Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-15 / 215. szám

16 EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1999. SZEPT. 15. Hofi Gézán nem lehet bukni Esönapi mínusz a fürdöudvarban A fürdőudvar költsége több mint tízmillió forintot tett ki, melyben a színpad és a nézőtér is benne van - avat a részletekbe a nyári rendezvény megál­modója, Hrabovszky András, az Accord Műsor­szervező és Művészköz­vetítő Kft ügyvezetője, aki vallja: nem mindegy, mit hagy maga mögött az ember. - Nem mindennapi út ve­zetett a műsorszervezésig... - Valóban, fizikusnak ké­szültem és az egyetem mellett taxiztam. Az egyik professzo­rom azonban nem vette jó né­ven, hogy csak a gyakorlatra járok be, az előadásokra nem. Ki is vágott harmadévben, így Győrben végeztem a műszaki főiskola közlekedés szakán. Időközben közel kerültem a művészvilághoz, amely több okból vonzott. így ajánlkoz­tam 1979-ben a színház akko­ri igazgatójához, Pál Tamás­hoz közönségszervezőnek, s hamarosan a Kárász utcai je­gyiroda vezetője lettem. Öt év múlva, egy igazgatócsere után az Országos Szórakoztató Ze­nei Központ Kaleidoszkóp műsorirodáján találtam ma­gam. Akkorra már megvolt az ismeretségi köröm, így a kap­csolataimból élhettem. - A nyolcvanas években a monopolhelyzetben lévő cég kebelén belül még nem vállalt túl nagy koc­kázatot... - A művelődési házak ve­zetői, a vállalatok szakszerve­zeti kultúrfelelősei vagy a színház illetékesei elmondták, Hrabovszky András: a sikeres műsor hozza az újabb felkéréseket. (Fotó: Schmidt Andrea) mit szeretnének, én pedig megszerveztem a műsort. Független voltam, szabad ke­zet kaptam, csak az elszámo­lást végeztem a pesü központ­tal. Ha nagyobb műsort kér­tek, akkor kibéreltem a mozit és telt ház esetén a bevétel tíz százaléka az enyém volt. Hofi Gézán nem lehetett, és most sem lehet bukni. Kényelmes állás volt. - A rendszerváltozással egy időben azonban vál­lalkozó lett. Akkor ebben a szakmában ez még nem volt divat. Kényszerttette rá az Országos Szórakoz­tató Zenei Központ? - Nem, saját szakállamra vágtam bele. Akkor még opti­mista volt az ember. Tovább­ra is dolgoztam volt cégem­nek, közvetítettem bárokba műsorokat és zenészeket, de a kft. tevékenységi körébe fel­vettem mindent, ami kapcso­lódik a kultúrához: a lemezki­adástól a büfészolgáltatásig, sőt, még a személyfuvarozást is. Soha sem lehet tudni... Emellett elvállaltam a Móra téesz átalánydíjas fuvarozási részlegének vezetését is. Hat teherautónk volt, de 1994-ben ez az ág befuccsolt. Túl nagy volt a konkurencia, a cégek addigra ésszerűsítették a szál­lítási feladataikat. - Hogyan volt ideje mind­erre? - Váljon, ez még nem min­den. A Gyulai Várszínház reklámját, a közönségszerve­zését, a propagandáját kilenc éven keresztül, 1995-ig vé­geztem. Akkor megtanultam, ha egy darab színvonalas, és jó színészek játszanak benne, akkor az előadás eladható, igényli a közönség. Nem is kell feltétlenül vígjátéknak lenni. Legnagyobb élményem is ebből az időszakból szár­mazik. A szegedi színház az utolsó pillanatban mondott le egy németországi Víg öz­vegy-turnét. Nem volt mit tennem, megszerveztem ma­gam az előadást. Az ország minden részéből szerződtet­tem művészeket, felkértem a békéscsabai szimfonikus ze­nekart, és tartottunk harminc nagy sikerű előadást, ahol minden este kétezer ember Ki veszi komolyan? Bosszantó kereskedelmi akciók Budapest (MTI) A megkérdezettek 15 százalékát kifejezetten bosszantják a kereskedel­mi akciók, mert csak pénzt „csikarnak ki" az emberekből, a válasz­adók majdnem fele azon­ban vásárol akciós árut, hogy pénzt takarítson meg, vagy nyerjen vala­mit - derül ki a GfK Hun­gária Piackutató Intézet egyik legutóbbi felméré­séből. A piackutató intézet a teljes magyar népességet reprezentá­ló ezer embert kérdezett meg személyesen arról, hogy mi a véleménye a kereskedelmi ak­ciókról. Ennek során kiderült, hogy a lakosság 18 százaléka vásárol ugyan akciós árut, de az ilyen engedményeket nem veszi komolyan. Egyötöd ré­szük nem vesz részt akciók­ban, de nem is ellenzi ezeket. A GfK szerint a kedvezmé­nyes akciókban résztvevők 85 százaléka élelmiszert, 66 szá­zaléka tiszító- és mosószert, 42 százaléka testápolási cik­ket, 25 százaléka ruházati ter­méket, 8 százaléka rádiót, tele­víziót és nagyobb háztartási gépet, 5 százaléka kisebb ház­tartási gépeket, 4 százaléka sportfelszerelést, míg 2 száza­lékajátékot vásárol. Az akciók legtöbb híve 20 és 49 év közötti, gyermeké­vel otthon lévő anya vagy háztartásbeli, valamint 50 ezer és 250 ezer közötti lako­sú városban él. E vásárlók háztartásának havi nettó