Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-09 / 261. szám

KEDD, 1999. Nov. 9. BELFÖLD 3 röviden a A második Budapest (MTI) Semmi ok nincs az első Magyar Állandó Értekezlet ál­tal elfogadott stratégiai célki­tűzések megváltoztatására ­szögezte le Martonyi János a Budapesten megtartott sajtótá­jékoztatón. Jelezte, hogy no­vember 11—12-én rendezik meg a magyar fővárosban a második Magyar Állandó Ér­tekezletet. Kijelentette: to­vábbra is érvényes az a meg­állapítás, amely szerint az összmagyarság érdeke, hogy minden közösség a szülőföld­jén maradjon és ott boldogul­jon. Hatvankét százalék Pécs (MTI) Márton András színmű­vész-rendező, Magyarország egykori Los Angeles-i főkon­zulja nyerte Pécs hetes számú önkormányzati választókerü­letében a vasárnap megtartott időközi képviselőválasztást. A Fidesz, az FKgP, a KDNP és az MDNP alkotta választási koalíció színeiben indult is­mert személyiség a leadott szavazatok több mint hatvan­két százalékával szerzett man­dátumot a képviselő-testület­ben. Az MSZP-t a választásra jogosultak huszonhét százalé­kát képviselő szavazók 25 százaléka támogatta. Új ligetnév Gyula (MTI) Gróza Péter helyett Szent Miklós nevét viseli december 6-ától, Mikulás napjától a gyulai román püspöki temp­lom melletti liget. A városi képviselő-testület a legutóbbi ülésén határozott a névváltoz­tatásról, miután a magyaror­szági román görögkeleti egy­ház püspöke kérte: a romániai kommunizmus első miniszter­elnöke, Petru Groza emléke előtt tisztelgő parknév helyett Püspökség parknak (románul Parcul Episcopiei) nevezzék a ligetet. A képviselő-testület végül egy, az előterjesztésben szereplő másik változatra, a Szent Miklós park megneve­zésre szavazott, nyolc névja­vaslat közül választva. Emlékek az utókorra Kaposvár (MTI) Egy több hektáros parkkal, szökőkúttal, köztéri szobrok­kal, a város ipartörténetét, je­lenét és múltját bemutató ki­adványokkal gazdagodik Ka­posvár a millenniumi ünnep­ségek jegyében. Szita Károly polgármester többek között ezeket a terveket javasolja el­fogadni a képviselő-testület következő ülésén. A megye­székhely arra törekszik, hogy a millenniumra utaló mara­dandó emlékeket hagyjon az utókorra. Tarján-Brékor Salgótarján (MTI) Tarján-Bróker Kft. néven első észak-magyarországi ügy­nökségét Salgótarjánban nyi­totta meg hétfőn az Inter Euró­pa Bank érdekeltségébe tarto­zó IE-New York Bróker Be­fektetési Rt. A társaság a szük­séges műszaki, informatikai és személyi feltételek birtokában az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet engedélyével nyi­totta meg a brókerházat. A vá­ros központjában lévő iroda az alapító társaságon át on line kapcsolatban van a Budapesti Értéktőzsdével. A cél: 5 százalékos könyv-áfa A kultúra jövőre sem veszít Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára és Gyuris György, a Somogyi­könyvtár igazgatója egyetért: a könyvkiadást nem szabad magára hagyni. {Fotó: Miskolczi Róbert) A Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtárának születésnapi ünnepségére Szegedre érkező kultusz­minisztériumi államtitkár, Várhegyi Attila úgy véli, a tankönyvek áfamentes­sége után jövóre a köny­vek áfájának csökkenté­sével is megpróbálkoz­hatnak. - Vidéken járva találko­zik-e azzal a véleménnyel, hogy a magyar kultúra leginkább előtérben lévő problémája nem egy gö­dör kellene legyen? - Én sem sok ideje élek a fővárosban, úgyhogy észle­lem a visszásságot, bár sze­rintem az Erzsébet téri gödör ügyét a fővárosi média egy része teszi méretesebbé a va­lóságosnál. Természetesen sokkal fontosabbnak gondo­lom, hogy a kulturális és köz­művelődési intézményeink működőképesek legyenek. - Az európai integráció küszöbén elég nagynak tűnik lemaradásunk a GDP-ből kultúrára fordí­tott összeg terén. - Ne feledjük el viszont, hogy honnan indultunk. Az európai lemaradásunk igaz, de idén például 67 százalék­kal tudtuk növelni a kultúrára szánt összeget. Ehhez képest a következő évben újabb 20 százalékkal növekszik a kul­túra költségvetési részesedé­se, miközben az infláció egy­számjegyű marad... - A húsz százalékról még­is sokszor hallani, hogy a tavalyihoz képest vereség. - Ha így lenne, akkor a korábbi évek maradványelvű finanszírozása működne, vagyis elköltenénk a pénzt, s ami maradna, az lenne a kul­túráé. Mi más úton járunk. A kormányzati ciklusban a Honvédelmi Minisztérium után a legnagyobb növeke­dést a kulturális tárca köny­velheti el, ezt nem lehet vere­ségként megélni. Az idei év­ről pedig csak annyit: Ma­gyarország kulturális költség­vetése ebben az évszázadban 67 százalékos mértékben még soha nem emelkedett. Egy­szer fordult elő 46 százalékos növekedés a világháború ide­jén, de akkor az ország terü­lete is megnövekedett. Bízom benne, hogy a lehetőséget jól kihasználtuk. Több mint 20 új pályázat jelent meg, és az emberek joggal várták el azt is, hogy a millenniumot mél­tóképpen, nemzeti kultúránk­kal ünnepeljük meg. Ebben az ügyben a kormány nagyon határozott volt, és nem en­gedte, hogy bárki is azon a hamis módon vesse fel a kér­dést, miszerint kenyérre van­e inkább szükségünk, vagy könyvre. - Ha már a könyvről szólt, visszatér-e az a terv, hogy a könyvek áfakulcsa csökkenjen? - Idén a tankönyvek áfa­mentessége volt az első lépés, amivel meg tudtunk birkózni. Jövőre lehetőség szerint sze­retnénk már a könyvek áfáját is csökkenteni. A sokszor kért áfamentességgel az a gond, hogy ütközik az uniós szabványokkal, lévén az EU­országok a nullkulcsos áfát nem alkalmazzák. Van vi­szont alacsony, 5 százalékos áfa-kulcs, s úgy gondolom, ha mi ez meg tudnánk céloz­ni, elégedettek lehetnénk. Az előző kormány alatt úgy vél­ték, a kultúra piac, melynek a működésébe nem szabad be­avatkozni, így nem szabad nagy állami támogatásokat sem adni, mert akkor vissza­jön a dotációk korszaka. Mi most az egyéb támogatáso­kon túl félmilliárd forintot költünk az úgynevezett mil­lenniumi könyvsorozatra, melyet 2001-ig mintegy 500 forintos kötetenkénti áron tu­dunk tartani. Ezek a klasszi­kus nemzeti alkotások kere­settségben nem vetekedhet­nek a piaci sikersztorikkal, de ha nem támogatnánk a meg­jelenésüket, a mai gyerekek kulturális kincsekkel lenné­nek szegényebbek. József Nagybani piaci árak (November 8.) Termény Dorozsmai piac­Szentesi Árpád piac Albatök ­15-30 Ft/kg Alma 50-80 Ft/kg 55-80 Ft/kg Banán 135 Ft/kg 144 Ft/kg Burgonya 23 Ft/kg 22-35 Ft/kg Citrom 170 Ft/kg 175 Ft/kg Csiperke gomba 260-300 Ft/kg 185-220 Ft/kg Fokhagyma 40-80 Ft/kg 140-200 Ft/kg Grapefruit 200 Ft/kg ­Gyökér 130 Ft/kg 140-200 Ft/kg Karalábé 20-30 Ft/db ­Karfiol 30 Ft/kg 25-35 Ft/kg Káposzta 16 Ft/kg 18-22 Ft/kg Kelkáposzta 25-30 Ft/kg 30-40 Ft/kg Kiwi 280 Ft/kg 220 Ft/kg Körte 80-180 Ft/kg ­Mandarin ­220 Ft/kg Narancs 170-180 Ft/kg 165 Ft/kg Padlizsán 40 Ft/kg ­Paprika (TV) 150-240 Ft/kg 100-220 Ft/kg Paprika (hegyes, erős) 10-25 Ft/db 14-25 Ft/db Paprika (pritamin) 240 Ft/kg 150-280 Ft/kg Paradicsom 100-110 Ft/kg 130-160 Ft/kg Retek (hónapos) 15-30 Ft/cs. ­Saláta 20 Ft/fej ­Sárgarépa 40 Ft/kg 35-50 Ft/kg Sütőtök 20 Ft/kg ­Szőlő 250-300 Ft/kg 260-290 Ft/kg Tojás 15 Ft/db 14-15 Ft/db Uborka (kígyó) 240 Ft/kg 180-220 Ft/kg Uborka (fürtös) 100 Ft/kg ­Vöröshagy ina 40 Ft/kg 28-40 Ft/kg Zeller 20-60 Ft/db 30-45 Ft/dh Az ellenzék nem látta.** Budapest (MTI) A szokásos napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az Országgyűlés hétfői munkája. Áder János házelnök az ülés elején arról tájékjoztatta a T. Házat, hogy az ügyrendi bi­zottság elé terjesztette Szabó Lukács és Cseh Sándor füg­getlen képviselők bejelentését a Magyar Egységpárt frakció­jának megalapításáról. A tes­tület döntéséig a honatyákat továbbra is függetlenként ke­zelik. Szájer József (Fidesz) arról beszélt, hogy az ellenzéki jós­latok ellenére beigazolódtak azok a gazdasági prognózisok, amelyeket az idei költségve­tésben fogalmazott meg a kor­mány. A frakcióvezető név szerint is megemlítette Takács Imre, Nagy Sándor, Akar László és Szekeres Imre szocialista kép­viselőket, akik megalapozat­lannak nevezték a kormány inflációs várakozásait, illetve annak a véleménynek adtak hangot, hogy pótköltségvetés­re lesz szükség 1999-ben. Járai Zsigmond pénzügy­miniszter reagálásában kifej­tette: az orosz válság, a koszo­vói háború és a természeti csapások ellenére idén 4 szá­zalék körül alakul a gazdasági növekedés, az infláció nem haladja meg a 10 százalékot, sőt lehet, hogy egyszámjegyű lesz, a vártnál kedvezőbben alakul az államháztartási hi­ány és a fizetési mérleg. jegyzet Zendülés, szigor L átogató voltam a Csillagban néhány éve. Na nem úgy, hanem csak újságtrótanoncokkaL hogy lássa­nak világot. A börtön akkori vezetője jó másfél órán át magyarázta, hogy miért érdemes „emberségesen" bánni a rabokkal. Mert emberek! - egyszerűsítette le a dolgot az egyik jövendő bértollnok, kifelé jövet, miután meg­szemléltük a börtön egészségügyi részlegének növények­kel dús, világos-tágas folyosólyát, az egykori akasztóud­vart, a helyet, ahol a csillag alakban futó folyosók össze­találkoznak, ahol a miséket tartják, az éppen bezárt áru­dat, ahol nápolyit lehet kapni, persze csak ha nyitva van... A kórházfolyosóról odaláttunk az egyik zárkaab­lakra. „Ott ült a rab!" - bizonygatta izgatottan az egyik újságírójelölt, már a Mars téren voltunk a látogatás vé­get ért „Lehet, hogy többszörös gyilkos! Visszaeső! És ezek festenek!"- borzongott a másik Merthogy a „műte­remben" is jártunk a fősmasszer megfordított a kedvün­kért néhány vásznat, voltak közöttük döbbenetesen jó ké­pek.. A fiatal kollégák néztek rám: mit mondok? Azt mond­tam, hogy a szakemberek véleménye a döntő, de szerin­tem is helyénvaló, ha a rabok gyakorolhatják a vallásu­kat, festhetnek, dolgozhatnak nápolyit vásárolhatnak a keresetükön. Akkor még nem volt érzékelhető ennyi sza­bad (de nem tudni: vajon bűntelen?) ember ennyire féke­vesztett dühe a „selejtesek" iránt, mint mostanában. M ég azt sem tudtam, hogy a Csillagban dolgozik egy fegyőr, alá föltalálta a róla elnevezett Szondi-koc­kát. Ez egy szabadalmaztatott logikai játék amellyel az őrületbe hajszolhatja magát az ember, bár a föltaláló ép­pen az ellenkező céllal alkotta meg. Hogy tudniillik meg­védje magát a börtönfalak mögött az őrülettől. Szondi Miklós állítólag egy kitűzővel járkál a Csillag folyosóin. Az van ráírva: „Merj álmodni!" Talán