenger, parttalan köd. Ebben ülök. Hol egyikben, hol másikban. Sokszor mind a négyben. Nem panaszkodom, dicsekszem. Hogy még mindig filmet csinálhatok. Privilégium. Véres-verejtékes. Mindenkit lebeszélnék róla, hozzá se kezdjen. Magamat már nem tudom! Sajnos. Vagy hál' isten. Aki másnak filmet ás, maga esik bele. Üdvözöllek valamennyiőtöket! Ott lebegek fölöttetek. Ha zuhog az eső, hull a jég, szakad a hó-én vagyok. Szidjatok. Ott vagyok. Néha akkor is, mikor süt a nap. '99, halottak napja. Jancsó Miklós Enyedi Ildikó filmrendező alkotóként is bemutatkozott a fesztiválon, hiszen egyik este levetítették Simon mágus című filmjét, ugyanakkor a zsűribe is meghívták. Miután végignézte a versenyre nevezett produkciókat, a rövidfilmről mint műfajról kérdeztük. - Régebben a mozikban a nagyfilmek előtt rövidet is vetítettek. Manapság csak reklámokat, azokat viszont bőven. Kinek szánják a 10-20 perces alkotásokat, van-e lehetőség bemutatásukra, amikor a televíziók sem erre vevők igazán? - Nyugat-Európában és Amerikában elképesztő mennyiségű rövidfilmet készítenek, reneszánszukat élik ezek az alkotások. Megerősödtek azok a kulturális csatornák, amelyeket a mindenkori állami, közszolgálati televíziók képviseltek. Nyugaton már önálló, kultúrára szakosodott csatornák léteznek. Franciaországban valamennyi nagyfilm előtt levetítenek egy rövidfilmet a moziban. - Nálunk is volt így... - Magyarországon valóban rossz a helyzet - vetette közbe a rendezőnő. - Szerintem csupán annyi kellene, hogy valamelyik nagy forgalmazó cég a homlokára csapjon, vagy kiutazzon külföldre és meglássa, hogy ott hogyan megy, bizonyára bevezetnék újra. Az egyértelmű, hogy a közönség ötül a kisfilmeknek. A tévénél pedig akkora bajok vannak, hogy ez a legutolsó probléma, amivel foglalkozni akarnak. - A fesztiválon bemutatkozó filmesek Európa különböző részeiről villantottak fel képeket. Sikerült-e felfedezni azonos „csapásirányt" a témaválasztást, a megközelítést illetően? - Szerencsére nincs ilyen, és ez fgy van rendben. Ugyanis a világban jelenleg nincs semmi olyan irányzat, hullám, amelyhez feltétlenül csatlakozni kellene. Sokféle egyéniség, sokféle műhely: ez a jellemző, így sokszínű az összkép. - A rövidfilmek között éppen úgy találunk dokumentumot, játékot, mint animációt. Ez a műfaj tekinthető az amatőrizmus továbbfejlődésének ? - Itt, Marosvásárhelyen láthattunk mindent. Otthon készített alkotást, de kőkemény profi, nagy pénzzel támogatott filmet is. Attól, hogy egy film rövid, még nem jelent szigorú korlátot. Tulajdonképpen sokkal többféle lehet, mint a normál hosszúságú játékfilm, pedig annál is széles a paletta. - Manapság a moziban a látványos szuperprodukciókra tódul a közönség, az átlagos játékfilmekre nem. Van ezekre, a kurta félórányi filmekre kereslet? - Persze, láthattuk Marosvásárhelyen, hogy mindig tele volt a terem. Igaz, ez rétegigényt elégít ki. A réteg közönség. És ha lehetne választaniuk a nézőknek, hogy egy reklámot kínlódjanak végig, vagy egy rövidfilmet lássanak, akkor az utóbbira voksolnának, ez egészen bizonyos. Miért? Ezek a produkciók frappánsak, tömören fogalmaznak, nagyon is átgondoltak. Percek alatt komplett élményt nyújtanak a közönségnek. Manapság már baráti segítséggel, olcsó költségvetéssel is lehet kellemes, tartalmas filmet készíteni. Olyan technikai akadályok, mint a szuper 8-as idején léteztek, mára