Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-23 / 222. szám
6 HELYI TÜKÖR CSÜTÖRTÖK, 1999. SZEPT. 23. Metamorfózis r in annak két hete, hogy egy „középkorú" BMW állt be az Agyagos utca-Gyöngyvirág utca kereszteződésében lévő kicsiny parkolóba. Nincs ebben semmi különös, merthogy máshová is bekanyarodnak ilyen járművek. Csakhogy ennek az orra olyan volt, mint az ökölvívóké: lapos. Pontosabban, laposra vert. Valahol bizonyára „találkozott" egy fával, vagy út menti oszloppal, azért néz így ki, mondogatták az arra lakók. Majd jön érte a gazdája és elviszi. Nem jött. Jöttek viszont azok, akik éjjel alvászavarokkal küszködnek, járják a várost és kerekeket szerelnek. Le. így azután az említett járgány is sorra került. Előbb az első kettőt, azután - az éj leple alatt a hátsó kettőt is meglovasították. A tégla-alátámasztásos módszerrel végzett metamorfózis módjáról és kivitelezésének idejéről a szerelőkön kívül senkinek sincs közelebbi információja. Csak az nem megy a fejébe senkinek sem, hogy hol kerítettek a környéken annyi téglát az alátámasztáshoz? K. F. A SZOTE is készül a dátumváltásra A betegellátás zavartalan less Csökken a népesség Budapest (MTI) Továbbra is kedvezőtlenek a népesedési folyamatok - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH által közölt adatok szerint a népesség természetes fogyása 4,9 ezreléket tett ki, ami 18 százalékkal magasabb a múlt év első hét hónapjában mért értéknél. Az ezredfordulón nemcsak a számítógépek, komputerrendszerek, hanem az orvosi berendezések, diagnosztikai és terápiás műszerek is „megbolondulhatnak". A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen várhatóan több mint hétmillió forintba kerül majd a számítógép és műszerpark felkészítése. Szerencsére a beteg-, gyógyszer- és kezelés-nyilvántartási rendszert nem veszélyezteti a dátumváltás. Az ezredforduló minden olyan gép, berendezés működésében zavart okozhat, amelyet mikroprocesszor, számítógép vezérel, és dátumot kezel. Vagyis nemcsak a komputerek bolondulhatnak meg, hanem jó néhány orvosi, kórházi, laboratóriumi berendezés, diagnosztikai vagy terápiás eszköz is. Nem beszélve a kórházak és klinikák beteg-, gyógyszer- és kezelés-nyilvántartási rendszereiről. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen éppen ezért már az év elején elkezdték a felkészülést az ezredfordulóra. Mint Szekeres Lászlótól, a gép- és műszergazdálkodási csoport vezetőjétől megtudtuk, először fel kellett mérniük az intézmény hetvenegy szervezeti egységénél azt az eszA CT-berendezést is fel kell készíteni az ezredfordulóra. (Fotó: Karnok Csaba) közállományt, melynek működését megzavarhatja a dátumváltás. A „bejárás" során kiderült, hogy a több mint négyezer diagnosztikai, terápiás eszköz, labor- és kórháztechnikai berendezés közül mindössze ötven-hatvanat érint az ezredforduló problémája. Ennek oka az, hogy a műszerek nagy része olyan régi, hogy egyáltalán nincs benne dátumkezelő, vagy ha van is, az nem érinti a gép alapvető működését. A legmodernebb számítógépvezérlésű berendezések pedig már 2000-állóak. Az orvosegyetem munkatársai a probléma felmérése után felvették a kapcsolatot a gépek gyártóival vagy azok magyarországi képviselőivel, hogy megtudakolják, mi a teendő. A megkeresések kilencven százalékára már a válasz is megérkezett: a gyártók nagy része garanciát vállal az üzembiztos működésre. Néhány esetben viszont szoftvert, sőt hardvert is kell cserélni ahhoz, hogy a dátumváltás ne okozzon zavart. Ez hozzávetőleg másfél millió forintba kerül majd. Szekeres László szerint mindezek alapján biztosra vehetó, hogy az ezredforduló miatt nem lesz fennakadás az orvosi vizsgálatokban, a betegellátásban. - A legnagyobb gond az lehet, hogy egy-egy vizsgálati lapon az orvosnak ki kell javítania a dátumot mondja a csoportvezető. Anyagilag nagyobb terhet jelent az intézménynek a százötven számítógép, és az egyetem komputer-rendszereinek felkészítése az ezredfordulóra. Az összegyetemi beteg-, gyógyszer- és kezelésnyilvántartási rendszer IBM AS 400-as hálózati szoftvere szerencsére 2000-biztos, így a legfontosabb adatállományt nem veszélyezteti a dátumváltás. Az egyes szervezet' egységekben működő harminc-negyven helyi hálózat azonban Novell 3-as verzióval működik, amely nem tudja kezelni a problémát. Ezeket 4-es vagy 5-ös verziót" kellene cserélni, ami hálózati szoftverenként 50-100 eze' forintot jelent. Ugyanez vonatkozik a százötven számítógépre is, amelyek leg®'" csóbb felkészítési módja" csere lenne - gépenként 150" 200 ezer forintért. Vagyis az ezredfordulóval járó kiadások a SZOTE-n összességébe® meghaladhatják a hét mil^ forintot. Dr. Perjési József gazdasági főigazgatótól megtudtuk, a Miniszterelnöki Hiva tal irányításával, a polgó® védelem segítségével jele®' leg folyik annak ország®5 szintű felmérése, hogy ®z állami intézményeknél lyen költségeket jelent ®z ezredfordulóra való felk®' szülés, illetve, hogy mily®" források állnak rendelkezés re. Az egyetem gazdaság1 vezetője bízik abban, hogyi SZOTE állami segítségej kap majd a dátumváltássá kapcsolatos kiadásokra, bt' szen mind az Oktatási, m,n az Egészségügyi Miniszté®' um rendelkezik erre a céh® elkülönített pénzügyi ker®1' tel. Ugyanakkor az is val®" színű, hogy ezek a keret®* szűkösnek bizonyuln®11 majd, így az egyetemnek s®' ját forrásait is mozgósíta®|a kell a zavartalan működé" érdekében. Keczer Gábriel'" Kedves Vásárlóink! A ARUl|ÁZ szeptember 23-án ünnepli I évesgizületésnapját. Szeretnénk, ha Onö születésnapjukat. Sze szeptember 23-án sáeülí é Jtortával Az ajándékokat személyi anyakönyvi velünk ünnepelnék énk minden kedves, ásárlónkat a mai napon szönteni. olvány vagy születési utatásával kérjék iával kérj< J|% Wv^zolgálat^u|tpák Szeretnénk kiválasztani a TESCO BABY-t, aki 1998. szeptember 23-án látta meg a napvilágot. Várjuk a szülők jelentk m FOLYAMATOS AKCIÓKKAL, PROGRAMt SZÍVESEN LÁTJUK ÖNÖKET A JÖVŐBEN IS! KELLEMES VÁSÁRLÁST KÍVÁNUNK! TESCO SZEGED P V Szeged, Rókusi krt. 42-64., tel.: 62-360-900 Nyitva tartás: hétfő-szombat: 7-21. Vasárnap: 9-18 CSONGRÁD MEGYE KOZSEGEIBEN LAKÓ HIRDETŐINK KEDVEZMÉNNYEL ADHATJÁK FEL KERETES HIRDETÉSÜKET! FHB: JELZÁLOGHITEL SZABAD FELHASZNÁLÁSRA A Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) 1-10 millió forint közötti Otthonteremtő Hitele a 16,5%-os kamattal, az 5-20 éves jiaamidővá az alacsony sajáterő szükséglettel, ma egyedülálló ajánlat a lakáshitel-piacon. Kevésbé ismert viszont, hogy az első hazai jelzálty bank. megfelelő ingatlan fedezete mellett szabadon felhasználható kölcsönt is nyújt ügyfeleinek. Többek közöli erről kérdeztük Gfttrb Dánielt, az FHB vezérigazgatóját. »A vállalatok, vállalkozások kaphatnak-e jelzáloghitelt? Természetesen. Nagyon sok esetben kedvező lehet hosszú futamidőre jelzálog alapú vállalkozói kölcsönt felvenni. A bank Magyarország területén lévő. tehermentes, forgalomképes ingatlan fedezete