Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-06 / 207. szám

Profínulla A ki végignézte szombaton este, a televízió képernyője előtt szörnyülködve, a Magyarország-Liechtenste­in válogatott labdarúgó-mérkőzést, alighanem egyetért velem: csak az előjelekre nem panaszkodhatunk. Hi­szen egy perccel a meccs megkezdése előtt még csak annyit tudtunk, hogy ez a bizonyos Liechtenstein nevű picinyke ország (területe 160 négyzetkilométer, lakói­nak száma 28 ezer, legnagyobb települése a 4 ezer 900 lakosú Vaduz...), szép is, gazdag is, csak éppen a labda­rúgás történetében nem jutott számukra eddig egy nyúlfarknyi bekezdés sem. Nemzeti bajnokságukban összesen 7 csapat küzd, focistáik annyira amatőrök, hogy három játékosuk munkahelyi elfoglaltság miatt nem is tudta vállalni a magyarok elleni föllépést. S a most zajló EB-selejtezők során mindössze két gólt rúg­tak, míg a „bevétel" rovatban 34 találat szerepelt. \Jos, egy magyar drukker számára legfeljebb ennyi L V volt Liechtenstein szombat este fél 10 óráig. Azóta pedig mélypontnak hívjuk. A magyar labdarúgás újabb nagy bukásának színhelye lett, ahol nemzeti 11-ünk egy O-O-as döntetlennel bizonyította be újfent: a ma­gyar foci legfeljebb csak statiszta szerepet érdemel a vi­lág legnépszerűbb játékában. A milliókat kereső, PNB­nek nevezett bajnokságban, no, meg persze nyugati fut­ballklubokban edződő magyar játékosok próbálták fo­cihoz hasonlatos játékkal legyűrni a lelkes amatőrökből álló, többek között a nagy tapasztalatok­kal rendelkező, 17 éves Jehle kapust is fölvonultató ki­csiny hercegség gárdáját. Az eredmény pedig, mint tud­juk: nulla. ja, s hogy el ne feledjem: játékosaink - miként arról J az országos sportnapilap is beszámolt - már a meccs kezdete előtt jelezték, hogy túl kemény a pálya talaja. Kérdem én, ezek után érdemes másban keresni a kudarc okát?... Bátyi Zoltán Holnap Pick-mérközés kézilabda • Munkatársunktól Holnap, 17 órakor előké­születi kézilabda-mérkőzést játszik a Pick Szeged bajno­ki bronzérmes csapata. A Koleszár-gárda ellenfele a jugoszláv első ligában 5. he­lyen végzett Jugovics Katy lesz. A szegedi klubvezetés a mérkőzés megtekintéséért nem szed belépőt. Kővári Árpád elnöktől a Hernandez-ügyről is ér­deklődtünk, aki elmondta, hogy egyelőre semmi konk­rétumot nem tud mondani, mivel az érdekelt klubok vezetői kedden találkoznak az országos szövetségben. Azt azonban a klubvezető elárulta, hogy ezek után semmi esetre sem akarják Hernandezt Szegeden tarta­ni. A Tisza-partiak e hét csütörtökig adtak maguknak határidőt, hogy megoldják a kapuskérdést, hiszen már nyakukon van a bajnoki rajt, s a nemzetközi kupaszerep­lés. Az EHF-hez elküldött nevezési listán fgy is változ­tatni kell - a Dunaferr jó­voltából... Győzelmeket várnak teremlabdarúgás • Munkatársunktói Ma este a teremlabda­rúgó NB I-ben a második forduló mérkőzéseit ren­dezik meg. A HKFC '93­Szuperinfó hazai környe­zetben, vagyis a vásárhe­lyi Hódtói Sportcsarnok­ban lép pályára. A 19.15­kor kezdődő találkozón az ACP Hungaroweis lesz az ellenfél. A vendéggárda csak ne­vében újult meg, hiszen a jogelőd, az AC Párna az egyik legjobb fővárosi kispályás együttes volt. Nem lesz tehát könnyű feladata Himer István csa­patának, ám a szakvezető Így is győzelmet vár. A házigazdák helyzetét vala­melyest megnehezíti, hogy Varga Róbert koráb­bi eltiltása miatt még ezen az összecsapáson sem sze­repelhet. A vásárhelyiek azonban