Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-25 / 248. szám

HÉTFŐ, 1999. OKT. 25. HAZAI TÜKÖR 7 Frankfurt, innen jronrád György azt mondta a Magyar Hírlapban, MA nem szó szerint, de a lényege, hogy a Frankfurti Könyvvásár inkább a kiadók bulija, mintsem az íróké, az írónak az a legjobb, ha ül a fenekén és ír, mert itt csak azt látja, hogy rajta kívül több ezer író van még, így hát ö nem is olyan lényeges. Alapvetően a legtöbb, médiában megszólaltatott frankfurti résztvevő hasonló véleményen volt, bár hozzátéve valamit az esemény fényről, mert hát azért mégse a magyar irodalom kivégzésén kellett szerepet vállalnia, hanem inkább annak fényezésén, ami viszont elviekben öntömjén illatú, ebből pedig ritkán kér a magányosan dolgozó szerző, vagyis hát kér valamit, épeszű kritikát és helyet, megilletőt. Aztán gondolhatjuk azt is, hogy a kiadókon keresztül azért közvetve az írók bulija is ez, amelyben a kiadói marketing és a szerző megélhetése lebilincselően szorosan összefügg, főképp a hazai forint/irodalom elenyészően kicsiny hányadosának tekintetében, ami, ugye, egyben a szellemmunka helyi értéktelenségét, illetve az arra való „püici igény" törpeségét is mutatja. Akkor, ha közvetve is, miért érezné rosszul magát a frankfurti magyar szerző, túl azon, hogy a világban sok a szerző (ami azért tapasztalati úton másféle önvédelmi hideglelés, mint mondjuk pusztán elképzelni). Szóval, hogy miért? Mert föntiekből azért mégis úgy tűnik, hogy a magyarénál ötször nagyobb könyvpiac kapujában áll, és szinte hallja az angyali pusmogást, hogy beeresszék, vagy se. Szóval, helyzete reményteljes is lehet. C sakhogy az író (szerző) nem csak erre kíváncsi, vagyis lényegében nem erre kíváncsi. Hanem ugyanarra, amire itthon is. Pontosan: ellesni azt a titkos pillanatot, amikor az olvasó (vagy egy kiadói ember), hozzáér, megfogja a könyvét, föllapozza és beleolvas. Azt várja az író, hogy legalább egy pillanatra lássa, hogy a munkája (műve), egy pici időre itt a nagy nyilvánosság előtt, s mégis a stand előtt álló olvasó mikrovilágában megelevenedik. Azt szeretné érezni, hogy ha nem anyagilag, de legalább , funkcionálisan" megérte dolgozni. Ez pedig nem nagy ügy, nem csak az író van ezzel így, épeszű ember szereti látni a munkája értelmét. Szóval, ez hiányzik itthon, Frankfurtban, mindenütt, ez, az olvasó. Podmaniczky Szilárd Protestáns napok Szegeden Munkatársunktól A reformáció ünnepéről való megemlékezés kereté­ben idén október 27-én kez­dődik Szegeden a hagyomá­nyos protestáns napok ren­dezvénysorozata. A program szerint öt helyszínen tartanak igehirdetést, a következő rend szerint. Október 27-én, szerdán este 6 órakor: Baptista este (Baptista imaház, Hét vezér utca 5.). Igét hirdet Sipos Ete Zoltán református lelkipász­tor. Este fél 7-kor a Kálvin téri református templom nagytermében ökumenikus ifjúsági bibliaóra, szeretet­vendégséggel. Október 28-án, csütörtö­kön este 6 órakor: Reformá­tus este (Honvéd téri refor­mátus templom). Igét hirdet Kübler János baptista lelki­pásztor. Utána Bach, Hándel, Vivaldi zeneművek hangza­nak el Szőllősy József hege­dűművész szervezésében. Október 29-én, pénteken este 6 órakor: Metodista este (Metodista imaház, Londoni körút. 30.). Igét hirdet Sztup­kai Mihály metodista lelki­pásztor. Október 30-án, szombaton este 6 órakor: Evangélikus este (Evangélikus templom, Tisza Lajos körút. 