eltűntek. Egyébként pedig nem lehet azt meghatározni, hogy a nézőknek mire is van igényük. Mondok egy példát: amikor a magyar televízió régi magyar filmeket kezdett vetíteni, akkor megnőtt a nézettsége. A szuperfilmekre a tizenévesek mennek be a moziba, a harminc fölöttiek pedig abbahagyták a moziba járást. Ebben nem ők a hibásak, hanem a forgalmazók, akik tutireflex szerint szeretnének nagyon sok pénzt keresni. - Az olykor mélyen elgondolkodtató rövidfilmeket látva eszembe jutott: a magyar mozikban „popkornt ropogtató, kólát szürcsölő" nézők javát ezek hidegen hagynák... Enyedi Ildikó elmosolyodott, mielőtt válaszolt: - Az amerikai filmeknek azért is olyan erős a hangsávja, hogy a csámcsogást elnyomja. Ez nem baj. Ki kell ezt is próbálni, van aki előbb unja meg, mások meg később. A lényeg: legyen ktnálat, lehessen választani. V- Fekete Sándor November 3-ától 7-éig, öt napon át pörögtek a filmek a Marosvásárhely főterén álló kultúrpalotában. Gáspárik Attilával, a hetedik marosvásárhelyi alternatív filmfesztivál fő szervezőjével a szecessziós épület előterében találkoztunk. Az előcsarnokban rendezett fotókiállítás megnyitójáig még arra is maradt néhány percünk, hogy az idei filmfesztiválról beszélgessünk. A zsúfolásig telt előcsarnokának két szemközti falát tükör borította, így a sárga fényű csillárok meleg fényében nyüzsgő sokaság képe megsokszorozódva látszott a „végtelenben". A ruhatár előtt találtunk beszélgetőhelyet. Szék híján a pulton helyezkedtünk el, Gáspárik Attila itt mesélte el a filmfesztivál megszületésének történetét. Bár a filmekről tájékoztató képes katalógus szerint az idei szemle a hetedik a sorban, a rendezvény krónikája egy esztendővel korábban kezdődik. A nyolc éve megrendezett „magyar filmfesztivál" rövid-, játék- és dokumentumfilmek szemléjeként indult sikerrel. Akkor vetődött föl az ötlet: az összejövetelt változtassák a rövidfilmek versenyévé. Azokat az alkotókat szerették volna megszólítani, akik új utakat, új megfogalmazási nyelvet keresve, „nonprofit" jelleggel készítenek kisfilmeket. E rendezők másutt alig nyilvánulhatnak meg: a televízió igen ritkán, a mozi szinte sohasem vetíti a nyereséggel nem kecsegtető kisfilmeket. A másság csapdája A fesztivál nevének írásmódja („Alter-nativ") jelzi, hogy igyekeznek elkerülni a „másság csapdáját." Nincs szó a korábban létrehozott értékek öncélú tagadásáról. Gáspárik Attila úgy fogalmazott, hogy a marosvásárhelyi szemlén a megszokott, könynyen érthető, „egycsatornás" képi világ helyett (amely legkönnyebben a tévéhirdetésekben, vagy a kommersz iparosmunkákban figyelhető meg) olyan filmeket kínálnak, amelyekben az elődöket sértő szándék nélkül, viszont „némi tiszteletlenséggel és szemtelenséggel" teremtenek új formákat. ízlésterror sem korlátozza a válogatást: a filmek skálája színes és gazdag; a különös, zaklatott ritmusú művektől a lírai filmnovellán át az animációs filmekig sokféle képsor pörgött a kultúrpalota nagytermében fölállított vetítővásznon, amely mögött hatalmas koncertorgona sípjai magasodtak. Nagyfilmeket versenyen kívül vetítettek. Magyarországról Kisfaludy András Kex együttesről szóló filmjét (Elszállt egy hajó a szélben), Enyedi Ildikó Simon mágusát, Tímár Péter 6:3-ját, Salamon András Közel a szerelemhez című filmjét, valamint Jancsó Miklós Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten című alkotását hozták el. Amerikától