bizakodnak ab­ban, hogy a lelkes szurko­lótábor segítségével be­gyűjtik a pontokat. Az NB Il-es Mi-Ki Ma­kó ugyancsak pályavá­lasztóként léphet pályára a Spurs FC elleni mecs­csen. Igaz, a Maros-parti­ak számára kicsit szokat­lan lesz a környezet, hi­szen a mérkőzést a deszki sportcsarnokban rendezik meg, ma este negyed héttől. Ennek ellenére a makóiak mestere, Bódi Attila is feltétlenül sikerre számít. teke • Szuperligában a Snowfox Szeged Győztes rajt míg Bódi 941 fás teljesít­ménnyel zárt. A vendégek végig ve­zetve, magabiztos győzel­met arattak, amelyhez Fe­hér és Karsai remek pro­dukciója is kellett. A sze­gediek a következő fordu­lóban, szeptember 11-én (szombat), 14 órától, a Postás-pályán a Herend együttesét látják vendé­gül. Az ifjúságiaknál: Pécs DD Gáz-Snowfox Szeged 3:1 • Munkatársunktól Győzelemmel kezdte Szuperligás szereplését a Snowfox Szeged férfi te­kecsapata. Karsaiék az első fordulóban Pécsett nyertek 5:3-ra a helyi DD Gáz ellen. Pécs DD Gáz­Snowfox Szeged 3:5 (5482:5642) A szegediek közül Fe­hér 1020, Karsai L. 994, • A Maty-éren búcsúzott az idénytől a felnőtt elit Két szegedi bajnoki arany Csonka Gábor, Szeged stratégiai alpolgármestere (a dobogó előtt, kabátban) adta át az érmeket többek között a 200 m-es fináléban győztes kenunégyesnek (balról: takarva Iván, majd Hoffmann, Malomsoki, valamint a szegedi Fürdők) is. (Fotó: Karnok Csaba) kajak-kenu A hét végén ismét be­népesült Szegeden a Maty-éri Gróf Széchenyi István evezős és kajak­kenu-pálya. A szabadkai úti sportcentrumban ren­dezték meg ugyanis a ka­jak-kenu országos baj­nokságot a Mol-kupáért. A helyi klub versenyzői közül ketten (Fürdők Gá­bor és Kajner Gyula) baj­noki cimet szereztek. Az ob legeredményesebb női sportolója Kőbán Rita lett, a férfiaknál ugyanezt a rangot Fehérvári Vince (kajak) és Kolonics György (kenu) érdemelte ki. Az ob talán legnagyobb meglepetését a Fürdők, Hoff­mann, Pulai, Nóvák kenuné­gyes tagjai okozták. A kvartett kajak 200 m-en, majd később 500 m-en akart rajthoz állni. A szegediek reménysége, Für­dők Gábor tudta, hogy ha ke­nuban kezdik az idényt a fiúk, akkor abban is kell befejezni­ük, de... - Komolyak voltak a szándékaink, tényleg meg akartuk méretni magunkat a kajakban is. Sajnos, úgy vél­ték, hogy bohóckodásra adjuk a fejünket, így a szabályok miatt sem engedték a startolá­sunkat. Persze, azért az igazi szak­águkban bizonyítottak a né­gyes tagjai: Fürdők, Hoff­mann és Pulai egy-egy, Nóvák pedig két aranyat nyert saját „szakmájában", kenuban. A milánói vb-n sikerrel járt ka­jak-kenusok mind eljöttek Szegedre, és teljesítettek is, ám nem halmozták a számo­kat. Storcz Botond egy számot sem vállalt, Vereckei Ákos pe­dig mindössze kettőt. A szegediek közül Páger Zoltán civilben szurkolta vé­gig társai versenyeit. A kiváló kajakos az első válogatón szerzett hátsérülése óta nem is ült hajóba. - Budapestre, Ba­Ünnepségek A hét végi, kajak-kenu ob kapcsán két ünnepséget is rendeztek Szegeden. Az egyiket a Mol Rt. tartotta, amelyen a cég által támogatott négy versenyző (Beli­cza Béla, Vereckei Ákos, Fehérvári Vince és Hegedűs Róbert) vett részt egy baráti beszélgetéssel egybekö­tött ebéden, a Maty-éri pálya klubszobájában. A má­sik helyszín az Öreg Kőrössy Halászkert volt, ahol a milánói vb-n sikerrel szerepelt szegedi sportolókat, a világbajnok Kajner Gyulát és a vb-ötödik Fürdők Gábort, valamint edzőiket, Váradi Mártont és Kása Ferencet