16.). Igét hirdet Kereskényi Sándor re­formátus lelkipásztor. Október 31-én, vasárnap este 6 órakor: Reformációi emlékünnepély (Kálvin téri református templom). Igét hirdet dr. Bartha Tibor refor­mátus lelkipásztor. Solus Christus ma címmel ünnepi előadást tart Cserháti Sándor evangélikus lelkipásztor. Az ünnepi alkalom ökumenikus úrvacsoraosztással zárul. Az Izabella hídig nyújtózkodott a lecsó illata... Konzervgyári nosztalgia Vajon hányszor kezdődött így a mondat szombat este: „Emlékszel még..?" (Fotó: Nagy László) Orbán Viktor igazat adott az akadémikusoknak Több pénz jut a fejles: Néhány napja már be­számoltunk arról, hogy ti­zenegy szegedi Széchenyi­díjas akadémikus nyílt le­vélben kérte az ország­gyűlés tagjaitól, kezdemé­nyezzék a költségvetés előirányzatainak módosí­tását, és biztosítsák a tu­dományos kutatás leg­alapvetőbb gondjainak enyhítéséhez feltétlenül szükséges 2,5-3,5 milliárd forintos többletösszeget. Az akadémikusok kérését a miniszterelnök is jogos­nak ítélte. A szegedi akadémikusok ál­tal kért pénzt elsősorban a ku­tatóintézetek és az egyetemi kutatóhelyek alapellátásának szinten tartására, illetve az el­fogadott OTKA-pályázatok teljesíthetőségének biztosításá­ra fordítanák. A nyílt levél egyik kezdeményezője, dr. Dudits Dénes, az MTA Szege­di Biológiai Központjának fő­igazgatója elmondta: azért for­dultak az országgyűléshez, mert a költségvetési javaslat ismeretében nem látták teljesít­hetőnek azt a korábban több párt által tett ígéretet, hogy a kutatásfejlesztés támogatása 2002-ig eléri a GDP 1,5 száza­lékát. Dudits Dénes szerint amennyiben a jövő évben nem emelkedik az erre a területre Vacso­raesten ta­lálkoztak egymással a szegedi konzerv­gyár egy­kori dol­It szomba­ton. Az üzem klubjában több, mint százan idézték föl emlékeiket, azt a régi gyárat, ami egykoron Szeged egyik legnagyobb munkahelyeként nyaran­ta kétezer dolgozót is fog­lalkoztatott... Én bizony még emlékszem a gumicsizmás asszonyokra, akik fojtogató gőzben dolgoz­tak három műszakban. És em­lékszem a targoncák volánját tekerők harsány kiabálásra, a gyárkapu előtt sorakozó, plató­jukon gyümölccsel, zöldséggel „bejelentkező" autók hosszú sorára, a lecsó Izabella hídig nyújtózkodó illatára, az üzemi konyha zöldborsólevesének ízére, a befőttek lapkáját futó­szalag mellett órákon át ko­pogtatók tekintetére, és emlék­szem a bálák mögé bújó, őszi­barackot majszoló diákok ma­szatos képére is. Ez volt kérem egykoron a konzervgyár - legalábbis egy kisdiák szemével meglesve. Nekünk, szegedi iskolásoknak pedig jutott időnk leselkedni, hiszen aligha volt olyan tanin­tézete Szegednek, ahonnan évente legalább egyszer, még ha csak egyetlen osztály is, de ne próbálta volna ki, milyen is a meló a „lecsóban". S ott vol­szánt összeg, akkor az azt kö­vető esztendőben nagy terhet ró a költségvetésre a 1,5 száza­lékos GDP-részesedés elérése. Az akadémikusok kérésének indoklásaként a professzor azt is kijelentette, hogy az ország nem tud másképp kilábalni a gazdasági és egészségügyi problémákból, csak ha komo­lyan veszi a kutatásfejlesztést. Az említett problémákon ugyanis a modern kutatási eredmények felhasználásával lehet segíteni. A levélre Orbán Viktor kor­mányfő is reagált szerdai rá­ták, ugyebár, a nyarak, amikor izzasztó „szezonban" akár 5-6 forintos órabért is fizettek a szorgosabb tiniknek Szeged egyik legnagyobb gyárában. Mert bizony a Szegedi Kon­zervgyár egyike volt azoknak a nagyüzemeknek, ahol ezernél többen kaptak fizetést havonta. De előfordult olyan is, hogy egy-egy júliusban a kettőezret is elérte a konzervgyári dolgo­zók száma. Ezt az adatot pedig elmúlt szombatunkon tudatták velem a Szegedi Konzervgyár Kft. üzemi klubjában, ahol a gyár egykori dolgozói rendez­ték nosztalgiaestjüket. Több mint százan ültek a vacsorához megterített asztalok mellé, én pedig sorra faggattam a kon­zervgyár obsitosait, hátha sike­rül megfejtenem egy titkot. Mert hogy valami titoknak csak kell rejtőzködnie valahol - véltem a zsibongó, csupa