Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-08 / 209. szám

SZERDA, 1999. SZEPT. 8. KAPCSOLATOK 15 Kirándulás Budapesten olvasószolgálat Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 A hét fotója Erika az éjszakéban • Hagyományaink A szeptember jelös napjai A bűn fertelmetes mocsarában hempergő gonosztevők ezentúl már az éj sötét leplébe burkolózva sem nyughatnak: nyomukban jár Erika, követi őket mindenüvé. Színre lépését szapora kopogás kíséri. Vakon teljesíti kötelességét, de kivilágítva még nagyobb rössel veti magát a munka dandárjának karjaiba. Bár nem éppen mai csirke, Erika bájait nem harapdálta össze az idő vasfoga: mutatós alakja legjobban asztalra fektetve, esetleg combra ültetve érvényesül. Mert (mielőtt bárki pajzán gondolatokat melengetne magában) Erika nem nö, hanem csupán egy hagyományos, mechanikus írógép, naprakészen fölszerelt rendőrségünk állományának egyik oszlopa. (Fotó: Karnok Csaba, szöveg: Nyilas Péter) Agrárgerillák? Annak ellenére, hogy Kisboldogasszony, azaz Mária születésének emléknapja szeptember nyolcadikán van, egyházi naptárunkban az augusztus őrzi a Kisboldogasszony, egyszerűbben Kisasszony hava nevét. Ebben a hónapban több jeles szentre is emlékezünk, azokat pedig szíves szeretettel, virággal, kisebb-nagyobb ajándékkal, akik - szüleik jóvoltából - a jelzett szentről kapták keresztnevüket. Szeptember negyedike Roz41ia napja. Ezen a napon emlékezik az egyház szűz «ent Rozáliára, a 12. századin élt, és vértanúhalált szenvedett szicíliai remetére. Egyike volt a legtiszteltebb női fenteknek. Érdekes, hogy amtg századunk elején igen gyakori volt ez a „dicsőség"-et jelentő név, addig napjainkban csak ritkán adják leánygyermeküknek ezt a nevet a szülők. Hasonlóképpen áll ez a többi, egykor divatos női nevekkel Julianna, Erzsébet, Ilona, Mána - neveinkkel is. Nyilván a sok új név szorítja ki őket. Rozália vértanú a járványos betegségekb en szenvedők egyik legtiszteltebb védőszentje. Magyarországi népszerűsí'ését Esztenházi Pál lendítette föl, amikor fraknói vára mellett, tiszeletére kápolnát emeltetett. Sok család azért adta lányának a Rozálai nevet, mert azt remélte, hogy Rozália megvédi őket a járványos betegségekkel szemben. Ha figyelembe vesszük az elmúlt századok kolera, pestis, és más, sok életet követelő járványt, nem csodálkozunk, h°gy népünk is a szentekhez fordult segítségért, nemegyszer felhasználva a hiedelemvfág még elfogadható gyakorsait is. Rozália szegedi kápolnáját a nagy pestisjárvány emlékére ^93-ban, éppen 260 évvel ezelőtt építették meg az akkori Templom (a mai Dóm) téren. Ebben a kápolnában tartották meg minden évben Sarlós Boldogasszony (július 2.) napján a fodormenta szentelés, és az előtte lévő térről - amelyen állott, a Szent Demeter templom is - indultak a „szögedi és Szöged környéki körösztök a randai, Kisasszony napi búcsúra". A Rozália kápolnát a tér rendezésekor (1920-25) áttelepítették mai helyére a Lechner térre. Most görögkatolikus istentiszteletek helyszíne. Szeptember nyolcadikán tehát Mária születésnapjára emlékezünk, amely napot a Napbaöltözött Asszony névvel is szoktuk emlegetni, ismertebb neve azonban Kisboldogasszony, vagy Kisasszony. Napjának hajnalán a század elején élt tápaiak lementek a maros torkolatához, és ott várták a napfölkeltét, reménykedve, hogy abban meglátják Máriát, a Napbaöltözött Aszszonyt. Ugyanők, tartja az emlékezet - látni vélték mellette azt a kis bölcsőt, amelyben anyja Anna ringatta. A szegediek és a radnaiak búcsús kapcsolatát a szegedi ferencesek kezdeményezték, és a nehéz és tilalmas időket kivéve napjainkig élő hagyomány a radnai búcsúra járás. Igaz, a bátrabbak az üldöztetések idején is elmentek, „mert várt a