Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-22 / 247. szám

AzO#ág|tó Könyvtár átó^bcfyörölve Lengyelország: kommunistátlanítási törvénytervezel (2. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ -t-a PÉNTEK, 1999. OKT. 22., 89/247. ARA TELE-7-TEL: 45 FT (ELŐFIZETVE: 37 FT) TISZA GYÖNGYE DISCO|< W Wj fg *dlíwto>' 'Züute/U araig a belépés díjtalanl Hlp Hop - NY HOUSE RAB - LAT1NO - RECCE ARAB, BtOIAN, GHEEK. GERMÁN MUSK A belépés díjtalan. Budapest (MTI) A pontosított végösszeg szerint a „whiskys-rablóként" elhíresült Ambrus Attila, akit az Üllői úti OTP hétfői kirablásával gyanúsítanak, 47 millió 300 ezer forintot vitt el a pénzintézetből. Keszthelyi József őrnagy, a BRFK rablási alosztályának vezetője elmondta: az elkövetőről az OTP-ben nagyon jó minőségű felvételek készültek, de egyéb tárgyi bizonyítékok is azt támasztják alá, hogy Ambrus Attila követte el a bűncselekményt. H RÁDIÍSIvoM ytippoJrtno ngttgie eliLb Széna tér, 1956 Munkatársunktól A Délmagyarország Kft. támogatásával és kiadásában jelent meg Lévai István Széna tér, 1956 című könyve. A szerző, aki jelenleg az 56-os Szövetség Csongrád megyei szervezetének elnöke, 16 esztendősen élte át a negyvenhárom évvel ezelőtti eseményeket Részt vett a forradalomban, fegyverrel harcolt a szovjetek és az ÁVH emberei ellen. A Széna téri bázishoz sodorta sorsa, ahol Dudás József főparancsnok irányította a közel ötezresre becsülhető szabadságharcos csapatot. A könyv lapjain sorsok elevenednek meg. Szemléletes képet kap az olvasó arról, hogy a megtorlás időszakában milyen módszerekkel vallatta az ÁVH az embereket A kiadványt a Délmagyarország rovatvezetője, V. Fekete Sándor szerkesztette. Lévai István írását lapunk folytatásokban közli. (Ünnepi összeállításunk a 6-7. oldalon.) Két hét Ö

lyan ez, mint két hét irtózatos szerelem, szenvedély, testi-lelki egymásba ébredés, amelyben mindent lehetséges, ami a másiknak is jó: ember és szabadság velőt forraló találkozása. Ez ötvenhat. És az is, ami azóta történt ezzel a szerelemmel Az első néhány nap tündöklő bizonytalansága, majd pedig a durva elválás napja november 4. után, amikor nem lehetett tudni, mi is történt a másikkal. Elrabolták, erőszakot tettek rajta? Elhurcolták Munkácsra, Brioni szigetére, Szolnokra vagy a budai vár valamelyik pincebörtönében számolja fásultan a zuhogó pofonokat? Majd a következő hetek kétségei, mit is üzen, ha egyáltalán üzenet az, hogy föllobban még valami Salgótarjánban és a Munkástanácsok ülésein - ez is a lázas két hét része. Deres ágak közt bujkáló fegyveres fiúk a Bakonyban, október végi újságokat a padláson, pincében elrejtő könyvtáros lányok és eladó fiúk, a határtáblától visszafordulok, a lemerülök, a kibekkelésre készülődök. És a felejteni készülő sápadt sokaság. Azóta is ezt a történetet magyarázzuk. A MUK. Márciusban Újra Kezdjük. Azt hirdette, újrakezdjük, hogy lehetséges még. Hitegetés ez, vagy a színvallás kierőszakolása: milyen erős, és milyen gyönge az, aki velünk és nem ellenünk? Úgy lehet, a forradalomból ama tankokon idefáradt, sztyeppei barbároktól támogatott honi újhatalom tanulta mégiscsak a legtöbbet. Egy forradalmár igazából taníthatatlan. A nép pedig kezelhető, vagy ha cinikusan akarok fogalmazni, két szerelem, két forradalom között könnyedén idomítható. Ötvenhat legfőbb botránya pedig az, hogy amit a magyarok ebben az októberi szerelemben ilyen módon váratlanul és odaadással megtapasztaltak, a történelmi pillanat mámorának, az elragadtatottságnak, a félelemnélküliségnek és a szabadságnak a tudását a hatalom sajátította ki: a könnyebbségek fejében felejtést kért, az egzisztenciális biztonság fejében bólintást kért, a bőrzakós, hidegkövű durvaság helyett talpas Kossuthot szívó, hangját csak ritkán felemelő, omnipotens pártapákkal árasztotta el az ország gyárirodáit, hivatalait, könyvkiadóit és katedráit, további szisztematikusan aljas munkával igyekezett morálisan ellehetetleníteni azokat, akik odatartották az arcukat ávóssortüzek és orosztankok elé. Amit el lehetett rontani, elrontották. Amit be lehetett piszkítani, bepiszkították. És én mégis az idealizmust választom. Ezért mondom azt, hogy nagyon kellene egy ház Szegedre, mert a forradalom, vagyis eme októberi szerelem ebből a városból indult. Azt hiszem, kellene egy ház, mondjuk, a Hajnóczy vagy a Gogol utca csöndjébe, mindössze két szint, lenn a részletes kiállítás, amit a történészek készítenének, fönt pedig a találkozások tere, ahol mindenki együtt, végre együtt lehetne, és az udvaron az épületnél magasabb zászlótartó rúd, ráfűzve a lyukas piros-fehér-zöld, ami fegyelmez, mert emlékeztet, és ami egy, ami oszthatatlan. Megveszekedett idealista vagyok, amikor ezt mondom. De nem idealista-e maga a forradalom természete is, nem idealista-e, aki úgy hiszi, hogy lehetséges szeretni szabadságot, és lehetséges bízni benne, és hogy ennek a bizalmas szeretetnek végül gyümölcse lesz, hogy a kitört kirakatok közé helyezett pénzgyűjtő tálacskák emléke, a fölvonulások emléke, a sebesült bajtársak emléke nem törölhető el végleg?! A forradalmi lobogó, a lobogó oszthatatlan. Nem lehet elkülöníteni a színeit, mint a salakos futósávokat az atlétikai pályán, s nem lehet a lyukat, ezt a történelmi szimbólumot sem külön „kezelni". Hogy is nézne ki a lyuk önmagában? Mégis nehéz bármi érvényeset mondani erről a két hétnyi lázról, mert ez olyan, mint két ember összekapaszkodása az ágyban, mondjuk egy történelmi hotelszobában, ami után az egyik erre, a másik meg arra. A szabadság és az ember útja kétfelé tartott. Hinni kellene, hogy mindig kétfelé tart? M

