Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-16 / 242. szám

SZOMBAT, 1999. OKT. 16. HIRDETÉS 3 jegyzet Egyesületi támogatás Kaposvár (MTI) Háromezer hallgatónak 30 millió forint támogatást juttatott eddig a Somogy ért Egyesület által létrehozott Somogyi Egyetemistákért és Főiskolásokért Közala­pítvány - tudatta az idei pályázati kiírást megelőző­en Gyenesei István, a kura­tórium elnöke. A négy éve működő alapítvány ötöd­ször hirdet pályázatot, amelyre azok az állandó somogyi lakhelyű diákok jelentkezhetnek, akik az or­szág bármely részén vala­mely felsőoktatási intéz­ményben nappali tagozaton tanulnak. Tiszazugi tervek Szolnok (MTI) A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­rium véleménye szerint aligha lesz lehetőség a Ti­szazug régióváltási elkép­zeléseinek megvalósításá­ra. A tiszazugi helységek önkormányzati vezetői au­gusztus 10-én, Tiszainokán tartott ülésükön határoztak arról: megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a Tisza és a Körös által határolt Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei térség a létrehozandó Észak-alföldi Régió helyett csatlakozhatna-e a vidék­hez hagyományosan több szállal kötődő Dél-alföldi Régióhoz. A 19 települést tömörítő szövetség a mi­nisztériumi vélemény el­lenére továbbra is napiren­den tartja az ügyet. Ellenállt a szomszéd Högyész (MTI) Elakadt a gázvezeték építése a Tolna megyei Hőgyészen, balesetveszély állt elő az egyik ingatlan­tulajdonos ellenállása mi­att. A levegővel töltött, nyomás alatt lévő mű­anyag gázelosztó vezeté­ket 15 méter hosszan vala­ki kiemelte, és több he­lyen faoszlopokkal tá­masztotta alá. Az eset mö­gött az ingatlant tulajdon­lók önkényeskedése áll. A területen nem kapta meg a szolgáltató a hozzájáruló nyilatkozatot, így bíróság­hoz fordult, s a jogerős végzés birtokában végezte a munkálatokat. A tulajdo­nos időközben három bu­dapesti személynek el­ajándékozta az ingatlant, akik magukra nézve nem tartják érvényesnek a vég­zést. Ipari park Balassagyarmat (MTI) Befejeződött a balassa­gyarmati ipari park infrast­ruktúrájának kiépítése, pénteken megkezdődött a létesítmények műszaki át­adása. A majdani befekte­tőknek szánt 13,5 hektáros területet kamion forgalom­ra méretezett aszfaltozott utak, külső-belső szenny­vízhálózat, ivóvízvezeték, elektromos energia és tele­fon hálózat, autóbusz par­kolók és fordulók teszik komfortossá. A 240 millió forintos költségű munkákat az egri Nemzetközi Beto­nút Építő Kft. végezte el napra pontosan tartott ha­táridővel. Budapest (MTI) Az lgazságügy-mi­nisztérium másfél év alatt tizenkilenc törvény­javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek és eb­ből ez idáig tizet el is fo­gadott a T. Ház - össze­gezte a tárca tevékeny­ségét Dávid Ibolya pén­teken a Budapesten megtartott sajtóbeszél­getésen. Az igazságügy-miniszter az aktuális feladatok közül kiemelte a 2000. év első tör­vényének szánt előterjesz­tést, amely a Szent István-i államalapítás emlékének megőrzéséről és a Szent Ko­ronáról rendelkezik majd. Elmondta: szeretné, ha ez a jogszabály a legteljesebb nemzeti konszenzussal szü­letne meg. Sajnálatosnak tartotta vi­szont, hogy a 2000. évre nem lehetett megalkotni ­két ellenzéki párt miatt - az új évezred új alkotmányát. - Be kellett látnunk, hogy az elkövetkezendő három évben sem lesz meg a kon­szenzus ebben a kérdésben ­mondta Dávid