Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-08 / 209. szám
SZERDA, 1999. SZEPT. 8. SPORT 13 PO€ÜO€Í M i nők, kevés kivétellel úgy születünk, hogy kozmikus szakadék tátong a lelkünk és a foci között. Később, a labdarúgás szóval megbarátkozunk, ám nem annak jelentése, sokkal inkább dallama miatt. Ha kamaszkorunk nagy szerelme nem középcsatár volt, akkor húszas éveink elejére a foci iránti érdeklődésünk a szép és súlyos focistaékszerek és az izmos vádlik nézegetésében ki is merül. (Ha szerelmünk csatár volt, akkor korábban válik ellenszenvessé a labdarúgás.) Évek múltán a foci szóról érdekes módon a sörre, a távirányítóra, a sáros lábú vendégekre, a több órás késésekre, az elsumákolt nagy- és kis zsebpénzekre, a napraforgómaggal teli nadrágzsebekre, és a textilbe beletört fűre asszociálunk, s ekkorra már hiába emlegetik a férfiak a nemes küzdőszellemet, a csapatot, a gyönyörűséget, az összetartó erőt, a csillogó szemet, a nő már nem hisz. Nem fér a fejébe, hogy az átkozott foci miért furakodik közé és a férfi közé, s nem hiszi el a férfinak, hogy keühet még Ő - akár foci helyett is. S ekkor jöhet egy fordulat, mely gömbölyödő vonalakká szelídíti a szögesdrótként feszülő ellentétet futball és nő között. Ez pedig az a pillanat, amikor a nővel közlik: fiúgyermeket hord a szive alatt. Az ember lánya megenyhül ilyenkor, hiszen csak nem lehet véletlen, hogy a baba mozgását rúgásként értékelik, hogy a kiterített méhlepény pontosan akkora, mint egy futballpálya, s hogy a várandósság is a félidő után lesz igazán izgalmas. Azt, hogy a világ dolgaiban rend vart, s minden mindennel összefügg, igazolja egy kérdés, melyet kerekedő pocakom láttán férfiismerősöm tett fel pár hete: No, beindult már a pocifoci? Katkó Krisztina Elhunyt dr. Mendelényi Tamás • Budapest (MTI) Életének 63. évében elhunyt dr. Mendelényi Tamás olimpiai bajnok kardvívó, aki 1960-ban Rómában volt tagja az aranyérmes csapatnak. Mendelényi a világbajnokságokon is csapatban volt sikeres, két arany-, három ezüst- és három bronzérmet szerzett. Visszavonulása után előbb a Vasasnál, majd Angliában edzősködött, az utóbbi években ismét Magyarországon élt. Dr. Mendelényi Tamás temetéséről később intézkednek. • Barát barátkozik a bronzéremmel „Mi lesz, ha Yisszakerülünk?,, vízilabda Barát Ferenc, a Tabán Trafik Szeged és a Szegedi Vízipóló Suli kapusa a neves elődök (a Török testvérek, Béla és Tibor, Fodor, Molnár, Mód, Kiss Cs., stb.) nyomdokaiba lépett: augusztustól ö is EBérmes vízilabdásnak vallhatja magát. A tehetséges hálóőr a magyar válogatott tagjaként a szófiai ifjúsági Európa-bajnokságon a dobogó legalsó foi - ~ - *.i* • • • § Kara qiiixjtott vet. Korábban már beszámoltunk róla: a magyar ifjúsági férfi vízilabda-válogatott a szófiai EB-n a csoportmeccsek során az oroszokat 9-6-ra, az izraelieket 12—l-re, a spanyolokat 6-4-re győzte le; a középdöntőben a szlovákokat 8-7-re verte, míg a jugoszlávok ellen 8-8-ra végzett; az elődöntőben a későbbi győztes horvátoktól 11-9-re kikapott; végül pedig a 3. helyért lejátszott találkozón 9-6-ra diadalmaskodott Jugoszlávia ellen. • Milyen reményekkel utazott ki a csapat a bolgár fővárosba? - kérdeztem a Radnóti Miklós Gimnázium negyedikesétől. - A szövetségi kapitányunk, Kemény „Fecsó" bácsi az első négy közé várt bennünket - válaszolta a mindössze tizenhét esztendős