agyarország ma önrendelkező közösség. Morajlik és vitázik, küzd és szenved, de amit lát, végre nem moszkvai foncsorozású tükörben látja. Sok a rossz, torz tükör, sok a dühödt, fehér ököl De viselni lehet a kokárdát, hordani a nemzetőrszalagot, énekelni a Himnuszt, és választani a választhatót. Hála ötvenhatnak, és hála azoknak, akik miatt erre az októberi napokra emlékezhetünk. Radnóti, Deák, Eötvös: vissza a gyökerekhez Búcsú a hatosztályostól Munkatársunktól A szegedi önkormányzat közgyűlése 2000 szeptemberétől nem engedélyezi az önkormányzati fenntartású intézményekben a hatosztályos gimnáziumi beiskolázást. A döntés értelmében ez alól csak a Radnóti gimnázium tehetséggondozó matematika iskolája kivétel, speciális jellege miatt. Ugyanakkor a közgyűlés nem fogadta el, hogy a Deák Ferenc Gimnázium angol-magyar kéttannyelvű osztálya is hatosztályosként folytassa. A hatosztályos gimnáziumok kimenő rendszerű megszüntetését a szegedi közoktatási rendszer egységesítésével, a szülői érdeklődés csökkenésével és a képzés „kettős finanszírozásának" megszüntetésével indokolták. A határozat nyomán a Radnóti Miklós Gimnáziumban kettő, a Deák Ferenc Gimnázium iskolaszövetségében kettő, az Eötvös József Gimnáziumban pedig egy 6+6-os hetedik osztály fut ki utánpótlás nélkül. Mindhárom gimnázium a pedagógiai programjában meglévő négyévfolyamos képzéseket kívánja fejleszteni a hatosztályos oktatás helyett. Szünet a Radnóti gimáziumban. A három 6+6-os osztályból csak egy marad. (Fotó: Miskolczi Róbert) (Cikkünk az 5. oldalon.) Csökkenő árak, túltermelés Úszott a tengeri 47 milliót vitt a whiskys Kis szegedi kukoricapiac: zsákos kiszerelésben valamivel drágább. (Fotó: Gyenes Kálmán) Munkatársunktól Közepes eredmény mellett is hétmillió tonnás kukoricaterméssel számolnak országszerte, amiből 3 millió tonna felesleg lesz a hazai piacon. Csongrád megyében 51 ezer 562 hektáron vették el ezt a terményt a gazdák, s csütörtökig 39 ezer 700 tonnát már a magtárakba is szállítottak - tudtuk meg a megyei FVM Hivataltól. Bár nem is olyan régen még rekordtermést reméltek a gazdák, ma már látszik, a várakozások nem mindenütt teljesültek. A belvíz ugyanis sok táblába „beleharapott" a nyár elején, így a feketeföldeken szűkebb termésátlagokkal is be kellett érniük az idén a gazdáknak. Van, ahol jóval 8 tonna feletti hozammal számolhatnak most, az aratás vége felé, s akad, ahol alig éri el az öt tonnát hektáronként a termés. A közepes év ellenére is bizonyosnak tűnik, hogy az idei kukoricatermés harmada felesleges lesz idehaza. Ez már a nyomott árakon is látszik. (Részletek a 3. oldalon.)