Ibolya. Újságírói kérdésre vála­szolva az igazságügy-mi­niszter közölte: a Szent Ko­rona elhelyezéséről szóló jogszabály feles törvény. - Azzal, hogy a Szent Korona őrzését közjogi mél­tóságok látják el, nem jár Budapest (MTI) A MÁV Rt., az ORFK és a határőrség vezetői pén­teken megállapodást írtak alá a fővárosban annak érdekében, hogy csök­kentsék a lopások, a ron­gálások és a vasúti „dézs­málások" miatt évente keletkező több mint 400 millió forintos kárt a rész­vénytársaságnál. A témáról tartott sajtótájé­koztatón elhangzott: a meg­állapodás nem új keletű, hi­szen korábban is létezett ilyen a három szervezet kö­zött, de a határőrség jogköré­együtt, hogy kétharmados szavazattal kellene a tör­vényt az Országgyűlésnek elfogadnia. • - Az Országos Igazság­szolgáltatási Tanács (OIT) egyhangú döntéssel rendelte el Kovács Mihály ügyének sürgősséggel való tárgyalá­sát, ennek ellenére hónapok óta nem történt semmi ­mondta Dávid Ibolya. nek bővülése miatt most újra kellett azt fogalmazni. Orbán Péter országos rendőrfőkapitány elmondta: a megállapodás nem azt je­lenti, hogy az ORFK máris külön vasúti rendőrséget állí­tana fel, a bűncselekménye­ket jelenleg a vasút fegyve­res biztonsági szolgálatának jobb szervezésével próbálják A miniszter a jogegyen­lőség terén tapasztalható visszásságnak tartja, hogy az OIT által is fontosnak ítélt ügyben, Kovács Mi­hály aranyüzleteivel össze­függésben, a bíróság közel három éve nem tűzi ki a tárgyalást. Közölte: az OIT tagjaként az a meggyőződé­se, hogy aki ebben a testü­letben nem bíró, annak ­tiszteletben tartva a bírói megakadályozni és felderíte­ni. Kukely Márton, a MÁV Rt. vezérigazgatója arról szá­molt be, hogy a teher- és a személyforgalom terén egy­aránt javult a biztonság. Hozzátette azt is, hogy ki­emelt figyelmet szentelnek a nagyobb pályaudvaroknak és a vasúti csomópontoknak. ítélkezés függetlenségét - a civil kontrollt kell gyako­rolnia. Hozzátette: igazságügy­miniszterként pedig a vég­rehajtó hatalom kívánságát kell érvényesítenie. - Felháborító, hogy 1996-ban érkezett meg az ügyészségtől a vádirat a bí­rósághoz, és még ki sem tűzték a tárgyalást - jelen­tette ki Dávid Ibolya. Ennek egyik első jele az, hogy a Ferencvárosi és a Keleti pályaudvaron kiépí­tették a videokamerás fi­gyelőrendszert, amelyhez hasonlót készülnek telepíte­ni más kiemelt fontosságú helyekre is. A megállapodás többek között tartalmazza a vasúti átjárók és a pályaudvarok biztonságának, valamint a vagyonvédelem technikai feltételeinek javítását, to­vábbá a MÁV Rt. rendészeti egységeinek segítését, és a nemzetközi személyszállító vonatok rendszeres ellenőr­zését. Petóháza (MTI) A lefoglalt bizonyítékok alapján 30 millió forint ér­tékben lőtt ki vadat K. Zsolt petőházi lakos, a húst illegá­lisan dolgozta fel és adta el éttermeknek. K. Zsolt és há­rom társa nyomára össze­hangolt nyomozás után ju­tottak a rendőrök, mivel több olyan információ került a birtokukba, hogy a gyanú­sítottak a múlt év eleje óta folyamatosan és rendszere­sen engedély nélkül vadász­tak. Hozzátette: K. Zsolt egyébként 1998 elejéig hi­vatásos vadőrként tevékeny­kedett. A K. Zsoltnál tartott ház­kutatás során több, kifeje­zetten orvvadászat céljára használt, hangtompítóval és célzóberendezéssel ellátott fegyvert találtak és foglaltak le a rendőrök. Dávid Ibolya - tárcájáról és az ítélkezésről Törvény a Szent Koronáról