köszöntötte Csonka Gábor stratégiai alpol­gármester és Vass György klubelnök. Ünnepeltek ­ünnepeltünk. lázsy doktorhoz járok majd in­jekciós kezelésre, és reménye­im szerint az ősszel elkezdhe­tem a komoly munkát. Az olimpia nagy kihívás, szeret­nék az 1000 m-en, páros számban kijutni, ám a társ egyelőre még ismeretlen - vá­laszolt Páger a kérdésre. Kaj­ner Gyula viszont teljes erővel küzdött a klubjáért, és két aranyat, valamint egy ezüstöt hozott össze. Ami a lényeg: az olimpiai távon, 500 m-en második lett Fehérvári­val, Hegedűssel és Beével. ­Az ötkarikás játékokon keve­sebb verseny lesz, így a tét és a kijutás értéke is sokkal na­gyobb. Ilyenkor még nem le­het semmi érdemlegeset mon­dani, felelőtlenül pedig nem akarok kijelentéseket tenni a kvalifikációval kapcsolatban. Egy kis pihenés után jöhet a még keményebb munka ­mondta a háromszoros világ­bajnok. Angyal Zoltán szövetségi kapitány elégedetten értékelt a verseny végén: - Szerintem a színvonal megfelelő volt, örü­lök, hogy az eddig a legrövi­debb távon versenyzők már most „kóstolgatják" az olim­piai számokat. Tudjuk, hogy sok kritikát kaptunk az időpont miatt, ám Szeged irre­ális helyszín a szélviszonyok révén a válogató rendezésére, viszont az ob-t mindenféle­képpen itt akartuk megrendez­ni. Csak az időjárás lett volna jobb... A bajnokok és a megyei klubok eredményei. 1000 m, nők, KI: 1. Kőbán Rita (UTE), ...5. Terhes Beatrix (Szeged), ...7. Terhes Tímea (Szeged). K2: 1. Szabó Szilvia, Viski Erzsébet (TVSE), ...6. Terhes B„ Terhes T. Férfiak, Cl: 1. Kolonics György (Csepel), ...8. Pajkó Zsolt (Szeged). KI: 1. Kammerer Zoltán (Győri VSE), ...8. Sadler Béla (Sze­ged). C2: 1. Zala György (BSE), Ipacs Endre (UTE), ...5. Fürdők Gábor (Szeged), Iván Gábor (UTE). K2: 1. Al­mási Péter (Honvéd), Bauer Márton (MTK). C4: 1. Belicza Béla (Csepel), Gajárszki Áron (Csepel), Horváth Csaba (Cse­pel), Kozmann György (Atom­erőmű), ...4. Balázs Péter (KSI), Joób Márton (Szeged), Kálmán Marcell (Szeged), Vajda Attila (Szeged). K4: 1. Réti Roland (MTK), Szá­dovszky Zsolt (MTK), Bauer Márton (MTK), Almási P„ ...6. Martonosy Gábor, Szélpál Csaba, Sadler Béla, Almási Gergely (mind Szeged). 500 m, nők, K4: 1. Kovács Katalin, Kőbán, Bóta Kinga, Barócsi Andrea (mind UTE), ...5. Komjáti Orsolya, Mágori Bea, Jároli Andrea, Radnai Ni­kolett (mind Szeged). KI: 1. Kovács, ...8. Terhes B„ 9. Ter­hes T. K2: 1. Kovács, Kőbán, ...8. Terhes B., Terhes T. Fér­fiak, Cl: 1. Kolonics. KI: 1. Vereckei Ákos (Csepel). C2: 1. Buzál Miklós, Nóvák Fe­renc (mindkettő Honvéd), ...7. Fürdők, Hoffmann (utóbbi MTK). K2: 1. Kammerer, Ve­reckei, ...8. Pető László, Siha Zsolt (Csongrád-Panol). C4: 1. Buzál, Nóvák, Pulai Imre (Honvád), Végh Attila (BSE), 2. Fürdők, Hoffmann, Malom­soki Sándor (Dunaferr), Iván, ...7. Balázs, Joób, Kálmán, Vajda A. K4: 1. Réti, Szá­dovszky, Bauer, Molnár Péter (MTK), 2. Kajner Gyula (Sze­ged), Fehérvári Vince, He­gedűs Róbert, Beé István (mindhárom Honvéd), ...5. Martonosy, Szélpál, Sadler, Almási G., ...8. Vasas Tamás, Biczók Attila, Pusztai István, Halászevics Gábor (mind Sze­ged). 