Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-15 / 241. szám

PÉNTEK, 1999. OKT. 15. KITEKINTŐ 7 Az uta­zás - ha élmény ­nagy él­mény. Iga­zából az indulás pillanatá­val kezdődik, de mindig komoly előkészületekkel, és aprólékos utólagos emlékrendezéssel jár. Sokan kényszerből utaz­nak, izgalommal telve, gom­bóccal a gyomorban, de a legtöbb utazó azért mozdul el otthonról, mert szeret ide­gen tájjal, másfajta embe­rekkel ismerkedni. És látni a szépet. Nincs ez másként Rácz Miklós és Fűz Mária esetében sem. Velük épp Malmőben, annak is a kelle­mesnek mondható parkjában váltottunk néhány ismerke­dő mondatot. Később, a trel­leborgi hajó társalgójában beszélgettünk, asztaltársunk volt még a skandináv körút sokadik résztvevője, Takács Miklós. Mindhárman kiérde­melték már a világjáró sze­gediek házi kitüntetését, hi­szen egyik kezükön meg tudják számolni, hogy hol nem voltak még Európában. - Kisteleki lány vagyok ­tudatja velünk Marika -, on­nan kerültünk Szegedre. A Délépnél dolgoztam, míg meg nem szűnt, ott ismer­kedtünk meg Miklóssal. Már mindketten túl voltunk az első házasság nehézsége­in, nem is esküdtünk össze, hiszen sokan élnek így, és mi se akartuk megbontani a család nevét, ezért Szabó Mihályné maradtam. Fiam már felnőtt. Miklósnak két gyermeke van, közös nin­csen. Járjuk a világot, nem­rég voltunk Olaszország­ban... - Repülővel? - Kocsival. Vittük a sát­rat, útközben ahol elfárad­tunk, megpihentünk. Chiog­giában aludtunk, tenger mel­letti kempingben. Kifizettük a ránk eső részt, jó helyet si­került kapnunk. S onnan mentünk még Rómába, hogy annak látványát se mu­lasszuk el, ha már arra já­runk. - Megnézik előre, hogy majd mit néznek, ha oda­érnek? - Már tavasszal a pros­pektusokat böngészem. Ki­választom a legjobban tet­szőt... Miklós két ujjának egy­máshoz dörgölésével ad je­let a nemzetközi manijelről, hogy még idejében tudjam: az igazi meghatározó az ilyen ajánlatnézőben a pénz. A vágy kimért szabója. - Főleg az utószezonokat szeretjük, akkor még délen meleg van, most is 41 fok volt, és már nincs akkora tömeg. Lényegesen ol­csóbb, mintha a turistasze­zon kellős közepén men­nénk. - Máshol is kamerával a kézben látni önöket? - Videóra vesszük a lát­nivalót. Az épületeket, a szép tájakat. Belemondjuk, amit látunk. Épp az esti visszanézésnél nevettünk azon, hogy más is így csi­nálja. A tengeren felvett ké­peknél egymás után hallat­szik: most hagyjuk el Dáni­át, most hagytuk el Dániát... Városok látképei, terek, templomok, az utca forgata­ga s vele az idegen életek darabkái jönnek így haza. Itthon, célszerű rendezéssel, a látottak könyvbéli kiegé­szítésével készül a házi úti film, amit aztán ismerősök­kel, barátokkal megnéznek, történetekkel kerekítenek egészre. Miklós, mivel nincs kötött munkaideje, a könyvelésbe bármikor bele­foghat, alkalmanként egye­dül is újranézi a felvétele­ket, s mindig talál valami érdekeset, amit korábban észre sem vett. A nagy szegedi utazók, ide soroljuk a Pick kézilab­dacsapatának világjáró drukkereit, közük a Rácz -Fűz párost, még be sem fejezik az egyik utat, már a másikkal kezdenek kacér­kodni. Ha több ezer kilo­méteres és bármennyire is embercsigázó a buszozás, a vége felé már a következő kirándulás terve szövődik. Most a szegedieknek skan­dinávra skandináv jött, svéd után norvég csapatot sorsoltak a Pick ellenfeléül. - Oda mindenképpen el szeretnék menni - mondja erre Takács Miklós, Ráczék asztaltársa. Hozzáteszi, hogy Amerika és Japán is jól jönne, de az még kicsit távolinak mutatkozik. Ha csak nem rendeznek kézi­labda világkupát, mint a fo­ciban, s azt épp nem a sze­gedi csapat nyeri. A követ­keztetés helyes, mert a mai állapotok szerint a szegedi labdarúgók, a mi életünk­ben, biztosan nem nyerik meg a Bajnokok Ligáját, hogy tokiói úttal örvendez­tessék meg a szurkolóikat. Ha mégis - viszem fél Kisteleket! Majoros Tibor Kedves Környékbéliek! C sak azért mesélem el hosszú utazásunk parányi részle­tét, tengerből a cseppet, hogy Önök is tudják meg, mi minden nem történik a magyarral, ha elhagyja otthona környékét s átlép bizonyos határokat. Esetünkben, az oszt­rákot, a