Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-10 / 262. szám
—— II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1999. Nov. 10. Az idén kevesebb a busa, a harcsa és a süllő Őszi lehalászás a Fehér-tón Javában tart a nagy őszi lehalászás a Fehértón. A Szegedfish Kft. halgazdasága ebben az évben is megfelelő mennyiségű halat „állított elő", minőség szemszögéből pedig további javulást sikerült elérni. Pénzügyi eredményei azonban jelenleg nemigen mutatkoznak ennek - az „agrárolló" a haltermelés terén is tovább nyílt. Mindazonáltal Nyugaton nagyon kedvelt az itteni ponty, s a belföldi vevők is mindig kaphatnak a vevők kiváló minőségű, fehértavi halat - különösen Szegeden és környékén. Sztanó Jánost, a Szegedfish Kft. ügyvezető igazgatóját az őszi lehalászásról kérdeztük. - A nagy őszi lehalászás csak részben hasonlítható az aratáshoz, hiszen ilyenkor mindössze helyet változtatnak a halak. A munkaintenzitás terén azonban mutatkozik azonosság. - Ilyenkor kerül a nagy tavakból a biztonságos téli tartózkodást lehetővé tevő telelőkbe a hal. Ehhez lecsapoljuk a tavakat, s lehalásszuk az állományt. Az október 10-től november 20-ig tartó lehalászás valóban óriási munka, ebben az időszakban szombatonként is dolgozunk. - A lehalászáskor a szó szoros értelmében szemrevételezhető a termés. Mennyi hal kerül a Fehér-tavon ilyenkor a hálóba? - Ezerötszáz tonnányit halászunk le. Ez a mennyiség a tervezettnek megfelelő, minőségileg pedig túlléptük az eddigieket: az idén a szokásosnál 20-30 százalékkal nagyobb egyedsúlyúak a halaink. Egy olyan korosztályú ponty például, amely tavaly egykilós lett volna, az idén Vizsgálták a kábeltévéket Erőfölény az éterben? Budapest (MTI) A jogi szabályozás hiányosságai miatt a többnyire monopolhelyzetben lévő kábeltelevíziós szolgáltatók visszaélnek gazdasági erőfölényükkel - tartalmazza a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség idevágó vizsgálatának tapasztalatait összefogó jelentés. A fogyasztóvédők augusztus 30-ika és szeptember 17-ike között a kábeltelevíziós szolgáltatás jogszabályi környezetét, a szolgáltatók jogkövető magatartását, a lakossági panaszügyek intézését ellenőrizték. A jelentés megállapítja, hogy például a korszerűsítéssel járó többletkiadások nem terhelhetők a fogyasztókra, ezért ezt a gyakorlatot a felügyelők a fogyasztók megkárosításának minősítik. Tapasztalták továbbá, hogy a rendszer átépítését követően a szolgáltatók általában szerződésmódosítást kezdeményeznek, és ebben a meglévőnél jelentősen magasabb előfizetői díjat akarnak érvényesíteni. Gyakori előfizetői panasz a képek rossz minősége. A vizsgálatok azt mutatják, hogy főleg a zugszolgáltatókra jellemző a silány képminőség. Lehalászás: rengeteg munka, rengeteg hal. (Fotó: Gyenes Kálmán) egy kiló húsz-harminc dekás. Sikerült továbblépnünk a ragadozó halak arányának növelésében is. Korábban a harcsa, süllő aránya 2 százalékos volt az összmennyiségen belül, s ez az idén megduplázódott, a kevésbé jól értékesíthető busa arányának rovására. A növényevő halak, a busa, amur aránya most 6 százalék; az össztermés 90 százaléka ponty. - Pénzügyileg milyen esztendőt zárnak? - E szemszögből némileg romlott a helyzet. A várható infláció 10 százalék körüli, a hal ára pedig a tavalyihoz képest 13 százalékkal csökkent, látható tehát, hogy esetünkben is tovább nyílt az „agrárolló". Külföldre nagyobb mennyiségben mindenekelőtt Olaszországba adtunk el halat, de a belgák is jó kereskedelmi partnernek bizonyultak. A termés 25 százalékát értékesítettük e két országba, május-júliusban. Belföldön kínálati piac alakult ki, sikerült elérnünk, hogy Szegeden és környékén még naprakészebben ki tudjuk elégíteni a vevői igényeket, csak éppen a szokásosnál olcsóbban. Költségeinket ugyanakkor nagymértékben megnövelte a tavaszi