Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-15 / 241. szám
\fo 5!ésj|Könyvtár • >rölve Fejlődésre ítélt vámövezet (3. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN J DELMAGYARORSZAG PÉNTEK, 1999. OKT. 15., 89/241. •amamma ÁRA TELE-7-TEL: 45 FT (ELŐFIZETVE: 37 FT) Elcsípték az olajtolvajt csapolás Sándorfalván Friss A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Mol Rt. munkatársai összehangolt akció eredményeképpen tegnap Sándorfalva határában tetten értek és elfogtak egy férfit, aki már napok óta folyamatosan megcsapolta az egyik földalatti gerincvezetéket. Előzetes becslések szerint az eltulajdonított kőolajszármazék értéke akár a tízmillió forintot is elérheti. Sándorfalva határában egy aprócska olajfaligetben csaptak le tegnap a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai arra a fiatalemberre, aki az elmúlt napokban folyamatosan megdézsmálta a körülbelül másfél méter mélyen fekvő, értékes kőolajszármazékot szállító Mol-vezetéket. A férfi egy rendszám nélküli régi Zsukot 3 ezer literes tartálykocsivá alakított, amit a megcsapolt vezetékből 8-10 perc alatt teletöltött. A helyszínen Kovács Sándor rendőr őrnagy, vagyonvédelmi alosztályvezető elmondta: a főkapitányság bűnügyi osztálya és a Mol Rt. rendészete hosszabb ideje közösen vizsgálja a gerincvezetékre történő jogellenes rácsatlakozásokat. A mostani együttes akciójuk teljes sikerrel zárult, előzetes terepfelmérés után épp akkor fogták el az elkövetőt, amikor az befejezte a tartály teletankolását. Ellenállást nem tanúsított, fegyver nem volt nála. Előzetes becslések alapján a folytatólagosan elkövetett bűncselekmény miatti kár elérheti akár a tízmillió forintot is. Ez az ügy azok közé a bűncselekmény • •• • & — tóSjfe^p-' t'i Csapra vert vezeték... Tartalma a benzinnél is robbanásveszélyesebb. (Fotó: Karnok Csaba) típusok közé tartozik, amikor nem lehet szó magányos elkövetőről, ugyanis több ezer liter kőolajszármazék értékesítését kellett megszervezni. Azt már a Mol Rt. Kiskunhalasi Bányászati Üzemének - magát megnevezni nem kívánó - biztonsági munkatársától tudtuk meg, hogy az Algyő és Szánk között 55 kilométer hosszan húzódó vezetéket azzal a céllal fektették le, hogy a Kiskunhalasi Bányászati Üzemnek kondenzáI IILÁ-Wi'i'i'iT.'mi H hl I Ril'LL BHI IIHIil ||e) A KABELTEVEN! Nulla telefon, végtelen internet, villámgyors kapcsolat! 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Tel.. :424-B24 tumot szállítsanak Algyőről. A kondenzátum - különböző finomítások és adalékanyagok hozzákeverése után - alapanyagul szolgálhat szabványos üzemanyagok számára. A kiskunhalasi üzem a könnyebb és gazdaságosabb kitermelhetőség érdekében a nyers kőolajat hígítja vele az olajkutakban. A kondenzátum veszélyes anyag, a benzinnél is robbanásveszélyesebb. A Mol Rt. számára a tolvaj literenként körülbelül 180 forint kárt okozott, előzetes becslések szerint mintegy 50-60 ezer litert szállíthatott el. A tapasztalatok alapján az ellopott kondenzátumot általában mezőgazdasági gépek működtetésére, fóliasátrakat fűtő kazánok üzemeltetésére adják tovább. Nagyobb mennyiségben egyes benzinkutak is szívesen megvásárolják, mert belekeverhető a rendes üzemanyagba, s így nagyobb haszonnal adhatnak túl rajta. A Mol Rt. munkatársai először október 9-én este észlelték a nyomásingadozást, ami a vezeték megcsapolására utalt, majd tüzetesen végigvizsgálták a vezeték nyomvonalát. A későbbi tettenérés helyszínét már messziről észrevették a kitaposott fűről és a kondenzátum levegőből is érezhető jellegzetes szagáról. Mint Tuczakov Szilvánától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől tegnap este megtudtuk, az elkövetőt betegségére való tekintettel végül nem vették őrizetbe. A megnyitott gerincvezeték helyreállításakor a földben nagy olajtócsát találtak, a környezetszennyezés mértéke egyelőre nem ismeretes. Hollősi Zsolt A DELMAGYARORSZAG ES A WEST-SZEG '98 BT. KÖZÖS JÁTÉKÁT, AZ ELSŐ FORDULÓ NYERTESÉNEK NEVÉT KERESSÉK A DÉLMAGYARORSZÁG HOLNAPI SZÁMÁBAN! Érdemrend a tartomány kormányfőjének Orbán Stuttgartban Stuttgart (MTI) Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön este Stuttgartba, a németországi BadenWürttemberg tartomány fővárosába érkezett és felesége társaságában részt vett a magyar államiság ezredik évét méltató baden-württembergi eseménysorozat nyitórendezvényén. A millenniumi sorozatot csütörtökön este a stuttgarti Dalcsarnokban koncert vezette be, amelyen a Nemzeti Filharmonikus