Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-13 / 213. szám
6 A HELYZET HÉTFŐ, 1999. SZEPT. 13. Adománytörténet - életregényben elbeszélve Vagyonát beteg gyerekekre A kórházban már hiába keresem. Mondja a nővér, néhány napja „haza"-vitték, pontosabban új otthonába, az izraelita hitközség szociális intézetébe. A Gogol utcai egyházi, idősotthonban legyengült asszonyt találunk. Az előre, telefonon megbeszélt találkozóra azonban összeszedi minden erejét, s segítséggel ugyan, de kivonszolja magát az étkezőbe. A számára még idegen szobatársak előtt nem akar beszélni, négyszemközt mondja el, amit nem szánt ugyan a nagy nyilvánosság elé, de miután kitudódott, nem zárkózik el a közlés elöl. A 75 éves dr. Fekete Rozáliának nincs senkije, egy szál magára maradt idős éveire, ezért is döntött úgy, hogy minden vagyonát, és az öccsétől örökölt pénzét is az Életveszélyesen Beteg Gyermekekért Alapítványra hagyja. A betegségében is egyenes tartású, választékosan fogalmazó asszony mondatfűzéseiből azonnal érezni művelt, intelligens, agya még ma is, a két agyvérzést követően, sem rongálódott annyira, hogy ne lenne ura gondolatainak. - Először az árvaházra akartam hagyni a vagyonomat, a sorstársaimat segíteni, ANGOL nyelvtanfolyamok szeptember 27-tól. ^%TERL1NG N HOUSE Beiratkozás: szept. 13-tól 23-ig, 15 és 18 óra között a Ságvári gimnáziumban Tel.: 424-766 (10-15 óráig), 454-000/3363 (beiratkozási időben). Egyes PVC-k es selyemtapéták 50% engedménnyel. Szeged, Kálvin téri üzletházban és az Etelka sori garázsüzletben. Rózsikát nem a betegsége késztette a jótéteményre. (Fotó: Schmidt Andrea) hiszen magam is éltem intézetben. Apánkat akkor vesztettük el, amikor a legidősebb testvérem 7 éves volt, a legkisebb két hónapos. Anyánk hat évre követte apát, s mi négyen ott maradtunk szülők, nagyszülők, rokonok nélkül. Törvényszerűen az árvaszékhez kerültünk, ahonnan mindszenti családokhoz adtak ki bennünket, négyünket négyfelé. Szétesett a család, s köztünk sohasem alakult ki szoros testvéri kapcsolat. Noha mindannyian igényeltük nagyon a szeretetet, mégsem tudtuk megadni egymásnak. Rózsika eddig jut a történetben, amikor először abba kell hagynunk a beszélgetést. Nemcsak a beszéd esik nehezére, de az emlékek is megterhelően gyötrők. Az idős asszony fullad, zihál, remeg egész testében. Vizet kérne, de nem mer inni, mert akkor wc-re kell mennie, s minden mozdulat végtelenül nehezére esik. A nővér bíztatja: meg fog erősödni, idővel. Nem igazán hisz ebben. Elkeseredett, mert azt érzi, hogy nincs már ereje ahhoz, hogy akarjon felépülni. Az erő ráment az életre, neki mindig egyedül és senkivel sem megosztva a terheket kellett megharcolni azt, amire vágyott. A lányok közül egyedül Rózsika nem ment férjhez, számára a tudás megszerzése volt az élet értelme és célja. Az árvaház kötelékéből kikerülve, amikor - szavaival élve - felcseperedett, rájött, hogy az, ami örömöt szerez számára a tanulás, a tudás megszerzése. Dolgozott családnál cselédként, kelmefestőnél fizikai munkásként, s közben elvégezte a tanítóképzőt, majd az egyetemet. Summa cum laude diplomával állhatott a katedra mögé, kémiát és biológiát tanított bajai középiskolásoknak, majd egyetemistákat oktatott itt, a JATE-n, s Hagyja közben kutatott, tudományos publikációkat írt. 42 évesen jutott önálló lakáshoz, aztán felépített egy hétvégi nyaralót is, aminek ára ma már az életveszélyesen beteg gyerekek alapítványát gazdagítja. Rózsikát nem betegsége késztette a jótéteményre. Jóval korábban gondolta ő, hogy amije van, azt a rászorulókra hagyja. A gondolat és elhatározás akkor született meg benne, amikor Angliában letelepedett öccse vagyonából ő is örökölt. - Az öcsém