Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-25 / 224. szám

SZOMBAT, 1999. SZEPT. 25. AGRÁRSIKER 19 Az országban elsőként Szövetkezés, dán mintára Öt év alatt hatvanszo­rosára (I) nőtt a mórahal­mi gazdák szövetkezeté­nek vagyona, az értékesí­tésből származó bevétel idén már meghaladta a félmilliárd forintot. Móra­halom az országnak is példát adott: zöldség-gyü­mölcs termelésére és érté­kesítésére először itt ala­kítottak dán típusú szö­vetkezetet. A mórahalmi zöldségcso­Magolő átadásáig vezető útra büszkék lehetnek a gazdák és a homokháti kisváros vezetői. Nógrádi Zoltán, Mórahalom Polgármestere a közelmúlt elemzését a hat évvel ezelőtti állapotok leírásával kezdte. Akkoriban a gazdák összes gondjukkal magukra hagyatva dolgoztak parcelláikon. A régi következeti formák fölbomlá­sával teljesen megszűnt a ke­reskedelmi lánc, feldolgozói­Pár, szaktanácsadás. Nógrádi Zoltán 1993-ban Mezőgazdasági referensként segítette az önkormányzat Munkáját. A fellendülés a szer­ezeti formák megteremtésével kezdődött: 1993-ban, a képvi­selő-testület támogatásával lét­rejött a polgármesteri hivatal Mezőgazdasági osztálya, majd a képviselő-testület mellett Mezőgazdasági bizottság ala­kult, s megszületett a ter­Melőket tömörítő Mórahalmi Közös Mezőgazdasági Egyesü­let is. Megkezdődött a szakirányú oktatás, képzés, szaktanácsa­dás, tanulmányutak szervezése. Az első jelentős lépés a ter­melők igényei szerint megszer­vezett, közös alapanyag-be­szerzés elindítása volt, amely a második esztendőben már mil­liós megtakarítást hozott az egyesületbe tömörülő gazdák számára. Az értékesítés gondjainak megoldására 1995-ben, dán mintára, az egyesület ötvenkét tagjának részvételével megala­kult a Mórakert szövetkezet. A mórahalmiak azt a dicsőséget is elkönyvelhetik, hogy az or­szágban zöldség és gyümölcs termelésre és értékesítésre először itt hoztak létre szövet­kezetet. A „dán minta" annyit jelent, hogy a szövetkezet csak azokat a tevékenységeket végzi, ame­lyekre a gazdák önállóan nem képesek. Ezek: a hűtés-tárolás, piackutatás és -szervezés, érté­kesítés, valamint a fölsorolt fel­adatokhoz kapcsolódó beruhá­zások. Az ötéves működés eredmé­nyei önmagukért beszélnek. Már 1996-ban több tízmillió forint értékű terményt adtak el; egy évre rá 100 millió forint fö­lötti, 1998-ban több mint 300 millió forintos bevételt számol­hattak el, idén pedig már mint­egy félmilliárd forintos értéke­sítésnél tartanak. Az indulás évének egymillió forintos va­gyonát a hatvanszorosára (!) gyarapították. A tevékenységi formák szétválasztására ebben az évben még két társszövetke­zet alakult: a Móragazda a cso­magolásra, a Móraprizma a fel­dolgozásra, a zöldségcsomago­lót megépítő Mórakert pedig az értékesítésre szakosodott. Ny. P. Egy kamion krumpli naponta Zöldségcsomagoló Mórahalmon A mó­rahalmi Mórahalom zöldség- és gyümölcscsomagoló üzemét szeptember 18-án, a város­napi ünnepségek egyikén, dr. Torgyán József földművelésügyi és vidék­fejlesztési miniszter avatta föl. A zöldségcsomagoló a mórahalmi ipari park első je­lentős létesítménye. Az üzem tulajdonosa a Móra­kert Beszerző és Szolgáltató Szövetkezet, bérlője pedig a Móragazda Szövetkezet. Rácz József, a Mórkert szö­vetkezet ügyvezető igazga­tója a helyszínen mutatta be a csomagolóüzem működé­sét. Az épület bérelt, városi tulajdonú telken áll. A 45 millió forintos beruházás költségeinek 25 százalékát viselte az építtető: a Földművelésügyi és Vidék­fejlesztési Minisztérium Csongrád megyei hivatala 50 százalékos, a Csongrád Megyei Területfejlesztési Az osztályozógép „falja" a burgonyát. (Fotó: Schmidt Andrea) Tanács pedig 25 százalékos támogatást adott. A kivitele­zéssel a Móraép Kht.