200 m, nők, KI: 1. Kőbán, ...8. Terhes B., 9. Terhes T. K2: 1. Dónusz Éva, Laky Éva (mindkettő Honvéd), ...6. Ter­hes B„ Terhes T. K4: 1. Ko­vács, Kőbán, Bóta, Barócsi. Férfiak, KI: 1. Fehérvári. K2: 1. Fehérvári, Hegedűs, 2. Kaj­ner, Beé, ...8. Pető, Siha. Cl: 1. Kolonics. C2: 1. Buzál, Végh, ...3. Fürdők, Hoffmann. C4: 1. Fürdők, Hoffmann, Malomsoki, Iván. K4: 1. Kaj­ner, Fehérvári, Beé, Hegedűs. Az összesített pontversenyt a Honvéd nyerte, a Szegedi KKSE a negyedik helyen vég­zett. • A lengyelországi Gorzów­ban befejeződött a felnőtt és ifjúsági maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság. A viadal nagyszerű magyar, közte pe­dig szegedi eredményeket ho­zott. Az ifjúsági kajakosoknál az SZKKSE sportolója. Bőr­csök Balázs a második helyen ért célba. A felnőttek négy aranyat nyertek: a férfiaknál, KI-ben Salga László (GYVSE), < i ben Pétervári Pál (BKV Előre), C2-ben a Györe, Csabai kettős, a nőknél pedig, K2-ben a Pitz, Csay duó lett első. Mődi Jáxsef Égés Liechtensteinben! labdarúgás • Vaduz (MTI) Liechtenstein­Magyarország 0-0 EB-selejtezö, labdarú­gó-mérkőzés. Vaduz, 1500 néző V: Kaldma (észt). Liechtenstein: Jehle ­Zech - Ospelt, D. Hasler, Hefti, Gigon - Bicker, Ma. Stocklasa, Mi. Stocklasa - Telser, M. Frick. Szövetségi kapi­tány: Ralf Loose. Magyarország: Király - Sebők V. - Korsós Gy., Halmai, Mátyus - Dár­dai, Fehér M., Illés ­Dombi, Horváth F., Eg­ressy. Szövetségi kapi­tány: Bicskei Bertalan. Sárga lap: Hefti (73.), illetve Sowunmi (74.) Csere: Telser helyett Ritter (66.), Th. Beck he­lyett Bicker (82.), Frick helyett M. Beck (90.), il­letve Fehér M. helyett Lendvai (a szünetben), Dombi helyett Sowunmi (60.), Horváth F. helyett Herczeg (75.). 10. perc: Martin Stockla­sa kapott jó indítást a jobb oldalon, kicselezte Mátyust, majd 6 m-ről éles szögből lőtt, Király lábbal hárított. 20. p.: Halmai ívelt sza­badrúgásból a jó helyzetben lévő Illés elé, aki az ötös bal sarkánál nem találta el a lab­dát... 23. p.: Jobboldali szögle­tet követően Horváth 7 m­ről fejelt, a labda a felső lécről pattant vissza. Újból a magyar csapat próbálkozha­tott, Illés 20 m-ről középről alig lőtt mellé. 33. p.: Horváth az ellen­féltől kapott labdával kilé­pett, de rosszul találta el, lö­vése semmi veszélyt nem je­lentett a hazai kapura. 39. p.: Egy szabadrúgás után veszélyesen csavarodott a játékszer a magyar kapura, Király bravúrral hárított. 46. p.: A csereként beállt Lendvai 25 m-ről hatalmas lövéssel veszélyeztetett, a labda a felső lécről a gólvo­nal elé pattant. 79. p.: A szintén csere Sowunmi szaladt el a jobbol­dalon, középre ívelt, beadása Illést üresen találta, aki 14 m-ről fölé bombázott. 86. p.: Dárdai próbálko­zott lövéssel 20 m-ről, Jehle védett. Bicskei Bertalan: - Az első félidőben a játékosok azt hitték, hogy magától is begurul a labda a hálóba, ebben egy kicsit én is hibás vagyok. A második 45 perc­ben változott a csapat felfo­gása, többet birtokoltuk a labdát, de csak futottunk az eredmény után. Az első fél­idei játék miatt elnézést ké­rek! El vagyok keseredve, mert edzői pályafutásom leg­kellemetlenebb pillanatait éltem át, de régebben dolgo­zom a futballban annál, minthogy egy-egy eredmény miatt hirtelen döntést hoz­zak. Az utóbbi néhány, nem igazán jól végződő mérkőzés után a játékosok már féltek az újabb kudarctól. A magyar válogatott va­sárnap, késő délelőtt indult haza Liechtensteinből, való­színűleg a játékosok juta­lomból maradtak még egy kicsit. Mi lett volna, ha a ha­zaiak nem tartalékosan áll­nak fel munkahelyi elfoglalt­ságok miatt... Persze, így is kérdés: ki az amatőr? - vagy ilyen a magyar profifoci? A 7. csoport további eredményei: Azerbaj­dzsán-Portugália l-l (0-0), Szlovákia-Románia 1-5 (1-2).

Next

/
Thumbnails
Contents