Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-21 / 246. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. OKT. 21. OKTATÁS, KULTÚRA 11 kasszisztensi képzést akkreditálni. Ez három éves oktatást jelentene, amely után a végzősök a főiskolán is folytathatnák, némely vizsgák alól mentesülve. A technikusképzés népszerűségét mutatja, hogy olyan diákok is vannak, akik az egyik szakma elvégzése után másikat is elkezdenek tanulni, s ezt az idén módosíttott törvény értelmében ingyen megtehetik. A képzés nemcsak biztos talajt, hanem jó ugródeszkát is jelent a felsőoktatás felé: mivel a beiratkozással „megvárják" a felsőoktatásból abban az évben kimaradtakat is (júniustól augusztus végéig is lehet jelentkezni). Ők azok, akik a biztos szakmát választják, s aztán technikusi oklevél birtokában ismét próbálkoznak a továbbtanulással. Ugyanígy egyre többen vannak, akik szakmunkásdiplomát nyernek, két év alatt leérettségiznek, s aztán jelentkeznek a technikusi szakokra. A Tisza Lajos Könynyűipari Szakközépiskolában textil és ruhaipari szakmákban képeznek technikusokat. Míg a textiles szakmákat egységessé vonták össze, a ruhaipari képzés újabban három ágból áll, a technológus, a marketing ügyintéző és a modellező technikus szakmákból. Utóbbiak az iskola legnépszerűbb képzései, az ügyintézői képzésből például másfél osztályt kellett indítsanak a túljelentkezés miatt, és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a modern ruhaipari képzés lehetősége a középiskolai beiratkozásnál is vonzóvá tette az addig sem elhanyagolt iskolát. Pernek József Művészeti díjasok Budapest (MTI) A Magyar Művészetért díj kuratóriuma odaítélte 1999. évi elismeréseit, s a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes gálán nyújtják át december 2-án a budapesti Nemzeti Színházban. Gubcsi Lajos, a grémium elnökének tájékoztatása szerint a kitüntetést Cserhalmi György (színművészet), Sára Sándor (filmművészet), Kocsár Miklós (zeneművészet), Tóth Bálint (költészet), Lajkó Félix (zeneművészet), a Kaláka Együttes (zeneművészet) Péterfy László (szobrászat), Gergely András énekes és Fodor Sándor (Neti) hegedűs (határon túli magyarság művészete) nyerte el. IVŰÍÍ Albertet (irodalom) posztumusz részesítette díjban a testület. Az 1908-ban Erdélyben született író 1998 februárjában, az Egyesült Államokban hunyt el. Az Erdélyi Szépmíves Céh tagja. 1934-ben a Farkasverem című regényéért Baumgarten-díjat kapott. Wass Albert 1952-től élt Amerikában. Tanított a Floridai Egyetemen, megalapítója volt az Amerikai Szépmíves Céhnek. Titanic-fesztivál Budapest (MTI) Minden eddiginél többen, 14 ezer 96-an váltottak jegyet idén a hetedik alkalommal megrendezett Titanic nemzetközi filmjelenlét fesztivál vetítéseire. Az október 7-17. között a főváros három filmszínházában, a Toldi, az Örökmozgó és a Kossuth moziban tartott 80 vetítésen öt kontinens 12 országának 32 filmje került vászonra. Csongrád megye kis- és középvállalkozói figyelmébe! A PROGRESS Vállalkozásfejlesztő Alapítvány tájékoztatja a megye kis- és középvállalkozóit, hogy pénzügyi forrásainak kiegészítésére max 1 300 000 Ft összegű, 15,5% -os kamatozású mikrohitel igényelhető. Bővebb információért forduljon ügyfélszolgálati irodánkhoz 6722 Szeged, Tisza Lajos lat 63. Tel.: (62) 424-636,44-1) -11 • Fax: (62) 483-233. ^ress Minden egy helyen a vállalkozókért! Két év múlva ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a szegedi textilipari szakképzés. A városban és a megyében a háború után kezdtek kiépülni a textilipari üzemek, így hozták létre 1951-ben a mai Tisza Lajos Könynyüipari Szakközépiskola elődjét. Az iskola azóta textiles és ruhaipari szakemberek nemzedékeit nevelte ki, ma már a modern rendszer szerint. Magyarországon ma mindössze három textilipari technikusképző nyújtja ugyanazt, mint a Tisza Lajos Könynyűipari Szakközépiskola. Budapest, illetve Győr mellett egyedül a szegedi középiskolában lehet textil és ruhaipari technikusi képzést kapni. Ahogy az idő telt, az iskola neve is mutatta a fejlődés irányát, hiszen a korábbi „textilipari" elnevezés idejét múlta, és a hangsúly eltolódása nyomán a névtáblára is „könnyűipari" került. Koczor Lajos igazgató szerint mindez a keresett és piacképes szakmák számlájára írható, hiszen e két tényező alakította az iskola képzési profilját is. Az igazgató úgy látja, a magyar textilipari üzemek közül azok maradtak meg. amelyek a nyugati piacon is meg tudták állni a helyüket, s ezek az üzemek nem mindig a nagyobbak voltak. Tapasztalatok mutatják, hogy a Tisza Lajosban végző diákok többsége sem a nagyobb cégeknél, hanem inkább a kisebb vállalkozásoknál talál BAVARIA SZEGED Szeged, Tempói kapu 6. Tel.: 62-443-783. BMW-alkatrészbolt szerviz - bontó karosszéria-javítás, fényezés A Szegedi Óvodáskorú Légúti Betegekért Alapítvány (adószám:18451755-1-06) megköszöni támogatóinak az SZJA lT-ának felajánlását. A befolyt 377 669 Ft-ot az asztmás gyermekek egészségmegőrzésére fordítottuk: terápiás utaztatáshoz, sóbarlangfenntartáshoz, felújítási munkákhoz, gyógytornafoglalkozáshoz. HUS KFT. Szeged, Szent István tér Hatósági Húsbolt ÚJRA MEGNYÍLT! Sertéskaraj 490 Ft Sertéscomb 470 Ft Sertéslapocka 450 Ft Marba apróhús 480 Ft Marhacomb 642 Ft Naponta 6-12 óráig várjuk Önöket! Bevált a ruhaipari technikusképzés Az élet alakította iskola A Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola jól felszerelt műhelye 200 technikustanulót tud fogadni. (Fotó: Karnok Csaba) munkát: itt többet kell dolgozni, de jobban meg is fizetik őket. A textilipari képzésben figyelembe kell venni az európai integráció után is eladható tudásuk legyen a végzősöknek: az iskolában is tisztában vannak vele, hogy ehhez egyrészt a legmodernebb technológiákat kell megtanítani, másrészt a diákokat használható nyelvtudással kell elengedni. Előbbi részben helyben, részben a Szeged környéki üzemekben megtörténhet, hiszen az iskola műhelyében 200 tanuló tud egyszerre dolgozni, és a diákok a megye legkülönbözőbb üzemeiben végzik a gyakorlatot. A nyelvoktatás a technikus tanulók számára immár hat évig tart, egy idegen nyelvből érettségit is tesznek, az 5. és 6. évfolyamon pedig-a speciális szaknyelvvel ismerkednek meg. Ezután már csak a diák szorgalmán múlik, hogy el tud-e boldogulni a külföldi szakirodalommal vagy meg tudja-e állni a helyét külföldön is. Koczor Lajos szerint a technikusképzéssel kapcsolatos vitákra az élet adta meg a választ. Míg korábban a szakemberek arról vitatkoztak, érdemes-e az érettségi után még két évig az iskolában tartani a diákokat, amikor a főiskola három éves, most nyilvánvalóan látszik, hogy a szakképzés új rendszere bevált. Ezt a főiskolák azzal próbálják áthidalni, hogy bizonyos technikusképzések akkredittálásával mennek elébe az „elcsábított" hallgatóknak. A Tisza Lajos szakközépiskola például a Könnyűipari Műszaki Főiskolával együtt készül mérnöPVC • PARKETT Szilléri sgt. 27. lel,: 62/422-448 l