-t bíz­ták meg. A zöldségcsomagoló fölé­pítését az Európa Unió Pha­re kísérleti programja és a mórahalmi önkormányzat is segítette. De maguk a gaz­dák is támogatták a közös cél megvalósítását: a Móra­kert szövetkezet tagjai 12 millió forintos kölcsönt ad­tak az építéshez. Beszállítás előtt a közel­ben álló, hajdani Tüzép-hld­mérlegen mázsálják a bur­gonyát, vöröshagymát és paprikát. A 400 négyzetmé­teres csomagolóüzem há­rom helyiségből áll: a nyersárutérben rakják le a termelők kertjeiből-földje­iről ládákban, konténerek­ben, zsákokban érkező zöld­séget. Innen a csomagolóba ve­zet az út: itt kézi válogatás és gépi osztályozás után a számítógépes vezérlésű au­tomata mérleg „celláiba" potyog a zöldség. A mérleg 0,5 dekagrammos pontos­sággal méri zacskókba és zsákokba a 0,25-25 kilo­grammos „adagokba" porci­ózott terményeket, amelye­ket a szomszédos készáru­raktárból pakolnak teherau­tókra. Naponta átlagosan 20 tonna (azaz egy kamionra való) zöldséget csomagol be itt nyújtott műszakban hat dolgozó. Csupán augusztus­ban mintegy 400 tonna bur­gonyát „zsákoltak". A zöldségcsomagoló elsősorban a mórahalmi és környékbeli gazdákat szol­gálja (ezernél is több ter­melővel állnak kapcsolat­ban), de hoznak árut még a Nyírségből is. A fölvevőpi­ac nagy részét az országos áruházláncok foglalják el. Nyilaz Péter városna­pon adták át a Mó­r a k e r t szövetke­zet zöld­ség- és gyümölcsosztá­lyozó és -csomagoló üzemét, ahol naponta átlag húsz tonna, azaz egy kamionra való ter­ményt kötnek zsákok­ba. A 0,25-25 kilogram­mos csomagokba zárt zöldség főként országos áruházláncok pultjaira kerül. ÚJ ŐSZI-TÉLI KOLLEKCIÓ tjütlet EXKLUZÍV. eredeti OLASZ FÉRFI ÉS NŐI FELSŐRUHÁZAT SZEGED, FEKETE SAS V. 19-21. NY: H-P: 9.30-18.30. SZ: 9.30-13.00. Nyugati és keleti haszongépjárművek szervizelése/ alkatrészek forgalmazása. Volvo, Man, Mercedes, Scania, Nissan, Daf, Kögel, Schmitz, BPW, IFA W50, IFA 160, Tátra, Zulc, Nysa, Liaz, Robur, Avia, Barkas kiegészítők, akkumulátorok, gumiköpenyek. ^TLzeeed, Közösen lÉ.-Hil^ Önökért! ' Kft. Szeged, Kossuth L. sgt. 113. Tel.: 62/473-740. Szeged, Napos u. 3. TeljTax: 62/472-327. MARKAKEPVISELET JSAKTURA -bútorlapok, natúr forgácslapok/ - konyhai munkalapok, méretre vágás, élfóliázás, kisbútor­rtCtTívíllílÁt ^WFPRHflWffl^B Szeged, Dorozsm Tel.: 62/464-021. Nyitva: h.-p.: 8-16 és tovább ai út 35. foraaimazók részére külbn szo.: 9-12-ig. kedvezmények'. - 280 cm széles bútorszövet 2300 Ft/m - Bútorszövetek, mikroplüssök nagy választékban - Táblás szivacsok különböző méretben, vastagságban. KÁRPITOSKELIÉK KERESKEDÉS Hódmezővásárhely, Dél u. 5. TeL: 62/246-719 Szeged, Lengyel u. 5. Tel.: 62/426-468. KONYHABÚTOROK bevezető áron íWA (bútorlapos ajtó, 280 cm széles) 62 900 Ft OLA (MDF-lapos ajtó, 260 cm széles) 97 900 Ft KORONA (MDF-lapos ajtó, 280 cm széles, főszertartás) 110 900 Ft IMPORT SZEKRÉNYSOROK NAGY VÁLASZTÉKBAN BÚTORBOLT Szeged, Dorozsmai út 14. Tel./fax: 62-467-569 Nyitva: H-P.: 9-17.30. Szo.: 9-12 áráig ÜLÖGAI ÁREMEI ELŐTTI J ÁRON! 64 900 Ft-tól 159 900 Ft-ig Linda 3-2-1 (ágygépes, ágyneműtartós 139 900 Fl Szamba sarok (fotellal, nyitható, ágyneműtartós) 120 900 Ft Rumba 3-2-1 (rugós, nyilhatós) 124 900 Ft-tól Evelin 3-2-1 (rugós, nyitható, ágyneműtartós) 134 900 Ft-tól Fanni 3-2-1 (fabetétes, rugós, nyitható, ágyneműtartós) 165 900 Ft-tól Léda 3-2-1 (rugós, nyitható, ágyneműtartós) 143 900 Ft-tól Laura 3-2-1 (extra széles ággyel, 160x195 cm) (rugós, nyitható, ágyneműtartós) 156 900 Ft-tól DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT FEKETE-FEHÉR MÁSOLÁS J 32-WOVOS KICSINYÍTÉS. NAGYÍTÁS KÜLÖNLEGES BEÁLLÍTÁSOK (torzítás, sokszorosítás) MA6AZINMQD (papírlapjaidból füzetet készítünk) QsZIEKKfLÍS, DIGITÁLIS ARCHIVÁLÁS m^m i m m 1111 n ti iiitni A Dokkoló hétfőtől péntekig, minden nap 8-tól 16 óráig vár! Igény esetén ettől eltérő időpontokban Is fordulhatsz hozzánk. Előtte azért telefonálj! £ FESUS KOTES KÉSZ Kft. 6721 Szeged Szilágyi u. 2. III. em. 302. tel: 62/566-680 fax: 62/566-698 e-mail: dokkolo@kesz.hu A

Next

/
Thumbnails
Contents