Délmagyarország, 1999. augusztus (89. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-12 / 187. szám

)9. AUUÉ CSÜTÖRTÖK, 1999. AUG. 12. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 J lemben jdapesten és a íkön olcsóbban 1® alni, mint a pn®1 sndezésű magy8', ilyeken, ahol kiH lonfitársaink csá en számított bűz] llenében adnak » diós szobákat, sz®P I >al a disznóól© (10 VIT a országok a legt*3t:' abb akadályokat g© munkásáruló oszt© ta párt kizárással fr i VIT-re készülők®1 zág nem ad vízuflf ;tagadja az átutaz8' yt. A fiatalok p«] gesen jönnek Bu© (194" hétköznapok Sétahajózás, lékkel Egy szegedi hölgy hétvégére érkezeti vendégeit szerette "olna szórakoztatni sétahajózással. Pénteken este felhívta " hajóállomást. Senkit nem talált ott, így szombat délelőtt "Pa próbálkozott - ismét sikertelénüL Dél körül odament "át személyesen, de zárt ajtók fogadták. Találkozott szont olyanokkal, akik szintén hajókázni szerettek tolna, és már nem először próbálkoztak az állomáson. A ""Igy a hétvége további részét telefonálással töltötte, a sétahajózás azonban nem jött össze. Hétfőn aztán beszélt valakivel, aki ugyan nem mutatkozott be, de arról J/világosította őt, hogy a Mahart hétvégén nem tart totofonügyeletet. Zsiga Attila, a Mahart szegedi kirendeltségének vezetője pedig imígyen tájékoztatott: a hajó indulása előtt e©> órával (!) pénztárügyeletet tartanak. A százszemélyes s/hajó pedig csak akkor indul, ha megfelelő számú Jélentkező, vagyis legalább harmincfős csoport előre "éjelentkezik. Előre, tehát hétköznap, hivatali időben (nyolctól négyig). Ezekhez a csoportokhoz lehet csatlakozni (legalábbis lehetne, ha valaki felvenné a éléfont), vagy ki lehet bérelni az egész hajót, /"nyolcezer forint plusz áfáért. A hét végi járatokat 'éhát hét közben szervezik. Ha azonban valaki nem hivatali időben szándékozik "jókázni, esetleg hét végi vendégei vannak, de nem éTezi meg jó előre a kirándulást, az hoppon marad. Mondhatni: programja zátonyra fut... Szögi Andrea Amstel sörnapok P Vedres udvarán építése ben össze vani®1 a határidőt nagy0" betartó Fémmf alat jóvoltából .lumínium szerk® ár a rend érzés® z emberben, b8' p. Ic itt-ott bukkann©6 n,ege"' 13-án újabb ványok dzsungel? P© keidódnek Sie­atáridő 1975 szC^r°sában' A Ved" t jár le. (1974) S2akk©episkola udva­2 ~ Uftal Amstel-hordó­* «apra. Aogusz­. a'9 várják étellel, szórakoztató müso­___ ( a vendégeket. A sá­egyszerre 600­foglalhatnak majd "•"VET. ceti cozás idor és Huny* fárolyné) a Sándor, debrd üzemeltető: - A tt végig libabőrös Lelkileg felkészül1 ényre, de egy k1' ) alakult, mint a* tam. Mikor regg® c otthonról, rémé") átszőtt minden­:ső, ezért már I, hogy látok val® ére, délre úgy ab iz ég, így a teljes ® zást szinte zavar1' iilhattam. Ezt aZ lan látványt soh© felejteni, amíg élei adi Andrea, debf iskolás: - Egy k1 m. Azt vártam, l • Első alkalommal rendezik "tojt az Amstel Sörnapokat, "űrt éppen a Vedres udva­J választották helyszínül? ~ Az idén nyáron már érez­©', hogy Szegeden ismét fellendülni az idegenforga­~ kezdte mondandóját ctl Tibor, az Alagút söröző ©vezetője. - Természetes, © Belvárosban, a Széche­er környékén a legnagyobb I ©gás, ilyen szempontból © helyen van a helyszín, :öt( erre a hétre magunk kö­••sörudvarnak" neveztünk ©gyébként a Boton étterem­' puskás Lászlóval közösen ezzük meg a programot. M'lyen műsorok lesznek a ínpadon? (,i A föegnyitót követően ­"an 17 /.-.:,JL, ni—1 :.... 4JaP 17 órától - Pleskonics 4L as műsorvezető Péntek 13. foel vidám délutánra, estre enyi téren nézt" tkozást, szerinte!© apcsolni a lámp1 a jöttem az ism®1 Tisza partjára, 1 indulunk vissza' A napfény város' eginkább a Kárás® tt meg", ugyanis s sétálóutca. u várja az érdeklődőket. Lesz ve­télkedő, majd az Édes-négyes lép fel, utána nosztalgiadiszkó. Szombaton és vasárnap este a Mázli Duó játszik, illetve az Erika C. táncstúdió szegedi nö­vendékei mutatkoznak be. A kö­vetkező két napon a Moonlight, majd a Koktél együttes zenél. A sörudvar naponta 11 órától 24­ig lesz nyitva, a műsorok pedig általában délután 6-kor kezdőd­nek. Érdekességnek számít: a szegedi gombfocizok bemutatót tartanak. • És milyen italokkal, éte­lekkel csalogatják az érdek­lődőket? - A sörbarátok az Amstel vi­lágos és barna csapolt változatát kóstolhatják - válaszolta Flach Tibor. - Természetesen lesz rö­vidital és bor is. Utóbbiból kü­lönlegességekkel is kedveske­dünk az ínyenceknek. A pincé­rek asztalhoz mennek, felveszik a rendelést, ők viszik ki az italt és az ételt. Ami az utóbbit illeti: flekken, virsli, mexikói pulyka­ragu, perec és pogácsa a válasz­ték. Valamennyi sörkorcsolya jellegű. Talán az időjárás is ked­vez majd, hogy a sörudvarból minden vendég jó hangulatban, kellemes élményekkel távozzon, legyen külföldi vagy magyar tu­rista, avagy helybéli sörbarát. V. F. S. "I csörög a Pannon GSM |( hi'dves Olvasók! Közérdekű problémái­ig.' észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a let ©Nyilas Péterrel oszthatják meg. Ügye­fels újságíró munkatársunk hétköznap reg­C ? és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra J2*t a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-szá­J hívható. Elveszett tárgyaikat kereső, il­borul egész Szeg®] talált tárgyakat visszaadni szándékozó rnben csak „szürl* sióink ingyenes hirdetésben tehetik közzé ' J idójukat Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra ^jSjjt a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a óházban és hirdetőirodáinkban. i ^apünnep, konténerrel. ©Unkát figyelmével régóta "intető, kedves hölgyolva­© szerint szégyen, hogy a yommal jártam U* ©úsz utcai épületfölújítás is, meg most is a A© terpeszkedő szemetes­belváros tetszett a1 ©'énért még a napfogy at­- tas idejére sem tüntették , a városba özönlő turisták vónk hónapok óta „élvezi" a megyeháza éttermében tar­tott hétvégi lakodalmak han­gulatát. Zenebona, dínom­dánom, hejehuja, vigalom tartja ébren a környékbelie­ket, akik viszont éjfél után inkább aludni szeretnének. öáridó. Mérey utcai hí­A«*Iv«MI. • A kényelmesebb Belvárosért Változik a parkolási rend Két lábon és négy keréken: kevesebb bosszúsággal. (Fotó: Nagy László) Augusztus 23-ától mó­dosul a szegedi fizető parkolási rend. Néhány helyen megszűnnek a je­gyes-bérletes várakozó­helyek, másutt új fizető­parkolókat jelölnek ki. A változtatás célja az, hogy gyalogosok és autósok számára egyaránt ké­nyelmesebbé tegyék a Belvárost. A hónap utolsó hetétől