radnai szűz". A vetésre szánt „gabonát a régi gazdacsaládok Kisasszony hajnalán kitették az udvarra, hogy isteni szent harmat szentelje meg, és akkor nem lesz a magokon üszög (magbetegség). Tápai idősektől hallottam: „Ha Kisasszony hava esős, jó lösz a gyüvő évi gabonatermés." Szeptember 24-én Szent Gellértre, Csanád vármegye első püspökére, vértanúra, 29én pedig a hónap névadójára (Szent Mihály hava) Szent Mihály főangyalra, földi életünk főbírájára emlékezünk, mely utóbbi szent névünnepét főként a tápaiak tartják, a messze földön híres „misabúcsún". Ifj. Lele József Az élelmiszertermelés, elosztás és -fogyasztás kérdése világszerte az emberek érdeklődésének középpontjában volt, van és lesz. Nem véletlen, hogy a múlt században élt és ismert nagyszakállú közgazdász mondotta volt egykor, hogy „az élelmiszerek termelése a közvetlen termelők életének és egyáltalán minden termelés legelső feltétele." Hazánkban a rendszerváltozás után csökkent a mezőgazdasági termelés és az élelmiszerfogyasztás. Ma sem könnyű agráriusnak lenni. A kárpótlás, privatizáció, „a nadrágszíjparcellás" birtokszerkezet, termelői ár, állami szubvenció és hosszúszárú agrárolló, akárcsak a belföldi fogyasztás és export, mint okozott több-kevesebb problémát a parasztembernek. Az utóbbi időben dr. Torgyán József ambiciózus ügyvéd, földművelésügyi miniszter ajkáról többször elhangzott az agrárgerilla szóhibrid - elitélve azokat a termelőket, akik elkeseredésükben tüntetnek. A „gerilla" szó spanyol eredetű, jelentése: az elnyomó hatalommal szembeszálló (fegyveres) felkelő. Hát igen, akkor gerilla volt Dózsa György, a nagy parasztvezér, vagy éppen az agrárszocialista Szántó Kovács János is. Amíg nem volt ennyi érdekképviseleti szerv az agrártörténelemben, addig nagy lírikusaink osztoztak a parasztság gondjaival. Petőfi az úri rend nevében így szól a paraszthoz: „Nyisd ki markod jó barátom, / Nesze semmi, fogd meg jól," Ady Endre - aki egyébként Dózsa György unokájának vallotta magát - „A grófi szérűn" című költeményében egy csúfos ének mondja: „Korgó gyomrú magyar paraszt, / Hát mi vagyok én neked?" Mtg József Attila így fogalmazott: „Nem ad jogot a parasztnak, / Ki rág a paraszt kenyerén." Az agrárgerilla szó cinikus és semmiféleképpen sem illeszthető a mai demokráciához, ugyanakkor anakronisztikus. Különben is az elmúlt év nyarán Torgyán úr is búzát akart szóratni a „kedves Zsigám" portájára, a Pénzügyminisztérium elé. Ha már itt tartunk, akkor az egészségügyi miniszter is orvosgerilláknak nevezhetné a kórházi tüntetőket, vagy a közlekedési miniszter vasutasgerilláknak a sztrájkoló bakterokat. Nem összefüggést keresek, de napjainkban történtek Torgyán úrral is vitatható ügyek. Amidőn egy ferencvárosi futballmeccsen megfenyegette a bírót, amiért nem a miniszter úr vágyai szerint ítélkezett, és javaslatot tett alkalmatlanná nyilvánítására. Illene tudni, hogy a bírák itt is függetlenek. Ez a cselekedet megtestesíti a futballgerilla magatartást. Az ópusztaszeri muszter /kazetta/ ügye is vitatható, mint miniszteri magatartási forma. Bár lehet, hogy az egyébként jóhiszemű riporternő következetlen volt, (ugye nem biztos, hogy mindenki ért a mezőgazdasághoz?) azonban a kazettát nem lett volna szabad „elkérni", mert (a MUOSZ szerint is) ezzel megsértette a sajtószabadságot. Nekem erről óhatatlanul egy új magyar szó körvonalai bontakoznak ki: „musztergerillizmus". A szókimondó és sorsán felháborodó magyar paraszt dehogyis gerilla! Csupán csak arról az egyszerű tényről van szó, hogy jelzi: ha egy-egy termelési ágazat árbevételei fiem fedezik a kiadásait, vagy csak nagyon kevés - nehéz munkájához méltatlan - haszna van rajta. Különösen zavart a lélek akkor, ha látja, hogy