Zenekar játszott Kocsis Zoltán vezényletével, a szólista Ránki Dezső volt. Orbán Viktor az ünnepi koncert után rendezett fogadáson a köztársasági elnök nevében kitüntetést adott át Erwin Teufelnek, a tartomány kereszténydemokrata kormányfőjének. A 60. életévét nemrég betöltő Teufel a Magyar Köztársaság Érdemrendje - Középkereszt Csillaggal kitüntetést kapta. Holnapi lapunkban Egy nap Nagyfán Munkatársunktól Az elmúlt évtizedekben valószínűleg az egész ország úgy ismerte Nagyfát, mint alkoholelvonó intézetet. Ennek megfelelően Nagyfa neve kellően roszszul csengett a különböző társaságokban. Ebben az évtizedben módosult a profil: börtönként üzemel az intézet, egy kilencszáz hektáros földterület közepén, s szántóföld és a Tisza által határolva. Hatszáz elítélt tölti itt büntetését, s őket egészítik ki a változó létszámú idegenrendészeti őrizetesek. A rácsokon túl szigorú világ uralkodik, a saját szabályaival. Arató László és Nagy László egy napot töltött el (vendégként) Nagyfán, az erről szóló riportot holnapi lapunkban olvashatják. Mindennapi szemetünk Buksikon koppan a „palackfüggöny". A gyerekek játszva tanulják a hulladékgazdálkodást. (Fotó: Nagy László) „Belefulladunk? Mindennapi szemétségek" címmel rendhagyó kiállítás nyílt a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. Zöld Pont irodájában. A valódi szeméttel (dobozokkal, műanyag palackokkal) berendezett, játékos „tárlat" a környezetkímélő hulladékgazdálkodásra tanítja a gyerekeket. Négy napig látható a Szegedi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társaság Zöld Pont irodájában (Stefánia 6., a színházzal szemközt) a mindennapi szemetelésünk eredményét bemutató vándorkiállítás. Szabó Ferenc, a környezetgazdálkodási kht. igazgatója ajánlotta a látogatók figyelmébe a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) és a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület (Csemete) rendezésében összeállított „tárlatot". Mint mondta, talán kevesen gondolnak arra, hogy a környezetkímélő hulladékgazdálkodás ügyében nem csak a szemetet elszállító társaság, de a hulladékot „megtermelő" polgárok is tehetnek - mégpedig többet, mint gondolnánk. A varázsszó itt is a megelőzés: „szemétbe fulladásunkat" úgy kerülhetjük el, ha visszaváltható csomagolású, újra földolgozható anyagokból készített árucikkeket vásárolunk. Pencz Levente, a Humusz aktivistája szerint a kiállítás arra hívja föl a figyelmünket, milyen tömérdek szemetet hagyunk magunk után, s hogy a hulladék szétválogatásával, hasznosításával megvédhetjük közvetlen környeztünk tisztaságát. „Agymosoda" - ez áll az ötletgazdag és játékos kiállítás első állomásának bejáratán. A szándékoltan alacsonyra épített, hullámpapír folyosót reklámfüzetekkel tapétázták, rejtett hangszórókból hirdetésözön ömlik, szakadatlan fogyasztásra bíztatva bennünket. Az agymosodából kibújva sörös- és üdítősdobozokkal találjuk szemközt magunkat, majd pillepalackokból font függönyön átvergődve jutunk a suli büfébe (tábláján a „Ne vásárolj szemetet!" fölhívás), s a szemközti konyhába, amelyben hemzsegnek a konzervdobozok, mosó- és vegyszeres dobozok. Egy oldalán kilyuggatott kuka a háztartási hulladék összetételét szemlélteti: meglepő, hogy a házi szemétnek mindössze 35 százaléka szerves hulladék. A többi: műanyag, üveg, papír, veszélyes anyag. Akinek kedve van, a főváros szeméttermelésének e századi fejlődését arányosan bemutató lépcsőről valódi szemétdombra ugorhat. Kirakatbábu ül egy összepréselt, két köbméteres szemétkocka tetején: ennyi hulladékot termelünk fejenként, egy éven át. Színes ábra mutatja, hogyan készülnek a csomagolóanyagok (a kitermeléstől a szemétdombig), kevéssel odébb a hulladék újrahasznosítására találunk ötletes példákat. A Humusz és a Csemete kiállítása természetesen nem csak gyerekeknek szól. A bemutatót vasárnapig nézhetjük meg a Zöld Pont irodában. Nyilas Péter Postabank: hamisított mérleg? Budapest (MTI) A Postabank korábbi vezetése a pénzintézet valós eredményét meghamisította mondta Sándor István, az Állami Számvevőszék alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Az Állami Számvevőszék jelentése megállapítja: a bank üzletpolitikája alapvetően elhibázott volt, mivel a mérlegfőösszeg megalapozatlanul gyors növekedését irányozták elő, és ez súlyos kihelyezési és fizetőképességi kockázatokat eredményezett. Három év alatt a bank havonta átlagosan egymilliárd forintot meghaladó veszteséget termelt. (Jegyzetünk a 3. oldalon.)