megszűnnek a Tisza Lajos kö­rúton, a Kálvin tér és a Kos­suth Lajos sugárút közti fizető parkolóhelyek. Az Aradi vér­tanúk terén is fölszámol­nak három várakozóhelyet. Ugyancsak eltűnnek a fizető parkolók a Stefánia vízügyi igazgatóság előtti szakaszán, egészen a trolibusz-megállóig. Új fizető várakozóhelyeket jelölnek ki a Tisza Lajos körút Szentháromság utca és Bol­dogasszony sugárút közötti ré­szén (a korábbi taxiállomá­son), a Roosevelt tér Béla utca és Korányi fasor közti szaka­szán, valamint a Nagyáruház mögötti szervizút egyik olda­lán. A szegedi polgármesteri hi­vatal forgalomszervezési okokból módosította a Tel­park rendszert. Körtvélyesi Csaba, a szegedi polgármeste­ri hivatal stratégiai irodájának városfejlesztési osztályvezető­je lapunk érdeklődésére el­mondta: a szakemberek célja az volt, hogy gyalogosok és autósok számára egyaránt ké­nyelmesebbé tegyék Szeged központját. A város vezetői nyár elején bejárták a Belváros közterüle­teit, idegenforgalmi főútvona­lait. Föltérképezték azokat a mindennapos bosszúságot okozó „apróságokat", ame­lyek megkeserítik a városköz­pontban járók szája ízét. A fö­lösleges, vagy éppen hiányzó szemétgyűjtők, kiszáradt fák, hepehupás útburkolat mellett arra is fölfigyeltek, hol állja a gyalogosok útját rossz helyen kijelölt parkolóhely, vagy mely utcák maradtak le a Tel­park rendszer térképéről. így föltűnt a szakemberek­nek, hogy a fizető parkoló há­lózat néhol lyukas sajtszelet­hez hasonlít. A meglévő vára­kozóhelyek közvetlen szom­szédságában még találtak olyan területeket, amelyek még helyet adhatnak néhány parkolót keresd autónak. Természetesen a szegedi Belvárost gyalogosan bejárók szemével is körülnéztek a hi­vatalos séta közben. így vet­ték észre, hogy a Nagyáruház üvegtetős üzletfolyosójáról az Aradi tér irányába sétálók kénytelenek keresztülvágni a parkolón is. Itt tehát meg­szüntettek három várakozóhe­lyet. Radics János, a Telpark há­lózatot működtető Szegedi Közlekedési Társaság közön­ségkapcsolati irodavezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a parkolóbérlet-tulajdo­nosokat nem érinti hátrányo­san a fizető várakozóhelyek helyenkénti fölszámolása. Aki viszont mégis úgy érzi, szá­mára előnytelen a változtatás, díjtalanul átcserélheti parkoló­bérletét. Részletes fölvilágosí­tást a 487-42l-es telefonszá­mon adnak a közönségkapcso­lati iroda munkatársai. Nyilas Péter Egymástól tanulnak • Munkatársunktól Augusztus 11-19-e között Szeged ad otthont az Ohio-Uk­rajna-Magyarország oktatási­együttműködési programnak, melynek keretében 14 ukrán, 13 magyar felső tagozatos pedagó­gus és 5 amerikai szakember kö­zös kommunikációs gyakorlatot folytat. Tegnap este a szegedi Dél-alföldi Népművészeti Egye­sületben Balogh László ország­gyűlési képviselő, dr. Bartha László országgyűlési képviselő, polgármester, valamin! több tu­dományos, oktatási és kulturális intézmény képviselőjének rész­vételével tartották a nemzetközi kommunikációs program ünnepi megnyitóját. Ezen dr. Bálint Er­zsébet, a Northwest Ohio Inter­national Development and Trai­ning Consortium program igaz­gatója köszönetet mondott Sze­ged város vezetőségének, hogy készségesen együttműködött e fontos program létrehozásában és