Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-30 / 228. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. SZEPT. 30. BELFÖLD 3 :: jegyzet röviden „Zöld" hütök Jászberény (MTI) Környezetbarát hűtőszekrényeket dob piacra októberben az Electrolux Rt. Ezek hűtőközege már teljesen mentes az ózonréteget károsító gázoktól. A Magyarországon forgalmazott hűtőszekrények 80 százaléka Electrolux-termék. A hűtőközegek gázainak ózonkárosító és globális felmelegedést okozó hatása ellen 1995-ben vették fel a gyártók a harcot. Az Electrolux által kifejlesztett új frizsiderekbe izobután gázt töltenek. Ez az anyag egyáltalán nem káros az ózonrétegre, mert molekuláiban nincsenek klóratomok, és nem okoz üvegházhatást sem, hiszen harminc nap alatt lebomlik a légkörből. Tűz a romatelepen Zámoly (MTI) Eddig ismeretlen okokból tűz ütött ki kedden a késő esti órákban Zámolyon, a helyi művelődési házból kiköltöztetett roma családok átmeneti otthonául szolgáló faházas telepen. Személyi sérülés nem történt, a faházak között felhalmozott használaton kívüli bútorok váltak a tűz martalékává. A károsultak szerint mintegy 200 ezer forint értékű bútor égett el. Az ügyben a székesfehérvári városi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot. Balázs Dénesszober Érd (MTI) Felavatták Balázs Dénes földrajztudós szobrát szerdán Érden, a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. Az egész alakos bronzmű Domonkos Béla szobrászművész alkotása. Az 1924-1994 között élt tudós nevéhez fűződik az aggteleki karsztvidék, valamint az égerszögi Szabadság-barlang feltárása. Három évtizeden át 130 országban végzett természetföldrajzi tereptanulmányokat. A legtermékenyebb magyar földrajzi szakíróként 27 könyve jelent meg öt nyelven, milliós példányszámban. Munkásságát számos szakmai és állami kitüntetéssel ismerték el. Tíz éve... Siófok (MTI) A tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség az egyetlen hiteles letéteményese a térség érdekérvényesítésének - fogalmazott a szövetség elnöke, Szabó Imre szerdán Siófokon, a szervezet 95 éve történt megalakulása és újjáalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Az öt évvel ezelőtt alapított Balaton-díjat idén Bertha Bulcsú író posztumusz és Martin Bundi, a svájci nemzeti parkszövetség elnöke kapta a szövetségtől. Visszaélés Szarvas (MTI) Harmincnégy rendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással és egyéb bűncselekményekkel vádolja az ügyész dr. V. Á. békéscsabai főorvost, aki a vádirat szerint jogtalanul adott ki gyermekek súlyos mozgáskorlátozottságát bizonyító szakvéleményt. A dokumentumokat a 24 vádlottárs szüló a helyi önkormányzatoknál közlekedési támogatás elnyerésére igyekezett fölhasználni A legnagyobb adózó 36 millió forintot fizetett A fiktív számlák megyéje Akik a sajtótájékoztatót tartották, balról jobbra: Pártosné Farkas Márta, Pakai Andrásné és Papp István. (Fotó: Gyenes Kálmán) Sikerrel igényeltek vissza több mint 12 millió forint személyi jövedelemadót a megyében, 1998ra vonatkozóan, s volt két olyan úr, aki munkaviszonyból származó jövedelemként 28-28 milliót vallott be. Nem ök fizették a legtöbb adót, hiszen egyéb jövedelem után valaki 36 millióval gazdagította a költségvetést. A tőzsde sem ment mindenkinek rosszul, volt, aki 90 milliót „kaszált". Az első sajtótájékoztatót tartották tegnap délelőtt az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságán azóta, hogy az új igazgató, dr. Papp István hivatalába lépett. A napirenden az 1998. évi jövedelemadó alakulása, valamint az idei ellenőrzések tapasztalatai szerepeltek. Házigazdaként Pártosné dr. Farkas Márta titkársági osztályvezető mutatta