mosoly tömegben -, ha ezért a gyárért szinte minden, nosztal­giához gyülekező vendég hosszú évtizedeket áldozott életéből. Hídvégi Béláné, az üzemi konyha vezetője (s az est egyik szervezője) 1971-ben kezdte itt a munkát népművelő könyvtárosként, s ma is aktív dolgozó. Halmos Gábor, aki szintén sokan tett azért, hogy a régi konzervgyáriak, ha csak egy estére is, de újra egymásra találjanak, 41 és fél évig mun­kálkodott a rókusi gyárban, nyugdíjba vonulásáig. Molnár Jenő 1948-ban segédmunkás­ként vette föl első fizetését a szegedi konzervben, majd számviteli csoportvezetőként ment nyugdíjba a nyolcvanas diónyilatkozatában, és elismer­te a kérés jogosságát. A mi­niszterelnök beszámolt arról, hogy az elmúlt évben 0,6 szá­zalékról 0,97 százalékra emel­kedett a tudományos fejlesz­tésre elkölthető forrás a GDP arányában, ami 2002-ben eléri az 1,5 százalékot. Kifejtette ugyanakkor: a mostani tudo­mányos intézményrendszer szerkezetére felesleges több pénzt költeni, a mindenkori miniszterelnök által vezetett tudományos kollégium meg­kezdte a szükséges változtatá­sokat. Ennek kapcsán kiemel­évek közepén. De a gyártól el­szakadni nem tudott. Hat plusz évet „húzott le" konzervesként 1991-ig. Bénák Lászlóné is év­tizedekig volt a konzervgyár alkalmazottja, s meg ne feled­kezzünk a konzervesek egyet­len világbajnokáról, Tompáné Pannikáról se, aki 1953-tól 1992-ig dolgozott a gyárban, s szabad idejében kétszer is a vi­lág legjobb tekézőjének bizo­nyult. E)e - mint szombat este fölidézte a hetvenes évek ver­senyeit - még a legnagyobb sportsikerek idején se jutott eszébe, hogy megváljon a „Szekó"-tól. S találkoztam szombaton olyan konzervessel is, mint Kardos Ernő, a gyár egykori főmérnöke, vagy Hu­szár Irénke, aki hosszú évekig a békéscsabai konzervgyár igazgató asszonya volt. Mind­ketten több évtizede elkerültek már Szegedről, de a mostani konzervgyári ünnepre öröm­mel látogattak el újra az üzem­be. És most kellene, ugye, be­számolnom arról, milyen si­kerrel is jártam titokfejtés ügyében. Nos, eme bizonyos titokról senki nem beszélt ne­kem. Annál többen szóltak a gyár, a munkahely szeretetéről, olyan dolgozói közösségről, ahol a munkatársak egymás vi­gasztalva vitatták meg napi gondjaikat. Volt aki így fogal­mazott: mindannyian úgy érez­tük, tettünk valamit a gyár gyarapodásért. Beszélgettem olyan egykori konzervessel, aki azt mondta: ebbe a gyárba akkor is bejöttek a dolgozók, ha térdig ért a hó, mert szeret­te: nem általában a tudományt kell támogatni, hanem azokat a fő irányokat kell kijelölni, amelyek fontosak Magyaror­szág jövője szempontjából. Dudits Dénes szerint a kor­mányfő nyilatkozatában lénye­ges elem, hogy változatlanul elfogadja az 1,5 százalékos GDP részesedést. - Hiszen mondhatta volna, hogy a ne­héz gazdasági helyzetre való tekintettel, kénytelenek va­gyunk kevesebbet adni. Ezzel, szemben megerősítette a ko­rábbi politikai szándékot - • mondja Dudits Dénes, aki a tek itt dolgozni. Rósa László, a szegedi konzervgyár egykori igazgatója pedig úgy véleke­dett: talán azzal is magyaráz­ható a munkahely iránti ra­gaszkodás, hogy jó volt a ve­zetők és a beosztottak közötti kapcsolat, s az alkalmazottak hosszú éveken át azt érezhet­ték: fejlődik a gyár. - De ne feledkezzünk meg arról sem - említette a direktor hogy nyolcvanas években a munkásait egyik legjobban megfizető nagyüzem volt a vá­rosban a szegedi konzervgyár. Nem véletlenül: 1983 és 1989 között például megötszöröző­dött a nyugati piacokra szállí­tott áruk értéke, 2 millió dollár helyett már 10 millió dollár be­vételt könyvelhettünk el. Ma pedig..? Erről már szóljon Kiss Pál, aki 1966 óta a gyár alkalma­zottja, s jelenleg műszaki fő­munkatársként dolgozik. - Rendszerváltáskor nagyot fordult a világ a mi gyárunkkal is. Úgynevezett szovjet piaca­inkat elveszítettük, emiatt radi­kálisan csökkenteni kellett a dolgozói létszámot is. Jelenleg 260-an dolgoznak a Szegedi Konzervgyár Kft.