Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-01 / 203. szám
14 HORIZONT SZERDA, 1999. SZEPT. 1. A legkisebb fiú Kis faluban jártam, a megyeszékhelytől nem messze. Szokványos település volt, keskeny utcákkal, apró terekkel. A falu központjában a kocsma, templom, tanácsháza, pardon, polgármesteri hivatal szentháromsága megbonthatatlan. A centrumtól körülbelül száz-százötven méterre népes roma család táborozik, legalább hat kisgyerekkel. Izgatott sugdolózás hallatszik onnan, végül a mesebeli legkisebb fiú elindul a kocsma felé. Jön, jön a kis purdé, látszik rajta, hogy nagyon elszánt. Egyetlen lépessel jut be a kocsma félelmetesen sötét ajtaján. A férfiak hirtelen elhallgatnak, csak a kis egércincogás hallatszik ki a helyiségből, az üzenetvivő szavai. A választ egy borízű férfihang adja meg. Néhány pillanat múlva a kis purdé kilép a kocsmából, és már a lépcsők tetejéről odakiabál az utca másik oldalán lévő családnak: „Anyu! Nem jön!" Sarnyai Tibor Az évezred utolsó sitkei bulija A rock örök Robbanás Moszkva szívében • Moszkva (MTI) Az orosz biztonsági erők a Manyézs tér bevásárlóközpontjában történt, három súlyos és 20 könnyű sérülést okozó tegnapi robbanás után megszigorították a Kreml, továbbá a környező közintézmények és utcák védelmét. A moszkvai közintézményeket, pályaudvarokat és repülőtereket eddig is megerősített rendőijárőrök ellenőrizték, mert az orosz hatóságok a szélsőséges muszlim erők terrorakcióitól tartottak. Jurij Luzskov moszkvai polgármester a robbanás helyszínén azt nyilatkozta, hogy egyértelműen terrorcselekmény, vandál akció történt a bevásárlóközpont felülről számítva harmadik szintjén. Szavai szerint a szakértők 150 gramm TNT-re becsülik a pokolgép robbanóerejét, de azt egyelőre nem tudják, hogy profi akcióról, avagy házilag készített robbanószerkezetről van-e szó. Irány Sitke, irány a rockfesztivál! - hangzott el a diadalmas felkiáltás még a múlt hét közepén. Azonnal lázas készülődés vette kezdetét: térképen útvonal kijelölése, hétvégi programok lemondása, szolgálati laposüveg előkerítése, és ami a legfontosabb, a félve őrzött és gálád módon sok évvel ezelőtt kivasalva elraktározott babos kendő elökotrása. Igy indultunk Sitkére, Vas megyébe, ahol az évezred utolsó sitkei rockfesztiválját rendezte Balázs Fecó. Röviden a tények: áll Sitkén egy kápolna, amely tizenhárom évvel ezelőtt teljesen romos volt. Balázs Fecó, a Korál együttes vezetője elhatározta, hogy jótékonysági rockkoncerteket szervez és az így befolyt pénzből felújítja a kápolnát. Három évvel később a kápolna a régi fényében tündökölt, a koncerteket azonban azóta is minden évben megrendezik a kápolna mögötti-melletti dombon. Szép nagy síkság, kicsit lejtős, itt-ott nagyon göröngyös, kiváló hely egy fél napos koncertezésre. Pazar bulit ígért a névsor: a szombathelyi Lord, Deák „Bili" Gyula, a folk-rockot játszó Kormorán, a D. Nagy Lajos-féle Bikini, a Nagy Feró-féle Beatrice, aztán a Korál, majd az P. Mobil-elődnek számító Gesarol, s végül maga a P. Mobil, Schuster Lóránddal és Vikidül Gyulával. Ez volt a fellépők listája, az előzenekarok közül pedig a HIT együttes neve csenghet ismerősen azoknak, akik a nyolcvanas évek A Meinl eladta • Bécs (MTI) A Meinl, neves osztrák élelmiszer-kereskedelmi nagyvállalatok orra előtt, Günther Prager kevéssé ismert alsó-ausztriai vállalkozónak adta el az utolsó 38 élelmiszerboltot azon 77 közül, amelyet kartellhatósági döntés értelmében nem adhatott el a többivel együtt. Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse lel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetöirodáinkat! tdoq születésnapot Fülöp Zoltánnak 17. születésnapjára sok boldogságot kívánnak: szülei Padlószőnyeg vásár a FIX-PONT Diszkontban! Egyes 500 cm széles szőnyegpadlók 30®-50% engedménnyel, amíg a készlet tart! Jutaalapú padlófilc 400 cm szélességben, 8 színben 473 Ft/nm-es áron! PVC-padlók 130,150, 200, 300,400 cm-es változatban 525 Ft/nm-töl Vietnami gyapjúszőnyegek modern és klasszikus mintázattal 14 000 Ft/nm-es reklámáron Futószőnyegek 67, 80, 95, 100, 120 cm szélességben 360 Ft/db 50 Ft/m * • * * • * • Műanyag szőnyegszegőléc 2,5 m-es PVC lágyszegély Szeged, Dorozsmai út 14. Nyitva: H-P.: 9-17, Szo.: 9-12. Tel./fax: 62-462-527 elején türelmesen vadászták a rádióban a magyar kemény zenét. A bulira egy ezres volt a belépő. Szó nem volt jótékonyságról, legalábbis az árusok nem tudták megmondani, hogy miféle alapnak gyűjtenek. Mindez nem volt meglepő, mert az autókra érvényes parkolójegyre „Tombola" felirat volt nyomtatva, de ez is teljesen közömbös volt. Négy óra körül, egy órával az „igazi" koncertáradat kezdete előtt meglepően kevesen voltak a helyszínen, viszont meglepően sokan voltak teljesen részegek. Ez senkit sem zavart, bár volt, akiben felvetődött, hogy mi értelme van koncertre jönni, jegyet venni annak, aki a buli kezdete előtt egy órával már az árokparton alszik. Azért a többség komolyan készült. A rajongók részben olyan fiatalok voltak, akik a zenészek gyerekei lehettek volna. A másik, kisebb csoport azokból állt, akik még annak idején ott voltak a Fekete Bárányok-koncerteken. Előkerültek a régi tetoválások, bár a rajzok alatt a bőr már megnyúlt kissé és a hasizom is lazára ereszkedett az elmúlt évtizedek alatt. Gyors helyzetfelmérés: a Soproni Ászok 200 forint, a Steffl 250 korsója. Ezen felháborodtak az emberek, mondván, ide a csórók jönnek, miért kell őket ennyire levenni. Igazuk is volt, valóban a csórók jöttek és valóban levették őket. A faluban egyetlen bögrecsárda működött, ahol 180-ért hűtött söröket árult a tulaj, de este hét körül elfogyott az összes sör. Ekkor a tömeg (állítom, voltak olyanok, akik egy percet sem láttak az egész koncertből), sűrű, tömött sorokban a faluban lévő Szalon Sörözőbe hömpölygött, ahol biztosított volt az utánpótlás. Senki se gondolja, hogy a koncert központi része az ivászat volt, azt azonban álszent dolog volna tagadni, hogy ezek a bulik akkor is és most is egyfajta agymosásnak számítottak. Az idei koncert emellett nézőcsúcsot is jelentett: körülbelül tízezren látogattak el Sitkére. Voltak, akik korábban megérkeztek és lesátoroztak a színpadtól száz méterre, mások csak kiruccantak egyet, s a koncert után indultak haza. Az előzenekarok utáni elsó koncerten viszonylag kevesen voltak, holott a Lord együttes ugyanazon a színvonalon teljesített mint jó tíz évvel ezelőtt, vagyis nagyon jól. Igaz, ugyanazokat a számokat játszották (Szemedben a csillagok, A vándor stb.) mint annak idején, de így legalább sokan tudták kívülről a szöveget. A Lord után Bili Kapitány tette fel az örök kérdés, hogyaszongya: „Vannak itt fradisták?", meghogy „Hány az óra, fiatalok?". Meglepő volt, hogy Deák Bili zenekara 18-20 éves srácokból állt. akik pontosan eljátszották a számokat és nem nyúltak vagy ütöttek mellé, de hiányzott az érzés. A tömegből azonban nem, mert valósággal megvadultak az emberek a Kőbánya blues, vagy a Felszarvazottak balladája hallatán. Jött a Kormorán, fogyott a tömeg, jött a Bikini és a Beatrice, tovább fogyott a tömeg - és a sör. Aztán egy csapásra minden megváltozott: a szpíker, Nagy Feró bejelentette, hogy „Hölgyeim és Uraim, a színpadon a Korál!" Balázs Fecó volt a legnépszerűbb előadó, eljátszották, hogy Homok a szélben és hogy a Kőfalak leomlanak. Újabb fellépő a Gesarol, őszinte kemény magyar rockzenével, s amikor a végén átcsaptak Deep Purple-számokra, a közönség megőrült. Az addig kitartó biztonsági őröket hozzápasszírozták a színpadhoz, többen földre kerültek, szemüvegeket tapostak el és ment a pogózás. Ilyen hangulatban lépett színpadra a P. Mobil az összes nagy számmal (Kétforintos dal,. Örökmozgó, Főnix éjszakája, Lámpagyár, Tűzimádó stb.). Őrült hangulat, még a leghátsó sorokban is, száz méterre a színpadtól. Aztán vége, lámpa leolt, s Nagy Feró közli, hogy „énekeljük el a Himnuszt". Egy órával a koncert után egy negyvenes férfi összegzi az életét: „Tizenöt évvel ezelőtt leszoktam a dohányzásról, elkezdtem futni. Tavaly leszoktam a futásról, azóta iszok." így érnek véget koncertek, életutak, így szakad vége álmoknak, s így kerül vissza a babos kendő a helyére, a fiók mélyére. S marad ott a következő hasonló buliig, mert tudjuk: „A rock örök és elpusztíthatatlan." Arató László DISCOS TOURS UTAZZUNK EGYÜTT A SÖR VILÁGKIÁLLÍTÁSÁRA! Látogassunk el az évezred utolsó nagy fesztiváljáraI Sörfesztivál München szept. 