Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-30 / 253. szám

6 HÖLGYEK ÖRÖME SZOMBAT, 1999. OKT. 30. Hibás címzés, késedelmi kamat Változó APEH-számlaszámok e g y olyan vi­lágban, amelyben már az ál­talános is­kolák kör­nyékén állnak a drogot kínáló dílerek, nem kis optimiz­mus kell ahhoz, hogy valaki higgye: maradan­dóan el lehet ültetni a pici fejekben az egész­ség megóvására vonat­kozó ismereteket. A do­rozsmai Jernei utcai óvo­dában ilyesmire láttunk példát. Az óvodai miniasztalokon borosüveg. szivar, dezodor, bútortisztltó, kávé, gyógy­szer és sokféle egyéb más „göngyöleg". A kicsik az ud­varról érkezvén csodálkozva pillantanak az ismerős, ám e teremben idegenül ható tár­gyakra. s nem értik, hogyan kerül „a csizma az asztalra"? Éva néni, az óvónő még nem ad magyarázatot. Maga köré gyűjti a 26 kis embert, s tö­rökülésben a gyerekgyűrű közepére ül. A gyerekek fe­gyelmezetten várják, mit mond az óvó néni. hiszen a rendhagyó kellékekből érzik, a megszokottól eltérő fog történni. Éva óvónő belekezd mondandójába: - Ma arról beszélgetünk, mi a káros, mi a veszélyes - mondja rövid bevezetőként, s hozzáteszi: ­Gondoljatok arra, számotok­ra, mi ehető s mi nem? Előkerülnek rendre az üres dobozok, flakonok, üve­gek, zacskók, s a gyerekek­nek szét kell válogatni, mi az, amit tilos meginniuk, megenniük, s mi, amit nem. Szépen épül az „óra", először még óvónői segítség­gel válogatnak, s meg is be­szélik hová mit, miért tesz­nek, aztán fokozatosan kez­dik önállóan válogatni és el­helyezni a tárgyakat. A Szegedért Alapít­vány rendeltetése, hogy díjai révén elismerésben részesülhessen azok te­vékenysége, akik ki­emelkednek a város szellemiségének alakí­tásában, tudományos, kulturális, művészeti és társadalmi életének gazdagításában, érté­kei megóvásában, akik hírt és megbecsülést szereznek Szeged váro­sának. Az alapítvány a követke­ző díjakat adományozza. 1. A Szegedért Alapít­vány fődíja, 500 ezer forint támogatással. A fődíj adományozásá­nak célja olyan személyiség életútjának elismerése, aki­nek eredményei Szeged vá­rosának fejlődését szolgál­ják, aki a városért múlhatat­lant alkot, akinek hírneve a várost gazdagítja. 2. A Szegedért Alaplt­Be-becsúszik egy-egy hi­ba. s ami rossz helyre kerül, az megbeszélés tárgyát képe­zi. A játékos foglalkozás vé­gére a gyerekek már 90 szá­zalékos biztonsággal teszik a megfelelő tábla alá a dobo­zokat, flakonokat. A rendhagyó foglalkozás, amit a dorozsmai Jemei utcai óvodában láttunk, nem része az óvodai nevelési program­nak. Az, hogy itt, ilyen is van, Puczkó Éva óvónőnek köszönhető, aki a szegedi ta­nárképző főiskola mentálhi­giénés szakán szerzett isme­reteit hasznosítja óvodapeda­gógusi munkájában. - Személyiségfejlesztő al­kohol- és drogmegelőző program ez - magyarázza az óvónő, amikor a gyerekek már az udvaron játszanak. ­Láthatta, nem úgy működik, hogy riogatom a gyerekeket: ne igyatok, mert az vesz­élyes, nem drogozzatok. mert betegek lesztek! Ők. koruknál fogva nem is érte­nék ezeket a direkt tilalma­kat, no meg nem is ienne ilyen módon értelme a tiltás­nak. Ez a külföldről átvett, magyar viszonyokra adap­tált, a nagycsoportosok élet­korához igazodó mentálhigi­énés program 15 foglalko­zásra szól, négy részből áll. Az első rész az ismeretnyúj­tás, a következő lépés, az önismeret, aminek során be­szélgetünk a belső tulajdon­ságaikról, az érzéseikről, el­játsszuk, hogy bizonyos élet­helyzetekben, hogyan dönte­nének, megbeszéljük, mi a jó, mi a kevésbé helyes dön­tés. Óvodáskorú gyerek ese­tében nyilván furcsán hang­zik, hogy foglalkozunk a stresszkezeléssel - folytatja az óvónő -. de ezt is meg le­het tenni, az életkorukhoz igazodóan, s éppen olyan hasznos ismeretekre tesznek szert, mint, amikor szétválo­gatják az ehető, illetve az ét­kezésre nem alkalmas, az embert mérgező dolgokat. Puczkó Eva nagyon hisz abban, hogy a kis fejekben megmaradnak mindazok az élet veszélyeivel kapcsolatos ismeretek, amiket a szőnye­gen ülve beszélnek meg, s amiket itt, a parányi óvodai szobában játszanak el. Egy olyan világban, amelyben már az általános iskolák környékén állnak drogot kínáló dílerek, nem kis optimizmus kell ahhoz, hogy valaki higgyen abban, maradandóan el lehet ültetni a pici fejekben az egészség rombolását és óvását megvi­lágító ismereteket. Éva néni e közbevetett megjegyzésre azt válaszolja: ő, a maga esz­közeivel és lehetőségein be­lül mindent meg kell tegyen azért, hogy a gondjára bízott gyerekeket megóvja a későb­bi önpusztftástól. Egy téglá­val járul hozzá ahhoz az építkezéshez, amit aztán folytatnak, illetve folytatnia kellene másoknak. Az ő ha­tásköre az óvodai évek végé­ig tart, addig azonban teszi a dolgát, s egy kicsivel többet is, hiszen e speciális foglal­kozások nem részei az óvo­dai nevelési programnak. Kalocsai Katalin sen való aktív részvételhez. Pályázni az alapítvány tit­kárságán (6720 Szeged, Victor Hugó u. 6., telefon: 62/422-303, 422-304) be­szerezhető űrlapon lehet. Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be. Az 2000. január 7-éig beérkező pályázatokat a kuratóriumok 2000. február 28-áig bírálják el, a támogatott pályázatok listája nyilvánosságra kerül. A tudományos, a művészeti és társadalmi állampolgári kuratórium rendelkezésére l-l millió, összesen 3 millió forint áll. egy pályázó maxi­mális támogatása 150 ezer forint lehet. Kérjük az igényeket min­dezek figyelembevételével, reálisan megfogalmazni. A formailag és tartalmilag hiá­nyos, valamint az 2000. ja­nuár 7. után érkező pályáza­tokkal a kuratóriumok nem foglalkoznak. A Szegedért Alapítvány elnöksége és kuratóriuma DM-információ Megváltoztak az APEH számlaszámai, s pórul jár­hatnak azok, akik még a régire küldik a befizetése­ket. A hivatal csak az új számlaszámra érkezés napját veszi figyelembe, így késedeimi pótlékot szá­molhat fel. Az Adó és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal ezúton lapunk hasábjain is felhívja az adózók figyelmét, hogy a társadalom­biztosítási járulék, illetve az eh­hez kapcsolódó késedelmi pót­lék. valamint bírság, mulasztási bírság, önellenőrzési pótlék be­fizetéseket az alábbi számlákra kell teljesíteni: APEH járulék beszedési számla - 10032000­06056188. APEH járulék ké­sedelmi pótléka - utolsó három számjegy: 195, APEH járulék­hoz kapcsolódó bírság, mulasz­tási bírság önellenőrzési pótlék - utolsó három számjegy: 205. A zene világnapján, október elsején indította útjára a Hungaroton Re­cords eddigi legnagyobb vállalkozását, az 50 ko­molyzenei CD-bál álló Echo-sorozatot. A cég - amely egykor mo­nopolhelyzetben volt, ma vi­szont már csak a hazai hang­lemezpiac tíz százalékát mondhatja magáénak - gaz­dag archívumának legnépsze­rűbb felvételeit jelentette meg a vékonyabb pénztárcájú zenebarátok számára is elér­hető, rendkívül kedvező áron. A Magyar Hanglemez­gyártó Vállalatból 1993-ban kivált, elsősorban komolyze­nei és irodalmi profilú Hun­garoton Classic az elmúlt években elsősorban a zenei ritkaságokra koncentrált. Mint Hollós Máté, a cég igazgatója tavaly lapunknak is nyilatkozta: a nemzetközi lemezpiac telítettsége miatt nagy mesterek népszerű re­mekműveivel nem érdemes próbálkozniuk, hiszen példá­ul ugyanazt a Beethoven­szimfóniát akár harminc­negyven változatban is meg­vásárolhatják a zenerajongók Toscaninitől kezdve napjaink ünnepelt sztárkarmestereinek dirigálásával, világhírű zene­karok előadásában. Echo (Visszhang) címmel a zene világnapjára időzítve nemrégiben egy egészen ol­csó sorozatot indított a Hun­garoton. Jól felismerhető a széria valamennyi tagja a le­mezborítót díszítő piros pipa­csoktól. Az Echóval azt a fo­gyasztóréteget kívánja meg­célozni a lemezkiadó, amely nem tud négy-öt ezer forintot áldozni egyetlen komolyze­A korábbi, már megszűnt számlákra banki átutalással tel­jesített járulék befizetéseket a Magyar Államkincstár a továb­biakban visszafordítja. Ezt kö­vetően az élő számlákra teljesí­tett befizetéseket az új befizeté­si dátummal fiják jóvá, ami ké­sedelmi pótlék felszámítását eredményezheti. A postai úton teljesítendő já­rulék befizetések esetén az adó­hivatal a fenti számlákhoz kap­csolódó készpénz-átutalási megbízásokat kéri használni ­aki nem kapott, a járulékigaz­gatóságokon beszerezheti -, mert a jóváírást kizárólag ezen tételek esetében tudja rövid idő alatt, az adózók bevonása nél­kül könyvelni. A befizetések gyors és pontos feldolgozásá­nak további feltétele, hogy mind a banki, mind a postai átutalási megbízáson szerepel­jen a befizető adószáma ­amennyiben ezzel nem rendel­kezik -. adóazonosító jele. nei CD-ért. Ugyanakkor az Echo-lemezekkel teljesíti a cég vezetése azt az ígéretét, amit az 1995-ös privatizációs tender győzteseként tett, vagyis digitalizálja és CD-n kiadja a régi Hungaroton-arc­hívum kivételes értékeit. Az Echo-sorozatban ezért kizá­rólag archív felvételek jelen­nek meg, mégpedig az elmúlt fél évszázad legnagyobb ma­gyar muzsikusaitól. Az üzle­tek árrésüktől függően 550 és 650 forint között kínálják a sorozat egyes lemezeit, ami a felvételek művészi és techni­kai minőségéhez képest pá­ratlanul alacsony ár. Olyan nagyságok szerepelnek a „pi­pacsos" lemezeken, mint pél­dául Ferencsik János, Erdé­lyi Miklós, Lamberto Gardel­li és Lehel György karmeste­rek, vagy Tátrai Vilmos és Kovács Dénes hegedűművé­szek, Simándy József. Réti József és Ágai Karola opera­énekesek. Az előadók mellett a reper­toár is jellemző, többnyire a zeneirodalom legnépszerűbb alapművei szerepelnek a válo­gatásban: Vivaldi remekmű­vétől, A négy évszaktól Bee­thoven IX. szimfóniájáig szá­mos bestseller. A Hungaroton Records nem remél számotte­vő anyagi hasznot az egyelőre 50 darabos CD-sorozattól, el­sősorban missziónak tekinti vállalkozását. (Ezt mutatja az is, hogy az iskolák közvetle­nül a Hungaroton raktárából húszezer forintért beszerezhe­tik a teljes szériát.) Ha a kez­deményezés sikeres lesz, a cég jövőre folytatja az elmúlt évtizedekben felhalmozott ér­tékes komolyzenei hangfelvé­telek közkinccsé tételét. H. Zs. Díjak és támogatások - 2000-ben A Szegedért alapítvány felhívása vány kuratóriumi díjai (tu­dományos, művészeti, társa­dalmi-állampolgári) egyen­ként 350 ezer forint támoga­tással. A kuratóriumi díjak ado­mányozására alapul szolgál­hat minden egyedi alkotás, eredmény a következő terü­letekről: - tudományos kutatások és alkalmazásaik, publicisz­tika és közélet, - a művészetek minden ága. - olyan elismerésre méltó emberi teljesítmények, ame­lyek nem sorolhatók e kate­góriákba, de méltánylásuk összhangban áll az alapít­vány eszméjével. A fődíj és a kuratóriumi díjak átadására ünnepélyes keretek között 2000. márci­us 11 -én kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban. A Szegedért Alapítvány el­nöksége és kuratóriumai felkérik a szegedi jogi és magánszemélyeket, közös­ségeket, hogy tegyenek ja­vaslatot az ismertetett ala­pítványi díjak adományozá­sára. A személyi adatokat tartalmazó és az adományo­zás feltételeit figyelembe vevő, részletesen indokolt ajánlásokat 2000. január 7­éig kérjük eljuttatni az ala­pítvány titkárságához (6720 Szeged, Victor Hugó u. 6.). II. A Szegedért Alapít­vány pályázatot hirdet 2000-re a város társadalmá­nak alakításában, tudomá­nyos. művészeti, kulturális életének gazdagításában, hagyományinak ápolásában, értekeinek megóvásában ki­emelkedően tevékenykedő szegedi polgárok és közös­ségeik részére. A pályázattal elnyerhető támogatási fonnák: 1. Egyének, kutató- és al­kotócsoportok, művészeti közösségek Szeged város ér­dekeit szolgáló kimagasló tevékenységének támogatá­sa. 2. A város fejlődését szolgáló stratégiai kutatások támogatása. 3. Szeged város rangját, hírnevét emelő rendezvé­nyek, konferenciák támoga­tása. 4. A városhoz kapcsolódó kötetek, kiadványok megje­lentetésének támogatása. 5. Egy összegű ösztöndíj 30 évnél fiatalabbak részére külföldi tanulmányúton, kongresszuson, művészeti versenyen és továbbképzé­Nem tudja még, hogy mikor, de jöhetnek váratlan kiadások, és szeretne azokra felkészülni ? • ING-J)BANK •Sm A borosüveg és a szivar esete az ovisokkal Mi tilos és mi nem? Válogatás veszélyes és veszélytelen között. Ez volt a feladat az óvodai foglalkozáson. (Fotó: Schmidt AndreaJ CD-sorozat készült a Hungaroton-archívum kincseiből Pipacsos klasszikusok

Next

/
Thumbnails
Contents