be az új igazgatót és Pakai Andrásné dr. ellenőrzési igazgatóhelyettest. Papp István mindjárt az elején leszögezte, nem szeremének szerepelni, nem is készültek bombasztikus bejelentéssel, de azt a célt sem titkolta, növelni akarják a megyei adóbevételt. Tervük, hogy a kisebb összegeket is behajtsák, s akkor eredményesek, ha valaki azt mondja szomszédjának: „ezek már 20-50 ezer forintért is lehajolnak". Az igazgató jó néhány adattal is szolgált, s ezekből kiderült, hogy tavaly a megyében 177 ezer magánszemélynek volt összevontan adózó jövedelme, s ez százmilliárd forintra rúgott. Ennek 86 százaléka nem önálló tevékenységből - tehát jellemzően bérből és fizetésből - származott. Az egyéni vállalkozói kivétet az érintetteknek sikerül ott tartani, ahol még kisebb kulccsal adózik, s ezt a tendenciát sajátos közmegegyezésnek minősítette az igazgató. Ettől viszont nagyon távol áll az az 54 ezer regisztrált őstermelő, akik közül csak másfél ezren vallottak be jövedelmet, átlagosan 245 ezer forintot. Ez a több mint félszázezer ember három százalékot vállal a közterhekből - hangsúlyozta különösebb kommentár nélkül az igazgató. Még mindig a szektorban maradva: az ötezer átalányadózós kistermelő átlagos évi adóterhe 16 ezer forint. A megyében a munkaviszonyból származó átlagjövedelem 578 ezer forint volt, de az első száz embernek fejenként 11 millió forint jutott. A csúcson két magyar úr áll, 2828 millió forintos munkaviszonyból származó jövedelemmel, de rajtuk kívül még hárman vannak húsz fölött. Az első hölgy a nyolcadik a maga 17 milliójával. A külön adózó jövedelmek kategóriájában akadt olyan polgártársunk, aki 178 millió feletti adóalap - jellemzően osztalék - után 36 millió forint befizetendő adót vallott be, a tőzsdei ügyleten keresett 90 millió forintra 19 millió adó jutott. Az év során befizetett maximális adóelőleg egyébként 17 millió forint volt. Érdekes „leg"-ek még az adóbevallás utolsó sorai, amelyek a befizetendő, illetve visszaigényelhető adót tartalmazzák. Az előbbiben 18,7 millióval lehetett az első valaki, a visszaigénylőknél 12,3 millió kellett az „aranyhoz". Pakai Andrásné dr., ellenőrzési igazgatóhelyettes a sajtótájékoztatón elmondta, a járulékellenőrzési osztály nagyon sok régóta húzódó, be nem fejezett vizsgálatot örökölt. Az olajos idők ugyan lassan elmúlnak, ám a fiktív számlák kora még mindig nem járt le. Vagy a számlakibocsátó nem létezik, vagy a bizonylat mögött nincs valós gazdasági esemény. Csongrád megye különben éppen a fiktív számlák miatt vezet a büntetőfeljelentések számában. Pakainé különösen azokat az ellenőrzéseket nevezte hatékonynak, amelyeknél az APEH a vámosokkal együtt száll ki, mert ilyenkor „nagyon meg van illetődve az adóalany". Változatlanul problémás a nyugtaadás, hétvégeken és öt óra után érzékelhetően csökken ezek gyakorisága. További gond, hogy az ellenőrzöttek már ismerik az adóhivatal munkatársait, a revizorok pedig időnként enyhe lincshangulattal is találkoznak munkájuk során. Az osztályvezető szerint a boltban éppen azok a vásárlók fogják a nyugtát nem adó kereskedők pártját, akik bérből és fizetésből élnek, s azért fizetnek több adót, mert a kereskedő esetleg bevételt titkol el. A sajtótájékoztatón szóba került a „kincskereső" kisgazdák ügye is, akik a kintlévőségek hatékonyabb behajtása révén szeretnének pótlólagos tízmilliárdokhoz juttatni az agrártárcát. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy öt ilyen adóforintból mindössze egyet lehet behajtani, s a tébénél még ennél is rosszabb az arány. Kovács András A külügyi szóvivő és a stabilitás Szegeden, Délkelet-Európáról Budapest (MTI) A magyar fél megfelelően közeli időpontot javasolt az orosz félnek a moszkvai hivatalos külügyminiszteri találkozó megvalósítására, s erre várja a választ közölte szerdai sajtótájékoztatóján a külügyi szóvivő, kérdésre válaszolva. Horváth Gábor utalt arra, hogy Martonyi János külügyminiszter korábban jelezte: talán már október végén, vagy november elején sor kerülhet a májusról moszkvai részről elhalasztott találkozójára orosz partnerével, Igor Ivanovval. _ Kölcsönös politikai érdekeltség és készség van a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztésére - fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: kedvező jelnek tekinthető, hogy szerdán Moszkvában ismét megnyitja kapuit a Magyar Kulturális Központ. Október 7-8-án rendezik meg Szegeden a kormány és a délkelet-európai stabilitási egyezmény közös konferenciáját, „Az önkormányzatok szerepe a stabilitási egyezmény végrehajtásában" címmel. Meghívást kapott a tanácskozásra a jugoszláviai ellenzéki önkormányzatok és a sajtó mintegy 100 képviselője, köztük koszovóiak is. Ott lesz Szegeden az egyezmény valamennyi részes államának képviselője. - A stabilitási egyezmény feladatainak megvalósításában a szegedi konferencia lesz az első, jelentős és konkrét kérdéskörre összpontosító rendezvény mondta Horváth Gábor. A konferencia célja, hogy a jugoszláviai önkormányzatok kézzelfogható támogatásával, az európai önkormányzatokkal történő testvérvárosi kapcsolatok kiépítésével és a demokrácia gyakorlati tapasztalatainak átadásával új lendületet kapjon a jugoszláviai demokratikus kibontakozás. - Madeleine Albright amerikai külügyminiszter is fontos eseményként üdvözölte a konferenciát, amikor a múlt héten New Yorkban Martonyi Jánossal találkozott - emlékeztetett a szóvivő. A szegedi tanácskozás második napján beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Martonyi János külügyminiszter, valamint Bodo Hombach, az EU délkelet-európai különleges megbízottja. „Udvari szállítók" Munkatársunktól A Falco-Sopron Irodabútor Kft. közbeszerzés keretében irodabútort vásárló vevői részére termékbemutatót és tájékoztatót rendez szeptember 27. és október 4. között Szegeden, a Brüsszeli körúti Metall Üzletházban. Mint ahogy azt Hulesch Károlytól, a Falco-Sopron ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a BM Országos Közbeszerzési Főigazgatóság által 1998 végén kiírt tendert irodabútor témában öt cég konzorciuma nyerte meg, s egyikük a soproni vállalkozás. A pályázat győztesei jogosultak arra, hogy állami intézmények számára irodabútort szállítsanak. A Falco-Sopron Kft. egy héten át áll a szegedi érdeklődók rendelkezésére a régi partner, a Metall bemutatótermében. Ez idő alatt szeretnék közvetlenül is elérni a vevőket, megismertemi őket a lehetőségekkel, s tanácsokat adni nekik. Csatlakozás, áh M agyarország csatlakozik. Milyen ismerős kifejezés, huszadik századi történelmünk során jó néhányszor volt szerencsénk hallani ez obligát mondatot, mindannyiszor azzal a kiegészítéssel, hogy Magyarország a jó oldalhoz csatlakozik, a győztesek oldalára áll, a szerencsét választja. így van ez most is, s ennek következtében nagy az egyetértés a parlamenti pártok között. Fideszesek, szocialisták, kisgazdák, emdéefesek, szabad demokraták mind mind az Európai Unióba akarnak vezetni bennünket. Azért az nem mindegy nekik, hogy milyen úton. Az MSZP arról álmodik, hogy az európai csatlakozást megelőzik az előrehozott választások, amelyeket természetesen ők nyernek meg, és azután az EU-ba már úgy lovagolunk be, hogy Kovács László nyargal az élen. A Fidesz is - márciusi ifjak szeptember végén - ugyanerről álmodik, csakhogy előrehozott választások nélkül. Ők úgy gondolják, hogy 2002-ben még a választások előtt csatlakozunk az EU-hoz, I ennek az eseménynek akkora kampányértéke lesz, hogy a lelkes magyar tömegek szinte közfelkiáltással választják majd újra az addigi kormányzó pártot, a Fideszt, s így amiről Antall József ábrándozott - nyolc éven át tartani a kormányrudat -, az Orbán Viktornak fog sikerülni Nem tudni viszont, hogy a mind gyakrabban önálló erőként fellépő FKgP mit gondol arról, hogy - boldog araként vagy rendszeresen jóltartott feleségként - kinek a karján szeretne az Európai Unióba jutni Nem zárható ki, hogy abban a fordulóban hölgyválasz lesz majd. M iközben a többiek csont nélküli uniós tagságot remélnek, a MIÉP vezére közép-európai „unióról" beszélt szerdán a parlamentben. Nehezen követhető és nehezen értelmezhető eszmefuttatása szerint a közép-európai népek annak ellenére is jobban megértenék magukat egymással, mint a Nyugattal, hogy sok vonatkozásban ellenségességet táplálnak egymás iránt. A szegénység újraelosztása iránti ilyen jellegű, mély megértést különben manapság már csak Észak-Korea és Kuba népe tanúsít kiváló vezetői irányában. CU-vitanap Nemzeti konszenzus és csatlakozás Budapest (MTI) Magyarország alapvető érdeke és célkitűzése, hogy a lehető legrövidebb időn belül és a lehető legkedvezőbb feltételekkel az Európai Unió tagjává váljon - hangoztatta Martonyi János külügyminiszter szerdán a parlamentben, az EU-csatlakozásról rendezett politikai vitanapon elmondott expozéjában. Hozzátette: a csatlakozásra való felkészülés meghatározó tényezője, hogy a stratégiai célokban nemzeti konszenzus áll fenn, a parlamenti pártok túlnyomó többsége egyetért azokkal. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jogharmonizációs program részeként elfogadandó törvények egy része kétharmados többséget igényel, és csatlakozási esélyeinket hátrányosan befolyásolná, ha ezek a törvények - összekötve politikailag érzékeny kérdésekkel nem születnének meg időben. A külügyi tárca vezetője megerősítette, hogy Magyarország a csatlakozás lehetséges időpontjának továbbra is 2002. január elsejét tekinti. - Ez az az időpont, ameddig Magyarországnak a felkészülési folyamatot be kell fejeznie és készen kell állnia a közösségi vívmányok átvételére - fűzte hozzá Martonyi János. A Siemens kivonult Kábelbúcsú A Siemens Hírlcözló Kábelek Üzletága, valamint az amerikai Beiden cég szeptember 28-án szerződést írtak alá a Siemens Ausztriában és Magyarországon található két kábelgyár eladásáról - élte sült az üzletről lapunk. A szerződés szerint a Beiden cég az Ausztriában, Klosterneuburgban lévő Dörfler Kábel GmbH-t, valamint a Budapesten található Duna Kábel Kft.-t vásárolja meg. A Dörfler Kábel és a Duna Kábel együttesen 180 embert foglalkoztat. Az elmúlt év novemberében a Siemens bejelentette azt a tervét, hogy az általános szerkezetátalakítási programja részeként visszavonul a helyi hírközlő kábelek, valamint a speciális rézkábelek gyártásától. Ugyanakkor a Beiden cég világviszonylatban növeli részesedését a kábelüzletben. A Beiden cég, amely a világpiac egyik vezető kábelgyártójaként a helyi hírközlő kábelek, valamint a speciális rézkábelek gyártására és értékesítésére specializálódott, az európai piacot a már meglévő német és holland gyárain kívül az ausztriai és a magyarországi gyárából fogja ellátni. A Siemens bécsi vállalatán keresztül 1993 decemberében szerzett többségi tulajdont a Magyar Kábelművek Rt.-ben és gyáraiban. A balassagyarmati és a kisteleki kábelgyárat 1998 közepén eladta a Pirellinek, majd néhány hónap múlva bezárt a szegali Huszár utcai egység. A Duna Kábellel a Siemens az utolsó magyarországi kábelgyárától is megvált. F. K.