24-25-26. Részvételi dfj: 10 000 Ft. Szeged, Kossuth L. sgt. 25., tel.: 62-425-290. Szentes, Kossuth u. 11., tel.: 63-3-16-677. Hódmezővásárhely, Andrássy u. 3., tel.: 62-248-076. HA #ro 1999. szeptember 2-5. ronsáGosAfl VI. Járműipari Szakkiállítás és Vásár Szeged, EKO Park (Fürj u. 92/1)) 3. péntek 10.00 Ünnepélyes megnyitó 17.00 Sztárvendég: Csonka András Fő támogató: a Porsche Szeged Posta Bank és Takarékpénztár Rt. FIÓK ÚJSZEGEDEN Szolgáltatásunk: - teíjes körű lakossági folyószámla-vezetés - papíralapú betétek - betétszámlakönyv - vállalati folyószámla-vezetés Nyitva tartás: 8.30-16.30 óráig. Cím: 6726 Szeged, Fő fasor 16-20. Tel./fax: 62/432-367, 62/432-195. Minden pénteken kedvezményes HAL (ponty)-VÁSÁR 420 Ft/kg-os áron. a Fehér-tói Halgazdaságban, 8.00-12.00 óra között. Érdeklődni lehet a 62/461 -444-es teleionon. SZEGEDFISH KFT. „De nehéz az iskolatáska..." Az iskolakezdés minden gondját nem tudjuk átvállalni, de pillanatnyi anyagi nehézségeit segítünk megoldani. Záloghitelt folyósítunk: - arany - ezüst - műszaki - ruházati - porcelán - festmény tárgyaira. Cím: 6720 Szeged, Nádor u. 2. Tel.: 62-478-563. Szakterületén piacvezető pénzügyi cég keres 2 fő területi képviselőt, 2 fő területi vezetőt, 1 fő asszisztenst magas jövedelemmel. Telefon: 06-30-9152-598. A Kacsoh Pongrác MűvfoMd Iskola pótbeiratkozást tar! 1999. szeptember 2-3-an (csütörtök-péntek) 15-t«l l"®* a Karolina Iskolában (Szege] Szentháromsága.74.. földszint) az alábbi szakokra: zeneóvoda, zenei előképző, zongoraszintetizátor, fuvora, furulya, klarinét, hegedű, cselló, trombita. kürt, magánének, szolfézs, valamint sztnját A FOGLALKOZÁSOKAT A DÉLUTÁNI ÓRÁKBAN TARTJUK Térítési ülj: havi 200 Ft-tól «0 »"* Telefonérdeklődés: Í2-3IW" Az ASS Berendezési Rendszerek Ipari Vámszabadterületi Bt. felvételre keres MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI VEZETŐT. Elvárásaink: - németnyelv-ismeret - 30-40 év körüli életkor - műszaki képzettség (mérnök/technikus) - fabútorgyártás területén szerzett gyakorlat - vezetői képességek. Több mint 250 főt foglalkoztató, német tulajdonú vállalkozásunk teljesítményorientált bérezéssel és előmeneteli lehetőséggel honorálja felelősségteljes munkáját. Jelentkezését az alábbi címre kérjük: 6901 Makó, Rákosi út4Tel.: 62-211-377, Gábor Zoltán. MAV Kedves Utasunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Délkeleti területi menetrend megjelent. A kiadvány tartalmazza a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyei vonatok menetrendjét. A menetrendet állomásainkon megvásárolhatja. Ara: 120 Ft. MÁV Rt. "KM <* euxozít Sunó/tátet*! A SZOTE II. sz. Belgyógyászati Klinika pályázatot hirdet OSZTÁLYVEZETŐ FŐNŐVÉRI állás betöltésére a haematológiai osztályra. Pályázati feltételek: - megfelelő szakirányú végzettség vagy eü. főiskolai végzettség - vezetői gyakorlat - önéletrajz - vezetői koncepció - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A pályázat benyújtásának határideje: 1999. október 3. A pályázatokat Kendrella Istvánné intézetvezető főnővér címére: SZOTE II. sz. Belgyógyászati Klinika 6720 Szeged, Korányi fasor 6., tel.: 62-455-238 kéljük beküldeni. A Lombard Lízing Rt. munkatársak jelentkezését várja! A BETOLTESRE VARO MUNKAKÖRÖK: 1 fö belső ellenőr 1 fő marketing asszisztens LOMBARD w 1 fő titkárnő JELENTKEZÉSI • Belső ellenőr Szakirányú felsőfokú Végzettség, német illetve angol nyelvtudás, felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Winword, Excel). • Marketing asszisztens Felsőfokú végzettség, markeFELTETELEK: ting területen szerzett tapasztalat, német vagy angol nyelvtudás, Winword, Excel ismerete. • Titkárnő Középfokú végzettség, középfokú német nyelvtudás, Winword, Excel ismerete. A kézzel és géppel, magyar illelve német vagy angol nyelven megírt, fényképpel ellátott pályázatokat az alábbi címre várjuk: 6701 Szeged, Pf. 739. A pályázatok beérkezésének határideje: 1999. szept. 10: