Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-08 / 209. szám
2 KÜLFÖLD SZERDA, 1999. SZEPT. 8. kommentár Mitől szabadi? M észárszék. így lehetne a legegyszerűbben kifejezni azt a szörnyű tevékenységet, ami most a független és szabad Kelet-Timoron folyik. Távol van ugyan tőlünk az indonéziai szigetvilág, annyi információ azonban eljut hozzánk, hogy egyértelműen leszögezzük: befuccsolt a népszavazás. Tudniillik a volt portugál gyarmat, amelyet Indonézia 1975-ben „annektált", hiába fejezte ki óhaját (81:19 arányban), hogy a jövőben önállóan, saját maga kívánja alakítani sorsát, a többség ezt nem teszi számára lehetővé. Ez napjainkban a sokat hangoztatott önmegvalósítás átka, mondhatnánk némi malíciával. Hiába hullatott annyi vért a Xanana Gusmao által irányított forradalmi gárda, a felsőbb hatalom, az indonéz megszálló milícia, nem hajlandó figyelembe venni az ENSZ által is kihirdetett függetlenségi szavazás tényleges eredményét. S ami a legvisszataszítóbb ebben a véráztatta ügyben: maga Jusuf Habibie, indonéz elnök is jóváhagyólag jelenti be országa nyilvánossága előtt a népszavazás eredményét. Egy héttel később pedig már a hadiállapotot hirdeti ki. A Kelet-Timor-i Luqucia, Dili és Maliana városokban égő házakról, az utcán heverő holttestekről, a félkatonai alakulatok szörnyű garázdálkodásairól számolnak be a hírügynökségek. A vérengzéstől megittasult csoportok fosztogatnak, erőszakolnak, tekintélyt nem ismerő módon járnak el olyan emberekkel is, akik a világ minden táján közmegbecsülésnek örvendnek. így például az utcára kergették a Nobel-béke díjas Carlos Belo püspököt is, házát pedig felgyújtották. (Ez az áldásos tevékenység egyébiránt nem ismeretlen számunkra, hiszen az elmúlt egy évtized alatt - a délszláv háborúskodások során - alkalmunk volt „betekintést nyerni" a szabadcsapatok által véghez vitt borzalmakba...) jrelet-Timor szabad. Papíron. A fegyvertelen lakos1Y ság azonban nem tud érvényt szerezni a betű jogának. A jelekből ítélve pedig senki sincs olyan helyzetben, hogy segítsen. így hát szegény Kelet-Timor lakosságának (a keresztényeknek, mert ők szavaztak a függetlenségre), nem marad más, mint a szenvedés, a megaláztatás, s esetenként a megváltás: a halál. Az pedig már a teljes szabadság... O Ahogy a torkából kifért Csicmg Cö-min feleselt Az ausztráliai Canberrába érkezett Csiang Cö-min kínai államfő. A látogatása ellen tiltakozó, hangosbeszélön hozzákiabáló férfi annyira felbosszantotta, hogy a maga módján válaszolt... (MTI Telefotó/EPA/AFP/Torsten Blackwood) • Szöul, Berlin (MTI) Észak-Korea katonai válaszlépésekkel fenyegette meg Dél-Koreát arra az esetre, ha megsértené a két ország sárga-tengeri határvonalát. A kommunista ország „határozott" intézkedéseket foganatosít a dél-koreai hajókkal szemben, ha átlépik a Phenjan által egyoldalúan módosított, Észak-Korea háborúval fenyeget űj határvonalat. Észak-Korea élni fog az „önvédelem" jogával, „minden eszközt és módszert" felhasználva - mondta kedden a phenjani külügyminisztérium szóvivője a hivatalos észak-koreai hírügynökségnek (KCNA). Berlinben kedden megbeszélések kezdődtek Észak-Korea és az Egyesült Államok megbízottai között az északkoreai rakétafejlesztési programról és a térségbeli feszültség enyhítéséről. Kim Gje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes Berlinben közölte, hogy a határvita kérdését is szeretné felvetetni a napirendi pontok közé. A Yonhap délkoreai hírügynökségnek Kim úgy nyilatkozott," hogy az értekezleten minden fontos témát