ebben az „eredeti tőkefelhalmozós" világban egyesek milyen szédületes gyorsasággal gazdagodnak. Kezdetben vala a zöldbáró, ma viszont a nagyobb horizontú agrárgerilla dívik. No de azért ne legyünk igazságtalanok Torgyán doktorral szemben, ugyanis néhány hete saját minisztériumát is nagy vízfejnek nevezte. Kíváncsi volnék, ha úgy felfordulna a világ, hogy az Igazságügyi Minisztérium élére pedig agrárszakember állna - minek nevezné a fiskálisokat? Dr. Bálint János agrármérnök A Móra Ferenc Általános Iskola 40 tanulója a közelmúltban egy csodálatos napot töltött Budapesten. Az utat a Burger King étterem vezetői szervezték és ajándékozták a gyermekeknek. A szegedi Burger King üzletvezetője. Kovács Tibor ez év februárjában kereste meg az iskolavezetést azzal a felajánlással, hogy a gyermekeket jobb tanulmányi eredményre, magatartásra és közösségi munkára serkentve, a legeredményesebbeket egynapos, ingyenes, programmal színesített budapesti kirándulással ajándékozná meg. A versenybe gyermekek és pedagógusok egyaránt nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be, különösen a 7.a, 6.a és 4.a osztály tanulói szerepeltek eredményesen. A budapesti program a Fővárosi Nagycirkuszban fellépő Moszkvai Jégcirkusz látványos bemutatójával kezdődött. A gyerekek tátott szájjal figyelték a légtornászok lélegzetelállító műsorát, az artisták, bűvészek produkcióit, jókat kacagtak az idomárok kis állatain, a bohócok tréfáin. A jégcirkusz világa elvarázsolta a gyerekeket, s élményekkel gazdagon érkeztek meg Európa legnagyobb Burger King éttermébe, az Oktogonra, ahol további meglepetések vártak rájuk. Bepillanthattak a Burger King kulisszatitkaiba, megtekinthették az étterem konyháját, majd egy arcizmokat megmozgató bohócműsor nézői és résztvevői lehettek. Az öröm tovább fokozódott, amikor egy sajtburger menüt tálaltak fel a gyerekeknek a Burger King kedves dolgozói, akik játékfigurákkal ajándékozták meg a vendégeket. A nap hátralévő részében fagyizás és rövid városnéző séta következett. Nehéz szívvel, de boldogan, élményekkel gazdagon indultak vissza a diákok Szeged felé; a 2-3 órás utat végigénekelve érkeztek haza. A gyerekek tudták, hogy olyan élményben volt részük, amely talán sohasem válhatott volna valóra a Burger King támogatása nélkül, ezért az iskolavezetés a gyerekek nevében ezúton szeretné köszönetét kifejezni a Burger King vezetőinek és dolgozóinak a felejthetetlen élményért. A Móra Ferenc Általános Iskola vezetői Szer, Pusztaszer, Ópusztaszer... A Délmagyarország című Napilap „Egy helytelen névmás története - Ópusztaszer s°ha nem volt" (1999. augusztes 10., kedd, 89. évf. 185. sz. 7-es oldal, szerző: Hegedűs Szabolcs) című cikkéhez fűznék néhány megjegyzést. Azon szerencsések közé tartóim, akiknek volt szerencséjük pár alkalommal személyein is találkozniuk Péter László professzorral, akkorit, amikor még a régi Somogyiban „lakott", a múzeum épületében, könyvtárosként (1971-75 között, amikor Szegeden voltam főiskolás). Azt "•szem. a historikum embereként, no meg a néhai, tragikus s°rsú Inczefi Géza professzor ar hajdani tanítványaként, egy (öcsit történeti névtanosként ls> száz százalékban megteősíthetem Péter László gondolatait, kritikai megjegyzésnek jogosságát. Nagyon jó, hogy Péter professzor úr mindezeket felvetette, meg az is, hogy rendületlenül harcol a helytelen nevek megváltoztatásáért, s hogy minderről lapjuk böcsülettel be is számolt. Sajna, immáron éppen másfél évtizede rendkívül közelről tapasztalom a bőrömön is a fővárosi tudományos és politikai élet Pató Pál-féle, mocsaras állóvizének „gyönyörűségeit", így aligha kell jóstehetség ahhoz, hogy kinyilvánítsam: a szittya ugaron Opusztaszerből soha nem lesz