-nél, s az egykori zöldség- és gyümölcs­feldolgozás már csak emlék. Napjainkban hústermékeink eladásával igyekszünk nyere­séget elérni. S nagyon bízunk abban, hogy ha már nem is lesz soha akkora a szegedi konzervgyár, mint egykor volt, azért a konzervtermelés még sok évig nem szűnik meg e nagy múltú üzemben. Bátyi Zoltán kormányfő szavainak ismere­tében sikeresnek ítélte a kez­deményezést. A professzor igazat adott a miniszterelnök­nek abban, hogy először struk­turális átszervezésre van szük­ség a tudományban. - A kér­dés az, hogy a struktúrának melyik részét akarjuk változ­tatni, s az milyen adminisztra­tív és anyagi költségekkel jár. Magyarországon nem az a baj, hogy nincsenek nemzetközileg elfogadott alapkutatási ered­mények, hanem az, hogy ezek nagyon nehezen, vagy egyálta­lán nem kerülnek át a felhasz­Emléktábla - jövőre Munkatársunktól A MEFESZ egykori alapí­tói, valamint a Magyar Politi­kai Foglyok Szövetsége Csongrád megyei Elnöksége azzal a kéréssel fordult a Jó­zsef Attila Tudományegyetem vezetéséhez, hogy „a szegedi egyetemi ifjúság 1956-os poli­tikai tisztánlátásának és bátor­ságának mementójaként" az egyetem helyezzen el emlék­táblát az Ady téri épület falára az október 23-i ünnep alkal­mából. Az egyetem és dr. Mé­száros Rezső rektor örömmel fogadta a kezdeményezést, de az Egyetemi Tanács a kéréssel kapcsolatban arra az állás­pontra helyezkedett, hogy az emléktáblát helyesebb jövőre, az egységes Szegedi Tudomá­nyegyetem megalakulása után elhelyezni, hiszen 1956-ban nemcsak a JATE diákjai, ha­nem a teljes szegedi egyetemi ifjúság részt vett a forradalmi eseményekben. Jövőre pedig már a Szegedi Tudomány­egyetem hallgatói közössége állíthat emléket az egykori diákoknak. Evangéliumi esték Munkatársunktól Fila Béla nyugdíjas egyetemi tanárt látják ven­dégül ma 19 órától az alsó­városi ferences kolostorban a Ferences Evangéliumi es­ték sorozatának keretében. Fila Béla „Zarándoklás a szó forrásához" címmel tart előadást. Kübekházi verseny Munkatársunktól Vers- és mesemondó ver­senyt rendeztek október 23. tiszteletére a kübekházi isko­lában. A község óvodásai és általános iskolái részvételével számos érdeklődő előtt meg­tartott bemutatón négy kate­góriában hirdettek győztese­ket. Az óvodások versmondó versenyében: 1. Balogh Ta­más, 2. Zádori Alexandra, 3. Hári Kata. Az általános iskola alsó tagozat versmondó verse­nyében: 1. Grafl Máté, 2. Ko­vács Nóra, 3. Nyemcsók Csil­la. Az általános iskola felső tagozat versmondó versenyé­ben: 1. Bakos Csilla, 2. Czakó Brigitta, 3. Erdődi Ágnes. A mesemondó kategóriában: 1. Sulyok Beatrix, Geló Nikolet­ta, Gógán Timea, Doktor Emerencia, 2. Bastos Réka. A versenyt, amelynek Bali Nán­dor helyi képviselő révén 10 éves hagyománya van Kübek­házán, idén Solymosi Lajosné pedagógus rendezte. nálói szférába - véli Dudits Dénes. A professzor szerint a kor­mányfőnek abban is igaza volt, hogy prioritásokat kell meg­szabni. - A prioritásokat azon­ban nem az alapkutatási szin­ten kell meghatározni, hanem abban a tekintetben, hogy mi­lyen eredmények kerüljenek át a gyakorlati életbe, az egészsé­gügybe, a mezőgazdaságba, vagy a környezetvédelembe ­mondja Dudits Dénes, aki sze­rint a kutatásfejlesztési priori­tásokat a gazdasági és pénz­ügyi prioritásokból kell leve­zetni. A professzor úgy véli, emellett leginkább a kutatások koordinálását kellene megol­dani, ami jelenleg nem műkö­dik. Hegedős Szabolcs

Next

/
Thumbnails
Contents