Barát Ferenc, majd így folytatta: Mi, játékosok, ennél magasabbra emeltük a lécet, a döntőbe vártuk magunkat. Sokak szerint ez túlzott magabiztosEzt a lövést is kipipálhatja Barát I (Fotó: Karnok Csaba) ságra vallott, mert a kontinens-viadal előtti két felkészülési tornán, a szlovéniai Kranjban másodikok, mlg a szlovákiai Topolcsányban csak negyedikek lettünk. • A döntőbe jutást említette célként, de végül „csak" a harmadik helyen végzett a gárda. Csalódott emiatt? - Egy kicsit. A horvátok elleni elődöntőben tény, hogy nem nyújtottunk csúcsteljesítményt, de a 11-9-es vereségünkbe némiképp a játékvezetők is „belejátszottak". Az elején gyengélkedtünk, elhúztak a déliek, de utána megkezdtük a felzárkózást. Többször is közel álltunk az egyenlítéshez, de a „síposok" ezt minden esetben megakadályozták. A vereségünk azért fájó különösképpen, mert a fináléba jutás esetén a gyenge olaszokkal szemben ezer százalék, hogy a mienk lett volna az aranyérem... A horvátok simán 8-3ra verték a döntőben a taljánokat. • önnek, hogy ment a védés? - Tulajdonképpen jól, de az imént említett elődöntőben többet vártam magamtól. Nem varrta senki a nyakamba a vereséget, mégis lelkiismeret-furdalásom volt: amennyiben jobb formát mutatok, akkor valószínűleg most Európa-bajnokként válaszolok a kérdéseire... Fecsó bácsi ellenben elégedett volt velünk, mint mondta, még nem volt olyan csapata, amely az elődöntőben elszenvedett vereséget követően a harmadik helyért lejátszott meccset megnyerte volna. • Ez a beszélgetés még a múlt hónapra volt betervezve... - Az EB után a családdal három héten keresztül az Egyesült Államokban vakációztunk. így kimaradt nálam a felkészülés, mert azt nem tekintem annak, hogy a különböző szállodák medencéiben néha tapostam egy kicsit a vizet. • Hogyan látja a szegedi póló jövőjét? - Képesnek tartom a csapatot, hogy egy év múlva ismét a legjobbak között szerepeljen. Az viszont egy más kérdés, mi lesz akkor, ha visszakerülünk? Amatőr alapon, támogatók nélkül, csak és kizárólag az utánpótlásban bízva, nem látom túl biztatónak a jövőt... Szóipál László Vadonatúj készülékek! :v rr i J. Mull n • l|í|1 pW .jifjtjl «ii' A Westel 900 szolgáltatásai már ma is a holnapot idézik. DUAL készülékeink 900 és 1S00 Mhz-en is tőkélgtu megoldást nyújtanak. Sít. vadonatúj DUAL mobiltelefont is kézhez vehet már nettó 9 520 Ft-tól'* (bruttó 11 900 Ft-tól). Leteszi és viheti. Hálózatunkat folyamatosan fejlesztjük, hogy az 1800 MHz-as frekvencián Is minósági szolgáttatást nyújthassunk. A MenüÁSZ kártyát Magyarországon alsóként kínáljuk. így a Westel 900-asok menüből érhetik el a legfontosabb szolgáltatásokat (Megaprett hirak. Reuters GSM. E-mail). És mindez éppolyan magától értetődő számukra, mint beszélni vagy SMS-t Imi. Több mint 700 000 előfizetőnknek igy minden készülék ét minden hfvás kézzelfogható bizonyíték, a jövő már jelen van. WESTEL 900 mintabolt: Szagod. Fakotosas u 28. taC. 06-62/421-87S. 06-30/900-9000 Hivatalos aHotkMlnk: 06-30/930-8330:06-30/930-5361,06-30/930-8362 Ofotért WdmtzMsirhaty. Andréssy u. 5-7. • Szagod. Katarion u 8. • Wastcom GSM Krt.: Ságod. | Fakatosas u 14. • Szagad. Rooaavatt tér 5. • Szagad. Kossuth L. sgt. 10-12. • Flsh Tslscom: Hódmoz6v6s4rhoty. Andrissy úti parkold • EloktroAI Kft., Szántás, Józsaf A. u. 6/b. • Csongrád. F6u. 62. • Puszta Sándor, Makó. Szagadi