Pusztaszer, mint ahogy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkból sem lesz soha Pusztaszeri Nemzeti Emlékhely. Pedig Péter Lászlónak mindenben igaza van, abban is, hogy esze ágában sincs hallgatni a magamfajta pesszimistákra, s megy tovább a maga útján. Ezt tette Inczefi prof. úr is, mtg aztán Komócsinországban egyszeriben elfogyott a lába alatt a talaj... Ámde lássuk a medvét! Nem osztom erről sem a forgalomban levő, különféle eredeztetéseket. Én ugyanis arra gyanakodom, hogy e névfejtésben is érdemes lenne bevetni a „bolgár szindrómát"! Jelesül, hogy a mostani bolgár (bulgár) nép kettős eredetű: egyfelől a türk bolgárokból, másrészt az Al-Duna - Podunavlje - és a Fekete-tenger között megtelepedő szlávokból keletkezett. Egyszerűbben: az óriási szláv, leigázott többség, úgy egyharmad évezred alatt, teljes mértékben, szőröstül meg bőröstül is felfalta bolgár-török hódítóit. a türk uralkodó osztályt. Slussz. Ugyanez játszódott le, fő vonalakban, a mi népünk esetében is. Az ősmagyarság kisebbik, harcosabbik része úgyszintén türk eredetű volt, rokonai Dúlnak, Belárnak, vagyis a legkülönfélébb ázsiai népeknek, a hunoknak és az avaroknak, besenyőknek, kazároknak etc. S amikor a Meotis (az Azovi-tenger) partjaitól is el-elkalandozgatván, ügyesen meghódították és véglegesen leigázták ugormagyar őseinket is, itt is beindult a „bolgár szindróma". A bolgár tudósok azt tartják, eltelt egyharmad évezred, mire az ő a népük teljesen elszlávosodott. Meglehet, ez a magyarság viszonylatában még tovább tartott, tán háromnegyed évezredig is. Ugyanis mi, miként Önök is tudják, sokkal tovább, s lényegesen több türk nép mellett és körében éltünk, ráadásul nem csupán hadifogolyként, rabszolgaként, hanem szabad akaratukból is több türk néptöredék velünk tartott, miként a kabarkazár „lázadók" is, így aztán még az a Bfborbanszületett Konstantin császár is azt jegyezte le 950 táján Bizáncban, Bulcsú elmondása nyomán, hogy a Kárpát-medence türk népessége még mindig kétnyelvű... De aztán, Szent István a maga egyházszervezésével, halálos csapást mért kétnyelvűségünkre is... Persze, egyes beköltözött türk csoportokkal más volt a helyzet: egy török utazó még az 1580-as években is remekül elbeszélgetett a kiskunsági türkökkel (a kunokkal!), csak azt sajnálta, hogy ezek már erősen keverik a törököt a gyaur kifejezésekkel... Ergo: mivel a „magyar" uralkodó réteg - neveit tekintve is - száz százalékban türk volt (Árpád, Álmos, Tass, Taksony, Alpár etc. mind türk személynevek!) így az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Szer helynév is török eredetű. Még a 16. századi török adódefterekben is gyakorta szerepel ez a megnevezés a városokban, mezővárosokban (ha jól emlékszem, Szegeden is): „ser-i mahalle". Ezek a szermahallék (a török ser kifejezést „szer"-nek ejtjük!) lényegében véve egyféle „utcafőnökök", avagy a városrészek fejei, elöljárói, esküdtjei voltak, utcahadnagyok, utcakapitányok etc. A török ser (szer) jelentéskörei ugyanis: fej, fő, vezető, főnök. A szer tehát bizonyos mértékben kapcsolatba hozható a „gyula" eredeti török jelentésével is: a hadvezéreket jelölő cím személynévvé alakult át. Szernek valamely törzsfőnök - bizonyos, hogy a Kalán és nem Bár-Kalán (!) nembéli Ond fia Ete valamelyik leszármazottja - volt a névadója, s ez a „főnök" szó, vagyis türk megfelelője: a „szer" lassacskán ráragadt arra a településre, mely valóban a Délvidék egyik fontos mezővárosává fejlődött a Kalán nembéli Szeri Pósák kezén. Pusztaszer... Lehetne ez Szer is, de mivel még Péter László kompromisszumosabb variánsából se lesz soha semmi, én már fel sem vetem az eredeti helynév visszaállítását... dr. Fenyvesi László szabadfoglalkozású történetíró