németet, a dánt, a svédet, vagy ahogy mondani szoktuk: a fejlett nyugatit. A minap - a múlt héten említett alingsasi krumpli okán - a svéd kisvárosba „léptünk át". Ezrekben mértük a kilométereket, így száznál több szurko­lói torokból harsanhatott a magyar szó. Buzdítani érkez­tünk - folzászlózottan - a szegedi csapatot, hogy minden­képp maradjanak bent a Pick kézilabdásai az európai ku­paküzdelmekben. Akik még nem jártak arra, azoknak mondom: tőlünk nyugatra a táj valahogy szebb, gondozottabb és olyan, mint amelyiknek van gazdája. Akik a közmondást, hogy a „szomszéd rétje mindig zöldebb", illetik erre a vidékre, a dánoké, a svédeké, a németeké még az osztrákoké - tény­leg zöldebb. Nem is traktálnám ezzel a kedves környékbé­lieket, hanem mondom tovább... Szinte „percek alatt" megjártuk Dániát, láttuk Göte­borgot, Malmot, álltunk a Balti-tenger kompján s lakó­tömbnyi másik vizimasináján hajóztunk be a németek ki­kötőjébe. Rostocki „rostokolásunk" alkalmával az érkezé­sünkkor derült ki, hogy nincs elég szoba. Jobban mondva van, csak nem olyan, amilyenre az út szervezői gondoltak. (Eddig úgy történt a szobafoglalás, hogy a szurkoló jelezte a szervezőnek, párosan vagy hármasban kívánja álomra hajtani a fejét, ha odaér az Etap, vagy a Forma-1 valame­lyikébe. Előre, forintban, kifizettette a rávalót, majd érke­zés után „humott egyet, fóltisztálkodott" és ment tovább.) Kishajnalnak táján ugyan, de Rostockban is sikerült víz­szintbe helyezkednünk, majd ébredés után onnan útnak indulnunk. Ilyenkor, hazafelé már a magunkfajta utazó kényelmesen hátradől a kényelmesnek épp nem minden­kor nevezhető ülőhelyén. Abrakolt bőven az otthoni szend­vicsek zacskóiból, iszogatott a buszbüfé hűtött söreiből, kortyolgatott gyógyszer gyanánt a „rettenetes"-nek híreit pálinkából, s ennek okán kevéske valutáját még úgy oszt­hatta, hogy jusson abból messzi főidőn híres ajándék az otthoniaknak. (Nincs ezen mit szégyellni, láttuk már több­ször, hogy a gazdag Nyugat is a hasán spórolja meg ma­gának a szépet!) Csakhogy nálunk hiba csúszott ebbe a spórolásba! Jött a mi átszervező emberünk, s mikor már azt hittük, győz­tünk: „bezsebelte" valutánkat! Okát azzal agyarázta, hogy a sofőröknek kell, hiszen az ő pénzükkel fizette ki a többlet­szállás árát, merthogy Rostockban „ráadás szobákat" kel­lett venniük. Ezenkívül, mi, már a korábban, a buszon sze­dett meccsbelépő árára is nemet intettünk. (Közbevetem: külön misét érdemel, hogy a szegedi szurkolóknak miért kellett Alingsasban állniuk, s azt a szégyent kiállniuk, ami a svéd kisváros sportcsarnokában történt. Oda, mi, fizetés­re szólítottak, érvényes igazolvánnyal, a szervezői szem­pontból valóban ingyen jutottunk be.) Nem volt nagy tétel, de akivel a család is ment, ott a már a semminek mondott, másodszorra szedett, fejenkénti „tíz dájcsmárk" - sok le­het. Morogva, de fizettünk, hogy utána jól kinevethessük magunkat! (Parasztosan számolva is a hetven ember több mint kétmillió forintot előlegezett, merthogy személyenként 33 ezer forint volt az út ára. Abból mindenképp futnia kel­lett volna a késve összekapkodott 400 márkára.) Miért mondom el ezt a „tetűnyi" részletet a különben szép útról a kedves környékbélieknek? És miért nem „ne­vezem nevén a gyereket", s írom le, hogy melyik busszal, melyik utazási irodával történt? Éppen azért, mert ők te­hetnek erről a legkevésbé. A meg nem nevezett szervező a Pick-Csoport nevében invitált bennünket az útra. Amit tett - nyilván a saját szakállára tette -, hiszen a cég nevében sportsálat, szalámit osztott! S mit ád az élet - itthon? Ket­tőt aludva a történtekre, hírét véve, hogy mi még mindig morgolódunk a „rostocki zsebelés" miatt, jelez a telefo­non, hogy rájött: mégis bennünket illet a márka. Vissza­adja, amit beszedett. Hm!? Helyes. De ez a márka - már nem az a márka! ry emélve, hogy Önökkel nem történt, és sohasem törté­IV nik ilyen utazási „malőr" (még Malmőben sem), ké­rem, olvassák el az oldal többi írását. Akár örömüket is lelhetik bennük. Erre tekintettel köszönt minden kedves környékbélit: ftta-jerfo tijjtrr Szegedi szurkolók a göteborgi stadion