emlékére akartam oda adni a pénzt, ahol a legjobb helye van, s hol lenne jobb, mint ott, ahol a legifjabbak életéért harcolnak - vallja az idős aszszony. Rózsika reméli, hogy még hazatérhet a saját otthonába, amiről már szintén rendelkezett, de addig, amíg él, az övé. Az izraelita hitközség családias szociális otthonába annak ellenére befogadták, hogy ő nem zsidó, hanem katolikus vallású. Addig maradhat itt, ameddig erőre kap. Mire befejezi történetét megnyugszik egészen, már nem zihál, nem fullad, nem remeg. A kibeszélés öröme megnyugtatta, mint ahogyan az adakozás ténye is megnyugvással tölti el. Kalocsai Katalin• Az Életveszélyesen Beteg Gyermekekért Alapítvány számlaszáma: OTP 11735005-20336563 VESZELYES HULLADÉK és egészségügyi hulladék átvétele, gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása HATÓSÁGI ENGEDÉLLYEL. Kérje ingyenes szaktanácsadásunkat. Design Kft. 6000 kecskemét, Szélmalom u. 40. Tel.: 76/329-926. Fax: 76-483-197 példány! Szeptember 25-én megjelenő lapszámunkban rendkívüli reklámlehetőségei kínálunk! BŐVEBB INFORMÁCIÓ: 62/420-819 ella haszongépjárművek BEVEZETŐ ÁRON új típusú1 - STEYR TD motorral - szervokormánnyal - 4x4-es TEREPES VÁLTOZATBAN is kaphatók! - ár nettó: 1 960 000 Ft-tól Andoria TD motoros változatoknál - Platós, Duett, Trans (3) 15% árengedmény, amíg a készlel tart! Benzin üzemű típusok 10%-os árengedménnyel, már 1 322 000 Ft-tól kaphatók! Érd.: DIÁSZ Kft., Algyő, MOL Rt. ipartelep. Nyitva: 8-14 óráig. Tel.: 62-421-088/61777 mellék, mobil: 06-30-2060-337. A Róta Pakk Kft. RAKTÁ ROST keres. Feltételek: - középfokú végzettség - raktárosi gyakorlat - számítógép-kezelői ismeret - targoncavezetői (elektromos, gázüzemű) engedély és gyakorlat. Érdeklődni lehet: munkanapokon, reggel 7 és 8 óra között az alábbi címen: Róta Pakk Kft. Szeged, Dorozsmai út 35., tel.: 62-496-82 ^ MAKKOSHÁZI RUHAHÁZBAN ^ babaruházat és babaápolási cikkek, gyermektől felnőttméretig szabadidőruhák, farmerek, farmerruhák, márkás sportcipők, gyermekszandálok. Ezenfelül ajánlunk: női és férfimunkaruhát, védőfelszerelést. Szeged, Makkosházi krt. 23., tel.: 62472-745. a volt Algyői Takarékszövetkezet helyén. ^ Nyitva tartás: H-P.: 9-18, szo.: 9-12. ^ J^^M fia babózna, sportolna vagy dolgozna, ruháért jöjjön a Makkosba!" Wk MIMEGNYITOTTUK MINTATERMÜNKET új bútorcsaládainkkal, minta utáni értékesítéssel! EGYÉB SZOLGÁLTATÁSAINK: * funérozás # élfunérozás éllécezéssel # táblásítás * csiszolás * lapszabászat * bonellrugózat (epeda) gyártás kárpitozás * szerszámélezés. ALFÖLDI BÚTORGYÁRTÓ KFT. Bútor- és barkácsbolt, Szeged, Pulz u. 14. Délvidékiek közössége Az elmúlt évtized során csaknem 100 ezer délvidéki magyar hagyta el szülőföldjét. A délszláv háború és a „csendes" etnikai tisztogatás miatt hozzávetőleges becslések szerint - mintegy 50 ezren leltek menedéket Magyarországon, csaknem ennyien pedig a nyugateurópai és a tengeren túli országokban. A délvidéki menekültek és elüldözöttek magyarországi képviselői szombaton Budapesten érdekvédelmi szervezetet hoztak létre. A Délvidéki Magyarok Közösségének alakuló közgyűlésén, Magyarország számos városából (így például Szegedről, Makóról, Domaszékről és Szentesről is), 138 küldött vett részt. A Himnusz elhangzása után Kabók István, a kezdeményező bizottság nevében szólt az egybegyűltekhez. Beszédében jeles napnak nevezte szeptember 11-ét, egyúttal azonban figyelmeztetett: a DMK tagjaitól, vezetőségétől függ, hogy egy év múlva is ilyen jelzővel lehet-e illetni ezt a napot. Üdvözölte a megjelent parlamenti pártok a Fidesz, az MDF, a FKGP és a MIÉP - képviselőit, valamint a magyarországi civil szerveződések és az ausztráliai magyar hagyományápolók