meg fognak vitatni. Hadiállapot Kelet-Timoron • Dzsakarta (MTI) Jusuf Habibie indonéz elnök kedd déltói hadiállapotot hirdetett ki Kelet-Timoron, ahol a függetlenség mellett döntő múlt heti népszavazás után öldöklésbe és a lakosság elűzésébe kezdtek a Dzsakarta-párti milíciák. Alexander Downer ausztrál külügyminiszter ugyanakkor Canberrában leszögezte: Indonéziának 48 órája van bebizonyítani, hogy a hadiállapot révén képes megfékezni a milíciák vérengzését. Ellenkező esetben az világszervezettel kötött megállapodása értelmében fegyveres békefenntartókat kell behívnia az országba mondta. A hadiállapot bejelentésével egyidőben váratlanul az indonéz igazságügyi minisztérium hivatalába szállították „Xanana" Gusmaót, a Kelet-Timor elszakadásáért küzdő lázadók február óta házi. őrizetben tartott vezetőjét. Megfigyelők várakozása szerint a kormány szabadon engedi az 1992 novemberében bebörtönzött Gusmaót, miután abban reménykedik, hogy képes lesz hozzájárulni a béke helyreállításához Kelet-Timoron. The Wall Street Journal Europe Orbán Viktorról és a Fideszről Tudnak kormányozni • Brüsszel (MTI) Címoldalán közölt terjedelmes cikket kedden a The Wall Street Journal Europe Orbán Viktor miniszterelnök és pártja eddigi pályájáról. A cikk szerzője, John Reed részletesen ismerteti a párt létrejöttének körülményeit 1988-ig, átalakulását polgári párttá, illetve választási szerepléseit. Úgy véli, hogy a Fidesz a kezdetekkor valójában egy szivárványszínű koalíció volt, szerkezete pedig egyenesen anarchikus. A tavalyi választási győzelem előzményeit ecsetelve a cikk utal arra, hogy Orbán Viktor, a Fidesz 35 éves életkori határát 93-ban eltörölve, kezdte körülvenni magát idősebb politikusokkal, megváltoztatta a párt nevét, szakított a taktikai szövetséges SZDSZ-szel, jobboldali értékrendet fogadott el a patriotizmus, a családi értékek alapján, világos szakításként a kommunista múlttal. Ehhez párosult a tavaszi kampányban a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc ígérete, a szegényebb területek és a gyermekes családok segítésének ígérete, a gyanús privatizációs ügyletek felülvizsgálatának szándéka. A választások óta Orbán Viktor kormánya válságokon át vezette Magyarországot a súlyos árvíztől az orosz pénzügyi válságig, és nemzetközi elismerést szerzett a koszovói válság kezelésében. Több incidens is jellemezte mindazonáltal az elmúlt évet: a lap a kormányfő Surányi György MNB-elnök elleni bírálatait említi, Torgyán József két rokonának kinevezését részben állami tulajdonú vállalatok vezetésébe, a Jesse Helms amerikai szenátorhoz Fideszképviselők által írt levelet, továbbá a Nemzeti Színház és a 4-es metró építésének felfüggesztését. A kormány még nem nyerte el a külföldi befektetők teljes bizalmát - véli a lap, amely szerint idén a folyó fizetési deficit a bruttó hazai termék 6 százalékát is elérheti. Fidesz-tagokat idézve a lap azt írja, hogy Orbán Viktornak jóval határozottabb a személyisége, mint az ország elózó három miniszterelnökéé. Maga a kormányfő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy néhányan összekeverik a határozottságot az arroganciával. Hozzátette: a kormánynak van programja és vannak értékei. Kéri László professzor, aki 17 éve ismeri már a kormányfőt, kijelentette: nem lepné meg, ha Orbán Viktor hosszú ideig vezető szerepet töltene be. Más helyütt arról is beszélt ugyanakkor, hogy a kormány eddig több konfliktust teremtett, mint amennyit megoldott. A lap szerint még a Fidesz bírálói is úgy vélik, a hiányosságok