jö­vedelme 40 ezer és 100 ezer forint közé esik - mutatta ki a felmérés. Meglepő tapasztalat, hogy az akciós árut sohasem vásá­rolók között a legnagyobb csoportot a 60 évesnél idősebbek alkotját. Ide tartoz­nak még az általános iskolai vagy ennél alacsonyabb vég­zettségűek, akiknek a háztar­tásában a nettó jövedelem 40 ezer forintnál alacsonyabb, s elsősorban a Pest megyeiek közül kerülnek ki. A felmérés szerint a meg­kérdezettek háromnegyede azt állította, hogy az akciós ter­mékek jó minőségűek, és nem különböznek más árucik­kektói. Minden ötödik válasz­adó szerint viszont gyakran rosszabb minőségűek, mint más, nem akciós termékek. A GfK kimutatta, hogy a különböző akciók közül az a legnépszerűbb, amikor vala­mit olcsóbban lehet megven­ni. Ezt az akciókat előnyben részesítők 38 százaléka állí­totta, míg 21 százalékuk azo­nos áron nagyobb mennyisé­get szeret vásárolni. *W) 1 éves a Domex Szönyegáruház!^^. MEGLEPETÉSÜNK: fC , \ élö oroszlánkölykök és póniló J J az áruházunkban! Minden kedves vásárlónk aw^ tortaszeletet kap! f Ji AKCIÓNK: középszönyeg 1,9x2,7 m 6999 Ft/db RENDKÍVÜLI ÁRAK: középszönyeg 1,6x2,3 m 4999 Ft/db Buklészönyeg 65O Ft/nm PVC-padló 1,4 mm vastag^ 570 Ft/nm jfijjMI 3brneam •BMfBI^^^H Cím: Szeged, Bakay N. u. 29., j^ÉÉIfci^^^^™ tel.: 62-420-039. szorongott a nézőtéren. Úgy éreztem, ezért érdemes volt élnem. - Innen már csak egy ug­rás volt, hogy a felújított szegedi fürdő udvarára is színházi előadásokat ál­modjon. - Két évvel ezelőtt próbál­tuk ki. Akkor még muzsikáló udvarként indult a nyári soro­zat, de a komolyzene a szpon­zorok támogatása nélkül ne­hezen adható el. A művészek gázsija magas, és a közönség érdeklődése sem mérhető egy színdarabhoz. - Ebben az évben már színdarabokat és neves szí­nészeket láthatott a szege­di közönség. így biztosab­ban megtérül a befekte­tés? - Több mint tízmillió fo­rintot tett ki az összes költség, igaz, ebben benne volt a szín­pad és a nézőtér is, amely egyszeri beruházást igényelt. Néhány évvel ezelőtt a szege­di színháztól vettem díszlete­ket, így erre sem kell mindig költeni. Egyébként a szellemi­séget és a művészetet többre tartom mint a jelenleg divatos grandiózus díszleteket. - Mit mutat a fürdőudvar idei mérlege? - Elkövettem egy hibát: nem kötöttem szerződést esőnapra. Ha nincs ez a malőr, akkor nullszaldós lett volna a vállalkozás, amely eb­ben az esetben már jó. A sike­res műsor ugyanis hozza az újabb felkéréseket. Mert nincs jobb érzés annál, ha látom, te­le van a nézőtér és jól szóra­kozik a közönség. Tötli-SzanMi Attila A Corriere riportja Titokzatos egymillió Róma (MTI) Újabb bizonyítékokat vélt felfedezni a Corriere della Sera című olasz napilap Bu­dapesten a Jelcin elnököt is besározó pénzügyi botrány­ról, a titokzatos egymillió dollár átutalásáról, valamint az ügyletben résztvevő ma­gyarországi „fantomcégről". A lapban egész oldalas budapesti riport olvasható, amelyben a kiküldött tudósí­tók arra próbálnak választ találni: létezik-e valóban az a magyarországi vállalat, amelynek köze volt a koszo­vói Behgjet Pacolli, illetve Pavel Borogyin orosz „pénz­tárnok" nevéhez fűződő ti­tokzatos bankátutaláshoz. A riport készítői azért in­dultak útnak a magyar fővá­rosban, mert ki akarták bo­gozni az igazságot abból a sok ellentmondásos állítás­ból, amelyet Pacolli hangoz­tatott az elmúlt hetekben. MAGYAR NEMZETI BANK Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 396.70 Ausztrál dollár 161.21 Cseh korona 6.94 Dán korona 34.14 Euró 253.79 Belga frank( 100) 629.13x* Finn márka 42.68* Francia frank 38.69* Holland forint 15.16x* ír font 322.25x* Német márka 129.76* Olasz lírai1000) 131.07* Osztrák schilling 18.44* Portugál escudoí 100) 12639* Spanyol peseta)100) 15233* Japán yen( 100) 228.48 Kanadai dollár 166.90 Lengyel zloty 60.25 Norvég korona 31.10 Svájci frank 157.99 Svéd korona 29.58 Szlovák korona 5.78 USA dollár 245.94 Az 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS E-mail: egyszaz@delmagyar.szeged.hu Mégiscsakotthona legjobb. takástakarékpárYzt&r Találjon otthon-ra lakástakarékpénztár a bauMax-ban! bauítlax Szeptember 15. és 20. Között minden nap játékkal és különféle ajándékokkal várjuk Önt az ország összes bauMax-áruházában! Söt: ha Ön a helyszínen köti meg Otthon elötakarékossági szerződését, most egy 3000 Ft értékű bauMax vásárlási utalványt is adunk aján­dékba. Ha nem akar azonnal dönteni, egy Otthon-kupont vehet át, amelyet október 31-ig. szerződéskötés esetén beválthat. Találkozzunk Otthon - Bármely bauMax-áruházban! Mégiscs sak hon a legjo •MW*--***,

Next

/
Thumbnails
Contents