jelen lévő tagjait is. Andrási Attila, a kezdeményező bizottság elnöke rámutatott, az új szervezet célja, hogy az anyaországban és a nyugati államokban élő délvidéki emigráció szellemi és anyagi képességeivel segítse az otthoniak fennmaradását, s ezzel elősegítse jövőjének jobbra fordulását. Ezzel egyidejűleg szeretnék megteremteni a Magyarországon élő délvidéki emigráció érdekképviseletét, valamint közösségi életének szervezettebbé tételét is. Nem kevésbé fontos számunkra szülőföldünk, a Délvidékjelenlegi és jövőbeni helyzetének alakulása sem, mondotta Andrási. Annál is inkább, mert a mostani súlyos állapotok megszűntetése után, a most itt élők zöme vissza kíván költösni oda, ahonnan kényszerítő okok miatt távozott. Ezt követően a felszólalók egész sora (Csurka István MIÉP, Wolf Sonja - Fidesz, Liebmann Katalin és Hajnal Sándor - FKGP, dr. Székely András Bertalan és dr. Pectf Ferenc - Hunyadi Szövetség. Nagy György - Makó, Hornyik György és Vereczkei Erzsébet - Budapest, Nagy Abonyi Attila - Szeged, Macon Mariann - Magyarok Világszövetsége, Márton Zoltán ' Budapest) beszélt arról, hogy a magyarokra oly' gyakran jellemző önfeladást, most erőteljes, kitartó munkával kell helyettesíteni, mert csak így válhat valóra az önrendelkezés számukra - a Délvidéken. Kiálltak amellett, hogy szót kell emelni a honi és a világsajtóban, a mostani szerb hatalomnak a magyar kisebbséggel szemben tanúsított ellehetetlenítő politikájáról, amely voltaképpen az etnikai tisztogatás kategóriájába tartozik. Az alakuló közgyűlésen a küldöttek a Délvidéki Magyarok Közösségének elnökéve Andrási Attilát választották. K. FKiváló minőségű járműipari termékeink értékesítésére főállású U BERNER A teljesítmény összeköt TERÜLETI KEPVISELOT keresünk Csongrád megye területére. Ideális esetben Ön 25-38 éves, kreatív, dinamikus és ambiciózus, aki értékesítési tapasztalattal, az adbtt ágazatban szakmai gyakorlattal, vezetékes telefonnal és az induláshoz személygépkocsival rendelkezik. Munkáját teljesítményarányos jövedelemmel (fix fizetés + jutalék), folyamatos továbbképzésekkel, a későbbiekben szolgálati személygépkocsival honoráljuk. Fényképes jelentkezését „Csongrád" jeligére való hivatkozással a következő címre várjuk: Berner Kft., 1097 Budapest. Táblás u. 34. I^HHI Horváth M. u. 8. Tel.: 479-987. www.tiszanel.hu/kanape KANAPÉ BÚTORÜZLET franciaágyak, heverők i 1 árengedménnyel, szeptember 14-ig! Kanizsa Trend ülőgarnitúrák nagy árengedménnyel! SZŐNYEG, PVC, PARKETTA á&b ÚJ HELYRE KÖLTÖZIK A DIEGO LK Szőnyeg-, PVC-, Parkettaáruház! L1LLU Új elmünk: Szeged, Szilléri sgt. 27. (volt Tabán ABC) Nyitás: 1999. szeptember 15-én, 9 órakor, szenzáciás akciókkal és ajándékokkal. JÖJJÖN EL ÖN IS! TERJLRM Internet: www.termofarm.hu Varázsoljuk nyárrá a telet...? Rendeljen most TERM0FARM tartályos gázellátó rendszert! - egyedülálló telepítési kedvezmények - tartós bérleti konstrukciók - az Ön igényeihez igazodó fizetési feltételek Az idén már mi sem tudjuk a nyarat visszacsalogatni, ám mi továbbra is biztosítjuk otthona melegét... A Termofarm nem igér fűt-fát, csak 4| fik mF ^mF M ...az Ön energiahordozója E-mail: termofarm@mail.silicondreams.hu Varázsoljuk nyárrá a telet...? Rendeljen most TERM0FARM tartályos gázellátó rendszert! - egyedülálló telepítési kedvezmények - tartós bérleti konstrukciók - az Ön igényeihez igazodó fizetési feltételek Az idén már mi sem tudjuk a nyarat visszacsalogatni, ám mi továbbra is biztosítjuk otthona melegét... Információ: 06-40-200-131 (helyi hívás dijáért) Sándorfalva Nagyközség Polgármesteri Hivatala belső ellenőrt azonnal felvesz szakirányú felsőfokú végzettséggel. Érdeklődni: a jegyzőnél lehet. Tel : 62-251-522