ellenére a párt az elmúlt évben megmutatta, hogy tud kormányozni. Szeretik vagy sem, a párt és Orbán Viktor még egy ideig a politikai színtéren maradnak - áll a cikk befejező gondolatsorában. E& KOSTOL A szegedi PICK Márkaáruházakban most akciós fogyasztói áron kínáljuk Önnek is a Bohém termékcsaládot SZEPTEMBER 17-IG: Bohém csípős kolbász Bohém csípős kolbász vf Bohém paprikás kolbász Bohém paprikás kolbász vf Bohém zöldborsos kolbász Bohém zöldborsos kolbász vf. Régi ár Akciósár ÍL069,- 964,i.W- I.OI9,i.d>6,- 971,i.ois,- 1.007,i.m,- I.OSO,i.i5&\- 1.065,CB3&E6 PICK Húsbolt Szeged, Mars tér, Vásárcsarnok Szept. 8. szerda 10-14 óráig PICK Húsáruház Szeged, Maros u. 21 Szept. 10. péntek 11-17 óráig PICK Márkaáruház Szeged, Jókai u. 7 Szept. 9. csütörtök 10-17 óráig PICK Korzó Márkaáruház Szeged, Kölcsey u. 5 Szept. 10. péntek 12-18 óráig PICK Kereskedők Háza Szeged, Horgosi út 33 Szept. 9-10. 8-16 óráig Áder Berlinben • Berlin (MTI) A demokráciának a parlamentben kell láthatóvá válnia, s ott kell bebizonyítania meggyőző erejét - jelentette ki a német parlament alsóházának elnöke a Bundestag kedden Berlinben rendezett ünnepi ülésén. A Reichstag épületében állandó otthonra lelt alsóház ötven évvel ezelőtt Bonnban tartotta első ülését. Erre emlékeztek kedden a német politikai élet vezető képviselői, valamint több mint 70 ország törvényhozásának vezető személyiségei, köztük Áder János, az Országgyűlés elnöke. A „Mészáros" • Phnompen (MTI) A kambodzsai katonai bíróság népirtással vádolta meg Ta Mok vörös khmer gerillavezért. A vádemelés két nappal azelőtt történt, hogy lejárt volna Ta Mok őrizetben tartásának ideje, és szabadon kellett volna engedni a „Mészáros"-ként is emlegetett vörös khmer vezetőt. Ta Mok vette át a vörös khmerek megmaradt csapatainak irányítását tavaly áprilisban, miután Pol Pot meghalt. Idén március elején fogták el és azóta előzetes letartóztatásban volt. Felhívás egy új alkotmányra • Isztambul (MTI) Törökországban új alkotmány kidolgozását követelte egy ritkaságszámba menő felszólalásban Sami Selcuk, az ország főbírája. A laptudósítások szerint a szenvedélyes hangvételű beszédben egyebek között antidemokratikusnak minősítette a jelenleg érvényben lévő alaptörvényt. Selcuk kifogásolta, hogy bár az alkotmányban benne foglaltatnak a törökök alapvető jogai, mégis sokat korlátoznak közülük, mert a hatóságok szerint alkalmazásuk az állam egységét és szekuláris jellegét fenyegetik. Viacom • New York (MTI) Minden idők legnagyobb médiabirodalmává olvad össze a CBS és a Viacom. A 80 milliárd dollár piaci tőkeértékű cég életre hívásáról szóló egyezséget kedden jelentette be a két amerikai médiaóriás. A CBS 15, a Viacom 19 amerikai tévéállomást visz a frigybe. A Viacorh nevet megtartó új konglomerátum ellenőrzése alá tartozik majd egyebek mellett több nemzetközi kábeltévé-társaság, köztük az MTV zenei adó, a VH1 és a Nickelodeon, valamint a Paramount Pictures filmstúdió és a CBS teljes hálózata. Az UCK átalakul • Belgrád (MTI) A koszovói nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) képviselői közel két héttel a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) leszerelésére adott határidó lejárta előtt keretmegállapodásra jutottak az UCK vezetőivel a szakadár albán gerillahadsereget felváltó koszovói erőkről. A majdani albán erők felállításának részleteiről még folynak az egyeztetések, de a fő kérdésekben már egyetértés született Michael Jackson brit KFOR-parancsnok és Agim Ceku, az UCK „vezérkari főnöke" között.