előtt. (DM-fotó) Deszk Munkatársunktól Ma este 6 órai kezdettel a Pápai Páriz Egészségnevelési Országos Egyesület és a Ma­gyar Védőnők Egyesületének Csongrád megyei szakosztá­lya hathetes ifjúsági klubfog­lalkozást rendez a deszki falu­házban. Az Egészségügyi Mi­nisztérium által is támogatott programsorozat az fiatalokat leginkább érdekelő témákat (szerelem, párválasztás, sze­xualitás, abortusz, gyermek­várás) dolgozza fel. A nyitó előadás címe: A párkapcsola­tok harmóniája, a szeretet mint művészet. Előadó: Kun János tanár. Csengele Munkatársunktól Megjelent a Csengelei Kró­nika legfrissebb száma. A lap ismerteti a falugazdász szakta­nácsadási időpontjait, egészen 2000. január 26-áig. Több ol­dalon keresztül beszámolnak a helyi általános iskola oktató­nevelő munkájáról, az intéz­mény kapcsolatairól, rendezvé­nyeiről, illetve a tantestület fel­adatairól. A Krónika másik na­gyobb témája: a szeptember 28-i képviselő-testületi ülés. A megbeszélésen szó volt többek között a település útjainak áll­apotáról, a SAPARD-program­ról, a postások munkájáról és a vízgazdálkodási társulat köve­teléseiről. Dartsbajnokságot rendeztek a Korona sörözőben, melynek az eredményeit is közli a lap. Domaszék Munkatársunktól Megjelent a Domaszéki Hír­mondó legújabb száma. A lap közli a helyi ifjúsági önkor­mányzat nemrég megválasztott képviselőinek nevét, fényképét és hogy hányan szavaztak rájuk. A Csongrád Megyei Település­tisztasági Kft. nyerte meg a sze­métszállítási pályázatot. A Hír­mondó ismerteti a szállítás díja­it és a kft. feladatait. Az újság hasábjain január óta magánsze­mélyek is elmondhatják a véle­ményüket a településsel kapcso­latban. A mostani számban egy szegedi lakos, Kővári Tibor írá­sát olvashatják. Asztalos Árpád, a frissen megválasztott ifjúsági polgármester egy kérdőívet tesz közzé a lapban. A sportrovatban beszámolnak a helyi labdarúgó­szakosztály eredményeiről és egy interjú készült Ábrahám Antallal, a Domszéki Öregfiúk játékosával. Üllés A magyar krumpliról Munkatársunktól Mezőgazdasági napokat rendeznek pénteken és szom­baton Üllésen. A ma délelőtti megnyitó után előadásokat hallgathatnak meg az érdek­lődők. Többek között szó lesz a különféle burgonyafaj­tákról, a magyar krumpli eu­rópai helyzetéről, a növény­védő szerek szerepéről. A lá­togatók sült krumplit kóstol­hatnak, megnézhetik a kiállí­tott műtrágyákat, borászati eszközöket, délután pedig át­adják a község új konyháját. Holnap a sportolni vágyók részt vehetnek az Üllés körüli kerékpáros túrán. Akik telje­síti a távot, azok között két MTB kerékpárt és pólókat sorsolnak ki. Mindkét napon lesz terménykiállítás, vető­burgonya-vásár, gépkiállítás és falugazdászi fogadóóra. Kistelekről indult a lány... Kamerával a fedélzeten Látta-e már a tengert? Boldizsár Ferenc, balás­tyai nyugdíjas: - Filmen, ké­pen igen, a valóságban még nem. Víz mellett születtem, Algyőn, ott nevelkedtem, so­kat csónakáztam, szeretem a vizet, voltam a Balatonon, a Dunán és itt a falu mellett a horgászegyesületnek a 71 hektáros tava. Abban szíve­sen horgászok, van egy kis csónakom. Szilágyi Szabolcs, forrás­kúti kőműves: - Élőben még nem láttam, de nagyon vá­gyakozom oda. A mi tenge­rünk a Balaton, ott már jár­tam. Átmentünk Tihanyba, hullámzott a komp, de na­gyon szép volt a víz. Itthon a strandra nem nagyon me­gyek, inkább a gödrökhöz. Horgászni se szeretek, unal­masnak találom. Banga János, zsombói bejáró, a gumigyár mélyfú­ró-felépítője: - Bejártuk szinte az egész Adriát. Mind nagyon szép volt. Gyönyörű a tenger, főleg az alföldi embernek, mert itt minden csupa homok. Szeretem a vizet. A Salakoshoz járok horgászni. Hatméteres csó­nakkal az élő Tiszára is ki­megyek. Kávási Melinda, dorozs­mai kisállateledel-boltos: ­Nem, de ha lehetne, szívesen megnézném. A Balatonon gyerekkoromban voltam, a Tiszára fürödni semennyi pénzért se mennék. Sétaha­jón már voltam, Szegedet néztük meg. Kedden a Du­nán is fordultunk egyet, az Országháztól indultunk és szép volt. Kettesben könnyebb az utazás. Rácz Miklós és Szabó Mihályné Fűz Mária a trelleborgi hajón. (DM-fotó)

Next

/
Thumbnails
Contents