Japánig Az egykori magyar fesztiválra ma már öt földrész rendezői küldik el versenyfilmjeiket. Az idén láthattunk amerikai, indiai és japán alkotásokat is - természetesen Európa minden szegletéből is akadtak jelentkezők. Azért a „magyar jelleg" is megmaradt: a művek fele érkezik hazánkból, illetve a környező országok (főképpen Románia) magyarlakta területeiről. Gáspárik Attila szerint a marosvásárhelyi filmszemle egyik fő célja éppen az, hogy a romániai magyar alkotók rendszeresen bemutathassák önmagukat, filmjeiket, művészetüket. A rendezők persze megnézik egymás filmjeit, s a sokféle kölcsönhatás serkenti alkotókedvüket is. A „stimuláló" hatás aztán tovább gyűrűzik: legközelebb a korábban távolmaradó rendezők is jelentkeznek a versenyre. Évente úgy kétszáz-kétszázötven filmet rostál meg az előzsűri. A nézők szeme elé e filmzuhatagnak mintegy fele kerül. A fesztivál komoly nemzetközi rangra emelkedett: híre a Nyugat filmes találkozóira (mint például az orberhauseni szemle) is eljutott. Az idei fesztivál sikerét bizonygatni sem kell: a kultúrpalota színháznak is beillő nézőterén többnyire még állóhely is kevés akadt. A bársonnyal kárpitozott páholyoktól a kakasülőig, de még a lépcsőkön is fürtökben lógtak az érdeklődők. Többnyire huszonévesek, akik udvariasságból sohasem nyilvánították tetszésüket. A magyar nagyfilmek végén fölcsattanó taps megható (és túlzás nélkül) katartikus sikerről tanúskodott. A jelenlévők tudták: ha nincs fesztivál, ezek a filmek soha nem jutnak el hozzájuk... ,Jancsó a legfiatalabb" Nem csak a nézők, de a filmrendezők is fiatalok. Gáspárik Attila úgy látja, hogy a kisfilm (lévén a szerző belső igényéből születő, s a jövedelmezőség szempontját figyelmen kívül hagyva megalkotott mű) a fanatikusoké marad: fiatalok készítik fiataloknak. Az ifjúság szemlélete, nézőpontja még képlékeny, befogadó, és formálható. Ezért kapcsolódik az idei filmszemléhez egy kiállítás is. A kultúrpalotával szomszédos épületben meghökkentő installációk között téblábolhat a betérő: a padlóra fektetett, négyszögletű alapokra „rádolgozott" húsdarabok, parkettára kent paradicsomszósz, és társaik adják föl a leckét a látogatónak. A kiállítás mellé még színházat és jazz-koncertet is rendeztek a művészetek kedvelőinek örömére. Az persze közhelyszámba megy, hogy a fiatalság nem életkor függvénye. „Nem ismerek a 78 éves Jancsónál fiatalabbat!" - mondja Gáspárik Attila, majd gyorsan emlfti még az ugyancsak hetven körül járó Simó Sándort is, aki minden évben tagja a zsűrinek. Fotók, rendezők A kultúrpalota előterében Sára Sándor filmrendező, és Bartha László, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház fényképésze állította ki fotóit. Sára indiai körútján készült, drámai erejű portréi a tükrös csarnok egyik oldalában, Bartha egy filmforgatás mozzanatait megörökítő képei a másikon. Minthogy Sára Sándor a Duna TV elnöke is, remélhető, hogy a fesztivál filmjeiből itthon is láthatunk néhányat. A helyszínen úgy hallottuk, hogy a Duna TV egyik csütörtök éjszakai műsorában vetítik majd a kisfilmeket. A vetítések szünetében megkérdeztünk egy lépcsőn üldögélő fiatalembert, mit szól a fesztiválhoz. Jánosi Zsolt, a marosvásárhelyi egyetem első éves informatika-szakos hallgatója azt mondta, hogy ki nem állhatja a tömegfilmeket, de a tavalyi fesztiválról kellemes emlékeket őriz, s tetszik neki az idei program is. Egy