kivitelezésében. Jellinek Már­ta, a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület vezetője örömmel nyugtázta, hogy az eddig is jól fejlődd magyar-amerikai együtt­működésben, egy újabb, az uk­rán partner is felzárkózhat. Dr. Bartha László polgármester kö­szöntőjében megelégedését fe­jezte ki, hogy Szeged házigazdá­ja lehet egy ilyen méretű nem­zetközi kommunikációs prog­ramnak. • Diákok a fenntartható fejlődésről Felelősen gondolkodók, gyakorlat közben Hazai és külföldi diá­kok cserélnek eszmét a fenntartható fejlődéssel összefüggő problémákról azon a konferencián, amelyet a Közgazdász­hallgatók Nemzetközi Szervezetének (AIESEC) magyar csoportja szerve­zett. A résztvevők végső célja egy globális yezetöi klub létrehozása. A gazdasági konjunsiíórs mellett a természeti környezet jelenlegi állapotának megőrzé­se, a globális társadalmi válto­zások megfelelő irányba terelé­se, egyszóval a fenntartható fej­lődés a témája annak a konfe­renciának, amelyet egy hosszú távú program részeként a Köz­gazdászhallgatók Nemzetközi Szervezetének (AIESEC) ma­gyar csoportja kezdeményezé­sére rendeznek meg hazánkban. Az ország különböző részein ta­nuló, illetve külföldi közgaz­dász hallgatók részvételével zajló háromhetes találkozó a múlt héten kezdődött Kaposvá­rott. A diákok augusztus 10-11­én Szegedre is ellátogattak. Az AIESEC tíz éve foglalko­zik a fenntartható fejlődés prob­lémáival. - A világ láthatóan olyan irányba halad, amely nem sokáig tartható fenn. Ezt csakis a gazdasági élet vezetői tudják megakadályozni. Úgy véljük, a diákokban lehet igazán elvetni ezt a gondolatot, ezért az AIE­SEC rájuk próbál hatni - mond­ja a program egyik szervezője. Bányai Tibor. A mostani talál­kozó előzményeként tavaly feb­ruárban és november két rövid konferenciát szerveztek. A mos­tanira olyan kiválogatott diákok érkeztek, akik egy többfordulós megmérettetésen estek át. Kül­földről mintegy féiszáz ország­ból egy-egy hallgató jött Ma­gyarországra. A konferencia kö­vetkező lépcsője augusztus má­sodik felében egy globális klub megalapítása lesz. A Planet Klub azokat a felelősen gondol­kodó leendő vezetőket tömörí­tené, akik később gazdasági döntéseik során figyelembe ve­szik a fenntartható fejlődés szempontját, és lépéseik társa­dalomra gyakorolt hatását. A konferenciát követően szeptembertől a hallgatók félé­ves szakmai gyakorlaton vesz­nek részt külföldön, ezt követő­en pedig hazánkban. - Amikor elmegyünk külföldi országokba, akkor tovább szeretnénk adni a klub alapgondolatát, és szeret­nénk minél több tettre kész em­bert bevonni - mondja Bányai Tibor. A konferencia három he­te alatt a diákok a szakmai is­meretek mellett, kulturális és mentális felkészítést kapnak, hi­szen hat hónapig más kultúrá­ban kell élniük és dolgozniuk. A fiatalok megadott témában kutatásokat folytatnak, és egy országtanulmánnyal a kezükben témek haza. A következő félév­ben pedig Magyarországon töl­tik a szakmai gyakorlatot, és esettanulmányokat készítenek arról, hogy egyes cégek miként oldották meg vagy éppen ho­gyan nem oidoiii!. meg a fenn­tartható fejlődéssel összefüggd problémákat. A diákok azt is megfigyelik, hogyan működik a környezetvédelmi jogrendszer és az ellenőrzési rendszer a