belvíz. - Nem is gondoltam volna: a belvíz még a halászat számára is gondot okoz. Az ember inkább a fordítottját tartaná valószínűnek. - Ez nem így van. Átlagosan vízgazdag években tavainkat tavasszal fele-fele arányban töltjük föl belvízzel, és Tisza-vízzel. Márpedig a Tisza-víz errefelé jobb minőségű, mint a mezőgazdasági területekről bejutó belvíz. Ebben az évben, tavasszal 95 százalékban belvízzel voltunk kénytelenek tavainkat feltölteni, ami pedig azzal járt, hogy sokat kellett a vizet átfolyatni, mozgatni, mindez többletenergiaköltségeket igényelt. Anyagi helyzetünknek nem kedvezett a változatlanul nagymértékű hallopás sem, a közel kétezer hektáros területünket nehéz megvédeni a ma már csoportosan jelentkező rapsicoktól. - Milyen munkák következnek a halgazdaságban a lehalászás után? - A továbbiakban végezzük, ha szükséges, a töltésilletve zsiliphelyreállítást, és kezeljük a telelőkben lévő halállományt. Mindeközben folyamatosan megy a halértékesítés. Az emberek biztosak lehetnek abban: karácsonykor is bőven hozzájuthatnak megfelelő minőségű, nem zsíros Fehér-tavi halhoz. Farkas Csaba ÍOO éves a anno U0® © H> (33 teásad0 ® AUTÓCENTRUM ioto A legtöbb modellre dec 24-ig •vv^wsvfpswá I.HiJ I I.Mt A SZENVEDÉLY VEZET MINKET aaaai Szeged, Fonógyári út. 6.,Tel.: 62/422-590 Pályázati felhívás A Délprodukt Kft. (6726 Szeged, Petrozsényi u. 16/4.), mint a Naturfa Kft. „Fa" (6600 Szentes, Szarvasi u. 6.) felszámolója, ismételi pályázat útján eladásra meghirdeti az adós cég vagyonát az alábbi felsorolás szerint: - Szentes, Szarvasi u. 6. alatti asztalosipari és vasipari üzem a rendeltetésszerű használathoz szükséges gépekkel, berendezésekkel együtt, komplexen. - Bútorok. - Raktári készletek: faipari - vasipari alapanyagok, segédanyagok, egyéb raktári készletek. - Tehergépkocsik. A részletes pályázati kiírás a Cégközlönyben fog megjelenni, várhatóan november közepén. További információ kérhető telefonon: 62/426-375,62/425-737. Katalin napi ínyenc, táncos vacsoraestre várjuk Ont a Royal Étterembe november 27-én 19 órától Az est folyamán olyan gasztronómiai remekekből csemegézhetnek vendégeink, mint a Libamájjal töltött szűzsült sertéshálóban, a Zöldspárga jércemell köntösben juhsajtmártással, a Borjújava aszalt gyümölcsökkel, vagy a Ligúniai bélszínlángos, bazsalikomos zöldséges tésztával. Vacsora előtt a VYLYAN Pincészet és a Tokaj Hétszölő Pincészet közreműködésével a legkiválóbb hazai borok kóstolóval egybekötött bemutatójával is várjuk. Y Á J ROYAL Abol a vendég a király Asztalfoglalás: a 62 475-275-ös telefonon A hivatal ellenőriz is... Kőtelező gyomirtás! Munkatársunktól Az FVM Csongrád Megyei Földművelési Hivatal, a hódmezóvásáhelyi Csongrád megyei Növényegészségügyi és talajvédelmi Állomás, valamint a Csongrád Megyei Földhivatal a vonatkozó törvények értelmében újbóli közfelhívásban kötelezően eláírja a Csongrád megye fertőzött területein a gyomok elleni védekezést 1999. november 1-15. között. A mezőgazdaságilag művelt területeken, utak, közutak, csatornák és egyéb vonalas létesítmények környezetében, ahol a gyommentesítés korábban nem történt meg, illetve kifogásolható, kaszálással, szárhúzással azt el kell végezni. A falugazdászok által felmért parlagterületek, illetve gyomos területek tulajdonosainak és használóinak listája november 4-re elkészült, mely listát az FMV Hivatal azonnal továbbította az NTA és a Megyei Földhivatal felé. Az NTA határozat formájában felszólítja a vonalas létesítmények kezelőit, hogy a határozatban foglaltaknak 8 napon belül tegyenek eleget. Az NTA a falugazdászok által felmért gyomos, parlagon maradt termőföldek tulajdonosainak - a földhivatal által pontosított adatok alapján - november 5töl megkezdte a határozatok kiadását. A feladat végrehajtását a határidő lejártát követően a Megyei FVM