mellett ad hosszú lejáratú hiteleket gazdasági társaságok, szóvetkezetek és önkormányzatok részére is. Itt a hitel alsó határa 15 millió forint. A laikus közvélemény jelzáloghitel alatt azt érti, hogy ingatlan fedezete mellett részietes jövedelemvizsgálat nélkül is lehet hiielhC. jutni A bankok közül néhányan hirdetnek is ilyesfajta hiteleket az utóbbi időben. Az FHB-nit is lehet ilyen jelzáloghitelt kapni? Igen. magánszemélyek részére a saját, illetve közeli hozzátartozó tulajdonban álló, kifejezetten forgalomképes, nagyobb értékű íng»'' lanok fedezete mellett van nálunk is ilyen hitel. Ez a "Béta"-hitel, ami egy szabad felhasználású jelzáloghitel. A Béta legkisebb összege 3 millió Ft, a legnagyobb 20 millió Ft. Ennél a kölcsönnél a maximálisan felvehető hitel az FHB által fedezetül elfogadott ingád3" bank által megállapított un. hitelbiztosítéki értékének a 40 %-a. Magyarul: ha egy ingatlant mi 10 millióra értékelünk, akkor arra 4 millió forint kölcsönt lehet felvenni. Milyen ingatlanokat fogadnak el ennél a hitelnél fedezetül? Termőföldet, lakást, irodát, kereskedelmi és vendéglátó célú ingatlanokat, ha azok kifejezetten forgalomképesek, tehermentesek, a tulajdoni helyzetük teljesen rendezett és egyértelmű. Ennek a hitelnek a nagyobb kockázat miatt, bizonyára jóval magasabbak a kamatai... Úgy gondolom, hogy a kamatok aranyban állnak a kockázattal, de javaslom a Béta hitel kondicióit összehasonlítani más bankok, hasonló szabad felhasználású hiteleivel. Az FHB nemcsak az Otthonteremtő hitelével, de a Bétával is sokat könnyít ügyfelei gondjai"A "Béta"-hitelt milyen fellételekkel adja a bank? A futamidő jelenleg 6-10 év, de vizsgáljuk azt a lehetőséget, hogy 15 év legyen a felső határ. Az Otthonteremtő Hitelhez hasonlóan a Bétánál is van évente és ötévente változó kamatozású konstrukció. Az évesnél 23%. az ötévesnél 19% jelenleg a kamat. Hol lehet hozóijutni a bank hiteleihez? Az FHB központjában, Budapesten (Hungária körút 17-19., Tel.: 252-5999), és a megyei képviseletünkön (Szeged, Széchenyi tér 17., tel.:62/426-897|. BÉTA hitel Havi induló törlesztőrészletek (tájékoztató adatok) \ kölcsön t éu-s kamatperiódus. 23 % sumatláb. etsi es ben 5 SS es kamatperiódus 19% kamatláb, első öt évben összege (FI) 6év 7 ív 8 és 9 év 10 év 6év 7 év 8 év 9 év Hév 3 000 001) 77 169 72142 68 584 65 992 64064 70130 64 824 61002 58 161 56002 4 000 000 102 892 96189 91 445 87 989 85 419 93 507 86 432 81 335 77 548 74 669 s m m 128616 120 236 114 306 109 987 106 774 116884 108 040 101 669 96935 93 336 6000 000 154 339 144 283 137 167 131 984 128129 140 260 129 648 122 003 116 322 112 003 7 000 000 180062 168 330 160 028 153 981 149483 163 637 151 256 142 337 135 710 130671 8 000 000 205 785 192 378 182 890 175 979 170 838 187014 172 864 162 671 155 097 149338 9000 000 231 508 216 425 205 751 197 976 192 193 210 391 194 472 183 005 174 484 168005 tooooooo 257 231 240 472 228 612 219 973 213 548 233 767 216080 203 339 193 871 186672 15 000 000 385 847 360 708 342 918 329 960 320 322 350 651 324 120 305 008 290806 280 009 20 000 000 514 462 480 944 457 224 439 946 427 0% 467 534 432 160 406 677 387 742 373 34" A bírálati dij az igenyelt kölcsön összegétől függően 20 millió forintig 1 %, de minimum 50 ezer forint. A kezelési költség 32 igényelt kölcsön összegének egyszeri 1%-a. A táblázaton kivül a közokiratba való foglalás költségeit is az ügyfél viseli. ©PHB Földhitel és Jelzálogbank 31