fej­letlen és fejlett országokban, il­letve különös figyelmet fordíta­nak a társadalmi-gazdasági fo­lyamatok fenntarthatóságára. A szervezők szeretnék, ha minél több hazai vállalat ajánlana fel gyakorlási lehetőséget a köz­gazdász hallgatóknak. A külföl­di és magyarországi tanul­mányutak tapasztalatait egyhe­tes zárókonferencián összegzik a résztvevők jövő augusztusban. Hogodfe Szabolcs Sándorfalva • Munkatársunktól Augusztus 17-én, kedden képviselő-testületi ülést tarta­nak Sándorfalván. A délután 3 órakor kezdődő tanácskozá­son szó lesz a helyi általános iskolai oktatásról és a nemzeti alaptanterv (NAT) első éves tapasztalatáról. A település egyetlen iskolájában közel 760 gyereket 52 pedagógus tanít. A tanulók közül 16 eny­hén értelmi fogyatékos, ők kü­lön osztályban tanulnak. A 33 tanulócsoportot a községben hat épületben helyezték el. A diákok tanulását és fejlődését könyvtár, Sulinet program, tornaterem és két sportpálya segíti. A NAT-ot tavaly szep­temberben vezették be kísérle­ti jelleggel az első és a hetedik évfolyamban. A sándorfalvi tanárok véleménye szerint ezt a rendszer csak későbbi idő­pontban alkalmazható, ugyan­is a pénz- és a tankönyvhiány, a tantárgyfelosztás és a minta­tantervek még sok nehézséget okoznak. Zákányszék • Munkatársunktól Zákányszék és az erdélyi Borszék vezetése testvértele­pülési kapcsolat felvételén gondolkodik. Ennek első állo­mása lehet az, hogy e hét hét­főjén 32 erdélyi gyereket és négy kísérőjüket látják vendé­gül a Szegedhez közeli kö­zségben. Az augusztus 16-ig itt tartózkodó diákokat a helyi általános iskolában szállásol­ták el. A borszékiek elsősor­ban a napfogyatkozásra voltak kíváncsiak, de emellett szá­mos programot kínáltak nekik a házigazdák. Körbejárták Zá­kányszéket, megismerkedtek a községgel és szomszédos semlyék (rétek) védett élővilá­gával, fürödtek a mórahalmi strandon és sétáltak a megye­székhely belvárosában. Pusztamérges • Munkatársunktól A hét végén Pusztamérges képviselői a Temesvár mellet­ti Zsombolyára utaznak. A helység péntektől hétfőig test­vértelepülések találkozójának ad otthont. Célja, hogy a résztvevők megismerhessék egymás kultúráját, népi ha­gyományait, és természetesen lehetőséget ad a községek ve­zetőinek a tapasztalatcserére. A rendezvény néhány év alatt hagyománnyá vált. Kezdemé­nyezője annak idején Puszta­mérges volt. A mostani talál­kozón Zsombolya és Kikinda vesz még részt.. Pusztamérges­ről a polgármesteri hivatal és a kulturális intézmény képvi­selőin kívül néhány kötélugró fiatal is elutazik Zsombolyára, hogy műsorukkal színesítsék a rendezvényt. Algyö • Munkatársunktól Algyón az év végéig több nagy beruházással is számol­nak. Enneií flsó részeként kedden esőbeállókat heiycz!<*k ki több buszmegállóban. A fa­luban útépítések is zajlanak, három utcát pedig most csator­náznak. Algyőnek nemrég si­került visszavásárolni egy te­riiletet a Mol-tól, így a sportlé­tesítményt is tovább tudják bő­víteni, fejleszteni. Ugyancsak területbővítést terveznek az egészségháznál, melyet egyút­tal fel is újítanak, valamint a községházban. Ez utóbbin már dolgoznak a munkások, az át­adása pedig előreláthatólag október 30-án lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents