Délmagyarország, 1999. augusztus (89. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-13 / 188. szám

kommentár Euró: vegye át Kelet is • Brüsszel (MTI) Az erös valuta előnyeire vágyó kelet-európai or­szágok is átvehetnék egy­oldalúan az eurót, mégha az EU-tagság követelmé­nyeit egyelőre nem tudják is teljesíteni - írja a The Wall Street Journal Euró­peban Charles Robertson közgazdász. A cikkíró hozzáteszi: tudja, hogy e nézet ellentétes azzal, amely szerint az eurót használó országoknak mind teljesíteniük kell a maastrichti kritériumo­kat, de szerinte az utóbbi állás­pont téves. Ő mindenesetre ér­dekes ötletnek tartja az eurósí­tás keleti kiterjesztését. Végül is azt élénken fontolgatja né­hány kelet-európai kormány, és lelkesedésük éles ellentétben áll azzal az óvatoskodással, amelyet az Egyesült Királyság­ban sokan tanúsítanak. Az illető hatóságok egysze­rűen megállapítanának egy végérvényes átváltási árfolyamot valutájuk és az euró között, majd minden pénzeszközüket (a forgalomban lévő bankje­gyeket és érméket, valamint a központi banki tartalékokat) euróbankjegyekre és -érmékre váltanák át. Ehhez valószínűleg külföldivaluta-tartalékaikat is át kellene váltaniuk. A legtöbb kelet-európai országnak, amely nem volt a Szovjetunió része, valamint Litvániának és Észt­országnak is van elegendő tar­taléka e célra. E folyamat nyilvánvalóan nem vihető végbe közvetlenül az euróval 2002. január 1-jéig, az euró mint pénz fizikai meg­jelenéséig. Az illető ország azonban létrehozhat egy ideig­lenes valutatáblázatot, megte­remtheti saját eurókonvertibifis pénzét, s az euróbankjegyek és -érmék megjelenésekor már egyszerűen átválthatja azt. Ugyanakkor például a német márka is használható lenne ilyen átmeneti pénzként - írja Robertson. Az íráshoz mellékelt kis táblázatból egyébként az derül ki, hogy az európai pénzügyi unióhoz való csatlakozás leg­korábbi reális időpontját illető­en - hét felsorolt ország között - Magyarország áll az első he­lyen a 2005-ös évszámmal. A további sorrend: Csehország (2006), Lengyelország (2007), Szlovákia (2009), Bulgária (2012), Románia (2015) és Tö­rökország (2022). Mi sem természetesebb... ...a hegyikristályt idéző felületű, egyéni megoldásokra csábító, egyszerűségében harmonikus új Alpesi Crictal tetócssrépnél, mely megalkuvás nélküli fedést biztosít a megszokott Bramac minőségben. Az új Alpesi Cristal tetőcserepet augusztus 9-től bevezető kedvezménnyel kínáljuk Önnek: minimum 115 négyzetméternyi tető megrendelése esetén 15 m2 a Bramac ajándéka. Keresse a Bramac kereskedőknél az ország minden pontján! Sz*r«tnék tobb.t tudni az Alpaai Cristal tatácsaraprSI. kérem küldienek elmemre prospektust! építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Név: Bramac Kft. 8200 Veszprém. Brusznyai Árpéd u. 24. BRAMAC Ha már egyszer építkezik... Szorongások M indig csodáltam a hihetetlen találékonysággal megáldott embereket. Különösen azokat, akik értelmiséginek vallják magukat és szellemi „termé­keikkel" valami maradandót is alkotnak. Életem so­rán, sajnos, volt alkalmam ilyen nívós szellemi érté­keket produkáló embereket csodálni. Merthogy, nem minősül-é annak egy ilyen hatalmas ötlet, mint a kolozsvári radikális nacionalisták kezdeményezé­se, miszerint Erdélyben legyen Románia fővárosa? Építő jellegű, az biztos. Meg is őrzöm magamnak ezt a jól átgondolt, a korszerű európai értékek min­den jegyét magán viselő felvetést. Odaillesztem a többiek sorába, hiszen birtokomban van számtalan hasonló gyöngyszem. Leegyszerűsítve: nacionalista indulatokból táplál­kozó, a kisebbséget megfélemlíteni szándékozó, hi­hetetlen képtelenség. Ilyen volt például a '90-es évek elején annak a délvidéki Milán Paroskinak a „teóriája", aki szerint magyar nemzetiségű polgárok csak 1956 óta élnek a Délvidéken! De hozzá fűződik egy hasonló lehetetlenség is: Rákóczi annak idején több százezer szerbet öletett a Balatonba. A szerb politikus, úgy tűnik, nem igen kedvelte a történe­lemórákat... Nem is régen látott napvilágot Mihai Ladarunak, a Román Nemzeti Egységpárt alelnökének az az ész­revétele, miszerint a fehéregyházi Petőfi-emlékünnep (magyarországi) magyar hivatalosságainak soraiban „elmagyarosított románok" is voltak. Fel is sorolja őket, megfelelő etimológiai elemzéssel alátámasztva hihetetlen felismerését. jkjyilván nem tévedek, ha azt mondom, hogy ezek 1Y a banális megnyilvánulások azért nem is annyira veszélytelenek. Mert egy olyan belső szo­rongás táplálja őket, amely most még szelíd ugyan, de ha a tömegeket is megfertőzi, akkor nagyon sok kárt okozhat. Egy azonban bizonyos: ezek a javasla­tok, meg a teóriák, időről időre előbukkannak. Pe­dig már a bölcs Salamon is megjegyezte, anno, hogy: A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére." Vagy, nem. 8 2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 1999. AUG.FÉNTEK, 1999 Bili Clinton amerikai elnök a polgári személynek adományozható legmagasabb kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet adta át egyik elődjének, Gerald Fordnak a Fehér Ház Keleti Termében. Balra Hil­lary Rodham Clinton segédkezik. Előzőleg Jimmy Carternek és feleségének is hasonló érdemrendet ado­mányozott az amerikai elnök. (MTI Telefotó/EPA/AFP/Tim Sloan) Szeressük egymást, elnökök! • Mahacskala (MTI) Az orosz légierő és tüzér­ség tovább támadta Dagesz­tánban a vahabita fegyveresek állásait, a botlihi járásban lévő Gagatli és Andri falvak körze­tében. A dagesztáni önkénte­sekből verbuválódott osztagok ugyancsak harcba bocsátkoz­tak az iszlámista fegyveresek­kel Godoberi település körze­tében. Mahacskalai közlés szerint a légicsapásokban az orosz lé­Erdélyben a főváros?... • Bukarest (MTI) A romániai Nacionalis­ta Klubhoz tartozó Sar­mizegetusa Alapítvány nevében a kolozsvári ro­mán radikális nacionalis­ták kezdeményezni fog­ják, hogy Bukarest he­lyett valahol Erdélyben legyen Románia főváro­sa. Szerintük Kolozsvár, Gyulafehérvár vagy Brassó - közli a hírt a Cu­rierul National című lap. Ionut Tene, a Sarmizege­tusa Alapftván^lnöke el­mondta: már minden előké­születet megtettek azért, hogy szeptemberben Kolozsváron tanácskozást rendezzenek „Erdélyben a főváros" elne­vezéssel. Több hasonló ren­dezvényre is sor kerül a jövő­ben, mert minél több szimpa­tizánst szeretnének megnyer­ni annak a kezdeményezés­nek, hogy ne Bukarest, ha­nem valamelyik erdélyi város legyen Románia fővárosa. Ionut Tene azzal vált ismert­té, hogy számos szimpóziu­mot szervezett a vasgárdista mozgalom múltjáról és jele­néről - írja a lap. Az új kez­deményezés célja a Sabin Gherman által vezetett PRO Transilvania mozgalom célki­tűzéseinek megakadályozása. - Sabin Gherman Romá­nia föderalizálásának szüksé­gességét hirdeti, ezzel szem­ben mi szeretnénk megerősí­teni a románsághoz való hoz­zátartozás eszméjét és harco­lunk az elszakadási törekvé­sek ellen - mondta Ionut Te­ne. - Ha Románia fővárosa Er­délyben lenne, akkor Erdély az ország gazdasági fejlődésének mozdonya lehetne - idézte őt a Curierul National. Más összefüggésben Ionut Tene kijelentette: a második vi­lágháború befejezése óta most először kínálkozik alkalom ar­ra, hogy a vasgárdista mozga­lom saját jelölteket indítson a kolozsvári tanácsi, valamint a Kolozs megyei tanácsi helye­kért folyó választási küzdelem­ben. Mivel a Sarmizegetusa Alapítvány nem politikai párt, képviselőik a Romániai Vas­gárdista Mozgalom jelöltjei­ként függetlenként indulnak majd a következő választáso­kon - mondta Ionut Tene. Orosz csapások, csapatösszevonás gierő kilőtt két gépkocsit, to­vábbá megsemmisített egy ak­navetőállást és egy légvédelmi üteget. Az orosz belügymi­nisztérium szerint a botlihi és a cumadai járásban változatla­nul feszült a helyzet - noha korábban Moszkva azt állítot­ta, hogy a cumadai területek­ről kiverte a betolakodókat -, s harcok folynak Aglali, Ecse­da, Hvajni és Gakko települé­sek körzetében. Hvajni körze­tében egy parancsnoki állást is szétlőtt az orosz légierő. Az orosz tv-állomások jelentése szerint szerdán egy harci heli­koptert eltaláltak a vahabiták, de a megsárült - utánpótlást szállító - gépnek sikerült le­szállnia Botlih repülőterén. A támadás következtében egy orosz katona meghalt, kilen­cen megsebesültek. Moszkva „komoly akcióra" készül a csecsen-dagesztáni határon az orosz illetékesek ­köztük Igor Szergejev orosz védelmi miniszter - közlése szerint. Unitáriu* Rákóczi-zás* világtalálkojs^^^ • Székelyudvarhely P 1 Rákóczi Ferenc a s Panel Az Unitárius viselő Tanácsa és a Sz«fe gondolt, amikor gyen udvarhelyi Unitárius Behfüfjakból megszervezte si Egyházközösség ren*Tat' a Nemes Ifjak Tár ben augusztus 14-én ren ~ mondta csütörtökön meg a Székely udvarhely ^Pataki Rákóczi Vár lc letti Szejkefürdón az uniwniében Jánosdeák Gáb sok világtalálkozóját. AVW Polgármestere, átac deményezéssel régi hk£*oi utódoknak, a Magy mányt újítanak fel, hisZ®£ felfedezői Szövetséf két világháború közötti tes IfJak Örökösei Ugo szakban Homoródf"* a város Rákóczi-zász rendszeresen találkozó klónál a szövetség & unitárius egyházközöss' • valamint erdélyi kán tagjai. A világtalálkozó,felvidéki és déívidé erdélyi unitáriusok mellö *teJe tett fogadalmat a len lesznek a magyart ^'"hagyományok hűs valamint az EurópábJ,folasára a lovagteremben Észak-Amerikában sze" unitárius közösségek W Ajándék loiis tolókocsik Ciprus (MTI) és.a ugynoko* jegyei, magát me ;'ni nem kívánkozó váll; • Nicosia (MTI) ízesen 150 viUanyn Gláfkosz Kleridesz tokkant kerekeskoc döntése alapján szabadiéi polgármester köz gedték azt a két izraeli «ve|. A csaknem 5Q szad-ügynököt, akiket W értékű adományt napja három évi börtön^ ,iletben, a Hungarocai egy ciprusi bíróság aratója által felajánlót vádnak az alapján, hog) "nes fuvarra] néhány h katonai területet közel"™) eljuttatják rendelti meg és tiltott lehallgat0 Vére. közöket birtokoltak. * éves Igal Damary és a 37' Udi Hargov már el is utat . szigetországból. A cipó*. el,ergia róság először kémkedési "^"pátfalva (MTI) dolta a két izraeli ügy0' erg'amegtakant^st £ majd beismerő vallomás" "yező épületfeiújftásrí jében enyhítette a vádlott német kormányh hat. 'tízesen 82 millió f« asználásával, megúj Aggodalolkj. ^'falvai cementgyár !eP Panellakásainak fi • Szöul (MTI) ®s*ere, a házak kors: Dél-Korea komolyan ^getelést kapnak A la dik amiatt a feltételezed kanosok átallnak az vervásárlási ügylet miatt ' h és energiatakaréko< lyet a rivális Eszak-Ko^ e«> gázfulésre Az ön zahsztánnal kötött. Erró' V'-atnak évente 2 millii Szung Jung szöuli külügj1 iiegtakarftást je,en niszter tájékoztatta Tu1 'as. Mindezért jelei Zsukejev kazah nagykő* *egge|, lépcsőházanl Korábban elterjedt híre" ezer forinttal támoeatt rint a KNDK az év elsc 'pstrukciót ben 30 MIG-21-es vadásZf vásárolt egy volt szovjet léDÓSell társaságtól, későbbi infot4 ók szerint Kazahsztántól "Tór (JúlTI) szultán Nazarbajev Hitették a kezdeti lép nök a fegyverexport szaghoz, hogy a nyugat nak megsértése miatt lej Ni régió és Burgenl Muhtar Altinbajev védeln* Nűködése során egy nisztert és Nurtaj Abikají" ^nck ^ EU_S e|járis( titkosszolgálat főnökét. ««a Botos Imre tárcané _ 4IU S*er Győrött, aki r Dong reng—'^nemzetközi kereske L°zP°nt Phare támogs • Peking (MTI) felezői szerződésé Kína megerősítette,0 Ehangzott: 5500 sikeres kísérletet hajtod *tegy,,ttest emek a Dong Feng-31 kódje' 'yben he, k a c több robbanófejes földre ^ei kereskedelmi és i; zi rakétával. Kína augu % székháza, szolgál 2-án saját területén első' *>ntja. A létesítmény n sikeresen kilőtte az ujO N kereskedelmi közp kifejlesztett föld-föld os^j1 is működik majd. társultak stratégiai ballisztikus A Jane's Defence Weetó mű brit katonai szaklap, rint a DF-31-es rakéta * (j^ kilométeres hatótávolság .yiapodást 700 kg súlyú atomtöltete1 >mással, valamint I val a hét városi kist pes célba juttatni. B I L .Jövőbeni jobb és hate Palacka Ngyüttműködés énk helyett Macej' h ürsiliá-s létrehozásá _ , • október 18-i önk • Pozsony (MTI) Za,; választásokon n Rudolf SchusterszloV^,ou h-( kjsebbségi lamfő kinevezte Jozef M ^nyzat kezdemé kát közlekedés- és távko ^ , ^ miniszterré. Az új tárcav' \m a a a héten lemondott Gábriel g a s B^ lacka helyét foglalja el. A J és a szerb kisebb* niszterelnökhöz közel áH° >ányzat képviselő) lacka elsőként távozó" J VárosházánF(rta a|j egyre több bírálattal szej *ttműködés dokurae[ nézni kenytelen kormány12

Next

/
Thumbnails
Contents