út 2. • Eco-Phona Kit., Hódmazóváaárhaty. Szántó Kovács J. u. 20. • Klru-Fon Kft., Szagod. Jósika u. 1. • Mórahalom. István király útja 2. • Sirt-Phons Bt., 8 Szogtd. Szagad Nagyáruház • Watt-Szag 98 Bl, Szagad Mikszáth K u. 19 • Szagad. Rákual krt ; 42-64. (Ttsco) • Mobilvilág Bt Caongiád. Fá út 40. • BBK Hungary Kft., Kittalak. Kosauth u. 30. rovtot* fatlAMofc az üztatokbon JA UtzOUk csak Wattal 900 atWzaW kártyával haaznáihatt *Caak új Waatal 900 atáflzatéatat. ktlávaa .zarzadaaaal amíg a ktazlal tart. Az öaazog a ktzdd raazlti. amatynak baflzatáaa után a kászuták a Az árakhoz 24 havi Urtaaztdráazlat áa 24*1373 Ft havi forgatmidtj-kadvazmány tartozik, 'hlormaoo 184 Icaafc a Waatat 900 hátózatáOOt htvhalá 243-9210 vagy www.waatat900.hu rorstk MtravOl oroTtirr Sávolt „bombasztikus" szervái tenisz Szegeden, a Gellért Szabadidőközpontban második napon vannak túl az Opel teniszbajnokság résztvevői. A versenybe most már több kiemelt játékos is bekapcsolódott, s a férfiak első számú sztárja. Sávolt Attila magabiztosan lépett tovább. A nőknél a világranglista 76. helyezettje, Kuti Kis Rita ma mutatkozik be először a közönségnek. A meccsek eddig nagyon színvonalasak voltak, azonban különösebb meglepetés nem született. Az utóbbi hetekben remek formában játszó Sávolt Attila mérkőzésére közel 300-an voltak kíváncsiak, pedig a magyar sztár még csak a második fordulóban játszott, azonban így is megcsillantotta kivételes tudását. Az első játszmában 188 km/h-val, majd a második szettben 194 km/hval szervált (a center pálya sebességmérővel van felszerelve). A megyei sportolók közül a vásárhelyi Hajnal István a kezdeti nehézség után bejutott a legjobb 32 közé, ahol a csapattársa, Kiss György lesz az ellenfele. A kettejük győztese a legjobb 16 között, éppen Sávolttal mérkőzik majd. Ma délelőtt 10 órakor folytatódnak a küzdelmek, a Gellért Szabadidőközpontban . Eredmények, nők, első forduló: Buronyi (Építők)—Ábrahám (Spartacus) 6:7, 6:0, 6:3, Tellér (BHSE)Göböl (BHSE) 7:6, 6:2, Mester (PVTC)-Sallai (Spartacus) 6:1, 6:3, Czigány (Spartacus)-Kovács (Spartacus) 6:4, 6:4, Magas (Vasas)-Borsányi (Siófok) 6:0, 6:1, Szabó (GLTE(-Horváth (PVTC) 4:6, 7:5, 7:5, Kupai (BHSE)-Peitler (ZTE) 7:5, 6:3, Fodor (BHSE)-Deáki (Soroksár) 6:4, 6:4, Forgács (BSE)-Pákai (Agárd) 6:2, 6:3, Balázs (Építők)-Ritecz (Vasas) 6:4, 6:3, Fejes (Vasas)-Pálvölgyi (PICI TC) 5:7, 6:4, 6:2, Zsíros (Spartacus)-Thaisz (Globe) 6:0, 6:1, Domán (Spartacus)-Titkos (SVSE) 6:0, 6:4, Gerascsenko (SMASH)-Kiss (e. k.) 2:6, 6:4, 6:4, Pista (Spartacus)-Sallai (MTK) 6:3, 6:0, Németh (ZTE)-Kurucz (SZVSE) 6:1, 6:1. Második forduló: Mandula (IDOM)Magas 6:2, 7:6, Kovács (Vasas)-Szabó 4:6, 7:5, 7:5. Csontos (SVSE)-Mester 0:6, 6:2, 7:5. Férfiak, első forduló: Fenyvesi (Építők)-Szabó (SMASH) 6:2, 6:0, Domschitz (GYBVTC)-János Deák (Helikon) 3:6, 7:6, 6:1, Dajka (NYVTC)-Káplán (NYVTC) 6:7, 7:6, 6:4, Szőcs (Vasas)-Boczándi (Építők) 7:5, 7:5, Eöri ~(GYBVTC)-Csomák (MTK) 6:0, 6:4, Dani (BSE)Kisszölösi (SMASH) 6:4. 