Dávid Ibolya igazságügy-miniszter és Hende Csaba államtitkár a budapesti sajtóbeszélgetésen. (MTI Telefotó: Kovács Tamás) Magyarnak lenni (15.) Álmosdi emberünk r egnap, októ­ber 15-én emlékez­hettünk meg az ál­mosdi csa­ta (1604.) évfordulójáról. Bocskai Ist­ván vezérletével a hajdú és székely hadak legyőzték a Habsburgokat, rövid időre felavatván történelmünk egy emlékezetes és tanulságos szakaszát. A Hajdú-Bihar megyei helység határában emlékmű őrzi a hadak erőp­róbájának helyét. Ki volt az a Bocskai Ist­ván, akinek a nevével össze­fonódtak az események? Bocskói és kismarjai Bocskai István Kolozsvárt született 1557-ben, György és Sulyok Krisztina fiaként. Az a kor az árulások és gya­koripálfordulások kora volt. Bocskai harmincöt évesen váradi kapitány és bihari fő­ispán, Báthory Zsigmond meghitt embere. Básta zsar­noksága és Rudolf császár önkényes törvénye, melyben megtiltotta a vallásügyek or­szággyűlési tárgyalását, megfordtíotta világlátását. A megosztott magyarság ugyanis az országgyűléseken tudta „kibeszélni" magát ­ha ezt nem tehette, maradt végső érvként a kard. Sűrűn éltek vele. Bocskai István nemzetvé­dő és nemzetépítő műve a magyar történelem legérté­kesebb hagyományai közé tartozik. A hadvezér és a fe­jedelem a három részre sza­kított országban, a Habs­burg-hatalom és a török porta függőségében terem­tette meg a nemzeti összefo­gás új alapját. Mátyás király után csak Bocskai Istvánnak sikerült a „Magyar Korona nemzetségét" ismét európai szerepbe emelni. Mint említettem, a Habs­burg-hatalom elleni győztes szabadságharc kezdete, az álmosdi csata 1604. október 15-én volt; a következő esz­tendőben Bocskai személyé­ben az erdélyi és a magyar­országi fejedelmi uralom egyesült (az erdélyi rendek Medgyesen 1605. február 21-én választották fejede­lemmé, míg a magyarorszá­giak Szerencsen tették ugya­nezt április 20-án). A magyar rendi és vallási szabadságjogokat szentesítő bécsi békét 1606. július 4-én kötötte meg Bocskai, majd a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét 1606. no­vember 11-én szentesítették. Az elsővel az osztrákokkal szembeni viszonyunkat sza­bályozta, a másikkal a tö­röktől óvták az országot a fejedelem és békekötői. Ezek az összefüggő békeszerződé­sek nemcsak hazánkét, ha­nem érdemileg befolyásol­ták sok közel-keleti, balkáni, közép-európai és nyugat-eu­rópai állam történelmét. Az elért hatás Bocskai István politikusi nagyságát bizo­nyítja. Számunkra természete­sen az ország és a nemzet egységét szolgáló tettek je­lentenek a legtöbbet. Bocs­kai István maga is ezt az egységet tekintette első cél­nak. Végrendeletében, 1606. december 17-én így tesz em­beri és politikusi vallomást erről - az akkori helyesírás szerint: „Meghagyom s irom, szeretettel intvén mind az Erdélyi és Magyar Orszá­gi Híveinket az egymás kö­zött való szép egyességre. Atyafiúi szeretetre az Erdé­lyieket, hogy Magyar Or­szágtól, ha más fejedelem­ség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A Magyar Or­szágiakat, hogy az Erdélyie­ket töllök el ne taszítsák, tartsák ő attyafioknak, és ő ' véreknek, tagoknak". Végrendelete papírra ve­tése után tizenkét nappal. 