Hivatal falugazdászai, a Körzeti Földhivatalok gazdászai és az NTA növényvédelmi felügyelői fokozottan ellenőrizni fogják. Amennyiben az érintettek a felszólításnak nem tesznek eleget, közérdekű védekezés rendelhető el. Ennek összes költsége a mulasztót terheli. Gépipari export Nem állunk csehül Budapest (MTI) Magyarország az utóbbi években a gépipari termékek fontos exportőre lett, jócskán megelőzve Csehországot, holott Csehország előnnyel indult - olvasható a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium közép-európai gazdasági elemzésében, amelyet a Právo című prágai lap ismertetett a múlt héten. A gépipari termékek jelenleg a magyar kivitel 57 százalékát alkotják, míg Csehországban ez az arány 43 százalék - - írták az elemzők. Ez annak a következménye, hogy a magyar kormány az utóbbi években nagy figyelmet szentelt az ipari beruházások támogatásának tették hozzá. Magyarország a lakosság számát, területének nagyságát és múltját tekintve a legközelebb áll a Cseh Köztársasághoz. Míg az egész magyar kivitel jelenleg 8 százalékkal elmarad a cseh exporttól, a gépipari kivitel 21 százalékkal haladja meg a csehekét. Csehország, hasonlóan Lengyelországhoz és Szlovákiához, ezt a hiányt a félkésztermékek, főként a vas és az acél, a textil és a fémtermékek kivitelével pótolja - olvasható a tanulmányban. Csehországnak, Szlovákiának, Lengyelországnak és Magyarországnak egyforma esélyei vannak az olyan ipari termékek kivitelénél, mint a bútor, a textil, a cipő, az egészségügyi berendezések. Ezen a téren a lengyelek a legsikeresebbek, a csehek pedig a leggyengébbek. Magyarország megtartotta jelentős pozícióját az élelmiszerexportban is. Decemberben Kesfíó-per Elkészült a vádirat: milliárdos adócsalás Budapest (MTI) Értesüléseink szerint decemberben kezdi tárgyalni a Csongrád Megyei Bíróság a Kesfló Egyesület és a Stádium Alapítvány milliárdos adócsalással vádolt vezetőinek büntetőügyét. A nyomozó hatóság szerint az ügyletek alapját képező pénzügyi konstrukcióval a hat vádlott tudatosan játszotta ki az adójogszabályokat, ugyanakkor az adókedvezményt ténylegesen igénybe vevő, ám tévedésben lévő állampolgárok nem büntethetőek. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata szerint az 1994 februárjában 12 magánszemély, köztük a későbbi háromtagú elnökség - S. Elek, K. Csaba és R. József - által alapított Kecskeméti Segélyezést Felvállaló Önsegélyező Egyesület (Kesfló) alapszabályban deklarált célja a tagok egzisztenciális biztonsága, a pénzügyi biztonság megteremtése elősegítése volt. A bűnper negyedrendű vádlottja, D. Imre kuratóriumi tag volt még a jelen perben szintén vádlott Cs. Barna és F. Katalin - ezzel egyidőben, 600 ezer forinttal hozta létre a Stádium Sikerorientációs Alapítványt (Stádium), amely „a gazdasági problémáikat segítség nélkül megoldani képtelen, hátrányos helyzetű emberek sikerorientációját" mozdította volna elő. A vádirat szerint a két szervezet az összes résztvevő számára hasznot hozó, a költségvetésnek viszont veszteséget okozó, adójogszabály-kijátszó pénzügyi konstrukciót működtetett. Értesüléseink szerint a vádlottak egy részét ismert fővárosi ügyvédek - például Bárándy Péter, Orosz Balázs, Zamecsnik Péter - védik. Az elsőrendű vádlottat, S. Eleket védő Orosz Balázs lapunknak elmondta: a megyei bíróságok több döntése jogszerűnek ítélte a most vád tárgyává tett befektetési konstrukciókat. Az ügyészség a Kesfló vezetőit adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő, folytatólagosan elkövetett, részben kísérleti szakaszban maradt adócsalás bűntettével mint társtettest, a Stádium kuratóriumi tagjait pedig adóbevételt jelentős mértékben csökkentő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettével mint bűnsegédet vádolja majd a decemberben megkezdődő első tárgyalási napon.