4:6, 6:0, Fiser (Paks)-Sáros 6:0, 6:0, Bori (IDOM)-Zokóczy (Hungaro) 6:4, 6:4, Karda (MTK)-Lengyel (Hungaro) 6:2, 6:4, Hultai (Vasas)-Léber (Szondi) 6:2, 6:0 Hajnal (HÓD TC)-Nemestóthy 4:6, 6:1, 6:0. Második forduló: Sávolt (LRIRTA)-Fenyvesi 6:3, 6:1, Kisgyörgy Gergely (MTK)Hultai 6:3, 6:4. Süli Rőbart Bicskei kezdőcsapata labdarúgás • Budapest (MTI) Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a keddi edzés után kérdőjelekkel ugyan, de kihirdette a szer.dán Azerbajdzsán ellen Európa-bajnoki selejtezőn pályára lépő kezdőcsapatát: Király Gábor - Sebők Vilmos - Korsós György, Hrutka János, Mátyus János Lendvai Miklós, Halmai Gábor, Illés Béla - Dombi Tibor (Thomas Sowunmi), Thomas Sowunmi (Horváth Ferenc), Egressy Gábor (Fűzi Ákos) A csapat három csatárral kezd, közülük egyelőre csak Sowunmi játéka biztos. A találkozó az Üllői úton 20.15 órakor kezdődik, s közvetíti az MTV1. Játékvezető a macedón Szaso Lazarevszki. - Csak közvetlenül a szerdai találkozó előtt hirdetem ki a kezdőcsapatot - nyilatkozta Ahmed Aleszkerov, a szerdán labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn Magyarország ellen mérkőző azerbajdzsáni válogatott szövetségi kapitánya. edzőmeccsek • Tudósítónktól Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Alföld csoportjának listavezetője, a Csongrádi ÉSSE gárdája ma délután 4 órakor a PNB-s Szeged LC csapatát látja vendégül edzőmérkőzésen. • Ma, 16.30-kor a vásárhelyi városi stadionban edzőmeccset játszik a HFC (NB III) focicsapata, az ellenfél a Kunszentmárton (NB II). Utánpótlástorna • Munkatársunktól Szeptember 19-én (vasárnap), 9 órai kezdettel utánpótlás labdarúgótornát szervez a Tápéi Egységes Sportkör (a klub pályáján) és a Csongrád Megyei Közgyűlés Sporthivatala. A megmérettetést már harmadik alkalommal rendezik meg, s ezúttal is váljak az általános iskolák és DSK-k, DSE-k jelentkezését. Nevezni levélben, szeptember 10-ig, a következő címen lehet: Tápéi Egységes Sportkör, 6753 Szeged, Buday Nagy Antal u. 74. Az érdeklődők bővebb információkat a 0630/9556-473-as mobiltelefonszámon kaphatnak Kozma Györgytől, a klub elnökétől, a torna egyik főszervezőjétől. Toborzák • Munkatársunktól Az atlétizálni vágyó gyerekeket, 10 éves kortól, várják a Szegedi VSE Kossuth Lajos sugárúti pályáján. Jelentkezni hétfőtói péntekig 14 és 17 óra között lehet Antal Andor és Kéri Ferenc edzőknél. A Szegedi Postás SE vívószakosztálya toborzót hirdet a sportág iránt érdeklődő fiűk és lányok számára, 8-tól 12 éves korig. Jelentkezni minden hétköznap, 17-től 20 óráig a szegedi Makkosházi Általános Iskolában lehet Dudás István edzőnél. Teniszeredmények • Munkatársunktól A közelmúltban két bajnoki meccset is játszott, ötvenszázalékos mérleggel, a Szegedi Kinizsi OB III-as férfi teniszcsapata. Férfi OB III-as tenisz-mérkőzések eredményei: Szegedi Kinizsi-Hód TC 4:5. Pontszerzők: dr. Klivényi Gábor, dr. Thékes István és a Péter Ákos, Szigeti Gábor, valamint a dr. Klivényi, dr. Thékes párosok, ill. Sonkodi Bálint, Frank Attila, dr. Tomka János, Goldmann István és a Frank, dr. Tomka páros. Szegedi Kinizsi-SZVTK 9:0. Pontszerzők: Péter Ákos, dr. Szigeti Sándor. Szigeti Gábor, Szabó István, dr. Klivényi Gábor, dr. Könczöl László, a dr. Szigeti S., Szabó, a Péter, Szigeti és a dr. Klivényi, dr. Könczöl párosok. Horgászhír • Munkatársunktól A Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetsége ezúton is értesíti az atkai horgászokat, hogy szeptember 11én (szombat) a holtágon rendezik meg a Mérlegkészítő Szövetkezet szakosztályi horgászversenyét, amely reggel 7 órától déli 12-ig tart. Ez idő alatt az l-es és a Il-es kikötő között csak a verseny résztvevői horgászhatnak.