1606. december 29-én meg­mérgezték Bocskait. A tettes - a kor tanúi szerint - Kátay Mihály kancellár volt. Bű­néért a hajdúk Kassán fel­koncolták. A végrendelkező Bocskai környezetében ma­gyar pusztította a magyart. Az a kor a nagy pálfordulá­sok ás árulások kora volt. A végrendelet azonban tiszta beszéd, még ha sokan ma­napság nem is tudják értel­mezni. Pataki Sándor Milyen volt o S okan szeretnék, ha már senki nem emlékezne az olaj szőkeségére, és ebben a szőkeségben nem érez­nék újra - és újra, és megint - a maffia fürge fodrász­kezeit, amelyek a százmilliókat eltették, és azóta már bi­zonyára ki is mosták, vagyis az üzleti - és politikai - élet legális keretei között működtetik. Mert miközben a maffiáról beszélünk, ne felejtsük el, hogy mi is ez valójában. Nem csupán szervezett bűnö­zés, hanem a bűnözésnek olyan magas fokon szervezett formája, amely a politikai életben és az államigazgatás­ban, mondhatjuk úgy is, hogy a törvényhozásban, a végrehajtásban és az igazságszolgáltatásban egyaránt kitűnő, köztiszteletben álló kapcsolatokkal rendelkezik. A sokat látott közép-európai embernek ezért az a ne­hezen kimondható mondat is eszébe jut, hogy reméljük, ez a mostani harc a közélet úgynevezett megtisztításáért már tényleg az, ami, nem pedig egy újabb fordulat azok­nak az erőknek a szívós küzdelmében, amelyektől meg­tisztulni, megszabadulni szeretnénk. Magyarán: hihe­tünk-e a szemünknek, hihetünk-e annak, amit látunk? Avagy a kulisszák mögött valami másról szól ez e törté­net? A szőkeségnek, a kifodrászolt olajnak sok áldozata, sok halottja volt már. Ha Pallag László békéscsabai kisgazda képviselő valóban azt teszi, amit látunk, akkor egyrészt nagyon nehéz dolga lesz, másrészt tevékenysé­ge következtében szükségszerűen számos közéleti hulla fog a porondon bűzleni - a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás magasabb szfériából hullva a lábaink elé. Ha egyáltalán, ebben az országban még le lehet hullani... És ha ez a hullás átterjed Csongrád me­gyére is, az csak jó. De mi lesz a többi megyével? Mert ugye azt senki nem gondolja, hogy egy ilyen, az egész országot súlyosan érintő ügylet kizárólag két megyére, Békésre és Csongrádra korlátozódna, és a szálak nem futnak át a megyehatárok fölött, s hogy nincsenek Bu­dapesten is úgy összegubancolva, hogy lehetőleg senki ne legyen képes szétfejteni őket? U+tUX MODULBAU Tel.: 491-022. Tel.: 466-092. NATÚR AJTÓK, ABLAKOK 30% engedménnyel, hitellehetőséggel! Humanitárius segítség Orosz gáz, magyar engedéllyel - Jugoszláviába Budapest (MTI) A magyar kormány eseti engedéllyel, az Európai Unió irányelveit figyelembe véve, hozzájárul humanitári­us gázszállításokhoz Kis-Ju­goszlávia területére - közöl­te Chikán Attila gazdasági miniszter pénteken sajtótájé­koztatón, Budapesten. A mi­niszter ezzel a kijelentésével cáfolta azokat a világsajtó­ban napok óta keringő hí­reszteléseket, melyek szerint Magyarországon keresztül nincsenek gázszállítások Kis-Jugoszlávia területére. Chikán Attila elmondta: ilyen szállítások - eseti en­gedéllyel - már voltak és a jövőben is lesznek. Mihail Kaszjanov orosz pénzügyminiszter kérdésre válaszolva elmondta: Orosz­ország teljesít humanitárius energiaszállításokat Jugoszlá­via területére, hogy a jugo­szláv lakosság túlélje a telet. Ebből a célból 150 millió dol­láros hitelt adott az orosz kor­mány a jugoszláv kabinetnek. A program keretében többek között gázszállításokat is tel­jesítenek, illetve hozzájárul­nak a lerombolt elektromos Vadőrből lett vadorző Vasutas-rendőr megállapodás A biztonságosabb vonatokért

Next

/
Thumbnails
Contents