másik fiatalemberről kiderült, hogy indulóként van jelen: Fischer Gábor filmrendezőnek tanul, ötödéves Simó Sándor osztályában. Bár az ő filmjét kizsűrizték, érdeklődve nézi a társak munkáit. Szerinte idén divat az „orosz falufilm" (az egyik ilyen később díjat is nyert). Mellette Papp Gábor Zsigmond állt: neki éppen „A Mándy-hagyaték" című filmet dicsértem, s a véleményét tudakoltam, amikor kiderült: pont ő a marosvásárhelyi Lohinszky Loránd főszereplésével készült, érzékeny, lírai film rendezője... Bár nagyon várták, Jancsó Miklós, a fesztivál fővédnöke nem tudott eljönni Marosvásárhelyre. Forgat éppen. De megüzente, hogy lélekben ott van, fiatal társai között. Nyilas Páter Madisz, a bába Munkatársunktál Szokták mondani, a produkció nem jött volna létre, ha nincs a ... Ebben az esetben, az alternatív filmfesztivál sem született volna meg, ha a Ma-, disz (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) marosvásárhelyi szervezete nem bábáskodik felette. A fiatalok először csak azt kezdeményezték, erőltették - tudtam meg Tatár Bélától, a szövetség gazdasági igazgatójától -, hogy a friss magyar alkotásokat mutathassák be a csodálatos kultúrpalotában. Mára számos támogatója akadt a rendezvénynek a román ifjúsági minisztériumtól, az Illyés Közalapítványon át a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumáig. Korábban a román kulturális minisztérium is segítette a marosvásárhelyi filmes találkozó megrendezését - idén nem tudtak támogatást adni. Viszont (bármily meglepő) a román találmányi hivatal is beállt a mecénások sorába... És a főtámogatók között egy szegedit is találni: a Katedra Alapítványt, amelyet a Madisz és a Szegedi Diákok és Pedagógusok Szövetsége hozott létre. Koldusok Persze nem csak a „filmek palotájának" környékén jártunk... A közeli, belvárosi utca forgatagához a koldusok látványa is hozzá tartozik. Az első egy férfi: a járda szélén, újságpapíron ül. Szedett-vedett, szakadt ruhái alól meztelen, elnyomorodott lábszára nyúlik ki. Egy szót se szól. Csak azt akarja, hogy lássuk. Hogy sajnáljuk. És együttérzésünket néhány száz lej adományozásával fejezzük ki. (Viszonyítsunk: egyetlen magyar forintért hatvannyolc lejt adnak az alkalmi pénzváltók.) Az első három kéregető látványa még mellbe vág, a többihez már igyekszünk hozzászokni. De ez lehetetlen. A szürkülettel érkező ködszitálásban gunnyasztó kisfiú mellett nem tudok elmenni. Marék aprót adok fieki, akkor veszem észre, hogy nem csak a lábáról, de kezéről is hiányoznak az ujjai. Amikor a zsebemben maradt fél tábla csokit is odanyújtom, úgy meglepődik, hogy a szava is elakad. Meg sem köszöni, csak rám emeli a tekintetét. Koravén gyerekarcából egy öregember szeme néz reménytelenül. Ny. P. „Magyarból jöttek?" A piachoz vezető mellékutca alacsony mennyezetű, ám terasszal is büszkélkedő kocsmája a „Hobo Bel Bar" nevet viseli. Két lépés széles, hat lépés hosszú, asztalait csempekockák díszítik. A füstös plafonon piros „szitatölcsérre" hasonlító lámpaernyőkben gyönge villanykörték. A sarokban ezüsttel lefestett vaskályha (a kéz elbíija a melegét). A pult mögött tűzrőlpattant, apró asszonyka, hamar megbarátkozik velünk, s mellénk ül egy kávéra. Amikor indulunk, a szomszéd asztal mellől föláll egy ötvenes férfi (citromvodkát ivott, mi is kóstoltuk, finom). „Magyarból jöttek?" - kérdezi, s kezet nyújt. Itt ennyi is elég a barátsághoz. P. Ny.