ajándékozhatna ilyen kitűzőket mindazoknak akiknek a fejében mostaná­ban csak egy gondolat jár: szigorítás, szigorítás, szigorí­tás... Szeged: acélpengéjtí kés Budapest (MTI) Ez év szeptemberében több, titkos információ szer­zésére feljogosított szerve­zet tájékoztatta a buntetes­v ég re hajtás országos pa­rancsnokát, hogy a fogva tartottak egyes csoportjai, személyei október 23-a kö­rül nyílt ellenszegülést, de­monstrációt terveznek. Erről az Igazságügyi Minisz­térium hétfőn kiadott közlemé­nyében tájékoztatta az MTI-L A dokumentum szerint a szerveze­tek ennek okát a szigorításban és az általuk várt közkegyelem elmaradásában jelölték meg. - A helyzet kezelésére az or­szágos parancsnok intézkedést adott ki. Abban olyan speciális feladatokat határozott meg a büntetés-végrehajtási szervek számára, amelyek szakszerű tel­jesítés esetén garantálhatták a rendkívüli események megelő­zését, illetve a bekövetkezettek hatékony, gyors megszakítását, felszámolását - áll a közle­ményben. Az igazságügyi tárca közli: a feladat végrehajtása során vala­mennyi intézetnél közreműköd­tek a rendvédelmi szervek tagjai is. A rendőrökkel, határőrökkel, vám- és pénzügyőrökkel, vala­mint a tűzoltókkal együttmű­ködve a büntetés-végrehajtás személyi állománya a speciális feladatokat eredményesen me­goldotta. A szeptember 15. és október 25. közötti időszakban az intézetekben rendbontás nem történt, a bekövetkezett esemé­nyek száma, súlyossága a biz­tonságot és a köznyugalmat nem veszélyeztette. - A rendvédelmi szervek tagjai bejárták az intézeteket, gyakorlatokat tartottak és foko­zott ellenőrzéseket hajtottak végre - tartalmazza a dokumen­tum, majd részletezi az ellenőr­zés eredményeit. Ennek során a Budapesti Fegyház és Börtön­ben egy kézkrémes dobozban beépített rádiótelefont találtak. Ampullákat fedeztek fel továb­bá, amelyekben a vizsgálat he­roint mutatott ki. Sátoraljaújhelyen a kézről vett mintavétel egy személynél heroint, egy másiknál kokaint mutatott ki. A látogató-hely­iségben 11 ezer forint átadását hiúsították meg, melyet két láto­gató a fogva tartottaknak akart átadni. Kalocsán fűrészlapot, ki­hegyezett acéldarabot, nuncsa­kut, fojtásra alkalmas eszközt találtak. Szegeden életfogytig­lanra ftéltnél acélpengéjű kést fedeztek fel. A Fővárosi Bünte­tés-végrehajtási Intézetben egy személynél 47 darab kapszulá­ban amphetamint találtak. - A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka azokban az intéze­tekben, amelyekben biztonságra veszélyes eszközöket találtak, a biztonsági rendszer felülvizsgá­latát rendelte el - zárul a közle­mény. Cser - nem kell? Budapest (MTI) Frajna Imre, a társadalom­biztosítási alapokat felügyelő politikai államtitkár az írásos ítélet kézhez vételéig semmifé­leképpen nem tart igényt Cser Ágnes, az Országos egészség­biztosítási Pénztár (OEP) bíró­sági döntéssel visszahelyezett főigazgatójának munkájára ­erről a két érintett fél számolt be külön-külön, de egybehang­zóan újságíróknak hétfőn Bu­dapesten. Villámgyors rablás Szekszárd (MTI) Egy termetes férfi hétfőre virradó éjszaka két óra előtt néhány perccel lépett be a szekszárdi Royal Club játék­termébe. Az álarcot viselő i rabió.a. piess/oreszben egye­dül lévő felszolgálóhoz lépett. Fegyvert rántott, s az aznapi bevételt követelte. Az alkal­mazott azonnal átadta a kasszában lévő készpénzt, 194 ezer forintot. A rablás alig tar­tott 20 másodpercig.

Next

/
Thumbnails
Contents